Csákvár (németül: Tschakwar) város Fejér vármegyében, a Bicskei járásban.

Fekvése A vármegye északi részén, a Zámolyi medencében, a Vértes hegység szélén található. A környező jelentősebb települések közül Vértesboglár 6, Lovasberény 13, Bicske 19, Oroszlány pedig 24 kilométer távolságra található.

Külterületi településrészei közé tartozik Móriczmajor, mely a központjától 5 kilométerre fekszik északkeleti irányban; utóbbi településrészen a lakások száma 2001-ben 26, a lakónépesség pedig ugyanabban az évben 91 fő volt.

Megközelítése A város központján délnyugat–északkeleti irányban a Söréd–Bicske közti 8126-os út halad át, közúton ezen érhető el az M1-es autópálya és az 1-es főút, illetve a 81-es főút irányából is. Délkelet–északnyugati irányban a 8119-es út húzódik keresztül a városon, nyugati szomszédja, Gánt felé pedig az utóbbi útból a belvárosában kiágazó 8121-es út biztosít összeköttetést. Határszélét érinti még a Székesfehérvártól a vértesi hegyekig húzódó 8123-as út is, Vérteskozma településrészével pedig a 81 112-es út kapcsolja össze.

Autóbusszal megközelíthető az 1251-es, 1253-as, 1824-es, 1841-es, 1853-as, 8000-es, 8002-es, és 8120-as járatokkal. Az egykori Forna helyé létrejött mai Fornapuszta a város központjától mintegy 3,5 kilométerre délre helyezkedik el, burkolt úton csak a lovasberényi országút felől érhető el.

Móriczmajor településrész eléréséhez a városközpont és Vértesboglár között nagyjából félúton kell letérni a 8126-os útról északnyugati irányban; a településrészt helyközi buszjáratok is érintik.

Története Kr. e. 2100-tól a római kor végéig A Csákvári Református Egyház története című könyv, melyet 1896-ban adtak ki Nagykőrösön, így írt a községről: „A történelem azt mondja Csákvár eredetéről, hogy a honfoglalás idejében a mostani Vértes hegység környéke Előd és Szabolcs vajdáknak jutott osztályrészül, ez utóbbinak unokája Csák vetette volna meg alapját, kinek nevéről vette elnevezését is és akinek nemzetsége egész a 14. századig birtokolta a vidékkel együtt. Némely történetírók szerint a tulajdonképpeni Csákvár a maitól északnyugatra, Kőhányás és Vértes-Szentkereszt között feküdt volna, de már a 13. században leromboltatott. Hogy azonban a mai Csákvár is bírt valamely várszerű építménnyel, mutatni látszik az a körülmény, hogy az a magaslat, amelyen az ágost. hitv. templom áll, ma is várdombnak neveztetik.” A görög égeikumról felvándorolt népcsoport itt telepedett meg, a péceli kultúrát képviselő népesség pedig elég hosszú ideig élt itt. Rájuk utaló tárgyak és jelek az ásatásoknál kerültek pontosításra. Az 1. század végétől a 4. század végéig a település római provincia volt, ekkor Floriana néven emlegették. A bekebelezett népesség, a nagyszámú légió és kiszolgáló népesség annyira felduzzadt, hogy hamvasztásos temetést végeztek már. Üvegműhelyt működtettek, az agyagból temetkezési táblaköveket készítettek, melyeket fel is használták a temetéseknél. Ezekből a településen található Helytörténeti Múzeum is őriz néhányat. A 4. század végén a Római Birodalom feloszlik, rányomva bélyegét a még elnyomott, de már felszabadult területek életére és kultúrájára is. Csákvár város a Dunántúlon, a Vértes hegység lábánál, a Zámolyi-medencében helyezkedik el. Már az i. e. 2100-as években is lakott terület volt. Ezt bizonyítják az itt talált sírleletek feliratai és Csákvár határában a Csákvári-barlang. Ez nemcsak helyi nevezetesség, de a geológusok, illetve a paleontológusok világszerte ismerik. Kretzoi Miklós a kutatása során, az 1920-as években, a pliocén melegkorszaki állatvilág képviselőinek a csontjaira lelt a barlangban. A barlang falára vésve római korból származó feliratot találtak. Báraczházi felirat: Diane Sac M. Aur – Constantinus – Veter Ex Pretor Vsimpreto

(Diana istenasszonynak szentelte egy kiszolgált katona.)

Kadić Ottokár szerint a feliratot egy római katona véste a sziklafalba. Nála jóval korábban Rómer Flóris megemlíti A Bakony - Terményrajzi és régészeti vázlat (1860)"A Bakony - Terményrajzi és régészeti vázlat" (1860) 60. p. című írásában: "Nem hagyhatom észrevétel nélkül, hogy szemembe tünt azon különösség, miszerént két itt talált kövön vadászati jelenetek ábrázoltatnak; Schoenwisner pedig mondja régi földleírásában, hogy a baretházi szikla oldalában Csákvár mellett ezen felírás található, mely nyilván a vadászat istennőjére vonatkozik (..)"

A felírás a rómaiaknál szokásos pompeji vörös színű volt. A rómaiak egy országutat is építettek a falun keresztül, mely 1963-ig látható volt a Kossuth Lajos utcában. Ez az út a budai Aquincumtól Bicskéig, onnan Csákváron keresztül Csákberény felé haladva a Fehérvár–Győr úttal egyesült. Ismeretes, hogy a Sopianae – Gorsium – Brigetio út mentén kialakult városkát fallal vették körül. Csákváron tehát ebben az időben virágzó római település volt, mely Floriana néven szerepelt. Az ásatások eredménye mintegy 2000 sír jellegzetes, gazdag leletanyaggal.

Korai középkor 430 körül hun ellenőrzés alá került a terület, míg Attila meg nem halt, ezután a káni harcok miatt kivonultak Attila utódai a területről, azaz a Kárpát-medencéből. A déli szláv törzsek és a nyugati választófejedelmek próbáltak teret hódítani, mivel azonban egymással torzsalkodtak, így egyiknek sem sikerült hosszasan megtelepülni, az egész területet leigázni.

A honfoglalás korától a 19. századig Az idő múlásával 887–896 között megjelentek a Vereckei-szoros felől a vándorló, új hazát kereső magyarok a hét vezér vezetésével. A terület, felosztás révén – melyet a törzsek közt végeztek – került új gazdához. Ezt a területet Árpád vezértől Előd kapta, aki a második sereg kapitányának Szabolcs vezérnek volt apja, azzal a kikötéssel, hogy ő lesz a nyugati határőrség vezetője. Előd így a Vértes keleti részének: a mai Csákvár, Gánt, Kőhányás, Kozma és Majk területének lett az ura. Szabolcs vezértől származik a Csákok nemzetsége, ide vezethető vissza a Csákvár elnevezés is. A történetírók szerint Szabolcs vezér a Vértes tövében hatalmas várat kezdett építeni, amit róla Szabolcsvárának nevezték el. A várat utódai a Csákok fejezték be, és az ő nemzetségükről nevezték el Csákvárnak. Ez már a magyar történelem, mert ettől a Szabolcs kapitánytól veszi kezdetét a Csák nemzetség. Anonymus és Kézai Simon krónikáiban is felbukkant a település neve. A 11–12. századi sírok, melyek Csákvár temetőjében találhatók, is ezt a tényt bizonyítják. Csákvárról már 1228-tól fellelhetők írott emlékek a királyi adományleveleken, pl. Czakvara, Czakuara stb. néven. Írásos történelmi adat szerint Csák Miklós végrendeletében 1239-ben Csákvárról is megemlékezik, és fiainak hagyja örökségül. A Csák nemzetség leszármazottja épített fel e helyen egy sáncvárat. Igen erős volt a Csák nemzetség, még az Anjou királyok is viaskodtak velük, a terület pedig sokszor cserélt a Csákokon belül gazdát. Károly Róbert uralkodása idején 1326–ban a Gesztes vár birtokához csatolták. Ezt a területet birtokolta Újlaki Lőrinc, Somi József, temesi bán, de mindig a Csák nemzetségen belül maradt. Kisebb – nagyobb összegekért 100 – 2000 aranyforintért cserélt gazdát. Az 1500-as évek végén Nyáry István javai között szerepelt Csákvár, a környező területekkel együtt, majd halála után a feleségére hagyományozta. 1638–ban gróf Eszterházi Miklóst megválasztják nádorrá. Házasságot kötött a Csák nemzetségű Nyári Krisztinával, Csák István lányával, Így lett Csákvárból 307 évig – azaz 1945–ig Esterházy – birtok. A török hódoltság idején Csákvár lakossága jelentősen megfogyatkozott, a települést felégették. A török elvonulása után a népesség szaporítására Esterházy gróf külföldről svábokat hozott be birtokaira – a faluban fellelhető Német utca elnevezés ma is ezt őrzi. A betelepített svábokkal együtt iparosok is betelepültek a községbe. Iparos céhek alakultak meg, melyek 1872–ig tevékenykedtek. Ilyenek voltak a csizmadia, fazekas, kovács, bognár, ács, szabó, szűrszabók és gombkötők, takácsok céhe. Leghíresebb volt a fazekasok céhe. A Csákvár környékén bányászott tűzálló agyag kitűnő nyersanyagnak bizonyult számukra. Az ebből készített edények nem repedtek meg a nyitott tűzhelyen. Volt idő, amikor 160 fazekas dolgozott. A mesterség négy ágon futott a faluban.

Fazekasok – tűzálló földből dolgoztak Tálasok – nem tűzálló edényt készítettek Kályhások – tűzálló földből szebbnél szebb kályhákat készítettek Korsósok, vörösedényesek

Ezen kézműipar oly fejlettségre tett szert, hogy a Dunántúl legnagyobb fazekasközpontja volt. Innen látták el a Dunántúlt és a Duna-Tisza közét a Dráváig cserépedényekkel. Ezen kívül fejlett volt Csákváron a takács, bognár, kovács, kádár mesterség is.

Csákvár a 19. század második felében (Esterházy család) Az Esterházy család a 17. században néhány évtized alatt az ismeretlenségből az ország leggazdagabb földbirtokosai közé emelkedett, és nemcsak a magyar, hanem az egész Habsburg – monarchia történetében jelentős szerepet játszott. Az Esterházy nevet a 16. század közepén élt Benedek használta először. Fia, Ferenc, Pozsony vármegye alispánja anyjától, Bessenyei Ilonától a galántai birtokot örökölvén felvette a Galánthai előnevet. A család három főágának alapítói Ferenc és Illésházi Zsófia gyermekei: Pál a zólyomi, Dániel a cseszneki, Miklós a fraknói ág alapítója. A család vagyonának és fényének alapját Miklós, a „szenvedélyes birtokszerző” vetette meg. 1625–ben már nádorispán, 1626–ban megkapta a fraknói várat és vele a „Fraknó örökös és szabad grófja” címet.

Idősebb fia, Pál – 1687–ben kapott hercegi rangot – a hercegi ág, fiatalabb fia, Ferenc a fraknói és cseklészi grófi ág megalapítója.

A grófi család gesztesi uradalmának Csákvár volt a központja, Gesztesvár már a 17. században használhatatlanná vált. Ahogy a család egyik-másik ága kihalt vagy esetleg több fiúutód miatt több ágra bomlott, úgy változott az is, hogy csak a gesztesi vagy mellette más uradalmakat is birtokolt–e a földesúr. Csákvárt az óriási Esterházy birtoktömbben akkor is külön uradalomként kezelték, ha ura egyben Pápa vagy Tata földbirtokosa is volt.

Az Esterházy család jó gazdája volt ennek területnek, mely igen kiterjedt birtok volt, hiszen 56000 hektárt tett ki egy tagban. Azért is volt igen szerencsés Csákvár, mert a grófi család itt építtette fel a kastélyát 1778–tól. De jó gazda módján még sok mindent épített: zárdát, iskolát, belmajort, cselédházakat, fejlesztette a mezőgazdaságot. Gépesítettek is, az első tényleges építés egy téglagyár volt a fornai úton. Ez termelte meg az építéshez szükséges összes téglát. Nagyon sokat tett az Esterházy család a faluért is.

Az elkészült zárdában leányiskolát működtettek. 1896–ban a gróf megalakította a gazdaképzőt, itt taníttatta a vezetőgárdát, és a gazdákat. Az Esterházy család építtette a településen található tűzoltó tornyot – ma Helytörténeti Múzeum – mellé lakást, szertárat. Ők vették az első kézi hajtású tűzoltókocsit, majd a másodikat a Budapesti Szivattyúgyár készítette el a gróf megrendelésére.

Csákvár központjában terül el a hatalmas park övezte, lenyűgöző méretű Esterházy–kastély. Az eredetileg barokk kastélyt Esterházy János építette. A dór stílusú kápolnaszárnya négy oszloppal és klasszicista színházzal 1760 és 1765 között készült, Fellner Jakab munkája. Az épületet 1781 és 1823 között többször is átalakították, ekkor kapta mai klasszicista formáját. Terveit valószínűleg Charles Moreau francia építész készítette. A kerti homlokzat oszloprendjének fogsorpárkányzatos mellvédjén, az Esterházy-címer alatt a kastély építésének időpontjaként az 1781–es évszám látható. A kastély gazdagon tagolt homlokzata, díszudvara, timpanonos, dór oszlopcsarnoka mögül nyíló főbejárata fejedelmien előkelő. Az oldalszárnyakkal kiegészített épületben tulajdonosaik kápolnát, színházat, könyvtárat, képtárat, vadásztermet, lovasiskolát is berendeztek.