Cégénydányád község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Fehérgyarmati járásban.

Fekvése A vármegye keleti részén, a Szatmári-síkságon, a Szamos jobb partján fekszik, a járási székhely Fehérgyarmattól, amely egyben a legközelebbi város, 6 kilométerre délkeletre, a vármegyeszékhely Nyíregyházától pedig mintegy 80 kilométerre keletre.

Szomszédai: észak felől Penyige, északkelet felől Zsarolyán, kelet felől Gyügye, dél felől Rápolt, délnyugat felől Ököritófülpös, nyugat felől Fülpösdaróc, északnyugat felől pedig Fehérgyarmat.

Megközelítése A településen főutcájaként végighalad a 4136-os út, ezen érhető el Fehérgyarmat és Zsarolyán felől is; Gyügyére és Szamosújlakra a 4137-es út vezet a községből, északi határszélén pedig elhalad a Fehérgyarmattól egészen Csengersimáig húzódó 4127-es út is. A 4136-os út elméletileg Ököritófülpössel is összeköti, de mióta megszűnt az itteni kompközlekedés, nincs közúti kapcsolat a két település között.

Vasútvonal nem érinti, a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőség a Fehérgyarmat vasútállomása, a falutól mintegy 6 kilométerre.

Története A település és környéke ősidők óta lakott hely, amiről az itt előkerült neolit-, bronz-, római-, népvándorlás- és Árpád-kori leletek tanúskodnak.

Cégénydányád valaha két szomszédos településből: Czégényből és Dányádból állt, de a 19. században összeépült, s 1912-ben hivatalosan is Cégénydányád lett a neve.

Czégény monostorát fennmaradt oklevél 1181-ben említi először. A település ősidők óta a Kölcsey család birtoka volt. 1344-ben már Czegen Monasterium, Czegen monosthora néven szerepelt. Nevét sokáig Chegen, Czegen alakokban írták. Fő birtokosai hosszú ideig a Kölcsey és a velük rokon Kende családok maradtak.

A Kölcseyek és a Kendék mellett a 15. században a Drágfiak kaptak királyi adományt egyes részeire. 1417-ben a Matucsányi család is szerzett részbirtokot. 1488-ban a Károlyi, 1475-ben a Gacsályi család vette zálogba a Kemereiek részét. 1488-ban a Kölcsey család-beliek a birtok egyes részeit eladták a Perényieknek. 1490-ben Ujhelyi László és Ágota is eladott birtokrészéből, ugyancsak a Perényieknek.

1490-ben Makray Gergely, 1518-ban Werbőczy István is részt szerzett benne, majd a Perényiekkel elcserélte részét. 1521-ben Matuznai Tamás részét a Drágfiak kapták meg, de beiktatásuknak a Kölcsey és a Kende család 1524-ben ellentmondott. 1559-ben Horváth György, 1561-ben Kelemenfi Fekete János szereztek részbirtokot. 1570-ben a szatmári vár uradalmához tartozott; a fennmaradt okiratok említik a várbirtok itt lévő olajütőjét is.

A 17. században legnagyobb része már a Kende család-belieké.

A 18. század végén Kende Zsigmond és Kende Matild birtoka, mindkettőnek szép kúriájával. Kende Zsigmondét még a 17. század harmincas éveiben építtette Zsigmond nevű nagyapja, ehhez százholdas angolpark és hatalmas gyümölcsös is tartozott.

Dányád, a szomszédos település is a Szamos jobb partján épült, s a 19. században már csak egy utca választotta el Czégénytől. Nevét a 14-15. században Danyan alakban írták. Sorsa hasonló volt Czégényéhez .

Ősi birtokosai a Domahidy család-beliek voltak, 1423-ban azonban hűtlenség miatt fővesztésre ítélték Domahidy Lászlót és Istvánt. Birtokaikat ecsedi Báthori István országbíró és fia, András kapta meg, de egyezség alapján két részét a Kölcseyeknek, egy részét Domahidy György rokonuknak engedték át. Ettől kezdve fő birtokosai ismét a Kölcseyek lettek.

A Kölcseyek mellett azonban sokan szereztek itt részbirtokot: az 1500-as években Ugrai Hajas Tamás, Guthy Ferenc és Imre, Nyékey Andrásné fia, Márton, Danyay István, az 1600-as években Mosdossy Imre, a Szuhayak, a Thury lányokkal a Kende, a Sándorházy és a Horváth családok, majd az 1700-as évek végén az Ilosvay, a Budaházy, a Losonczy és a Maróthy családok.

Az 1900-as évek elején legnagyobb birtokosai a Kende és a Gulácsy családok voltak.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Bakó Dániel (független) == Kelet-Magyarország, 1990. okt. 3. 4. p. 1994–1998: Bakó Dániel (független) == Kelet-Magyarország, 1994. dec. 13. 11. p. 1998–2002: Bakó Dániel (független) == Kelet-Magyarország, 1998. okt. 21. 7. p. 2002–2006: Bakó Dániel (független) == Kelet-Magyarország, 2002. okt. 21. 7. p. 2006–2010: Kormos Gyula (független) == Kelet-Magyarország, 2006. okt. 2. 4. p. 2010–2014: Kelemen Róbert (Fidesz–KDNP) 2014–2019: Kelemen Róbert (Fidesz–KDNP) == Kelet-Magyarország, 2014. okt. 13. 5. p. 2019–2024: Kelemen Róbert (Fidesz–KDNP) 2024–2025: Kelemen Róbert (Fidesz–KDNP) 2025– : Károly László (független)

A településen 2025. augusztus 17-én időközi polgármester-választást kellett tartani, az előző polgármester néhány hónappal korábban bejelentett lemondása miatt. Lemondása ellenére a választáson ő maga is elindult – ezúttal független jelöltként –, de alulmaradt egyetlen kihívójával szemben.

Népesség A település népességének változása:

2001-ben a város lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85,9%-a magyarnak, 0,3% örménynek, 0,5% románnak mondta magát (14,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 6,5%, református 60,8%, görögkatolikus 2,2%, evangélikus 0,2%, felekezeten kívüli 4,9% (23,2% nem válaszolt).Cégénydányád Helységnévtár

2022-ben a lakosság 93,6%-a vallotta magát magyarnak, 3,3% cigánynak, 1% ukránnak, 0,7% románnak, 0,5% németnek, 0,2% szerbnek, 0,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 4,6% volt római katolikus, 58,9% református, 3,3% görögkatolikus, 1,5% egyéb keresztény, 0,3% ortodox, 0,2% evangélikus, 6,2% felekezeten kívüli (24,6% nem válaszolt).Cégénydányád Helységnévtár

Nevezetességei Református temploma romantikus stílusban épült. Műemlék jellegű, homlokzati tornyos épület, mely a két falu, Dányád és Czégény között áll, az 1300-as években elpusztult czégényi monostor helyén. A templom évszázadokon át szolgált a Kölcsey-Kende család temetkezési helyéül. Az 1700-as évek végén már nagyon rossz állapotban lévő templomot Ajtay Sámuel segítségével újjáépítették. A Kende-kúria 1958-tól műemlék. Kende Zsigmond építtette klasszicista stílusban 1833-ban a Szamos folyó partján. Földszintes, homlokzati kialakítása különlegesen impozáns. A homlokzaton Kölcsey Ferenc ide írt verse olvasható:

"ALKOTA MUNKÁSKÉZ ENGEM: S A SZŐKE SZAMOSNAK PARTJAIN A KÖLTŐ LÁT VALA S ZENGE FELÉM: HÁZ ÖRÖKÜLJ S VIDÁM BÉKÉVEL TARTSAD ÖLEDBEN GAZDÁD S GYERMEKEIT S HIV UNOKÁI SORÁT."

Külön figyelmet érdemel a kastély fehér faragott-kő főbejárata és boltozatos előcsarnoka is. Az épületet, melyben ma gyermekotthon működik, országos védettségű 100 holdas angolpark veszi körül.

Cégénydányádi Kastélypark Természetvédelmi Terület A 100 holdas park fáit Kende Zsigmond kezdte telepíteni a reformkor idején a Szamos folyó mellett, az e tájon honos ligeterdők tölgy, szil, kőris faállományára építve az angolparkot. Ő főként platánt, amerikai kőrist, ezüst hársat, vérbükköt ültetett, majd később unokája a hasonló nevű Kende Zsigmond tűlevelűeket is. Az itt folyó Szamos öntéstalaja tápanyagokban gazdag, a bőséges esőzések, a nagy páratartalom, s a környező erdők közelsége folytán a környéken nem őshonos növényfajok, köztük különleges fafajták is sikerrel telepíthetők voltak.

A kert érdekességei Az épület mögött áll egy több mint 160 éves juharlevelű, háromtörzsű, 25 méter magas platán, melynek lombkoronája 40 méterre terül szét, törzsmérete pedig eléri a 690 cm-t. Hosszan kinyúló ágait alá kellett támasztani, nehogy letörjenek. E fához közel van egy kb. 12 m magas tiszafa is, melynek törzsátmérője 188 cm.

A második világháború után az angolkert szinte teljesen elpusztult, mert a környék lakossága sok értékes fát kivágott tüzelőnek.

Az 1970-es nagy árvíz idején a lakosság ide menekítette állatait, amelyek nagy kárt tettek a parkban, s felújítását csak 1984-ben kezdték meg. A viszontagságokat átvészelt növények együttese ennek ellenére is megkapó látványt nyújt napjainkban is, amikor óriás platánok, vérbükkök, tulipánfa, szelídgesztenyék, vörös tölgy, több mint 100 éves páfrányfa, hamisciprus, virginiai borókafenyő, öreg simafenyők, feketefenyők, s a bokrok közül az édes, erős illatú jázmin gondosan tervezett, színben-formában összehangolt fajtái alkotják a kert növényállományát.

Jegyzetek

Kategória:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései Kategória:Szatmár vármegye települései