Cikó (németül: Zickau) község Tolna vármegyében, a Bonyhádi járásban.

Fekvése A település Bonyhádtól délkeleti irányban hat kilométerre, a Széplaki-völgyben fekszik.

Megközelítése Zsáktelepülés, közúton az 5603-as útból Bonyhád délkeleti részén kiágazó 56 102-es számú mellékúton közelíthető meg.

Vasúton a MÁV 50-es számú án érhető el, amelynek egy megállási pontja van itt, a Hidas-Bonyhád vasútállomás és Mőcsény megállóhely között lévő Cikó megállóhely Cikó belterületének északi peremén.

Története Régészeti leletek tanúsága szerint Cikó már az őskorban lakott hely volt. A török hódoltság korában teljesen elnéptelenedett, majd betelepített németek munkája nyomán indult újra fejlődésnek. A 20. század elejére a Völgységi járás legjelentősebb német lakosú kisközségévé vált. 1939. április 30-án itt tartotta országos zászlóbontó nagygyűlését a Volksbund, és itt alakult meg első helyi szervezete. A második világháború után a község lakosságából közel kétszáz főt hurcoltak el kényszermunkára, majd a német lakosság nagy részét kitelepítették, és helyükre Hadikfalváról 158 bukovinai székely családot költöztettek. A régi német lakosságból 1950-re csak mintegy harminc család maradt a faluban. Ettől az évtől önálló tanácsú község lett a Bonyhádi járásban. 1990-ben helyi önkormányzatot választott.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Forray Gellért (független) 1994–1998: Forray Gellért (független) 1998–2002: Forray Gellért (független) 2002–2006: Dr. Ferencz Márton (független) 2006–2010: Dr. Ferencz Márton (független) 2010–2014: Dr. Ferencz Márton (független) 2014–2019: Haures Csaba (független) 2019–2024: Molnár Józsefné (független) 2024– : Molnár Józsefné (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 92,4%-a magyarnak, 1,5% cigánynak, 12,4% németnek mondta magát (7,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 68,1%, református 1,9%, evangélikus 1,2%, felekezeten kívüli 11,9% (17% nem nyilatkozott).Cikó Helységnévtár

2022-ben a lakosság 82,8%-a vallotta magát magyarnak, 3,7% németnek, 1,2% cigánynak, 0,1% ruszinnak, 0,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (17,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 35,9% volt római katolikus, 2% evangélikus, 1,7% református, 0,1% görögkatolikus, 0,7% egyéb keresztény, 0,9% egyéb katolikus, 9,6% felekezeten kívüli (48,9% nem válaszolt).Cikó Helységnévtár

Nevezetességei bélyeg|jobbra|220px|A Máriaszéplaki templomrom. A 19. század végéig az írásos forrásokban található cikádori apátság romjainak vélték, azóta azonban bebizonyosodott, hogy az egykori Széplak város templomának romja (A cikádori apátság romjait Bátaszéken tárták fel) A máriaszéplaki templomrom II. Géza korabeli román stílusú, kéttornyos, háromhajós templom romja. Ma a környék német nemzetiségének búcsújáró helye. A templomrom szerepel Vörösmarty Mihály Széplak című versében (1828) és Illyés Gyula Kora tavasz című regényében (1941) is. Az eszterpusztai templomrom egy, a 15. században gótikus stílusban épült templom romja a község külterületén, az egykori Östör nevű település helyén. A Szentháromság-templom 1767 és 1784 között épült barokk stílusban. A templom udvarában álló emlékoszlop a világháborúk és kitelepítések áldozatainak, valamint a kényszermunkára hurcoltaknak állít emléket. A Szent Rókus-kápolna a feltételezések szerint egy középkori templom alapjaira épült 1746-ban. A község főterén álló Nepomuki Szent János-szobor a 18. században, barokk stílusban készült.

Itt születtek

Krausz Mayer (1809 – Budapest, 1894) zsidó származású magyar kereskedő, nagyiparos

Jegyzetek

További információk 23.Podmaniczky Júlia Cserkészlánycsapat Cikó Lőrinczy Gábor – Straub Péter 2024: A Fönlak-típusú övveretes síregyüttesekről. A Tornyai János Múzeum Évkönyve V

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Tolna megye települései Kategória:Tolna vármegye települései