Borszörcsök község Veszprém vármegyében, a Devecseri járásban.
Fekvése
A Somló hegy délkeleti oldalán, Devecsertől 5 kilométerre északnyugatra fekszik. Zsáktelepülés, közúton csak a 8-as főútról Devecser északnyugati határszéle közelében kiágazó 84 103-as mellékúton érhető el. Külterületének keleti részén a 8402-es út is áthalad, de lakott területét nem érinti; csak egy földút vezet róla a faluba.
Története Borszörcsök Árpád-kori település. Zurchuk néven már 1288-ban említették oklevelek.
1299-ben és 1317-ben királynői birtok volt, akkori írásokban Bors fibius Blasii de Zurchuk néven szerepel.
A falu lakosainak megélhetését valaha nagyrészt a szőlőművelés biztosította.
Az 1700-as évek végének összeírásai szerint tisztán nemesi hely volt. A jobbágyfelszabadítás után határát felerészben még erdő borította, de ez az arány később fokozatosan megváltozott.
A 20. század elején Veszprém vármegye devecseri járásához tartozott.
1910-ben 901 lakosából 897 magyarnak, 4 németnek vallotta magát. Ebből 891 római katolikus, 8 izraelita volt.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Ughy Vilmos (független) 1994–1998: Ughy Vilmos (független) 1998–2002: Ughy Vilmos (független) 2002–2006: Modori László József (független) 2006–2010: Modori László József (független) 2010–2014: Modori László József 2014–2019: Modori László József (független) 2019–2022: Modori László József (független) 2022–2024: Modori László (független) 2024– : Modori László (független)
A településen 2022. szeptember 11-én időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) kellett tartani, mert a korábbi képviselő-testület 2022. június 9-én feloszlatta magát.Borszörcsök Helyi Választási Bizottsága 1/2022. (VI. 20.) határozata
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás idején a lakosok 95,8%-a magyarnak, 17,4% cigánynak mondta magát (4,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt az végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 80,5%, református 1,8%, evangélikus 2,4%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 2,6% (9,2% nem nyilatkozott).Borszörcsök
2022-ben a lakosság 91,4%-a vallotta magát magyarnak, 9,8% cigánynak, 0,3% ukránnak, 0,3% lengyelnek, 0,3% németnek, 0,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 52,4% volt római katolikus, 1,2% református, 1,2% evangélikus, 0,3% görögkatolikus, 2,1% egyéb katolikus, 6,2% felekezeten kívüli (36,7% nem válaszolt).Borszörcsök Helységnévtár
Híres személyek 1850-ben itt született Orel Géza pénzügyi igazgatóhelyettes, miniszteri tanácsos, költő. 1923-ban itt született Modori Sándor – vájár, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőse (1923–1958)
Nevezetességei Becket Szent Tamás tiszteletére felszentelt középkori római katolikus templomát a törökök lerombolták. Ma álló Szent Anna-templomát ennek helyére építették. Büszkeségpont Modori Sándor emlékére
Jegyzetek
További információk
Kategória:Veszprém megye települései Kategória:Veszprém vármegye települései