Sümeg (németül: Schimeck, horvátul: Šimeg) város Veszprém vármegyében, a Sümegi járás központja (az 1950-es megyerendezés előtt Zala vármegye része volt). Számos történelmi emlék és műemlék található itt; legismertebbek a sümegi vár, a püspöki palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és a határában feltárt őskori kovakőbánya.

Sümeg környéke már a bronzkor óta lakott terület. A 19. század végén egy, a Római Birodalom idejéből származó római katonai tábor és több akkori ház maradványait találták meg itt, ezek leletei jelenleg a városi múzeumban találhatók. A város jelképének számító vár a 13. században, a tatárjárást követően épült meg a település fölé magasló, 270 méter magas mészkőhegy tetejére. A városi jogot 1643-ban kapta meg, ezzel együtt pedig a gazdasági teljesítménye is megnőtt; iparosok és nemesek települtek ide szerte az országból. Városfalat építettek, valamint kolostort és ferences rendi templomot.

1700-ban egy tűzvész szinte az egész várost elpusztította. Állítólag csak a ferences kolostor és négy téglaház maradt fenn. A későbbi újjáépítéshez elengedhetetlen volt, hogy a továbbiakban csak kőházak épüljenek a város falain belül, az újabb hasonló katasztrófák elkerülése érdekében.

A Rákóczi-szabadságharc idején a vár ismét katonai szerepet töltött be: 1703-tól felkelők birtokolták, a császári Habsburg csapatok csak 1709-ben hódították meg. Ezt követően 1713-ban, majd 1726-ban is felgyújtották, végül a romokat magukra hagyták.

A veszprémi püspökséget még 1552-ben helyezték át Sümegre a törökök által elfoglalt Veszprémből, 200 évvel később pedig Padányi Biró Márton püspök megépíttette az itteni püspöki palotát, ahova meghívta Franz Anton Maulbertschet, a kor egyik legnevesebb templomi festőjét. Maulbertsch itt készült freskói ma is megcsodálhatók a város templomaiban. A város ezen időszakban végbement fejlődéséről az egykori városfalak mentén húzódó barokk házak tanúskodnak.

A 19. században Sümeg a borkereskedelem fontos gócpontjaként szerzett magának hírnevet, Magyarországon túl is, nem kis részben Ramassetter Vince vállalkozónak köszönhetően, aki borászatot és Európa-szerte kiterjedt kereskedést folytató céget alapított itt. A település egy időben elvesztette városi rangját, de 1984-ben visszanyerte azt.

Fekvése A Bakony délnyugati részén helyezkedik el, a Tapolcai-medencét a Kisalfölddel összekötő völgyben helyezkedik el.

Áthalad rajta a 47. szélességi kör.

Különálló településrészei: Ilonamajor az északi, Sarvaly a délnyugati, Jánosmajor a nyugati, illetve Nyírlakpuszta, az északnyugati határszéle közelében.

A közvetlenül határos települések: észak felől Csabrendek, kelet felől Nyirád, délkelet felől Tapolca és Lesenceistvánd, dél felől Uzsa, Várvölgy és Sümegprága, délnyugat felől Bazsi, nyugat felől Sümegcsehi és Mihályfa, északnyugat felől pedig Kisvásárhely és Zalagyömörő. Délen pontszerűen határos még Zalaszántóval is.

Megközelítése Közigazgatási területén, sőt a lakott területén is áthalad a 84-es főút, amely a Balaton és Sopron térségét kapcsolja össze, így mindkét irányból ez a legfontosabb közúti megközelítési útvonala. A főút korábban a belvárosát is átszelte, egy ideje már kissé elkerüli azt keleti irányból, azóta a régi nyomvonal két részlete más, alsóbbrendű (négy számjegyű) mellékutak egy-egy szakaszát képezi, belvárosi része pedig önkormányzati útnak minősül.

Több más irányból is megközelíthető közúton: Győr, Devecser (és így Veszprém) irányából a 7324-es, Keszthelyről a 7327-es, Zalaegerszegről a 7328-as, Kisgörbő és Sümegcsehi felől pedig a 7333-as úton. Tapolcával a 7319-es, Nyiráddal az abból kiágazó 7321-es út, Sümegprágával pedig a 73 159-es számú mellékút köti össze.

Különálló településrészei közül Ilonamajor a 7324-es, Jánosmajor a 7327-es út mellett fekszik; Sarvaly a sümegprágai országútról, Nyírlakpuszta pedig a 84-es főút felől közelíthető meg egy-egy számozatlan bekötőúton.

A hazai vasútvonalak közül a érinti, melynek Ukk–Sümeg közti szakaszát 1888–89-ben, a Sümeg–Tapolca közötti vonalszakaszt 1891-ben építették meg. A vonalnak három megállási pontja is létesült a határai között: Tapolca vasútállomás felől sorrendben Sümegi Bazaltbánya megállóhely, a lakott területtől délre, a sümegprágai országút közelében, majd Sümeg vasútállomás a belváros északnyugati szélén, végül Nyírlak megállóhely a város északi határában. (Utóbbi megálló már megszűnt.) 1964-ben adták a helyközi autóbusz-állomást.

Története Őskor és középkor A város közelében bronzkori leleteket tártak fel, kőbaltákat és urnákat találtak. A várostól délre, a Mogyorós-dombon őskori kovakőbányát fedeztek fel, ami ma védett terület és múzeum. A római korban is lakott terület volt, amit a feltárt katonai táborhely és lakóépületek bizonyítanak. A város területén háromhajós őskeresztény bazilika alapfalait tárták fel.

A várat a tatárjárás után IV. Béla kezdte el építtetni, majd a veszprémi püspökök fejeztették be. bélyegkép|250px|A sümegi vár és várdomb Sümeget első alkalommal 1292-ben említi oklevél, 1318-ban pedig már a várról is említést tesznek. Jelentősége a mohácsi csata után nőtt meg, Fehérvár és Veszprém török kézre kerülésével Sümeg vára a Dunántúl egyik legfontosabb központjává vált. A településen élt sümeghi Rédey András, aki sümegi várvédő volt a 16. században; tőle származik a nemesi sarjú sümeghi Rédey család.

A sümegi várnak fontos szerepe volt a török megszállás alatt, mert a környék várai közül egyedül maradt magyar kézen. Veszprém török uralomra jutásával 1553-ban a püspökség ide költözött, és itt is maradt 1762-ig. 1605-től 50 évig itt őrizték Szent László hermáját. A várfalakat 1656–1658 között Széchényi György veszprémi püspök 1100 méter hosszú, bástyákkal megerősített kőfallal vetette körül, ennek egy része ma is látható. E falakon belül, a 18. század folyamán épült ki az ún. nemesi belváros. Keleti határát a Várhegy meredek oldala zárja. Központjában az 1649 után épített. 1700-ban a város nagy részét tűzvész pusztította el. A Rákóczi-szabadságharcban a vár és a város jelentős szerepet játszott, a kuruc katonaság központja volt, ezért az osztrákok 1713-ban felgyújtották, és nagy részét lerombolták, a többi kurucvárral együtt. A barokk korszak Erről a településről származott a Zala vármegyei lovászi és szentmargithai Sümeghy család, amelynek első ismert őse, nemes Sümeghy Mihály, zalai főjegyző, aki 1717. július 16-án címeres levelet kapott III. Károly magyar királytól; Sümeghy Mihály főjegyző nem Sümegen hanem Bagodban lakott, azonban minden valószínűséggel a nemesi sümeghi Rédey családnak a sarja lehetett.http://archives.hungaricana.hu/hu/libriregii/16692/?query=SZO%3D%28s%C3%BCmeghi%20mih%C3%A1ly%29

1724–1733 között jelentősen kibővített, Sarlós Boldogasszonynak szentelt, ferences kegytemplom (ahol több mint 60 csodálatos gyógyulás történt) és kolostor, valamint az 1748–1753 között Padányi Biró Márton veszprémi püspöki palota épületei állnak. A város utcái a Várhegy meredek oldalait fogják körül. A belvárostól keletre, a 16. század folyamán alakult ki az akkori jobbágyság városrésze, a Tokaj. Északi határában, a várba felvezető út lábánál áll a 18. században épített váristálló. A belvárostól nyugatra, a középkori alapokon fejlődő ún. Tizenhárom Város városrészben áll a plébániatemplom. A reformkor bélyeg|321x321px|Kisfaludi Kisfaludy Sándor (1772–1844) magyar költő, császári katonatiszt. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti és a Kisfaludy Társaság rendes tagja bélyeg|200px|Kisfaludy Mór (1814–1893) 1848-as honvédhuszár alezredes. Barkóczi Rosty Lajos (1769–1839) kapitány, Sümegen lakott nejével, Khelbl Anna (1776-1823) asszonnyal;Szluha Márton (2012). Vas vármegye nemes családjai. II. kötet. Heraldika kiadó. (398-399. o.) a franciaországi Champagne vidékén a pezsgő készítését tanulmányozta, majd az 1800-as évek legelején ez irányú kísérleteit már Sümegen folytatta. Ezek a legkorábbi ismert pezsgőgyártási kísérletek Magyarországon. Neves reformkori személyiségek laktak Sümegen, például kisfaludi Kisfaludy Sándor (1772–1844) költő. Oszterhueber Ferenc (1751–1835), Zala vármegye alispánja, földbirtokos, jelentős szerepet játszott a reformkori városban; jó barátja volt Kisfaludy Sándor (1772–1844) költőnek, aki neki unokaöccse volt. Oszterhueber Ferenc hozta össze a költőt 1792-ben későbbi nejével Szegedy Rózával, akivel saját első felesége révén, Rosty Katalin révén szintén rokonságban volt. Oszterhueber Ferenc és Rosty Katalin egyetlenegy leánya Oszterhueber Mária (1798–1865), akinek a férje a milánói származású Scotti Bertalan (1782–1841), cs. és kir. dzsidás őrnagy, akivel jómódban lakott Sümegen. Egy másik neves reformkori személyiség Sümegen muzsáji Dóczy Terézia (1778–1842) költőnő volt.

Kisfaludy Sándor közeli barátaival a sümegi úri kaszinót alapította meg 1841-ben. Mellette a sümegi úri kaszinó létrehozásában szintén részt vett Eitner József (1785-1845), cserzővarga, Sümeg város bírája, Rosty Vince (1803–1857), táblabíró, ügyvéd, uradalmi tiszttartó Sümegen, rábabogyoszlói Vajda Ignác (1772-1854), földbirtokos, Oszterhueber Imre, valamint hertelendi és vindornyalaki Hertelendy György (1803–1867) is.Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)1900-12-23 / 51. szám

1868-tól Sümegen működött az nagy presztízzsel rendelkező Sümegi reáliskola (teljes néven: Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy Sándor Reáliskola és Gimnázium), amely 1946-tól Sümegi M. Állami Kisfaludy Sándor Gimnáziumnak nevezték, és 1952-től az Állami Korvin Ottó Általános Gimnázium név alatt működött. Jeles tanárai között például szerepelnek Tafferner Béla, Nógrádi Jenő, Kellemen Károly, Martos Ignác Zsigmond és sokan mások.

A 20. század A településhez közigazgatásilag tartozó nyirlak-pusztán, a helyi földesúr, a tekintélyes és jómódú nemesi származású Oszterhueber családnak a tagja, dr. nyirlaki Tarányi Ferenc (1878–1945) volt; atyja, idősebb Tarányi-Oszterhueber Ferenc 1868-ban királyi engedéllyel felvette a nagyanyjának, Oszterhueber Györgyné Tarányi Annának a leánykori vezetéknevét. Ifjabb dr. Tarányi Ferenc (1878–1945) 1922. december 19-től 1926. augusztus 14-ig Zala vármegye főispánja volt; emellett, felsőházi tag, Zala vármegye törvényhatósági bizottsági tag, elnöke a Zalavármegyei Gazdasági Egyesületnek és Nemesi Választmányának, tagja az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgató-választmányának, alelnöke a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének, tagja a Gazdák Biztosító Szövetkezete felügyelőbizottságának is volt.

1905. május 28-án Sümegen leplezték le Kisfaludy Sándor nejének, Szegedy Rózának síremlékét, amely ünnepélyes keretben folyt le. Az ünnepélyen a Kisfaludy társaság is képviseltete magát és Ferenczy Zoltánt és Dalmady Győzőt bízta meg képviseletével. Zalavármegyét nagyobb küldöttség képviselte Hertelendy Ferenc zalai főispán vezetése alatt.Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)1905-05-28 / 22. szám 1907-ben a település elveszítette városi rangját és csak 1984-ben nyerte vissza. Ma jelentős szerepet játszik a Balaton-felvidék idegenforgalmában.

1895. október 1-je és 1904. június 27-e között a sümegi járás főszolgabírói hivatalt puszta-ocsai és czifferi Füzik Gyula (1850–1904) töltötte be; hirtelen halálakor úgy emlékeztek rá, hogy „Nem az az ember volt, a ki nagy hangon hirdeti tetteit, szerényen és igazi eréllyel szolgálta megyéjét, minden idejét a közügynek szentelvén. Mind a hivatalos teendők terén, mind a társadalomban a feltétlen uri modor jellemezte, a mely modor azután mindenkit becsüléssel és szeretettel csatolt az elhunyt főszolgabiró személyéhez.Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)1904-07-03 / 27. szám” Halála után a következő sümegi főszolgabíró Sólyomy Tivadar (1858–1916) lett. Az újonnan megválasztott főszolgabíró a járást vezette 1904. szeptember 12-étől 1911. február 1-jéig. Megbetegedése után, az akkoriban ott szolgáló sümegi szolgabírót, dr. boldogfai Farkas Istvánt (1875–1921) 1911. február 13-án a járás főszolgabíróvá választották.