A skolasztikus filozófia vagy röviden skolasztika a középkori latin kereszténység iskolai és egyetemi műveltségéhez kapcsolódó filozófiai és teológiai gondolkodásmód. Szűkebb értelemben a 11–15. században kibontakozó nyugati keresztény filozófiai hagyományt jelenti; tágabb értelemben magában foglalja azt a módszert is, amely a Szentírás, az egyházatyák, az ókori filozófiai tekintélyek és a logikai érvelés segítségével törekedett a hit és az értelem, a teológiai tanítás és a filozófiai vizsgálódás összhangjának kifejtésére.John Marenbon: Medieval Philosophy: An Historical and Philosophical Introduction. Routledge, London–New York, 2007.Frederick Copleston: A History of Philosophy. Volume II: Medieval Philosophy. Image Books, New York, 1993.
A skolasztika nem egyetlen tanrendszer, személy vagy dogmatikai tétel neve, hanem több évszázadon át fejlődő intellektuális hagyomány. A latin nyugati kereszténység kolostori és székesegyházi iskoláiban, majd az egyetemeken formálódott ki, és az oktatás, a kommentár, a kérdésfeltevés, a vitatkozás és a rendszerező összegzés sajátos formáit alkalmazta. A filozófiai kérdések gyakran teológiai összefüggésben jelentek meg, de a skolasztikus szerzők jelentős része önálló logikai, metafizikai, természetfilozófiai, nyelvfilozófiai és etikai problémákat is tárgyalt.Norman Kretzmann, Anthony Kenny, Jan Pinborg (szerk.): The Cambridge History of Later Medieval Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 1982.Robert Pasnau (szerk.): The Cambridge History of Medieval Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2010.
A skolasztika szoros kapcsolatban állt a katolikus egyházzal, mivel a középkori nyugati oktatás intézményei nagyrészt egyházi keretben működtek. Ez az összefüggés azonban nem jelenti azt, hogy a skolasztikus filozófia egységes, változatlan vagy pusztán tekintélyi alapon álló gondolkodás lett volna. A középkori egyetemeken és szerzetesrendi iskolákban a tanítás és kutatás egyik fő eszköze éppen a disputatio, vagyis az érveket és ellenérveket szabályozott rendben ütköztető vita volt.Scholastic Method, in: New Catholic Encyclopedia. Gale, Detroit, 2003.Scholasticism, in: Encyclopaedia Britannica.
A név eredete és jelentése A skolasztika szó a latin schola („iskola”) szóból ered. A scholasticus eredetileg iskolához kötődő személyt, tanítót vagy tanult embert jelentett, később pedig az iskolai módszerrel művelt filozófia és teológia megjelölésévé vált. A középkori latin nyelvben a philosophia scholastica és a theologia scholastica olyan tanítási és kutatási formát jelölt, amely az iskolák és egyetemek tanrendjéhez, kérdésfeltevéseihez és vitatechnikájához kapcsolódott.Maurice De Wulf: Scholasticism Old and New: An Introduction to Scholastic Philosophy Medieval and Modern. M. H. Gill & Son, Dublin, 1907.
A szó későbbi használata kettős. Történeti értelemben a középkori latin nyugati filozófiát és teológiát jelenti; módszertani értelemben pedig azt a gondolkodási formát, amely fogalmi megkülönböztetésekkel, logikai elemzéssel, tekintélyszövegek kommentálásával és vitás kérdések rendszerezésével dolgozik. A kora újkortól kezdve a „skolasztikus” jelzőt olykor pejoratív értelemben, túlzottan elvont vagy merev okoskodás jelentésében használták, de a történeti szakirodalomban semleges leíró kategória.John Marenbon: Medieval Philosophy: A Very Short Introduction. Oxford University Press, Oxford, 2016.
Történeti és intézményi háttér Iskolák és egyetemek A skolasztikus gondolkodás kialakulásának intézményi alapjai a korai középkor iskolái voltak. A kolostori iskolák – például St. Gallen, Fulda, Tours, Corbie, Bec vagy Auxerre –, a székesegyházi iskolák – például Laon, Chartres és Párizs –, valamint az uralkodói udvarokban működő palotaiskolák a latin műveltség fenntartásának és továbbadásának központjai lettek.Bartók György: A középkori és újkori filozófia története. Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet, Budapest, 1935. Nagy Károly udvarában Alcuin szervezőmunkája különösen fontos volt: az általa támogatott tanulmányi rend a hét szabad művészetre, vagyis a triviumra és a quadriviumra épült.
A trivium tárgyai – grammatika, retorika és dialektika – közül a dialektika vált a későbbi skolasztikus módszer egyik fő előzményévé. A quadrivium – aritmetika, geometria, zene és asztronómia – a matematikai és kozmológiai műveltség alapját adta. A filozófia kezdetben nem mindig önálló diszciplínaként jelent meg, hanem a szabad művészetek és a teológiai képzés között foglalt helyet.
A 12–13. században a skolasztikus műveltség központjai az egyetemek lettek. Párizs elsősorban teológiai és filozófiai központként, Bologna jogi egyetemként, Oxford pedig filozófiai, teológiai és természettudományos irányultságú központként vált jelentőssé. A középkori egyetemek nem a modern kutatóegyetemek előképei egyszerűen, hanem saját koruk jogi, egyházi és céhes jellegű intézményei voltak. A mesterek és tanulók közössége – universitas magistrorum et scholarium – meghatározott szabályok szerint működött, vizsgákkal, fokozatokkal és tanítási jogosultságokkal.Hastings Rashdall: The Universities of Europe in the Middle Ages. Oxford University Press, Oxford, 1895.
Az egyházi környezet szerepe A skolasztika az egyházi intézményrendszerben fejlődött ki, mert a középkori Nyugat műveltségének latin nyelve, iskolái, könyvtárai és tudományos hálózatai túlnyomórészt egyházi keretekhez kapcsolódtak. A teológia központi helye abból következett, hogy a korszak világképe szerint a legfőbb igazság Istenre, a teremtésre, az üdvösségre és az ember végső céljára vonatkozott. A filozófia ezért nem elszigetelt diszciplínaként, hanem a keresztény hit értelmi feldolgozásával kapcsolatban kapott szerepet.
Ez a kapcsolat nem zárta ki a vitát. A középkori egyetemeken gyakoriak voltak a rendi, iskolai és doktrinális nézetkülönbségek. A domonkosok és ferencesek, a világi papság és a szerzetesrendek, az arisztoteliánus és ágostoni irányultságú szerzők, valamint a tomista, skotista és nominalista iskolák között jelentős viták bontakoztak ki. Aquinói Szent Tamás tanításai is csak fokozatosan váltak széles körben elfogadottá; életében és közvetlenül halála után több tételével szemben ellenállás mutatkozott.Anthony Kenny: Medieval Philosophy. Oxford University Press, Oxford, 2005.
A skolasztikus módszer Auctoritas és ratio A skolasztikus módszer egyik alapfogalma az auctoritas, vagyis a tekintélyszöveg. Ilyen tekintélynek számított mindenekelőtt a Szentírás, továbbá az egyházatyák, a zsinati határozatok, a kánonjogi gyűjtemények, valamint a filozófiában Arisztotelész, Platón és kommentátoraik. A középkori iskola számára a tekintély nem pusztán külső parancsot jelentett, hanem olyan kiindulópontot, amelyet értelmezni, összevetni és rendszerbe foglalni kellett.
A másik alapfogalom a ratio, vagyis az értelem és az érvelés. A skolasztika célja nem egyszerűen a tekintélyek ismétlése volt, hanem a látszólagos ellentmondások feloldása, a fogalmak pontosítása és a következtetések ellenőrzése. A módszer ezért nagy hangsúlyt helyezett a logikára, különösen az arisztotelészi szillogisztikára, a kategóriatanra, a meghatározásra, a megkülönböztetésre és az érvek formális rendjére.
A skolasztikus gondolkodás jellegzetes eszköze volt a distinctio, vagyis a fogalmi megkülönböztetés. Ennek segítségével a szerzők pontosították, hogy egy állítás milyen értelemben igaz, milyen értelemben nem, milyen szempontból használható, és milyen szempontból félrevezető. Ez a módszer különösen fontos volt a teológiai fogalmak – például természet és kegyelem, lényeg és személy, hit és tudás, akarat és értelem – elemzésében.
Lectio, quaestio és disputatio A középkori oktatás egyik alapformája a lectio volt. A mester egy tekintélyes szöveget olvasott és magyarázott, majd nyelvi, logikai és tartalmi megjegyzésekkel látta el. A lectio nem pusztán felolvasást jelentett, hanem értelmezést, szerkezeti elemzést és a nehezebb helyek megvilágítását.
A quaestio a vitás kérdés módszeres megfogalmazása volt. A kérdés gyakran úgy keletkezett, hogy két tekintélyes szöveg, két filozófiai állítás vagy egy teológiai tétel és egy racionális érv feszültségbe került egymással. A skolasztikus szerző ilyenkor megfogalmazta az érveket az egyik és a másik oldal mellett, majd saját megoldást adott.
A disputatio szabályozott iskolai vita volt. Ennek során a kérdést ellenvetésekkel vezették be, majd a mester vagy kijelölt válaszadó megoldást adott, végül külön válaszolt az ellenvetésekre. A későbbi skolasztikus művekben ez a szerkezet irodalmi formává vált. Aquinói Szent Tamás Summa theologiae című művének szakaszai például rendszerint ellenvetésekkel kezdődnek, majd egy tekintélyi ellenérv, a szerző saját válasza és az ellenvetésekre adott feleletek következnek.
Kommentár, summa és quodlibet A skolasztikus irodalom fő műfajai közé tartozott a kommentár, a summa, a quaestio disputata és a quodlibet. A kommentár egy tekintélyes szöveg – például Arisztotelész művei, a Szentírás egy könyve vagy Petrus Lombardus Sententiái – magyarázatát adta. A summa átfogó rendszerező mű volt, amely egy tudományterület kérdéseit egységes rendben tárgyalta. A quodlibet nyilvános egyetemi vitakérdéseket dolgozott fel, gyakran olyan problémákat is, amelyeket a hallgatóság vetett fel.Olga Weijers: The Medieval Disputatio, in: A Companion to Philosophy in the Middle Ages. Blackwell, Oxford, 2003.
A kommentár műfaja nem jelentett szükségképpen önállótlanságot. A középkori szerzők gyakran a kommentár keretében fejtették ki saját álláspontjukat, vitatkoztak elődeikkel, és új fogalmi megoldásokat dolgoztak ki. A skolasztikus újítás többnyire nem a hagyománnyal való látványos szakítás formájában jelent meg, hanem a kapott fogalmi anyag új rendszerezéseként és pontosításaként.
Forrásai Keresztény és patrisztikus források A skolasztika közvetlen keresztény előzménye a patrisztika, vagyis az egyházatyák filozófiai és teológiai gondolkodása. Különösen nagy hatású volt Szent Ágoston, akinek hit és értelem kapcsolatáról, isteni megvilágosításról, lélekről, időről, rosszról és kegyelemről szóló tanítása a középkori gondolkodás egyik állandó forrása lett. A skolasztikus gondolkodásban fontos szerepet játszott Boëthius is, aki Arisztotelész logikai műveinek és Porphüriosz Isagógéjának közvetítésével hozzájárult az univerzália-vita kialakulásához.Étienne Gilson: A középkori filozófia szelleme. Paulus Hungarus – Kairosz, Budapest, 2000.
A keleti keresztény hagyományból különösen Pszeudo-Dionüsziosz művei hatottak a skolasztikus teológiára. Az isteni nevekről, a negatív teológiáról és a hierarchikus világrendről szóló dionüszioszi tanok latin fordításban kerültek be a nyugati gondolkodásba, és hatással voltak többek között Albertus Magnus, Aquinói Szent Tamás és Szent Bonaventura teológiájára.
Görög filozófiai források A korai skolasztikára főként Platón és az újplatonizmus közvetett hatása volt jellemző. A platóni hagyomány elsősorban Ágostonon, Boëthiuson, Chalcidius Timaiosz-kommentárján és Pszeudo-Dionüszioszon keresztül érvényesült. A 12. század végétől és a 13. századtól kezdve azonban Arisztotelész műveinek teljesebb latin fordításai alapvetően átalakították a skolasztikus filozófiát.
A Nyugat kezdetben főként Arisztotelész logikai műveit ismerte. Később hozzáférhetővé váltak természetfilozófiai, metafizikai, etikai és politikai írásai is. A logica vetus mellé a 12. századtól a logica nova került, vagyis az addig kevésbé ismert arisztotelészi logikai művek köre. A 13. században Arisztotelész Fizikája, Metafizikája, A lélekről című műve, valamint etikai és politikai írásai a skolasztikus viták középpontjába kerültek.David C. Lindberg: The Beginnings of Western Science. University of Chicago Press, Chicago, 2007.
Arab, zsidó és fordítói közvetítés