Események Január január 2. – Párizsban kegyelmet kap, és hazatérhet Belgiumba a királypárti Léon Daudet újságíró, akit korábban hívei szöktettek ki a börtönből. január 4. – Megkezdődik a hágai konferencia, amelynek programpontjai között a magyar jóvátétel kérdése is szerepel. A konferencián Magyarországot Bethlen István miniszterelnök képviseli. január 20. A hágai konferencián döntés születik, Magyarország visszakapja pénzügyi szuverenitását. A konferencia lezárja az osztrák, a német és a bolgár jóvátétel kérdését, a magyart csak részben. A szovjet hadiflotta két hadihajója az 1923-as egyezmények ellenére áthalad a Dardanellákon a Fekete-tenger felé, ezzel alapvetően megváltoztatva saját javára a térség katonai egyensúlyát. január 22. – Ünnepélyesen megnyílik Londonban a Tengeri Leszerelési Konferencia az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Olaszország és Japán részvételével.

Február február 1. A jugoszláv királynak a szerbiai, montenegrói és boszniai muszlim vallási közösségek egyesítését kimondó „egyházrendelete” érvénybe lép. A Szovjetunióban rendeletre elkobozzák a kulákgazdaságoknak nyilvánítottak felszereléseit. Ezzel párhuzamosan megkezdődnek a kitelepítések Szibéria távoli vidékeire. (Több mint egymillió embert érint az első időszakban.) február 6. – Olaszország és Ausztria barátsági szerződést ír alá Rómában. február 10. – Francia-Indokínában felkelés tör ki. A francia gyarmati hadsereg, hamar leveri a vietnámiak autonómia-törekvéseit. február 13. – Romániában magas rangú bukaresti tisztviselőket tartóztatnak le, mert kémkedtek a Szovjetunió számára. február 14. – A világgazdasági válság egyre erősebben érezteti hatását Magyarországon is. A növekvő munkanélküliségről tárgyal Bethlen István (politikus) miniszterelnök a szociáldemokratákkal. február 20. – Prágában a magyar nagykövet jegyzékben tiltakozik a cseh lapokban megjelent Horthy Miklós kormányzót támadó rágalmak miatt.

Március március 3. – Indiában Mahátma Gandhi az alkirálynak átadott ultimátumában bejelenti a passzív rezisztencia megkezdését. március 5. – Párizsban értekezlet kezdődik, az eddig lezáratlan háborús jóvátételek ügyében, amely során a kisantant államok újabb, számukra kedvező határozati javaslatot tesznek Magyarországgal szemben. március 7. – Országos ünnepség keretei között ünneplik meg Csehszlovákia megalapítójának, Tomáš Garrigue Masaryk elnöknek 80. születésnapját Csehszlovákia-szerte. március 16. – Lengyelországban a Bartel-kormány lemond. március 18. – A magyar parlamentben Wekerle Sándor pénzügyminiszter benyújtja az 1930–31. évi költségvetést (1398 millió pengő) március 24. – Párizsban a jóvátételi konferencián nehézségek támadnak, emiatt Bethlen István (politikus) magyar miniszterelnököt a helyszínre kéretik. március 27. – Lemondásra kényszerül a Hermann Müller vezette kormány Németországban, mert a szociális juttatások csökkentését ellenezte saját pártja is. március 28. Konstantinápoly hivatalos új neve ezentúl Isztambul. Párizsban aláírják az ún. Keleti Jóvátétel egyezményét, amely lezárja a korábban nyitottan maradt magyar jóvátétel kérdését is. március 29. – Lengyelországban a Józef Piłsudski államfőhöz közeli Sławek alakít kormányt. március 31. Angol-egyiptomi konferencia nyílik Londonban a két ország egymáshoz való viszonyának rendezésére Az amerikai moziforgalmazók és filmgyártók szövetsége (MPAA) cenzúrát vezet be a filmekre, amely korlátozás meghatározza a következő 40 év filmtermését. Szigorúan szabályozzák, és igen konkrétan meghatározzák a nézők elé kerülő politikai, vallási, és szexuális tartalmakat. Etiópiában lázadás tör ki

Április április 2. – A munkanélküliek nagyszabású tüntetést szerveznek a parlament előtt Budapesten, amely az ülésteremben éles vitákhoz vezet. április 4. – Romániában Dobrescu kolozsvári tartomány-igazgató betiltja a magyar nyelv használatát a megyei és községi elöljáróságokon. április 6. – A Szovjetunióban megalapítják a Lenin-rend kitüntetést. április 12. – Bukarestben Corneliu Zelea Codreanu megalapítja a Vasgárdát. április 16. – Anglia és Szovjetunió magas szintű kereskedelmi megállapodást ír alá. április 19. – Indiában a brit fennhatóság ellen lázadás tör ki, Csittagong városában feltörik és kirabolják a fegyverraktárat. április 22. – Londonban véget ér a Tengerészeti Konferencia. Anglia, Japán, Egyesült Államok egyezményt ír alá, amely 1936-ig szabályozza (növeli) a három ország tengeri haderejét. április 25. – A magyar honvédelmi minisztériumban lezárult a korrupciós ügyek kapcsán végrehajtott tisztogatás, néhány újabb letartóztatással. április 27. – Adolf Hitler német kancellár és pártelnök a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) nagygyűlésén bejelenti, hogy Joseph Goebbelst kinevezi a párt propagandafőnökének. április 30. – A csehszlovák kormány jegyzéket intéz a magyar kormányhoz, amelyben bejelenti az új megemelt agrárvámok tényét. A magyar kormány elfogadja a búza- és rozsvám emelését, de a korábban nem szereplő liszt vámtételt elutasítja. Ez rövidesen szerződés nélküli állapothoz, majd vámháború kialakulásához vezet a két ország között.

Május május 4. – Indiában két egymást követő napon letartóztatják Mahatma Gandhit. május 5. – Spanyolországban köztársaságpárti tüntetések kezdődnek. május 6. – Iránban földrengés pusztít (Richter-skála: 7,3) az áldozatok száma közel 4000. május 8. Londonban megszakad az Anglia és Egyiptom között zajló tárgyalás. Henderson külügyminiszter kijelenti, Anglia nem törekszik megegyezésre, a brit status quo fenntartása végett. A Hlinka-vezette Szlovák Néppárt a prágai parlamentben másodszor nyújtja be szlovák autonómia-tervezetét. május 17. Aristide Briand közzéteszi az egyesült Európa tervét az ún. Briand-memorandumban. Benito Mussolini firenzei beszédében éles hangon érvel az új olasz flottaprogram mellett. május 19–21. – Szent-Iványi József családi birtokán megalakul a csehszlovákiai magyar írók politikamentes közös szervezete, a Szentiváni Kúria. május 23. – Málta szigetén a brit érdekeket szolgáló Strickland miniszterelnök ellen merényletet követnek a nacionalisták. május 23–25. – Újabb nagy árzuhanás a New York-i tőzsdén. május 24. – Bombay utcáin közel 600 ezer indiai tüntet a brit uralom ellen. (A tüntetés este véres zavargássá válik.)

Június június 3. Cseh kezdeményezésre kétoldalú tárgyalások kezdődnek Budapesten, a cseh–magyar vámháború feloldására. június 5. – A brit kormány elutasítja a La Manche csatorna alatt létesítendő alagút tervét. június 7. – Romániában Károly trónörökös váratlanul Bukarestbe érkezik, Iuliu Maniu hívására. június 8. – Egy törvénymódosítást követően trónra lép II. Károly román király. június 13. – Romániában Iuliu Maniu egy nézeteltérés miatt lemond, és Mironescu külügyminiszter veszi át a kormány irányítását. Egy napos elnöksége után újból Iuliu Maniu veszi át a hatalmat. június 14. – Kereskedelmi pótegyezményt ír alá Ausztria és Magyarország az agrárvámok szabályozására, a cseh-magyar vámháborúhoz hasonló helyzetek kivédésére. június 18. – Egyiptom miniszterelnöke, Nachad pasa lemond, mert a király nem ratifikálja az alkotmányt védő törvényeket. Kormányválság kezdődik, amely a kormány lemondásához vezet. június 20. – Az agrárvámok egyoldalú cseh bevezetése miatt a lengyel kormány is elzárkózik a csehszlovák-lengyel „vámbéke” egyezmény ratifikálása elől. június 21. Franciaországban életbe lép, az új hadkötelezettségi törvény, amely egy évben határozza meg a kötelező szolgálat idejét. Egyiptomban Siky pasa alakít kormányt. június 30. Krakkóban nagygyűlésen követelik a lengyel államfő lemondását, diktatórikus vezetési metódusa miatt. Az utolsó francia katona is elhagyja megszállt Rajna-vidéket. A „Centrolew” (Középbal) nevű lengyel ellenzéki blokk kongresszust tart a Népjog és Népszabadság Védelme Kongresszusa néven. (A kongresszus szembefordul Józef Piłsudski diktatúrájával.)

Július július 3. – 18 kormánypárti és 15 ellenzéki képviselő ellen bűnvádi eljárás indul Lengyelországban a krakkói nagygyűlésen hozott határozat miatt. július 5. – Herczeg Ferenc és Eckhardt Tibor Londonban tárgyal a Revíziós Liga képviseletében Lord Rothermere politikussal. július 7. – Johann Schober osztrák kancellár Budapesten hivatalos tárgyalásokat folytat. július 12. A romániai Bukovinában a Vasgárda újabb véres pogromokat rendez az ott élő zsidó lakosság ellen. Sok a sebesült, a halottak számáról eltérő adatok látnak napvilágot. Németországban a birodalmi gyűlés elveti a pénzügyminiszter adómódosító javaslatait, amivel az államháztartás deficitjét kívánja mérsékelni. Ez éles vitát vált ki. július 15. – Londonban az Interparlamentáris Unió megkezdi tanácskozását. július 16. – A német pénzügyminiszter a demokratikus elveket félretéve, szükségrendelettel lépteti érvénybe az adótörvényeket, ami országos felháborodást vált ki. július 18. – Berlinben a szükségrendelet felfüggesztése miatt Heinrich Brüning kormánya lemond és Paul von Hindenburg engedélyezi a Reichstag feloszlatását. július 22. Román kezdeményezésre agrárkonferencia kezdődik Bukarestben, amely egy Délkeleti Gazdasági Blokk kialakítását célozza meg. A román, magyar, jugoszláv, bolgár, csehszlovák küldöttek nem jutottak megállapodásra, a cseh részről támasztott nehézségek miatt. A jó francia kapcsolatokat ápoló cseh kormány később is vétójogával élt hasonló helyzetekben. Koblenzben leszakad egy pontonhíd a rajnai ünnepségek során. 38-an meghalnak, az ünnepség félbeszakad. A romániai Jászvásár körzetében a vasgárda újabb antiszemita zavargásokat provokál. július 23. – Bari és Nápoly közötti területeket erős földrengés ráz meg. Közel 3000 halott, a sérültek száma több mint 4000. július 29. – Törökország jegyzékben tiltakozik az iráni kormánynál a sorozatos kurd határsértések miatt.

Augusztus augusztus 1. – Edvard Beneš kezdeményezésére megalakítják a kisantant hírlapíróinak szövetségét. A sajtószövetség központját Prágában, míg a sajtópropaganda irodát Bécsben állítják fel. augusztus 11. – Gottfried Treviranus a megszállt német területek minisztere éles hangú beszédet mond Berlinben a német köztársaság születésnapján. A beszéd támadja a francia és lengyel német határokat, reményét fejezi ki, hogy „eljön az idő, amikor Németország meg tudja indítani a harcot jogaiért.” A beszéd Európa-szerte tiltakozási hullámot vált ki. augusztus 12. – A Perzsa határszakaszon, a kurdokat üldöző török hadsereg egységei átlépik a határt, ami nemzetközi konfliktushoz vezet. augusztus 13. – Párizsban, Varsóban németellenes tiltakozások kezdődnek a Treviranus-beszéd miatt. augusztus 14. – Indiában, a nagy erőkkel Pesavar városát támadó afrida törzseket visszaszorítják az angolok. augusztus 17. – Budapesten megkezdődnek a Szent Imre-év főbb ünnepségei. augusztus 19. A romániai Konstanca kikötőjébe brit hadihajók érkeznek. A szovjet külügyminisztérium az ellene való erődemonstrációnak minősíti a brit baráti látogatást. Januárban, nemzetközi egyezményeket felrúgva, épp a szovjet hadiflotta alakította át a térség katonai egyensúlyát, ezért reagál élénken a szovjet fél – nyilatkozza az angol külügyminisztérium. Litvániában két diák merényletet követ el Rusteika őrnagy, a titkosrendőrség vezetője ellen. augusztus 25. Lengyelországban, a centristák és a baloldaliak által kezdeményezett tüntetések zavargásokba mennek át. Józef Piłsudski erőteljes fellépést sürget, majd átveszi a hatalmat Slawek miniszterelnöktől, és kormányt alakít. Peruban győz a katonai junta. Augusto B. Leguía köztársasági elnök az Almirante cirkálóra menekül. augusztus 28. – A kelet-közép európai államok Varsóban gazdasági értekezleteztet tartanak, erőik összegzésére. Határozat születik, a konferencia évenkénti megtartására. augusztus 27. Luis Miguel Sánchez Cerro tábornokot bízzák meg Peruban kormányalakítással. A budapesti főkapitány betiltása ellenére mégis az utcára mennek sok ezren tiltakozni a munkanélküliség ellen.