Mohamed vagy Muhammad ibn ʿAbd Allāh (arab: محمد بن عبد الله, Muḥammad ibn ʿAbd Allāh; kb. 570 – 632) nyugat-arábiai vallási vezető, közösségszervező és politikai-katonai vezető volt, akinek működéséhez a 7. század elején kialakuló monoteista reformmozgalom és a későbbi iszlám vallási, jogi és politikai hagyomány kezdeteit kapcsolják.Sean W. Anthony: Muhammad and the Empires of Faith: The Making of the Prophet of Islam. Oakland: University of California Press, 2020.Fred M. Donner: Muhammad and the Believers: At the Origins of Islam. Cambridge, MA: Harvard University Press, 2010. A muszlim hagyomány Istentől küldött prófétának és „a próféták pecsétjének” tartja; a szekuláris történeti kutatás Mohamedet történeti személyként, a róla fennmaradt források és a későbbi hagyománykép kialakulása felől vizsgálja.
Életének főbb vonásai — mekkai működése, a hidzsra, medinai közösségszervezése, a mekkaiakkal vívott konfliktusok és 632-ben bekövetkezett halála — a modern kutatásban általában történetileg valószínűnek tekinthetők. A részletes életrajzi narratíva számos eleme azonban vitatott, mert a legkorábbi forrásréteg, a Korán, nem életrajzi mű, a részletes történetek pedig főként a 8–9. századi muszlim sīra, maghāzī és hadísz-irodalomból ismertek.Andreas Görke, Harald Motzki és Gregor Schoeler: “First-Century Sources for the Life of Muhammad? A Debate”. Der Islam, 89/2, 2012, 2–59.Robert G. Hoyland: Seeing Islam as Others Saw It: A Survey and Evaluation of Christian, Jewish and Zoroastrian Writings on Early Islam. Princeton: Darwin Press, 1997. A történészek ezeket forráskritikai módszerekkel, korai nem muszlim beszámolókkal, kéziratokkal, feliratokkal és a késő antik Arábia vallási-társadalmi kontextusával összevetve használják.Ilkka Lindstedt: Muḥammad and His Followers in Context: The Religious Map of Late Antique Arabia. Leiden: Brill, 2024. Open Access.
Név és terminológia A magyar szakirodalomban és köznyelvben a név bevett alakja Mohamed, míg a tudományos átírásban gyakori a Muḥammad forma. Teljes neve a hagyomány szerint Muḥammad ibn ʿAbd Allāh, vagyis „Mohamed, ʿAbd Allāh fia”. A későbbi muszlim genealógiai hagyomány a Quraysh törzs Banū Hāshim klánjához kapcsolja, és Ábrahám fiáig, Izmáelig vezeti vissza származását. A történeti kutatás ezt a leszármazási elbeszélést vallási-genealógiai hagyományként, nem pedig függetlenül igazolt történeti adatként kezeli.Uri Rubin: The Eye of the Beholder: The Life of Muhammad as Viewed by the Early Muslims. Princeton: Darwin Press, 1995.
A vallási címek — például a „próféta” vagy „Isten küldötte” — a történeti leírásban forrásokhoz kötött hagyományként jelennek meg. A „pogány”, „hitetlen” és „igazhitű” kifejezések helyett pontosabbak a társadalmi és vallási helyzetet jelölő megnevezések, például „politeista”, „nem muszlim”, „zsidó”, „keresztény”, „mekkai ellenfél” vagy „korai muszlim közösség”.
Források és történeti módszer Mohamed életének történeti rekonstrukciója a korai iszlám-kutatás egyik legvitatottabb kérdése. A kutatás általában különbséget tesz a történeti Mohamed — vagyis a rendelkezésre álló forrásokból óvatosan rekonstruálható 7. századi személy — és a hagyományos Mohamed-kép között, amelyet a későbbi muszlim vallási, jogi és irodalmi hagyomány formált.
A legkorábbi és legfontosabb szöveges forrás a Korán. A történészek jelentős része a koráni szöveget a 7. század első felének vallási közegével hozza kapcsolatba, de a Korán nem kronologikus életrajz, hanem prédikációs, vitázó, liturgikus és közösségformáló szövegkorpusz. Mohamed neve a Koránban csak kevésszer fordul elő, és a szöveg az élet eseményeit többnyire nem önálló történeti elbeszélésként közli.Fred M. Donner: “A Historian’s View of the Qurʾān”. Journal of the International Qur’anic Studies Association, 9/1, 2024, 1–13. DOI: 10.1515/jiqsa-2024-0020.Nicolai Sinai: The Qur’an: A Historical-Critical Introduction. Edinburgh: Edinburgh University Press, 2017.
A Korán kézirati és nyelvi vizsgálata az utóbbi évtizedekben jelentősen fejlődött. A korai kéziratok, az olvasati hagyományok és a koráni arab nyelv történeti elemzése árnyaltabb képet ad a szöveg rögzüléséről és továbbadásáról, mint a régebbi, kizárólag a későbbi muszlim hagyományra vagy radikális szkepszisre épülő modellek.Marijn van Putten: Quranic Arabic: From its Hijazi Origins to its Classical Reading Traditions. Leiden: Brill, 2022. Open Access. A Corpus Coranicum projekt a kéziratok, variáns olvasatok, késő antik párhuzamszövegek és irodalmi-kronológiai kommentárok együttes vizsgálatára épül.Corpus Coranicum.
A részletes életrajzi hagyomány főként a sīra és maghāzī irodalomból, valamint a hadíszgyűjteményekből ismert. A sīra Mohamed életének elbeszélő hagyománya; a maghāzī elsősorban a katonai expedíciókról és fegyveres konfliktusokról szóló hagyományokat jelöli; a hadíszok pedig Mohamednek tulajdonított mondásokat, cselekedeteket vagy jóváhagyásokat közlő hagyományegységek. Ezek a források a muszlim vallási emlékezet és jogi-teológiai gondolkodás megértéséhez alapvetőek, de történeti adatként csak kritikailag használhatók.Gregor Schoeler: The Biography of Muhammad: Nature and Authenticity. Ford. Uwe Vagelpohl. London: Routledge, 2010.Harald Motzki, szerk.: The Biography of Muhammad: The Issue of the Sources. Leiden: Brill, 2000.
A korai nem muszlim források — szír, görög, örmény, kopt, zsidó és más késő antik szövegek — fontos külső ellenőrzési pontokat kínálnak. Ezek gyakran töredékesek és polemikusak, saját teológiai nyelvükben értelmezik az arab hódításokat, és nem mindig különböztetik meg világosan Mohamed követőit a későbbi értelemben vett muszlimoktól. Jelentőségük mégis nagy, mert több esetben a 7. század közepéhez közel álló külső tanúságot adnak egy arab vallási-politikai mozgalomról és Mohamed szerepéről.Stephen J. Shoemaker: A Prophet Has Appeared: The Rise of Islam through Christian and Jewish Eyes: A Sourcebook. Oakland: University of California Press, 2021.
A 20. század közepi orientalisztika, például W. Montgomery Watt munkái, nagyobb bizalommal kezelte a hagyományos muszlim narratívát, bár már forráskritikai megfontolásokkal. A későbbi revizionista kutatók, köztük John Wansbrough, Patricia Crone és Michael Cook, radikálisabban kérdőjelezték meg a muszlim hagyomány történeti értékét. Az újabb kutatás jelentős része köztes álláspontot képvisel: a hagyományt nem fogadja el szó szerint, de nem is tekinti eleve értéktelennek; a szövegváltozatokat, átadási láncokat, késő antik párhuzamokat, nem muszlim forrásokat és materiális bizonyítékokat együtt vizsgálja.W. Montgomery Watt: Muhammad at Mecca. Oxford: Clarendon Press, 1953.W. Montgomery Watt: Muhammad at Medina. Oxford: Clarendon Press, 1956.Patricia Crone: Meccan Trade and the Rise of Islam. Princeton: Princeton University Press, 1987.John Wansbrough: Quranic Studies: Sources and Methods of Scriptural Interpretation. Oxford: Oxford University Press, 1977.
Korai élet és késő antik arábiai kontextus Mohamed születésének pontos éve nem állapítható meg teljes bizonyossággal. A hagyományos muszlim kronológia többnyire 570 körülre, az úgynevezett „elefánt évére” helyezi születését. A modern történeti kutatás általában elfogadja, hogy Mohamed a 6. század végén született Mekkában vagy annak környezetében, de a pontos dátum és a gyermekkor számos részlete a későbbi életrajzi hagyományból ismert.
A későbbi muszlim források szerint apja, ʿAbd Allāh, még születése előtt vagy korai gyermekkorában meghalt, anyja, Āmina pedig akkor hunyt el, amikor Mohamed még gyermek volt. Ezután a hagyomány szerint nagyapja, ʿAbd al-Muṭṭalib, majd nagybátyja, Abū Ṭālib gondoskodott róla. Ezek az adatok főként a sīra-hagyományból származnak, ezért nem ugyanazzal a bizonyítóerővel bírnak, mint a kortárs dokumentumok, de fontosak annak megértéséhez, ahogyan a korai muszlim közösség Mohamed családi és törzsi helyzetét értelmezte.Ibn Isḥāq/Ibn Hishām: Sīrat Rasūl Allāh. Angol fordításban: Alfred Guillaume: The Life of Muhammad. Oxford: Oxford University Press, 1955. A szöveg Ibn Hishām szerkesztett, részben rövidített változatában maradt fenn.
Mohamedet a hagyomány a Quraysh törzs Banū Hāshim klánjához kapcsolja. A Quraysh a hagyományos elbeszélés szerint meghatározó szerepet játszott Mekkában, amely a Kába szentély és a hozzá kapcsolódó rituális, gazdasági és törzsi kapcsolatrendszer miatt regionális jelentőségű központ volt. A Kába szentély eredetét az iszlám hagyomány Ábrahámhoz és Izmaelhez köti; a történeti kutatás ezt vallási hagyományként kezeli, nem igazolt régészeti vagy dokumentális adatként.
A 6–7. századi Arábia nem volt kulturálisan elszigetelt térség. A félsziget különböző régióiban politeista kultuszok, zsidó közösségek, keresztény csoportok, valamint monoteista vagy monoteizáló vallási formák is jelen voltak. A késő antik Közel-Kelet politikai környezetét a Bizánci Birodalom és a Szászánida Birodalom rivalizálása, valamint a 6–7. század fordulóján zajló háborúk is alakították. Arábia északi és déli részei különböző mértékben kapcsolódtak e birodalmi és vallási hálózatokhoz.
A modern kutatás Mohamed működését ezért nem elszigetelt „sivatagi” jelenségként, hanem a késő antik vallási átalakulások nyugat-arábiai összefüggésében vizsgálja. A Korán bibliai és parabibliai motívumai, eszkatologikus nyelve, polemikus szerkezetei, valamint a zsidó és keresztény hagyományokra tett utalásai arra utalnak, hogy Mohamed mozgalma olyan közegben bontakozott ki, amelyben az ábrahámi monoteizmus különböző formái ismertek voltak.Angelika Neuwirth: The Qur’an and Late Antiquity: A Shared Heritage. Oxford: Oxford University Press, 2019.Gabriel Said Reynolds: The Qur’an and the Bible: Text and Commentary. New Haven: Yale University Press, 2018.
A hagyomány szerint Mohamed fiatal felnőttként kereskedelmi tevékenységben vett részt, majd feleségül vette Khadīdja bint Khuwaylidot, egy mekkai özvegyet. A házasság és Khadīdja jelentősége a hagyományos életrajz egyik központi, viszonylag stabil eleme, de részletei — például az életkorok és az egyes események pontos sorrendje — későbbi forrásokból ismertek. A muszlim hagyomány Khadīdját Mohamed első követőjeként tartja számon.
A mekkai időszak A későbbi muszlim beszámolók szerint Mohamed 610 körül kezdett olyan vallási üzeneteket hirdetni, amelyeket ő és követői isteni eredetű közlésekként értelmeztek. A hagyomány ezt a folyamatot Gábriel közvetítésével kapott kinyilatkoztatásokként írja le. A történeti kutatás ezt úgy írja le, hogy Mohamed és követői ezeket a recitációkat isteni eredetű közlésekként értelmezték, és a Korán szövege több mint két évtized alatt formálódott ki belőlük.
A mekkai szakaszhoz kapcsolt koráni részek középpontjában az egyistenhit, a végítélet, a feltámadás, az erkölcsi felelősség, az alamizsnaadás és a korábbi prófétai példák állnak. Ezek a témák részben a késő antik zsidó, keresztény és más monoteista hagyományokkal közös fogalmi térben mozognak, de a Korán saját retorikai és polemikus formában fogalmazza meg őket.Michael Azaiez, Gabriel Said Reynolds, Tommaso Tesei és Hamza M. Zafer, szerk.: The Qur’an Seminar Commentary / Le Qur’an Seminar. Berlin: De Gruyter, 2016. Open Access.
A hagyományos beszámolók szerint Mohamed korai követői között családtagok, klánon belüli támogatók, társadalmilag sérülékenyebb helyzetű személyek és mekkai előkelők egyaránt voltak. A hagyomány központi szerepet tulajdonít Khadīdjának, ʿAlī ibn Abī Ṭālibnak, Abū Bakrnak és más korai követőknek. Az ilyen névsoroknál forráskritikai óvatosság indokolt, mert a későbbi szunnita és síita emlékezet eltérő módon hangsúlyozta az egyes szereplők elsőbbségét és jelentőségét.