I. (Szent) István (születési nevén: Vajk, ) (975 körül – 1038. augusztus 15.) az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király. Géza fejedelem és Sarolt fejedelemasszony fia, a keresztény magyar állam megteremtőjeként a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakja. A katolikus egyház egyházszervezői tevékenysége miatt szentté avatta 1083-ban Székesfehérvárott,Ami Szent István nagyságát mutatja ezt követően Magyarország fővédőszentje lett.
969 és 980 között született, keresztelésére 985 és 989 között kerülhetett sor. Liudolf Gizellát, II. Henrik bajor herceg leányát 995 körül vette feleségül. Már apja, Géza 997-es halálától magyar fejedelem, majd 1001. január 1-én (az akkor érvényes Julián naptár alapján 1000 karácsonyán) történt megkoronázása által „Isten kegyelméből” Magyarország királya. A magyarok országát, a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes keresztény állammá szervezte át. Ez az államalakulat 1028-tól kis híján az egész Kárpát-medencére kiterjedt és államformájában a 20. századig nem történt változás. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő magyar törzseket kényszerrel vagy békés úton hatalmába kerítette, az ellene irányuló lázadásokat pedig rendre kegyetlenül leverte.
Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. 1771 óta Magyarországon minden év augusztus 20-a, szentté avatásának évfordulója nemzeti ünnep – kisebb-nagyobb megszakításokkal. Mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb jelentős katolikus ereklye.
Legalább egy érsekséget, hat püspökséget és három bencés monostort alapított, így a magyar egyház a Német-római Birodalomtól függetlenül működhetett. A kereszténység terjedését szigorú büntetésekkel kényszerítette ki. A közigazgatást a várak köré szervezte és kialakította a vármegyerendszert. Miután sikerült békét teremtenie, az ország a zarándokok és a kereskedők kedvelt útvonalává vált.
Mindkét fiát túlélte. 1038. augusztus 15-én halt meg. Székesfehérvárott temették el, az általa építtetett bazilikában, amelynek védőszentje Szűz Mária. Halála után belháború dúlta az országot. I. László király kezdeményezésére VII. Gergely pápa kanonizálta 1083-ban fiatalabbik fiával, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt.
Ifjúkora 200px|bélyegkép|balra|Vajk születése, a Képes krónika miniatúrája István születési dátumáról nincs pontos adat. Az évszázadokkal későbbi lengyel és magyar krónikák három időpontot adnak meg: 967, 969 és 975. Feltételezések szerint valamikor a 970 és 980 közötti években születhetett, míg a 14. században írt Képes krónika 969-et adja meg születési dátumnak. Három késő 11. századi életrajz egyetért abban, hogy 997-ben még nagyon fiatal volt, ami a későbbi időpontot valószínűsíti.
A helyszín szintén bizonytalan. A Hartvik-féle legenda említi Esztergomot, ám ez az adat István-korabeli forrással nem igazolható. Ha ez igaz, az a születés idejét 972 utánra teszi, mivel a család akkor költözött ide. A mai esztergomi székesegyház északi lépcsőtornya mellett helyezkedett el a Szent István protomártír-templom, amelyről egy 1397-es canonica visitatio (kánoni látogatás) azt mondja, hogy a mellette fekvő, kápolnává átalakított szobában született. A helyet ma emléktábla jelöli. Más források szerint Vajk Székesfehérvárott, apja palotájában látta meg a napvilágot. Géza erőszakosan terjesztette a kereszténységet alattvalói között, habár saját maga nem hagyta el a pogány istenek kultuszát. Mind a nagyobb legenda, mind a szinte korabeli Merseburgi Thietmar szerint Géza fejedelem erőszakos és kegyetlen uralkodó volt, azt sugallva, hogy hatalmát magyar főnökök legyőzésével szerezte meg.
István apja az Árpád-házból származó magyar nagyfejedelem, Géza, anyja pedig az erdélyi II. gyula Bizáncban, keleti rítus szerint megkeresztelkedett Sarolt nevű leánya volt. Gyula Erdély fölött bírt hatalommal, és a Maros és a Tisza folyókig terjedt befolyása. Több történész, köztük Kristó Gyula és Engel Pál szerint azonos azzal a Gylasszal, aki a bizánci krónikák szerint 952-ben keresztelkedett meg, és hithű kereszténnyé vált. Vannak, akik ezt vitatják, például Györffy György szerint „Ifjabb” gyula volt, István anyai nagybátyja, aki István születése környékén költözött át a tiszántúli területeiről Erdélybe.
Születésekor a türk eredetű Vajk nevet kapta, mivel a mainzi érsek által a magyarok számára küldött hittérítő, Brúnó püspök ekkor már nem tartózkodott a Kárpát-medencében. László Gyula történész szerint török eredetű volt a Vajk, a név feltehetően a török hős, vezér jelentésű szóból származik. Ilyen módon a török bej szó rokona. Az eredetileg gazdag jelentésű szó a magyarban (bő) és a törökben is nemzetségfő jelentésűvé vált. A mondottakkal félig-meddig szemben áll például Balassa Zoltán véleménye, aki szerint a Vajk név török eredetű. Eredeti formája Bajik, jelentése pedig: Igaz ember.
200px|bélyegkép|jobbra|Benczúr Gyula 1875-ös Vajk megkeresztelése című munkája, amely verzió szerint Adalbert keresztelte meg Apját, Gézát és családját, mint például az ő öccsét, Mihályt, kérésére a német-római császár, I. Ottó által 972-ben a Magyar Fejedelemségbe küldött Brúnó püspök keresztelte meg. Géza a keresztségben az István nevet kapta. Azon vita folyik, hogy fia, Vajk ekkor élt-e már. Ennek az elméletnek két tény is ellentmond. Az egyik az, hogy egyes források 975-re teszik Vajk születését, a másik pedig az, hogy ha ilyen korán áttért volna a keresztény vallásra, nyugaton nem Vajkként ismerték volna még sokáig.
Szent Adalbert prágai püspök életrajza szerint ő gondoskodott István keresztény szellemű taníttatásáról, és ő volt az is, aki megkeresztelte valószínűleg 994 és 996 között. Az a tény ugyanis, hogy német földön még évtizedekkel később is Vajkként említették a későbbi időpontot erősíti meg. Emellett több forrás, kútfők, a legkorábbi István-legenda, illetve egy 14. századi krónika is említi Vajk keresztelőjének nevét, Adalbertet. Névadója az első keresztény vértanú, István volt, vagy éppen Géza keresztségben kapott nevét örökölte (Sztephanosz jelentése korona, ). Adalbert eme szerepének viszont ellentmond, hogy ő ugyan 983-tól volt prágai püspök, de ezután egy ideig ott is tartózkodott, majd 989 és 994 között Rómában élt, az aventinusi Szent Elek és Bonifác apátságban. 994-ben visszatért Prágába, majd rövid magyarországi tartózkodása után, 995-ben újból Rómába. Így tehát nem lehet pontosan tudni, ki és mikor keresztelte meg Istvánt, de sem Brúnó, sem Adalbert nem tűnik valószínűnek. A Képes krónika szerint az Itáliából származott Deodatus gróf volt Szent István keresztapja, akit a herceg „Tatá”-nak hívott (a hagyomány szerint Tata város róla kapta nevét). Ő nemcsak keresztapja, hanem az egyik nevelője is volt.
A Hartvik-legenda szerint már gyermekként megtanulta a teljes nyelvtant, eszerint latinul tudhatott, habár korában a legtöbb uralkodó nem tanult írni-olvasni, ezért ezt fenntartásokkal kezelik. A másik két, késő 11. századi legendában csak annyi szerepel, hogy herceghez illő neveltetést kapott. Kristó szerint ez csak a testi nevelésére vonatkoztatható, beleértve a vadászatokat és a hadjáratokat.
Géza fejedelem összehívta a magyar törzsfőnököket és harcosokat István 14 vagy 15 éves korában, hogy bejelentse, ő lesz az utóda, és mindenkinek hűséget kellett esküdnie neki. Györffy forrásmegadás nélkül írt arról, hogy ekkor kapta István a nyitrai dukátust. Szlovák történészek, köztük Ján Steinhübel és Ján Lukačka elfogadják ezt az elméletet, és az eseményt 995 körülre teszik.
995 körül rendezte el Géza fejedelem István házasságát is, II. Henrik bajor herceg lányát kérte számára feleségül. Ez volt a magyar uralkodócsalád és egy európai uralkodócsalád első dinasztikus házassága. Gizella közeli rokonságban állt a Német-római Birodalom császárával. A bajor Scheyern apátságban fennmaradt hagyomány szerint a szertartást a Scheyern kastélyban tartották, és Szent Adalbert adta össze őket. Gizella bajor lovagok kíséretében érkezett Magyarországra, akik közül többen birtokot kaptak, és itt telepedtek le. A továbbiakban István segédcsapata lettek. Györffy szerint az esküvő után a pár Nyitrában telepedett le.
Uralkodása Fejedelemsége 200px|bélyegkép|jobbra|Az István mellett harcoló bajor származású Vencellin ispán lefejezi Koppány vezért. A Képes krónika ábrázolása István, míg Géza fejedelem élt, addig a Nyitrai Hercegség ura volt, majd 997-ben, Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben. Gyűlést hívott össze Esztergomban, ahol híveivel fejedelemmé választatta magát. Az ország többi területét a többi törzsfőnök birtokolta. Igényét a primogenitúrára alapozta. Azonban amikor Géza meghalt, Koppány bejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány az apja, Tar Szerénd és Géza által kötött szerződés értelmében a Balatontól délre eső területek ura volt. Igényét a trónra a szeniorátus és a levirátus – István megözvegyült édesanyját, Saroltot feleségül kívánta venni.A korabeli magyar szokások szerint tett így. Koppány pedig felvette a bizánci kereszténységet, ahogy sokan tettek abban a korban Magyarország déli területein. – jogára való hivatkozással indokolta.
Habár Koppány 972-ben felvette a kereszténységet Bizáncban, legtöbb támogatója pogány volt, mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az ellenállást az is fokozhatta, hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek. A Pannonhalmi főapátság egy 1002-es iratában azt írja, hogy a németek és a magyarok harcoltak egymással. Ezzel szemben Györffy rámutat a Koppány területével határos különböző helynevekre, mint Oszlar (alán), Besenyő, Kér, amelyek a magyarsághoz csatlakozott népek és magyar törzsek nevét viselik, ami azt jelenti, hogy Gézát és Istvánt nemcsak a németek támogatták, hanem magyarok is.
István serege magyar fegyveresekből és a feleségével, Gizellával az országba érkező német lovagokból és azok kíséretéből felállított, a korban modernnek számító nehézlovas elithaderőből állt. A döntő ütközet helyére nincs mindent kizáró bizonyíték, de feltételezések szerint valahol Veszprém közelében, a Séd völgyében, Sóly és Királyszentistván között került rá sor, ahol István megverte Koppány elavultnak számított könnyűlovas seregét, a csatában Koppány is életét vesztette, Vencellin ölte meg.Vecelin szintén „Bajorországból, Wasserburgból jött be, aki Szent Istvánnal Somogyban [Somogyvárott?] Koppány vezért megölte. Ő volt ugyanis azon a napon a hadsereg kapitánya”. Később István bőségesen megjutalmazta, ő volt a Rád nemzetség őse, amely a 12. századig jelentős hatalommal bírt Magyarországon.Forrás István Koppány testét felnégyeltette, és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy várának kapuja felett – Győr, Esztergom, Veszprém és Gyulafehérvár – jelezve, hogy mi vár a királlyal ellenszegülőkre, utóbbi városban kifejezetten az erdélyi gyula figyelmeztetésére. Ezzel István ősi emberi és magyar törvényt szegett meg, amely szerint a halottakat el kell temetni. Ez a tette elrettentésre szolgált, kegyetlen bánásmóddal fenyegetve azokat, akik nem engedelmeskednek a királyi hatalomnak.
Kristó szerint a konfliktus csak Árpád nemzetségének birtokaira korlátozódott, más területek érintetlenek maradtak, és a többi törzsfő is kimaradt. Koppány betört csapataival Észak-Dunántúlra, fosztogatta és pusztította István birtokait. István, aki a Képes Krónika szerint először szállt harcba, Hontot és Pázmányt nevezte ki testőrsége vezéreivé, akik testvérek voltak, a sereg vezérévé pedig Vecelint. Az utóbbi származásáról mindenki egyetért abban, hogy német volt. Kézai Simon és a Képes Krónika szerint Hont és Pázmány sváb származásúak voltak, a család Géza idején vagy István uralkodása elején telepedett Magyarországra. Lukačka és más szlovák történészek szerint szlovák nemesek voltak, akik Istvánhoz csatlakoztak.