thumb|120px|jobbra|Sírköve, elülső oldal. thumb|120px|jobbra|Sírköve, hátsó oldal. III. Gorm Hardeknutsson vagy Öreg Gorm (888–958) Dánia királya volt 934 és 958 között, I. Hardeknut (dán Hårde-Knud) fia. Valamikor a 9. század végén születhetett. Halálának időpontját a sírkamrájában talált fa dendrokronológiai vizsgálatával határozták meg. Neve – talán Saxo Grammaticus Gesta Danorum című őskrónikájának hatására – leggyakrabban szenilis, de kegyetlen vénembert és megrögzött pogányt idéz fel.
Élete Apja 916-ban vagy 917-ben érkezett Dániába (talán a dánok uralta Kelet-Angliából, talán Normandiából, de egyéb elméletek is vannak) és letaszította trónjáról a svéd származású fiatal Sigtrygg Gnupassont. Hardeknut halála után Gorm lépett a trónra. Egyes elméletek szerint azonban csak Jütland egy részét uralta.
Vannak források, amelyek szerint sem öreg, sem szenilis nem volt, hanem nagyon is pragmatikus uralkodó és nyitott Dánia déli keresztény szomszédai irányában, mások viszont esetleg összekeverhették apjával, aki élete végéig ellenállt a terjedő kereszténység nyomásának. Saxo azt írta Gormról, hogy a bevándorló keresztények templomait leromboltatta, „mintha azok istentelenek volnának" és hogy „olyan ember vala, aki ellenséges vala a kereszténységhez, a keresztényeket minden méltóság nélküli ... embereknek tartván. "
A sorok közt olvasva látszik, hogy Saxo Gorm tragédiáját is isteni büntetésnek gondolhatta. Története szerint Gorm annyira szerette Knud nevű fiát, hogy kijelentette, meghal, aki Knud halálhírét hozza. Amikor Knud elesett, Gorm felesége, az angol származású Thyra átöltöztette az öreget, aki csak később vette észre, hogy a gyászolók ruháját hordja, és bánatában meghalt.
Jelling első keresztény templomában csontokat találtak, amelyek feltételezések szerint Öreg Gorm maradványai. Gorm uralkodása alatt ugyan a legtöbb dán még pogány lehetett, de fia, Kékfogú Harald a kereszténységre térítette az országot. Ha a csontváz tényleg Gormé, akkor Harald vitethette a templomba, de az eredeti helyet, ahol Gormot eltemették, meghagyta emlékhelynek.
Irodalom Adam von Bremen: Bischofsgeschichte der Hamburger Kirche. Fordította Werner Trillmich. Freiherr vom Stein Gedächtnisausgabe. (= Ausgewählte Quellen zur Deutschen Geschichte des Mittelalters. 11. kötet). Darmstadt 1978, , 137–499. oldal Thomas Birkmann: Von Ågedal bis Malt. Die skandinavischen Runeninschriften vom Ende des 5. bis Ende des 9. Jahrhunderts. (= Reallexikon der Germanischen Altertumskunde, 12. kötet). de Gruyter, 1995, Sture Bolin: Danmark och Tyskland under Harald Gormsson. In: Scandia. IV. kötet (1931), S. 184–209. S. Otto Brenner: Nachkommen Gorms des Alten (König von Dänemark -936-) I.-XVI. Generation. Personalhistorisk Institut, Kopenhagen 1964 Erich Hoffmann: Beiträge zur Geschichte der Beziehungen zwischen dem deutschen und dem dänischen Reich für die Zeit von 934 bis 1035. In: 850 Jahre St.-Petri-Dom zu Schleswig 1134–1984. (= Schriften des Vereins für Schleswig-Holsteinische Kirchengeschichte. Reihe I, 33. kötet). Schleswig 1984, , 105–132. oldal Janine Köster: Sterbeinschriften auf wikingerzeitlichen Runensteinen. de Gruyter. 2014, Inge Skovgaard-Petersen, Aksel E. Christensen, Helge Paludan: Danmarks Historie 1. kötet. Kopenhagen 1977, Marie Stoklund: Die Inschriften von Ribe, Hedeby und Schleswig und die Bedeutung der Schwedenherrschaft. In: Klaus Düwel, Edith Marold, Christiane Zimmermann (szerk.): Von Thorsberg nach Schleswig. (= Reallexikon der Germanischen Altertumskunde. 25. kötet). de Gruyter, 2001, , 111–126. oldal
Kapcsolódó szócikkek Dán királyok családfája Dánia uralkodóinak listája
Kategória:Dán uralkodók Kategória:888-ban született személyek Kategória:958-ban elhunyt személyek