270px|jobbra|bélyegkép|Aranysárga színű krizantém-csillag, Japán nemzeti szimbóluma
Japán történelme mintegy 130 ezer éve, az első emberek megérkezésével kezdődött. Az első ismert kultúra a zsinegdíszes agyagedényeiről elnevezett, 12-14 ezer éve megjelent Dzsómon-kultúra volt, amelyet egyes történészek az ajnu népcsoporttal azonosítanak. I. e. 1000-800 körül kezdett el terjedni az ázsiai kontinens felől a fémeszközöket alkalmazó, mezőgazdaságból élő Jajoi-kultúra, amely – Hokkaidó kivételével – hamarosan meghódította a Japán-szigeteket. A számos apró törzs közül i. sz. 240 körül emelkedett ki a Jamatai királyság, amely a szigetek területének jelentős részét meghódította. A mai császári család ennek az államnak uralkodóházára vezeti vissza családfáját. A 6. században Koreából Japánba is átterjedt a buddhizmus, amely nem váltotta fel a korábbi animista sintó vallást, hanem egymás mellett, egymással keveredve vannak jelen egészen a mai napig.
A japán államszervezet és a tervszerűen kialakított fővárosok (794 után Kiotóban) kínai mintát követtek. A 8-12. század közötti Heian-korban a császár hatalma folyamatosan lehanyatlott és a harcos szamurájcsaládok kezébe tevődött át. A Minamoto és Taira családok harcából az előbbi került ki győztesen; vezetője, Minamoto no Joritomo sógunnak kiáltotta ki magát és formálisan a császár meghatalmazásával, ténylegesen teljesen önállóan uralkodott az országban. 1274-ben és 1281-ben a mongolok megpróbálták meghódítani Japánt, de visszaverték őket. A Minamoto-sógunok idejében elkezdődött egy feudális társadalom kialakulása, amelyben a politikai és katonai hatalom a központ helyett egyre inkább a helyi nagybirtokosokhoz, a daimjókhoz került át. A 15. század közepétől a 16. század végéig Japán egymással háborúzó kis államocskákra, családokra esett szét. Az államot Oda Nobunaga és utóda, Tojotomi Hidejosi egyesítette ismét. Utóbbi 1598-as halála után Tokugava Iejaszu szerezte meg a hatalmat és leszármazottjai, a Tokugava-sógunok egészen a 19. század közepéig kormányozták az országot. Ebben a korszakban szigorú kasztrendszert vezettek be a társadalomban és a külfölddel való kapcsolatokat a minimálisra korlátozták.
Az elszigetelődésnek az 1853-54-es amerikai Perry-expedíció vetett véget, amely hadihajóival kikényszerítette a kereskedelmi kapcsolatok felvételét. A sógunátus bukásával Meidzsi császár és a mögötte álló oligarcha-csoport vette át az irányítást, akik európai mintára megkezdték az ország gyors modernizálását. Japán a 20. század elejére imperialista ipari országgá vált, amely még a cári Oroszországgal is sikerrel vette fel a versenyt. Az 1930-as évek elején a hadsereg ultranacionalista jobboldali vezetése kiszorította a kormányból a civil politikusokat és terjeszkedő, agresszív politikára váltott. 1937-ben háborúba keveredtek Kínával, 1941-ben pedig meglepetésszerű csapást mértek az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájára. A második világháborúban a kezdeti sikerek ellenére a midwayi csata után Japán defenzívába szorult és elvesztette korábbi hódításait. Miután Hirosima és Nagaszaki városaira az amerikaiak atombombát dobtak, az ország kapitulált.
Az amerikai megszállás során a japán politikai és gazdasági rendszer gyökeres reformon ment keresztül. Az új kormányzat lemondott a katonai megoldásokról és erőit a gazdasági fejlődésre összpontosította. A japán gazdaság rendkívül gyorsan növekedett és az 1960-as évek végére az USA után legerősebbé vált a világon. A fejlődés az 1990-es évek elején megtorpant és azóta stagnálás vagy gyenge növekedés jellemzi. 2011-ben rendkívül erős földrengés rázta meg Japán északkeleti részét és azt követő szökőár megrongálta a fukusimai atomerőművet.
Korszakok A japán történelem általánosan elfogadott korszakai a következők:
Időpont Kor Korszak Alkorszak Kormányzat i. e. 30 000–10 000Őskor i. e. 10 000–300 Ókor Dzsómon i. e. 900 – i. sz. 250 (átfedésekkel) Jajoi kb. 250–538 Kofun császárság 538–710 Klasszikus kor Aszuka 710–794 Nara 794–1185 Heian 1185–1333 Középkor Kamakura Kamakura-sógunátus 1333–1336 Kenmu restauráció császárság 1336–1392 Muromacsi Nanboku-csó Asikaga-sógunátus 1392–1467 1467–1573 Szengoku kor Asikaga-sógunátus és szengoku daimjók 1573–1603 Azucsi–Momojama-kor Oda Nobunaga, Tojotomi Hidejosi és Tokugava Iejaszu 1603–1868 Kora újkor Edo Tokugava-kor Tokugava-sógunátus 1868–1912 Újkor Meidzsi Japán Birodalom császárság 1912–1926 Taisó 1926–1945 Sóva (második világháború előtti) 1945–1952 Mai Japán Sóva (háború utáni megszállás) a háború után szövetséges megszálló erők 1952–1989 Sóva (megszállás után) alkotmányos monarchia 1989–2019 Heiszei 2019– Reiva
Őstörténet és a Dzsómon-kor
A jégkorszakok során a tengerszint csökkenésével rendre földhidak bukkantak elő és kötötték össze a Japán-szigeteket északon Szahalinnal, nyugaton a Koreai-félszigettel, délen pedig a Rjúkjú-szigeteken keresztül Tajvannal, akár egészen Indokínáig. Az ember legkorábbi ismert nyomai 40 ezer évvel ezelőttről, a korai felső-őskőkorszakból származnak, amikor a szigeteket éppen tenger választotta el az ázsiai kontinenstől. A 32–38 ezer évvel ezelőtti korszakból sajátos, csiszolt élű kőeszközökre bukkantak, amelyek Ázsia közeli régióiban ismeretlenek. Japánban viszont gyakorinak mondhatóak, Honsú és Kjúsú szigetein 224 lelőhelyről kerültek elő.Sanz, 157–159. Feltételezik, hogy ez a kultúra már a Homo sapienshez tartozott és lehetséges, hogy hajón érkeztek a szigetekre. A legkorábbi emberi maradványok mintegy 32-27 ezer évesek; közéjük tartoznak a 32 ezer évesnek datált csontok a Jamasita-barlangban, a 31-29 ezer évesek a Szakitari-barlangban és a 27 ezer évesek a Siraho Szaonetabaru-barlangban.
A Dzsómon-kor i. e. 12 000-től (van ahol i. e. 14 500-at adnak meg) i. e. 800-ig tartott.Jomon Fantasy: Resketching Japan's Prehistory. June 22, 1999.Silberman et al., 154–155. A Japán-szigeteket ekkor egy vadász-gyűjtögető népesség lakta, amely félig-meddig állandó településeket és komplex kultúrát hozott létre. A kultúrát az amerikai Edward S. Morse 1877-ben nevezte el zsinegdíszesnek az általa talált cserépedény-maradványokról (nem összetévesztendő az európai zsinegdíszes kultúrával), ezt fordították le japánra „dzsómon”-ként.Kidder, 59. A Dzsómon-kultúra korai fázisában az agyagedényeket a lágy agyagba nyomott zsinegek mintázatával ékesítették.
Jajoi-kor
A Dzsómon-kultúrát a Jajoi-korszak váltotta fel i. e. 1000-800 körül (korábban i. e. 400-ra tették, az új kormeghatározások a kultúra kezdetét mintegy 500 évvel kitolták).Batten, 60.Kumar, 1. A kultúrát Tokió egyik negyedéről nevezték el, ahol sajátos stílusú cserépedényeit 1884-ben először megtalálták. Az új technikák és a stílus Észak-Kjúsúról indult el és terjedt el szinte valamennyi japán szigeten. Megjelent a mezőgazdaság, bár a vadászat és gyűjtögetés továbbra is jelentős maradt. Kínából és Koreából bronz- és vasszerszámokat és -fegyvereket hoztak be; később ezek készítését a japánok is megtanulták.Imamura, 168–170. Ebben az időszakban jelent meg a szövés és a selyem termelése,Kaner, 462. az üvegkészítés a fafeldolgozás új technikái.
A Jajoi-kultúra technikái a kontinensről származtak. A történészek egyelőre nem jutottak konszenzusra azt illetően, hogy a kultúra terjedése egy külső népcsoport betelepedését tükrözi, vagy a helybeliek átvették a koreai-kínai találmányokat (esetleg a kettő kombinációja). A genetikai és nyelvészeti bizonyítékok a migrációs elméletet támasztják alá.Schirokauer et al., 133–143. Becslések szerint az ázsiai kontinensről évente átlagosan 350-3000 fő települt át a japán szigetekre.Maher, 40. A mai japánok genetikailag inkább a jajoikhoz állanak közelebb, míg az északi ainuk inkább a dzsómonokkal mutatnak rokonságot.Henshall, 11–12. A Jajoi-kultúra fokozatosan kiszorította a Dzsómon-kultúrát; utóbbi Észak-Honsun egészen az i. sz. 8. századig fennmaradt.Henshall, 13.
A lakosság gyors gyarapodásnak indult, kb. tízszeresen haladta meg a Dzsómon-korit. Becslések szerint Japán népessége a Jajoi-kor végén 1,5-4,5 millió között lehetett.Farris, 3. A csontvázak vizsgálatából kiderült, hogy a Dzsómon-kor végén a lakosok egészsége általában leromlott és hiányosan táplálkoztak; ezzel szemben a jajoik településein nagy épületeket tártak fel, amelyek magtárak lehettek. A változás együtt járt a társadalmi osztályok megjelenésével és a fokozott hadviseléssel; erről az elkülönülő temetkezés és az erődítmények megjelenése árulkodik. A kor vizesárokkal védett falvainak egy szép példája Josinogari régészeti lelőhelye, amelyet az 1980-as évek végén kezdtek feltárni a régészek.Song-Nai Rhee et al., "Korean Contributions to Agriculture, Technology, and State Formation in Japan", Asian Perspectives, Fall 2007, 431.
A korszak során a különálló törzsek fokozatosan egyre nagyobb királyságokba tömörültek. Japánt írásban először az i. sz. 82-ben összeállított kínai krónika, Han könyve említi Va néven és állítása szerint ekkor száz királyságra oszlott. A 240-es kiadású kínai Vej könyve már ír egy erős, a szomszédait meghódító államról. Ezt a királyságot Jamatainak hívták és egy Himiko nevű sámánnő uralta.Henshall, 14–15.
Kofun-kor (kb. 250–538)
A Kofun-kor az egyesített királyság kora, amikor Japán nagy része egyetlen állam uralma alá került. I. sz. 250 körül kezdték el építeni azokat a síremlékeket (kofunokat) amelyekről a korszak a nevét kapta és amelyek megmutatták a központi kormány és az élén álló uralkodó hatalmát.Henshall, 15–16. Jónéhány síremlék hatalmas méreteket ért el, mint pl. a 486 m hosszú, kulcslyuk alaprajzú Daiszenrjó Kofun, amelyet 15 évig építettek.Totman, 102. A kofunokat gyakran katonákat és lovakat ábrázoló cserépszobrokkal (hanivákkal) vették körbe.
Az állam központja az ország középső részén Jamato tartományban (a mai Nara prefektúrában) foglalt helyet. Uralkodóitól származtak a későbbi japán császárok, amely így a világ legrégebbi uralkodó dinasztiája. Jamato a japán szigetek nagy részére kiterjesztette hatalmát, hol hódítással, hol pedig (és inkább ezt preferálták) a helyi vezetőknek fontos pozíciókat ajánlottak fel az udvarban, cserébe a meghódolásért.Henshall, 16, 22. A Jamato államhoz csatlakozott helyi arisztokráciát a Kofun-korban udzsinak nevezték és nagyjából megfeleltek a későbbi korok családjainak.
Az állam vezetői követeket küldtek a kínai császárhoz, hogy az elismerje uralmukat. A kínai források „Va öt királya”-ként hivatkoznak öt egymást követő Jamato-beli uralkodóra. Kínai és koreai kézművesek és tudósok utaztak Japánba és fontos szerepet játszottak abban, hogy az ország megismerte a korszak fontos tudományos és technikai vívmányait.Totman, 103–104.
Aszuka-kor (538–710)
Az Aszuka-kor 538-ban kezdődött, amikor a buddhizmus a koreai Pekcse királyságból elért Japánba.Kodansha Encyclopedia of Japan Volume One (New York: Kodansha, 1983), 104–106. A buddhizmus általánosan elterjedt és sajátos egyveleget (ún. sinbucu-súgó) alkotott az ősi japán sintóista vallással.Perez, 16, 18. A korszak az akkori fővárosról, a Jamato tartománybeli Aszukáról kapta a nevét.
587-ben a buddhista Szoga család vette át a tényleges hatalmat és a színfalak mögül közel hatvan évig irányította az országot.Totman, 106. Jómei császár második fia, a részben maga is Szoga-származású Sótoku herceg a család és a buddhizmus ügye mellé állt és 594-622 között régensként kormányzott. Ő írta a tizenhét cikkelyes alkotmányt, amely egy konfuciánus ihletésű erkölcsi útmutató volt a tisztségviselők és a polgárok számára és bevezetett egy teljesítményalapú előléptetési rendszert a hivatalnokoknak (ún. tizenkét rang rendszere).Henshall, 18–19. Ebben a korban, 670-ben vette fel az állam a Nihon nevet, amelyet máig visel.Song-Nai Rhee et al., "Korean Contributions to Agriculture, Technology, and State Formation in Japan", Asian Perspectives, Fall 2007, 445.