Simon András (Budapest, 1968. március 1. –) magyar újságíró, jogász.

Életpályája A Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi karán szerzett diplomát, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen lobby szakképesítést szerzett.

1993 és 1999 között a Magyar Televíziónál dolgozott hír- és magazinműsorokban, rovatvezetőként, szerkesztőként, riporterként. Ezt követően 1999 és 2002 között a TV2 Tények és Jó estét, Magyarország! hírműsorait ő szerkesztette és vezette. 2002-től a Pulitzer-emlékdíjas Este című közéleti-politikai magazinműsor főszerkesztője és műsorvezetője volt. A szerkesztőség munkáját 2004-ben Prima-díjjal ismerték el.

2005 és 2006 folyamán ő töltötte be a Magyar Televízió műsorokért felelős alelnöki tisztségét.

2007 januárjától a Magyar Telekom médiakapcsolatokért és belső kommunikációért felelős PR igazgatójaként dolgozott. 2007. október 1-jével kinevezték a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatójává.

2010. április 5-től Simon András lett a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs igazgatója és szóvivője.https://www.hrportal.hu/c/simon-andras-lett-a-magyar-nemzeti-bank-kommunikaios-vezetoje-20100331.html

2013 végén az ATV-hez szerződött, így nyolc év után került vissza a képernyőre.https://index.hu/kultur/media/2013/11/13/az_atv-n_ter_vissza_simon_andras/

2021. december elején távozott az ATV-től, mert Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt tanácsadója lett.

2022. július 15-től a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója lett.https://hvg.hu/itthon/20220715_atv_simon_andras_budapest_varoshaza

Társadalmi szerepvállalása 2008 májusában a Magyar Marketing Szövetség alelnökévé választották meg.

Díjai, elismerései 2004 Príma díj

Jegyzetek

Források mfor.hu

További információk Biográf ki kicsoda 2004. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk. Hermann Péter, összeáll., vál. Abonyi Réka et al. Bp., Poligráf, 2003. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.

Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar jogászok Kategória:Budapesten született személyek