František Švantner (Sebesér, 1912. január 29. – Prága, 1950. október 13.) szlovák regényíró. A naturalizmus kiemelkedő képviselője a szlovák irodalomban.
Élete Szerény körülmények között nevelkedett, az apja, Leopold Švantner munkás volt, az édesanyja: Jozefína Stolárová. A tanulmányait a szülővárosában kezdte, majd Zólyombrézóban és a besztercebányai mesteriskolákban folytatta (1929–1933). Miután a tanulmányait befejezte, tanárként dolgozott több szlovák városban (Vámoson (1933–1940), Zólyombrézóban (1940–1945), Újbányán, Garamszentbenedeken), szlovák nyelvet, történelmet és földrajzot tanított. Később igazgató lett Hronovban. 1947 és 1950 között a Matica slovenská ösztöndíjas referense volt, helyi szervezetében is dolgozott, ahol az oktatás területén tevékenykedett. Tagja lett az Umelecká beseda slovenská művészeti egyesülés irodalmi osztályának, a Kreatív Film Csoport vezetője és oktatási ellenőr volt. Egy prágai kórházban agydaganatban halt meg.
Munkássága Két alkotói korszaka: a lírai—balladai és az epikus. Oktatási intézetben dolgozott, amikor az első novelláját közzétette a Svojeť folyóiratban. A műveiben elsősorban archaikus mítoszokból és népi balladákból merített. Émile Zola, Victor Hugo, Charles-Ferdinand Ramuz, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij nagy hatással voltak rá, de Edgar Allan Poe életművét is tanulmányozta. Műveiben ünnepli a természetet és a természetes életet, naturalista és lírai eszközöket használ, az irracionalitás, a fantázia elemeit, az érzékenységet és az erotikát. De mindenekelőtt az élet és a halál közötti összefüggéseket vizsgálja. Ezenkívül ábrázolja karaktereinek és a történetek eseményeinek pszichológiai, társadalmi motivációit is.
Művei Výpoveď (1933) Bizonyság Malka (novellák, 1942) Nevesta hôľ (regény, 1946) A havasok menyasszonyaEbben a művében az elmagányosodott ember küzdelmét ábrázolta, melyet a világ és a lét lehetőségeinek megismeréséért folytatott. Život bez konca (regény, 1956) Vég nélküli életPosztumusz regénye, mely három könyvből állt; ezekben a Monarchia, az első világháború és a Csehszlovák Köztársaság korát ábrázolta. Dielo 1-2 (1958–1962) Munkái 1–2. Dáma (regénygyűjtemény, 1966)
Magyarul A havasok menyasszonya (Európa Könyvkiadó / Slovenské vydavateľstvo krásnej literatúry, Budapest / Pozsony, 1965, fordította: Bábi Tibor)A regény adatlapja Moly.hu Arccal a harmatban (Európa Könyvkiadó / Madách, Budapest / Pozsony, 1987, fordította: Bábi Tibor)Információk a kötetről Antikvarium.hu Isten játéka – Huszadik századi szlovák novellákAz antológia adatlapja Moly.hu (Noran Libro, Budapest, 2016)
Televíziós adaptációk Stretnutie (1966) Találkozó Dáma (1968) Sedliak (1968) A paraszt Malka (1969) Nevesta hôľ (film, 1971) A havasok menyasszonya Život bez konca (tévésorozat, 1983) Az élet vég nélkül
Jegyzetek
Fordítás
Források
Švantner, František Magyarul Bábelben Alkotói adatlapja Moly.hu
További információk A havasok menyasszonya (részlet)
Kategória:Szlovák költők, írók Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1950-ben elhunyt személyek Kategória:Prágaiak