Az UNESCO Világörökség Bizottsága az 1986. november 24-28. között Párizsban megtartott 10. ülésszakán az alábbi helyszíneket nyilvánította a világörökség részévé: 250px Közép-Kelet-Ausztrália mérsékelt és szubtrópusi égövi esőerdeinek védett területei Természeti (VIII)(IX)(X) Védett terület: 370 000 ha, hivatkozás: 368A helyszín nevét 2007-ben Gondwana Esőerdő Rezervátumra változtatták a déli földteke egykori szuperföldrészére utalva. Az Ausztrália keleti partja mentén húzódó Nagy-Vízválasztó-hegység közelében található és negyven különálló rezervátumot foglal magába. Átmeneti zónában fekszik a trópusi és a mérsékelt égövi klíma között, ezért viszonylag kis területen is rendkívül változatos vegetáció fejlődött ki benne és a természetes elszigeteltség új fajok kialakulását is elősegítette. Számos faj elődei őskori leleteken is nyomon követhetők, és viszonylag változatlan formában maradtak fenn. Itt él a világ páfrányainak és tűlevelűinek néhány legrégebbi populációja is. Madárvilága is változatos, viszonylag nagy egyedszámban található meg a lugasépítő, a szivárványlóri, a zöld szárnyú királypapagáj és a kacagójancsi. Sok itt honos növény és állat csak néhány helyen fordul elő a területen. A védett térség pajzsvulkán kráterei körül tanulmányozható földtani jelenségek és a kétszáz veszélyeztetett faj miatt a rezervátum a tudomány és a természetvédelem számára is kiemelkedő jelentőségű. 250px Iguaçu Nemzeti Park Természeti (VII)(X) Védett terület: 169 695,9 ha, hivatkozás: 355Az Iguazú-vízesés mellett két hasonló nevű park is található, az egyiket Argentínában a másikat Brazíliában jelölték ki. A nyolcvan méter magasból alázúduló 2700 méter széles vízesés a világ legnagyobb vízesései közé tartozik és összesen több mint 270 különálló kisebb zuhatagból tevődik össze. A brazil oldalon lévő park 1700 négyzetkilométer, felszínének 90 %-át szubtrópusi esőerdőből álló növényzet borítja. Az alacsonyabban fekvő területeken páfrányok, liánok és kúszónövények élnek nagy számban, a magasabb területek jellemző növényzete a lombhullató szubtrópusi erdő. A térség számos veszélyeztetett növény és állat menedéke, megtalálható itt az óriásvidra, az ocelot, a jaguár, a puma, a hosszúfarkú macska, a vörös nyársas- és a pampaszarvas, bőgőmajom, a tapír, az óriáshangyász és a pekari. A madarakat többek között papagájok, fecskék, díszes vitézsasok, zöldcsőrű tukánok és hárpiasasok képviselik. 250px Óriások útja (Giant's Causeway) és a hozzá tartozó tengerpart Természeti (VII)(VIII) Védett terület: 239,405 ha, hivatkozás: 369Az „Óriások útját” több, mint 40 000 bazaltoszlop alkotja, amelyeket a földtörténeti harmadidőszak vulkanikus tevékenysége hozott létre. A természeti képződmény Észak-Írország Antrim megyéjének északi partján fekszik. A megolvadt lávának a vízzel való találkozásából alakult ki egy körülbelül hat kilométeres partszakaszon. A láva kristályos szerkezetűvé vált, és jelenleg a tengerszinten található sokszögű oszlopokká alakult. Vízszintes szakaszai járhatók. Az oszlopok többsége hatoldalú, de négy-, öt-, hét- és nyolcoldalúak is előfordulnak. Az elmúlt évszázadok alatt a bazaltoszlopok történetéről és eredetéről számos legenda született. Tudományos kutatása a 18. században kezdődött meg, ami hozzájárult a földtudományok fejlődéséhez. Az oszlopok mellett az Óriás útjához tartozik az Óriás orgonája is, (ami körülbelül 60 darab 12 méter magas bazaltoszlop), a Kéménysor, valamint a Hamilton széke nevű kilátóhely. 250px A durhami székesegyház és vár Kulturális (II)(IV)(VI) Védett terület: 8,79 ha, hivatkozás: 370 A durhami katedrális a normann építészet legnagyobb és legkiemelkedőbb példája, míg a katedrális boltozatos mennyezete a gótikus építészet kezdetét jelzi. A katedrálisban találhatók Szent Cuthbert és Beda Venerabilis földi maradványai, ezért jelentős zarándokhely. A vár a durhami hercegérsek székhelye volt. Az épületkomplexum kialakítása 1072-ben kezdődött a skóciai területen élő piktek elleni védekezésül. A vár 1536-ig volt a hercegérsek székhelye, később, a 19. században a durhami egyetem része lett. A várban több építészeti stílus emlékei is láthatók, jellegzetessége román kori kápolnája. A székesegyház korai bencés szerzetesközösség jelenlétéről tanúskodik, és felismerhető rajta az angol gótikára jellemző viszonylag hosszú és alacsony főhajó. A vár és a katedrális a középkori Európa egyik jelentős emléke ami meghatározó szerepet játszott a kor építészetében. 250px Ironbridge Gorge ipartörténeti műemlékei Kulturális (I)(II)(IV)(VI) Védett terület: 547,9 ha, hivatkozás: 371Az Ironbridge Gorge völgyben bányák, gyárak, munkástelepek és az ipari forradalom korában létrehozott közlekedési infrastruktúra maradványai találhatók meg. A környék koksztermelése hozzájárult az ipari forradalom beindításához, míg az itt található híd volt az első, teljesen vasból épített híd, ennek következtében jelentős műszaki és építészeti hatása is volt abban a korban. Az 1779-ben Abraham Darly vasműtulajdonos által építtetett hidat a gyalogosok a mai napig használják. A bányavidék fémöntödék, gyárak, raktárak összessége, amelyet utak, csatornák, vasutak hálózata köt össze. A jó állapotban fennmaradt berendezések egy kiterjedt tájmúzeumot alkotnak. A világörökségi helyszín öt fő részből áll, ezek Coalbrookdale, Abraham Darly koksztüzelésű vasolvasztójával; a hídról elnevezett Ironbridge; Hay Brook, völgyfolyosókból és vaskohókból álló szabadtéri múzeumaival; Jackfield az egykori bányászváros; valamint Coalport, John Rose 1796-ban alapított porcelángyárával, ahol jelenleg egy porcelánmúzeum található. 250px A Studley Királyi Park a Fountains-apátság romjaival Kulturális (I)(IV) Védett terület: 310 ha, puffer zóna: 1 622 ha, hivatkozás: 372A szerzetesrendek 1536 és 1541 közötti feloszlatása előtt az itt található Fountains-apátság volt az egyik legnagyobb és leggazdagabb ciszteri apátság Angliában, egyike azon keveseknek, amelyeket még a 12. században alapítottak. A királyi park, amely magában foglalja az apátság romjait, jórészt az eredeti terveknek megfelelően maradt fenn és a 19. században nagy hatással volt az európai kertépítésre. Az apátságot 1132-ben alapította 13, Yorkból érkező cisztercita szerzetes. Feloszlatása előtt hatalmas adományoknak, valamint birkatenyésztésből és gyapjúkereskedelemből származó jövedelmének köszönhetően a királyság leggazdagabb apátsága volt. Az épületegyüttes legfontosabb része a 123 méter hosszú templom, 55 méter magas harangtornyával és a hozzá csatlakozó román stílusban épített apátság. A romos állapotú templom a 18. században lett a királyi park része. A templomépületre a ciszterci egyszerűség jellemző, a közelében álló szerzetesi épületek díszítése gazdagabb. A parkot 1727-ben alapították, az apátság romjai mellett fontos része még a Nyolcszögletű torony, a Kegyesség temploma és a Félhold-tó. 250px Stonehenge, Avebury és a megalit-kultúra környező emlékei Kulturális (I)(II)(III) Védett terület: 4 985,4 ha, hivatkozás: 373Az újkőkorszaki Avebury és Stonehenge a világ két legnagyobb és leghíresebb megalitikus helyszínei. Ezek a megalitikus építmények körkörösen elrendezett menhirekből állnak. Feltehetőleg vallási helyszínek lehettek, de csillagászati megfigyelőhelyként is funkcionálhattak. A stonehenge-i kőszentély i. e. 3000 körülre datálható, több száz kilométerről odaszállított többtonnás kövekből áll. Több szakaszban épült, legkésőbbi részei körülbelül háromezer évesek. A szentély mérete és tökéletessége miatt a világ egyik legismertebb megalitikus műemléke. A kevésbé ismert Avebury Stonehenge-től 30 kilométerre fekszik. Ez Európa legnagyobb ilyen típusú épületegyüttese. Külső gyűrűje száz kőtömbből áll, a gyűrűhöz négy, menhirekkel szegélyezett út vezetett, amiből jelenleg már csak egy látható. A világörökségi helyszínhez még több a környéken látható megalitikus emlékhely is tartozik, ezek Silbury Hill, Beckhampton Avenue és West Kennet Avenue. 250px I. Eduárd király várai és városfalai Gwynedd grófságban (Wales) Kulturális (I)(III)(IV) Védett terület: 6 ha, hivatkozás: 374 I. Eduárd angol király uralma alatt (1272–1307) számos erődítmény épült Wales területén, hogy féken tartsák a meghódított lakosságot és elősegítsék az angol telepesek terjeszkedését. A világörökségi helyszínbe több kastély tartozik, köztük Beaumaris, Caernarfon, Conwy és Harlech. Ezek a kastélyok a korabeli erődítmények építészetileg legkiemelkedőbb példái. Az erődlánc építését 1283-ban kezdték el, majd a következő húsz éven belül tíz erőd készült el. Más erődöket az ellenségtől szereztek meg, ezeket felújították. A király fő építésze, Jakab mester egyszerre több vár építését is felügyelte. Az angol határ közelében épült Conwy, Caernarfon és Harlech, a Wales északi határán álló erődrendszer Aberystwyth, Beaumaris és Flint váraiból állt. A várak, (főleg Conwy) az angol hatalom szimbólumaivá váltak Walesben, a középkori harcászati építészet remekművei voltak. Jó állapotban maradtak fenn, a Conwy várához vezető függőhidat 1826-ban építették. 250px Saint Kilda-szigetcsoport (Hirta, Dun, Soay és Boreray szigetek) Vegyes (III)(V)(VII)(IX)(X) Védett terület: 24 201 ha, hivatkozás: 387A Skócia nyugati partjától 175 kilométerre lévő szigetcsoport Hirta, Dun, Soay és Boreray szigeteit foglalja magába, a legnagyobb közülük Hirta szigete. Bár a szigetcsoportot eredetileg a természeti kategóriába nevezték, később a világörökségi helyszín a régen itt élő közösséget is magába foglalja. A St. Kilda szigetcsoporton 2000 évig folyamatosan élt emberi közösség, de az utolsó állandó lakos az 1930-as években elhagyta a szigetet. A szigeten számos prehisztorikus és későbbi építészeti stílus maradványai megtalálhatók, emellett fontos fészkelőhely. A települések maradványai között kőkunyhók, szántóföldek, tradicionális felföldi kőházak, és úgynevezett „cleitek” (kisméretű, kötőanyag nélkül rakott épületek, tetejükön fűvel beültetett földdel) azonosíthatók. Az itt élők mezőgazdasággal, birkatenyésztéssel foglalkoztak, és az itt élő madárkolóniákat is hasznosították, tollakat, tojást gyűjtöttek és raktároztak. A szigeteken található a világ legnagyobb szula-kolóniája és több mint 160 000 lunda pár. 250px Apollón Epikuriosz temploma (Basszai) Kulturális (I)(II)(III) Védett terület: 20,46 ha, puffer zóna: 201,6 ha, hivatkozás: 392Az i. e. 5. század közepe táján emelt, többször újjáépített Apollón-szentély, az Epikuriosznak („segítőnek”) szentelt templom egyike Görögország legjobb állapotban fennmaradt ókori templomainak. Az építész valószínűleg Iktinosz volt, aki a feltételezések szerint nem egyedül, hanem Kallikratész közreműködésével tervezte a templomot. Az épület egyik jellegzetessége a hagyományostól eltérő, észak-déli irányú tájolása, aminek kultikus okai lehettek. Szerkezete a Delphoi-ban található Apollón-szentély formáját követi, szélességének és hosszúságának aránya 2:5. A templom építésekor nem alkalmaztak optikai korrekciót, az egységes hatást inkább festészeti mint építészeti eszközökkel érték el. Az építkezéshez helyben bányászott szürke mészkövet használtak, az oszlopfőket, a belső frízt, az előcsarnok kazettás mennyezetét, valamint a tetőcserepeket azonban márványból faragták. A templom nagy hatást gyakorolt mind az i. e. 4. századi, mind a hellenisztikus kor művészetére. Tervszerű ásatásokat 1902 és 1908 között végeztek a területen, majd a templom egy időre feledésbe merült. Miután felkerült a világörökségi listára egy védőtetőt építettek föléje, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól.