Az UNESCO Világörökség Bizottsága az 1987. december 7-11. között Párizsban megtartott 11. ülésszakán az alábbi helyszíneket nyilvánította a világörökség részévé: 250px Chaco Kulturális Nemzeti Történelmi Park Kulturális (III) Védett terület: 14 261 ha, hivatkozás: 353A park őrzi az Egyesült Államok egyik legfontosabb Kolumbusz előtti kulturális és történelmi emlékeket. Az Új-Mexikó északnyugati részén található világörökségi helyszínt a Chaco Kulturális Nemzeti történelmi Park, a Chaco-kanyon, az Aztec Ruins Nemzeti Műemlék és kisebb ásatási területek alkotják. A térséget több mint 0 000 éven keresztül pueblo indián törzsek lakták. A chaco társadalmat földművelők alkották, kultúrájukat bonyolult és gondosan megtervezett településrendszer jellemezte. 850 és 1 250 között a Chaco-kanyomban volt a kulturális és vallási központjuk, amelyet csillagászati, geometriai és mérnöki ismereteik felhasználásával alakítottak ki. Településeik jellegzetességei a természetes sziklaereszekbe épített sziklalakások, a félig földbe süllyesztett kerek aknaházak, és kerek szertartási épületek a kivák. A 13. században kultúrájuk feltételezhetően egy szárazság következtében lehanyatlott, a településekről a lakók elvándoroltak. A 17. századig lakatlan térséget ekkor navahók foglalták el. 250px Hawaii Vulkánok Nemzeti Park Természeti (VIII) Védett terület: 87 940 ha, hivatkozás: 409 A világon sehol máshol nem figyelhető meg jobban a vulkáni tevékenység mint a hawaii „Nagy Szigeten”. A sziget öt vulkánjából napjainkban kettő működik: a 4170 méter magas Mauna Loa és a mindössze 1247 méteres Kilauea. A Mauna Loa egy majdnem 6 000 méteres tengerszint alatti mélységből kiemelkedő, lapos tetejű, lávarétegekből felépült pajzsvulkán. Két aktív vulkán viszonylag rövid időközönként nagy mennyiségű lávát zúdít ki, ami elérve az óceánt kihűl és megszilárdul. A kitörések egy folyamatosan változó tájat hoznak létre, a megszilárduló láva az utolsó 30 évben 81 hektárral növelte a sziget területét. A nemzeti park felszínét 23 féle növénytakaró borítja, ezek öt ökoszisztémában csoportosulnak. A Kilauea lejtőin tanulmányozható a vulkáni talajon megtelepülő növényzet fejlődése. A parkban egy denevérfajt leszámítva nem élnek őshonos emlősök, a gazdálkodás és az invazív fajok behurcolása az eredeti ökoszisztémák pusztulásával járt. 250px Monticello és a Virginiai Egyetem Kulturális (I)(IV)(VI) Védett terület: 795,96 ha, hivatkozás: 442 Monticello a neve Thomas Jefferson saját tervezésű házának, amely Virginia államban, Charlottesville mellett található. Az 1769 és 1809 között épült Monticello előképe a 16. századi vicenzai Villa Capra volt, amelyet Andrea Palladio tervezett. Az ültetvényes ház nyolcszögletű kupolával rendelkezik, egy parkon át közelíthető meg, tájba illesztése, a finoman megjelenített részletek a Palladio által kidolgozott villa rustica irányzat kiemelkedő darabjává teszi Monticellót. A szintén Jefferson által tervezett akadémiai falu (1817-1826) jelenleg a Virginiai Egyetem központja. A falut a római Pantheon 1:2 arányú kicsinyített mása uralja, ekörül csoportosulnak a campus oktatási és lakóépületei. A főépületben kapott helyet az egyetem könyvtára, a professzorokat elszállásoló tíz pavilont oszlopcsarnokok kapcsolják össze. Az egyetem ókori klasszikus alapokra támaszkodó építészeti stílusa az Óvilágot képviseli az Újvilág területén, valamint a fiatal amerikai köztársaság törekvéseit az európai kultúra örököseként. 250px Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Park (Ayers Rock) Vegyes (V)(VI)(VII)(VIII) Védett terület: 132 566 ha, hivatkozás: 447A kontinensnyi ország középső részén fekvő nemzeti parkban találhatók Ausztrália leghíresebb természeti képződményei az Uluru és a Kata Tjuta sziklák. A vörös homokkal borított síkságot uraló sziklák látható része csak a csúcsai olyan óriási kőtömböknek, amelyek mélyen a földfelszín alá nyúlnak. Körülbelül 570 millió évvel ezelőtt kezdtek kialakulni, kemény kőanyaguk kevésbé mállott szét mint környezetük. A 340 méter magasan kiemelkedő Uluru monolit alapkerülete 9,4 kilométer. A kőtömb sziklafestményeivel és szent helyeivel az őslakosok számára jelenleg is fontos kulturális szerepet tölt be. Hitük szerint őseik törvényeket hagytak az itt élőkre, amelyeket ma is követnek. Innen 32 kilométerre nyugatra fekszik Kata Tjuta, amelynek több mint 30 csúcsát vízmosások és völgyek tagolják. Az őslakosok a kedvezőtlen klíma ellenére is évezredek óta élnek a térségben, védik és óvják a területet. A park élővilágáról is nevezetes, 21 emlős-, több mint 170 madár-, 73 hüllő- és 7 denevérfajt dokumentáltak a területen. 250px Potosí történelmi város és ezüstbányák A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2014 Kulturális (II)(IV)(VI) Védett terület: 2 211 ha, hivatkozás: 420Potosí egykor Bolívia legnagyobb és leggazdagabb városa volt az Újvilág legnagyobb ezüstérc-lelőhelyének köszönhetően amit az 1540-es évek elején fedeztek fel a város déli részén álló több mint négyezer méter magas Cerro Rico hegyben. A 17. században bányászott ezüst kétharmada innen származott, a spanyol gyarmatosítók indiánok ezreit kényszerítették, hogy embertelen körülmények között termeljék ki a fémet. A település 1572-ben birodalmi városi rangra emelkedett és gyorsan jelentős ipari komplexummá nőtte ki magát. Az ezüstlelőhely a 18. század közepén elkezdett kimerülni, ekkortól a város is hanyatlani kezdett. Az ezüst kitermelése egészen a 19. századig folytatódott, jelenleg ónt és cinket bányásznak a területen. Az ezüst kitermeléséhez óriási mennyiségű vizet használtak fel, ehhez vízvezetékek és mesterséges tavak bonyolult rendszerét alakították ki. A bányának köszönhetően a városban jelentős épületeket emeltek, köztük a San Lorenzo-templomot, a Casa de la Monedat (pénzverde), valamint a San Francisco- és a La Compagnia-templomokat. Az állagmegóvás és az ezt lehetővé tévő törvényi szabályozás hiányosságai miatt a helyszín felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára. 250px Brazíliaváros Kulturális (I)(IV) Védett terület: 11 268,9 ha, hivatkozás: 445Brazíliavárost, az ország futurisztikus fővárosát 1956-ban hozták létre a semmiből Brazília közepén. Mindössze négy évvel később 1960-ban avatták fel, létesítése mérföldkő volt a várostervezések történetében. Oscar Niemeyer és Lucio Costa, Brazília akkori vezető építészei és tervezői modern, funkcionális és egységes várost akartak létrehozni. A fő rendezési elv az volt, hogy minden alkotóelemnek (lakó- és középületnek) összhangban kell állni a település általános megjelenésével. Alaprajza egy kiterjesztett szárnyú madárra hasonlít, észak-déli tengelye ívesen kanyarodik. Hozzá derékszögben egy másik fő tengely csatlakozik, ahol az összes fontos kormányzati épület áll. A másik tengely mellett kereskedelmi és szabadidő központok, terek, iskolák, templomok helyezkednek el. A város központja a Három hatalom tere a kongresszusi épületekkel. A település legismertebb alkotásai az egyszerű, kör alakú székesegyház, a mellette álló múzeum a külügyminisztérium székháza és a kongresszus épülete. 250px Blenheim kastély Kulturális (II)(IV) Hivatkozás: 425 A Blenheim kastély John Churchill, Marlborough első hercegének rezidenciája volt, John Vanbrugh és Nicholas Hawksmoor tervei alapján épült, míg a parkot Capability Brown tervezte. A kastély, amelyet a franciák felett aratott blenheimi győzelem emlékére emeltek, az angol romantikus építészeti stílus kiemelkedő példája. Az Oxford közelében található kétszintes palota egy 8,5 négyzetkilométeres parkban áll, három szárnya nagyméretű udvart fog közre. A kastélykertet az idők során többször is átalakították, a 18. század vége felé a korábbi épületek mellé neogótikus stílusban újabbakat is emeltek. A kertben vízeséseket, tavakat alakítottak ki, igyekeztek minél természetközelibb hatást elérni. Blenheim hatása az építészetre a 18. és a 19. századi Angliában és külföldön is érezhető volt. A kastélyban született 1874-ben a későbbi miniszterelnök Wintston Churchill is. 250px Bath városa Kulturális (I)(II)(III) Védett terület: 2 900 ha, hivatkozás: 428 A rómaiak által alapított fürdőváros a középkorban az angol textilipar egyik fontos központja lett, majd a 18. századtól kezdve ismét visszanyerte hírnevét, mint kedvelt fürdőváros. A városban megtalálhatók a római múlt emlékei és a környékbeli homokkőből emelt, palladiano stílusú épületek. A rómaiak által Aquae Sulis néven emlegetett település meleg vizű forrása a brit Sulis istennő kegyhelye volt, akit a rómaiak Minervával azonosítottak. A forrás köré – ami naponta több mint 200 köbméter 46 celsiusnál melegebb vizet adott – egy meleg langyos és hideg vizes medencével ellátott fürdőt építettek A település a római uralom után is megőrizte jelentőségét, a középkorban (1090) püspöki székhely lett. Ezután épült a státuszához méltó székesegyház, aminek építése félbeszakadt amikor Wells lett az egyházmegye központja. Az épületet végül a 16. században fejezték be gótikus stílusban. A 16. és a 17. században a gyapjúkereskedelem hanyatlani kezdett, de ekkor már tehetős fürdővendégek érkeztek a városba. A 18. században nyerte el György-korabeli formáját, olyan épületekkel mint a Royal Crescent lakóházsora és a Pulteney-híd. 250px A Római birodalom határai – Hadrianus fala, Antoninus fala és a limes Az és közös világörökségi helyszíne Kulturális (II)(III)(IV) Védett terület: 526,9 ha, puffer zóna: 5 225,7 ha, hivatkozás: 430A Németországgal közösen fenntartott helyszínből angol területen találhatók Hadrianus (Kr. u. 122) és Antoninus fala (Kr. u. 142), amelyek a barbár törzsektől védték a római tartományok lakosságát. A helyszín eredetileg csak Hadrianus fala volt, de később (2005-ben és 2008-ban) úgy módosították, hogy a falakon kívül az i. sz. 2. századi Római Birodalom határvidékének maradványait magába foglalja. Hadrianus fala 120 kilométer hosszú, építéséhez kő és föld keverékét használták fel. A mai Észak-Anglia területén húzódik kelet-nyugati irányban. Tőle 150 kilométerre északra állnak a 60 kilométer hosszú Antoninus-fal maradványai, a Római Birodalom egykori legészakibb határán. A falat tizenkilenc római erőddel egészítették ki. A falak és a hozzájuk tartozó kiegészítő építmények jól szemléltetik a római kultúra összetettségét. Amikor a rómaiak az 5. század elején elhagyták a területet a falak állapota gyorsan romlani kezdett. Antoninus falának jelentős része már néhány évtized alatt elpusztult. A falak egy részét kiásták, néhány szakaszon helyreállították, más részeik viszont teljesen elpusztultak. A limes mai maradványait épített falak, árkok, csatornák, erődrendszerek, kilátótornyok és polgári települések alkotják. 250px A Westminster-palota, a westminsteri apátsági templom és a Szent Margit-templom Kulturális (I)(II)(IV) Védett terület: 10,26 ha, hivatkozás: 426 A jelenleg a brit parlamentnek székhelyének számító Westminster-palota a 11. századtól kezdve az angol, majd később a brit közigazgatás központja volt. Hódító Vilmos megkoronázása után minden angol és brit uralkodót a Westminsteri apátságban koronáztak meg. A Szent Margit-templom korábban a Westminster-palotához csatolt kápolna volt, bár a palotánál korábban épült. A 15. század óta az újjáépített szentély az anglikán alsóház plébániatemploma. A Westminster-palota legnagyobb része egy 1834-es tűzvészben megsemmisült, a jelenleg is látható épület 1840 és 1870 között készült. Középső tornyától délre helyezkedik el a felsőház (House of Lords), míg az alsóház (House of Commons) az északi szárnyban található. Az épület neogótikus stílusát a közeli Westminster-apátság homlokzatához igazítva választották ki az alkotók. A Temze folyóra néző homlokzata 266 méter hosszú, északi végén áll a „Big Ben”, a híres harangtorony.