Saffron Domini Burrows (London, 1972. október 22. –) brit színésznő és modell.
Legismertebb alakítása Cynthia Taylor a Mozart a dzsungelben (2014–2018) című sorozatban. 2019-től a Te című lélektani thrillersorozat epizódjaiban szerepelt.
Élete Fiatalkora Londonban született, édesanyja szakszervezeti tag és általános iskolai tanár, édesapja pedig építészmérnök és tanár. Szülei és mostohaapja a Szocialista Munkáspárt tagjai voltak, és már fiatal korától kezdve politikailag aktív volt.
A William Tyndale Primary Schoolba, majd a Stoke Newington Schoolba járt.
Sikeres modellkarriert futott be, miután 15 éves korában Beth Boldt divatfotós felfedezte őt a Covent Gardenben. Öt évig London és Párizs között osztotta meg idejét, ahol megtanult franciául.
Pályafutása
Az 1990-es évek második felében A házasságszerzők (1997), és Az ártatlanság elvesztése (1999) című filmekben játszott. 2001-ben az Enigma című thrillerben már főszereplőként volt látható, Kate Winslet és Dougray Scott mellett. 2004-ben a Trójában formálta meg Andromakhé görög mitológiai hősnőt. 2008-ban a Banki meló című brit bűnügyi filmben ismét főszerepben tűnt fel. 2010-ben 15 epizód erejéig az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék című sorozatban szerepelt.
2013–2014 között A S.H.I.E.L.D. ügynökei című szuperhőssorozatban tűnt fel, mint Victoria Hand. 2014-ben lett a Mozart a dzsungelben sorozat főszereplője, Cynthia Taylor szerepében, egészen 2018-ig.
2019–2025 között a Te című sorozatban kapott fő-, illetve visszatérő szerepet.
Magánélete
Biszexuális, állítása szerint "jobban szereti a nők társaságát". Az 1990-es években Alan Cumming színész jegyese volt, majd öt éven át, 2002-ig járt Mike Figgis rendezővel.
2013 augusztusában, hatévnyi párkapcsolatot követően házasodott össze Alison Balian írónővel. 2012-ben fiuk, 2017-ben pedig lányuk született. 2020-ban elváltak.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1991 The Body Beautiful (rövidfilm) modell 1993 Apám nevében In the Name of the Father lány a kommunában Orosz Helga 1995 Baráti kör Circle of Friends Nan Mahon Ábel Anita The Big One Jodie Welcome II the Terrordome Jules 1996 Hotel de Love Melissa Morrison 1997 Szerelem Lovelife Zoey Nevada Nevada Quinn Huszárik Kata Egyéjszakás kaland One Night Stand modell A házasságszerzők The MatchMaker Moira Kennedy Kelly Zakariás Éva 1999 Wing Commander – Az űrkommandó Wing Commander Deveraux "Angel" parancsnokhelyettes Kéri Kitty Az ártatlanság elvesztése The Loss of Sexual Innocence Angol/olasz ikerpár Major Melinda Háborgó mélység Deep Blue Sea Dr. Susan McCallister Schell Judit Júlia kisasszony Miss Julie Miss Julie Kerekes Andrea 2000 Assumptions (rövidfilm) Ruby Timecode Timecode Emma Green Ruttkay Laura Gengszterek gengsztere Gangster No. 1 Karen Ullmann Zsuzsa 2001 Enigma Enigma Claire Romilly Incze Ildikó A kísértés csapdái Tempted Lilly LeBlanc Kisfalvi Krisztina Érzelmek áradatában The Seventh Stream Mairead Szálló Hotel Malfi hercegnője 2002 Frida Frida Grace Kerekes Andrea Flashpoint Dara 2003 The Galíndez File Muriel Colber Pán Péter Frida mesélő / felnőtt Wendy Darling (hangja) Ráckevei Anna 2004 Krug (rövidfilm) Grace Krug Trója Troy Andromakhé Kéri Kitty Terrible Kisses (rövidfilm) nő 2006 Tökéletes teremtmény Perfect Creature Lilly Squires Pikali Gerda Klimt Lea de Castro Fay Grim Fay Grim Juliet Törtei Tünde 2007 Broken Thread Jenny Üres város Reign Over Me Donna Remar Kéri Kitty Káros szenvedélyek Dangerous Parking Claire Matteson Spilák Klára 2008 A gitár The Guitar Melody Wilder Banki meló The Bank Job Martine Love Kéri Kitty 2009 The Eastmans Dr. Anna Eastman Shrink – Dilidoki kiütve Shrink Kate Amberson Kisfalvi Krisztina 2010 Lawyers (rövidfilm) Anne 2012 Késpárbaj Knife Fight Sophia Becker Németh Kriszta Szoba kilátások nélkül Small Apartments Francine 2015 Quitters Veronica 2023 Veszélyes vizek Dangerous Waters Alma Kisfalvi Krisztina Baghead – Holtakkal suttogó Baghead Catherine Sánta Annamária 2024 Fekete kanári Canary Black Elizabeth Mills Csomor Csilla
Televízió ÉvMagyar címEredeti címSzerep Megjegyzések 1992 Les cinq dernières minutes Daisy Smith 1 epizód 1996 Karaoke Sandra Sollars főszerep Cold Lazarus Sandra Sollars főszerep Crucial Tales Sarah Brown 1 epizód 2007–2008 Boston Legal – Jogi játszmák Boston Legal Lorraine Weller 20 epizód 2008 Wainy Days Lucy 1 epizód Agatha Christie: Marple Agatha Christie's Marple Audrey Strange Elsőszámú ellenségem My Own Worst Enemy Dr. Norah Skinner 2009 A királyság Kings Halál 1 epizód 2010 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék Law & Order: Criminal Intent Serena Stevens nyomozó 2011 Dr. Csont Bones Ike Latulippe 1 epizód 2013 Eszementek The Crazy Ones Helena 1 epizód 2013–2014 A S.H.I.E.L.D. ügynökei Agents of S.H.I.E.L.D. Victoria Hand 2014–2018 Mozart a dzsungelben Mozart in the Jungle Cynthia Taylor főszerep 2019 Sherlock és Watson Elementary Ruby Carville 1 epizód 2019–2025 Te You Dottie Quinn 2022 Westworld Westworld Anastasia Whitney 1 epizód
Jegyzetek
További információk
Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Brit színésznők Kategória:Brit modellek Kategória:Londoniak