A Prost AP03 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Prost Grand Prix csapat tervezett és versenyeztetett a 2000-es Formula–1 világbajnokságban. Pilótái Jean Alesi és Nick Heidfeld voltak.
Áttekintés Ebben az idényben versenyzett utoljára a csapat a Peugeot motorjaival, miután az kivonult a sportágból (bár még két évig az Asiatech építette a motorokat a saját neve alatt). Ugyancsak ez volt az utolsó idény, amikor a Gauloises volt a csapat főszponzora, de érkeztek is újak, mint például a Yahoo!, vagy a Bic, az Agfa, és a Sodexho.
Az idény katasztrofálisan sikerült a csapat számára. Az autók lassúak és megbízhatatlanok voltak, csak a versenyek harmadán tudtak egyáltalán célbaérni. Mivel nem gyűjtöttek egyetlen pontot sem, ezért a bajnokságban is az utolsók lettek, mert még a Minardi is jobb eredményeket ért el náluk. Emiatt nem részesültek pénzösszegből az idény végén – ez és a sikertelenség miatt a szponzorok elszivárgása egy adósságspirálba lökte a csapatot, amely végül a megszűnésükhöz vezetett.
Már a szezon előtti teszteken sokat panaszkodtak a pilóták az autókra, főleg a kezelhetőségre és a tapadás hiányára. Heidfeldet kizárták az európai nagydíj időmérő edzése után, mert az autója a megengedett tömeg alatt volt. A monacói nagydíj után kirúgták Alan Jenkins technikai igazgatót is.
A problémák fő forrásaként Alain Prost a gyenge Peugeot-motort jelölte meg. Prostnak annyiban igaza volt, hogy az új A20-as kódjelű egységek nehezebbek lettek, mint a korábbiak, emiatt az autók hátsó része jóval nagyobb terhelést kapott. Válaszul a Peugeot váratlan és szokatlan módon közzétette a motorja csúcsteljesítményét a nyilvánosság számára, amit 792 lóerőben adott meg – ez az akkori viszonyok közt is kimondottan erősnek volt mondható. A csapat és a Peugeot közt elmérgesedő viszonynak az lett a vége, hogy a motorszállító az idény végén kiszállt.
Se Alesi, se Heidfeld nem tudott kimagasló eredményeket elérni, de azért voltak szép pillanataik. Például Monacóban Alesi nyolcadikként kvalifikált, Belgiumban pedig a negyedik helyen is haladt, míg ki nem esett. A francia nagydíjon egy balul sikerült boxutcai kiállást örökítettek meg a tévékamerák, miközben Prost kétségbeesetten csóválta a fejét. Az is előfordult, hogy a csapattársak összeütköztek, melyek közül a legnagyobb balesetet az osztrák nagydíjon okozták.
Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták1234567891011121314151617PontokHelyezés2000Gauloises Prost PeugeotPeugeot A20AUSBRASMRGBRESPEURMONCANFRAAUTGERHUNBELITAUSAJPNMAL0- Jean AlesiKIKIKI10KI9KIKI14KIKIKIKI12KIKI11 Nick Heidfeld9KIKIKI16KIZ8KI12KI12†KIKIKI9KIKI † – nem fejezte be a futamot, de rangsorolták, mert teljesítette a versenytáv 90 százalékát
Jegyzetek
Kategória:2000-es Formula–1-es autók