A Glyndebourne-i Fesztiválopera 1933-ban épült egy korábbi vidéki ház helyén Sussexben (Anglia) John Christie (1882–1962) tervei alapján. A német karmesterrel, Fritz Busch-sal és a német színész-rendezővel, Carl Eberttel közösen megalapították a Glyndebourne-i Fesztiváloperát, amely 1934. május 28-án nyílt meg. Hamarosan „a világ egyik legfontosabb kis operaházává” fejlődött.
Története bélyegkép|Audrey Mildmay mellszobra Glyndebourne-ben bélyegkép|A glyndebourne-i kertek A fesztivál alapítója, John Christie, gazdag földbirtokos és zenekedvelő volt, aki korábban koncerteket tartott 16. századi otthonában, s zártkörű zenei esteket adott 18. századi vidéki házában. 1920-ban nagy orgonaszobával bővíttette házát. Legnagyobb szerelme az opera volt, amely véleménye szerint mint műalkotás „nem létezett" a Brit-szigeteken. auf der Website von Glyndebourne. 1931-ben feleségül vette Audrey Mildmay szopránénekesnőt, akivel részt vett a Salzburgi és a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. Az asszony bátorította őt abban a tervében, hogy egy 300 ülőhelyes kis operaházat építsen vidéki birtokán saját fesztiváljára, amely a Mozart-repertoárra összpontosít. Ám az operaház művészeti alkotói még mindig hiányoztak, úgymint a zenei igazgató és a színpadi rendező. Christie először megpróbálta megnyerni Thomas Beechamet és a Londoni Szimfonikus Zenekart a projektjéhez, de Beecham visszautasította, mert ő már kudarcot vallott a saját operaházával. Emellett attól tartott, hogy Christie csak egy újabb gazdag ember, aki megpróbál sztárt csinálni a feleségéből.
Szerencséjére két német emigráns, akik nagy hírnévnek örvendtek az operaéletben, épp munkát kerestek. Ők többek között 1932-ben a Berlini Városi Operában tüntették ki magukat Verdi Álarcosbáljának kiemelkedő előadásával. A drezdai Semperoper karmestere és – és emigrációja előtt – korábbi főzeneigazgatója, Fritz Busch, és barátja, a Berlini Városi Opera művészeti igazgatója, Carl Ebert volt. Mindkettőjüket az SA üldözte, miután a nácik 1933-ban hatalomra kerültek, többek között azért, mert nem voltak hajlandóak részt venni a zsidó zenészek eltàvolításában és a náci korszak egyéb bűncselekményeiben. Fritz Busch és Carl Ebert magas színvonalú operákat akartak előadni, és meggyőzték Christie-t, hogy kövesse ezt a minőségi normát. Ők hárman és a kivándorolt Rudolf Bing, akit Fritz Busch kérésére vettek fel menedzsernek, megegyeztek, és megalapították a Glyndebourne-i Fesztiváloperát; Bing kapta a művészeti igazgatói posztot. Az első fesztivál 1934. május 28-án nyílt meg Mozart Figaro lakodalma című művével, majd a Così fan tutte következett. A fesztivál hat hétig tartott. A két produkció összes előadása szinte teltházas volt. Mozart művei továbbra is a Glyndebourne repertoárjának kedvencei voltak. Az 1960-as évektől kezdve az egyik középpontba a barokk opera (Raymond Leppard) került.
A második világháború alatt nem tartottak előadásokat; a házban Londonból evakuált gyerekeket szállásoltak el. 1952-ben megalapították a Glyndebourne Fesztivál Társaságot, amely John Christie-től vette át az irányítást. 1962-ben bekövetkezett halála után fia, a későbbi Sir George Christie folytatta, 2000-től pedig az ő fia, Gus Christie vette át a felügyelőbizottság elnöki posztját. 2015 novemberében a német operaigazgatót, Sebastian F. Schwarzot (korábban a Theater an der Wienben dolgozott) nevezték ki az új vezérigazgatónak. Ő 2018 márciusában lemondott posztjáról, majd a torinói Királyi Operaház, a Teatro Regio élére került. A posztot 2019 nyara óta Stephen Langridge tölti be.
Glyndebourne Lewestől hat mérföldre, Londontól kétórás autóútra, Brightontól keletre található.
Nyáron a fesztivál népszerű látványosság az operakedvelők körében, akik hagyományosan a hosszú előadásszüneteket (a leghosszabb másfél órás) arra használják, hogy piknikezzenek a parkban. A piknikeket magas színvonalon tartják, estélyi ruhában (szmoking) és válogatott menüvel.
Építészeti újratervezés az 1990-es években Az évek során az épületkomplexumot többször is ideiglenesen bővítették (1936-ban 433, 1952-ben körülbelül 600, 1977-ben pedig 850 ülőhellyel). Egy 1989-es , „Glyndebourne: Független jövő építése” című jelentés egy nagyobb operaház építését szorgalmazta, azzal érvelve, hogy az biztosítaná az opera jövőjét és új bevételi forrásokat nyitna meg.
Patty és Michael Hopkins építészek feladata az volt, hogy 50 százalékkal növeljék az ülőhelyek számát (1200-re), nagyobb színpadot és színfalak mögötti területet építsenek anélkül, hogy a nagy térfogat veszélyeztetné az intim hangulatot, valamint integrálják az épületet a neoerzsébet-kori kastély kontextusába.
A Hopkins and Partners a komplexum radikális átalakítását képzelte el, a lehető legnagyobb mértékben megőrizve a meglévő épületeket. Az operaházat lebontották, és egy teljesen újat emeltek volna a helyére. Alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy a meglévő térbeli elrendezés meglehetősen zavaros, különösen az előtér és a színpad. A javasolt megoldás az volt, hogy az egész épületet 180°-kal elforgatják.
Ez számos kulcsfontosságú előnnyel járt volna. Először is, az új épületet hozzá lehetett volna igazítani a lankás terep kontúrjaihoz, így jobban integrálódott a tájba. Másodszor, a hatalmas színpadi tornyot át lehetett volna helyezni, hogy vizuálisan ne nyomja el az eredeti vidéki házat. Harmadszor, az új előcsarnokot úgy lehetett megtervezni, hogy ne az utcára, hanem a kertre nézzen, ahol hagyományosan a piknikeket tartják. Végül pedig a díszletboltot egy egyértelműen kijelölt „kereskedelmi zónába” lehetett integrálni, távol a közönségterületektől.
Az új épület terve egy zárt, háromszintes, ovális alaprajzú, lapos nyeregtetős szerkezetet képzelt el. A hagyományos, patkó alakú előadóterem egy kör alakú dobban helyezkedik el, amely a főtető fölé nyúlik, és a színpadtoronyhoz kapcsolódik. Az épület bejárati oldalát a földszinten oszlopsorok keretezik, amelyek csillag alakban terjeszkednek a főtengely mentén, egy új, üvegtetős előcsarnokot alkotva, amely összeköti az új épületet a korábbi színpadházban található étteremmel. Az operaház másik végén, a színpad és a színpadtorony mögötti félkör alakú tér körülbelül 700 négyzetméternyi műhely- és raktárterületet biztosít, amelyek csillag alakban kapcsolódnak a díszletbejárathoz és egy különálló, hangszigetelt próbateremhez. Az adminisztrációs és produkciós irodák a színpadház körül helyezkednek el; ablaknyílásaik élénkítik ezt az egyébként egyszerű, sima épülettömböt. Ugyanakkor ezek a terek akusztikai pufferzónaként is szolgálnak az előadóterem számára. Glyndebourne-ben egész évben dolgozók rengeteg természetes fényt és friss levegőt élveznek. Emellett kilátás nyílik a környező területre is. Az alagsorban ruhatárak, technikai helyiségek, tárolók és műhelyek találhatók.
Az Operaház külső fala téglából épült, amelyek nemcsak burkolatként szolgálnak, hanem teherhordó falat is alkotnak hatalmas kiálló pillérekkel és sekély ívekkel – élénk példa arra, hogy Hopkins épületeinek építészeti jellege mindig természetes módon fakad az egyes elemek szerkezeti funkciójából.
Az építkezés 1992-ben kezdődött George Christie, az alapító John Christie fia vezetésével, ami a fesztivál 1993-as lemondásához vezetett. A felújítás 34 millió font sterlinges költségét szinte teljes egészében adományokból fedezték. Cserébe az adományozók az ülőhelyek körülbelül egyharmadához juthattak hozzá.
Előadások Előadások Fritz Busch fő vezényletével, 1934 és 1951 között