II. al-Hakam córdobai kalifa 961-től haláláig.

Élete III. Abd ar-Rahmán córdobai kalifa fia és utóda. Már közel 50 éves volt, amikor édesapja hosszú uralkodás után 961-ben meghalt, és ő trónra tudott jutni. Uralkodása alatt a békét nagyrészt sikerült fenntartani az Ibériai-félsziget északi részén fekvő keresztény királyságokkal, amit a kalifa a gazdaság és a kultúra fejlesztésére használt ki. Al-Hakam fejlesztette az öntözőrendszereket, ezáltal elősegítette a mezőgazdaság virágzását. Új utakat építtetett, piacokat hozott létre, így a kereskedelem és a gazdaság tovább erősödött. Kiemelkedő jelentőséget tulajdonított a művészet és a tudomány támogatásának, Córdobában hatalmas könyvtárat hozott létre, amelyben állítólag több mint 100 000 kötet volt, bővítette a córdobai nagymecsetet (962–966), és befejeztette Medina Azahara palotavárosát (976), amelynek építését még édesapja kezdte el 936-ban.

A belső közigazgatást a vezír, al-Muschafi irányította. A hadsereg vezetője, Ghalib tábornok nagy befolyásra tett szert, aki megvédte az országot a normann támadásoktól (966, 971). Al-Hakam Sikeresen harcolt az észak-marokkói Fátimidák és a Zíridák ellen, akiket 974-ben legyőzött. A Fátimida-dinasztia támogatói a kalifátuson belül is megjelentek. Egy ilyen személy, Abū l-Chair, hitetlenség és eretnekség vádjával kivégzésre került.

Al-Hakamról feljegyezték, hogy homoszexualitása ismert volt: már fiatal korától kizárólag azonos nemű kapcsolatai voltak, ami komoly problémát okozott az utódlás szempontjából. Csak akkor tudott utódot nemzeni, amikor egy bask rabszolganőt, Subh-ot férfiruhába öltöztették, és „Dzsafar” néven tartotta maga mellett mint ágyast. A kalifának egyébként – fiához, a későbbi II. Hisámhoz hasonlóan – férfi háreme is volt.

Al-Hakam 976-ban hunyt el 15 éves uralkodás után. Utóda kiskorú fia, II. Hisám lett, akinek nevében anyja, Subh gyakorolta a régensséget.

A Córdobai Omajjádok családfája

Jegyzetek

Fordítás

Források Maribel Fierro Bello: La Heterodoxia en Al-Andalus durante el periodo Omeya. Instituto Hispano-Arabe de Cultura, Madrid 1987, , S. 149–159. A. Huici Miranda: al-Ḥakam II. In: The Encyclopaedia of Islam. New Edition Bd. III, S. 74b-75a. Stephan und Nandy Ronart: Lexikon der Arabischen Welt. Artemis Verlag Düsseldorf, 1972, .

Kategória:915-ben született személyek Kategória:976-ban elhunyt személyek Kategória:Córdobai kalifák