III. Abd ar-Rahmán córdobai emír 912-től, kalifa 929-től haláláig.
Élete 21 éves korában, 912-ben lépett nagyapja, Abdalláh córdobai emír örökébe a córdobai emírség élén. (Apját Abdallāh korábban már kivégeztette.) Abd ar-Rahmánnak kezdetben sikerült több lázadást levernie, és 913-ban Sevillát is meghódította. A felkelő ʿUmar ibn Hafsūn 915-ben – amnesztia fejében – megadta magát, és haláláig (918) hű maradt hozzá. Abd ar-Rahmān fellépését megkönnyítették az ezt követő hatalmi harcok a Hafsūn-klánon belül. Már 914-ben megerősítette flottáját, és 917-ben először válaszolt berber fejedelmek segítségkérésére a Magreb (Észak-Afrika) térségéből a Fátimidák ellen.
A hispániai keresztény Leóni Királyságban 925-ben kitört egy polgárháború, ami meggyengítette a León által támogatott muszlim lázadókat a határvidékeken. 928-ban a Hafsūnidák Bobastróban kapituláltak, Abd ar-Rahmán leromboltatta az erődöt. Ugyanebben az évben Mérida Marwānidáinak felkelését is leverték. Toledo elfoglalásával az ország belső pacifikálása befejeződött.
929. január 16-án Abd ar-Rahmán felvette a kalifa címet, ezzel hivatalosan megalapította a Córdobai Kalifátust. Erre részben azért került sor, mert veszélyt érzett a síita Fátimidák részéről, akik szintén igényt tartottak a kalifai címre. Nyilvánosan kijelentette, hogy mindenki, aki magát a Hívők parancsnokának (amīr al-muʾminīn) nevezi, csaló – ezzel Al-Mahdi fátimida kalifát (ur. 909–934) és Al-Muktadir abbászida kalifát (ur. 908–932) is bírálta. A kalifátus kihirdetésével lehetővé vált, hogy Córdobában – a 928-ban alapított pénzverdében – aranypénzt (dīnār) is veressenek, nem csak ezüstöt (dirham), ami jelentősen megerősítette a gazdaságot. A kalifa ezután a határok biztosítására és a határtartományok (ṯuġūr) közvetlen irányítására összpontosított. 928 és 930 között a „alsó határvidék” Córdobai irányítás alá került. Mérida, Santarén, Beja és Badajoz elfoglalása után a „középső határvidéket” is vissza kellett szerezni, mivel ez fontos volt a birodalom belső kommunikációjához. A Fátimidákkal való rivalizálás Marokkó feletti uralomért is konfliktusokat eredményezett. 931-ben elfoglalták Ceuta és Tanger kikötővárosokat (Melillát már 927-ben). Ezekből erődöket építettek. A Fátimida terjeszkedést a Magrebben a berber törzsekkel – mint a Banu Ifran, Magrawa, Salihidák – kötött szövetségek állították meg.
A hispániai keresztény királyságok (León mellett Kasztília, Navarra) ellen folyamatosan harcolt. 920-ban több győzelmet is aratott, de 939 augusztusában súlyos vereséget szenvedett León ellen Simancasnál, ahol megsebesült és épphogy megmenekült a fogságtól. Ez volt az utolsó hadjárat, amit személyesen vezetett – ezután a hadügyeket a határvidékek fejedelmeire bízta. Ennek ellenére 951-re az Omajjádák fennhatóságát elismerték León, Kasztília és Barcelona felett, ami jelentős adófizetést (tributumot) vont maga után. 946-ban a Bizánci Birodalom szövetséget kötött vele a Fátimidák ellen, I. Ottó német-római császár pedig követséget küldött Córdobába. Nemcsak más kalifátusokkal volt kapcsolata, hanem több keresztény országgal is – legszorosabban Észak-Spanyolország keresztény királyságaival. Diplomáciai küldetéseit gyakran keresztény méltóságokra bízta, főként Itáliába, Bizáncba és a Német-római Birodalomba. A kalifa erős flottát (usṭūl) hozott létre Almería kikötőjében, hogy megvédje a partokat a Fátimidák flottájával és a viking portyázókkal szemben. Ennek köszönhetően a Baleár-szigetek is a Kalifátushoz csatlakoztak.
A belső béke hatalmas gazdasági fellendülés következett: keleti és perzsa öntözéstechnika bevezetése a mezőgazdaságban, selyemhernyó-tenyésztés elterjesztése, távolsági kereskedelem (pl. Földközi-tenger térsége) nagy jelentőségű volt. A tudományok, művészetek és a kultúra pártolása tette Córdobát Konstantinápoly és Bagdad mellett a Földközi-tenger térségének egyik legjelentősebb városává. 936 után megépült a Medina Azahara nevű palotaváros Maslama ibn Abdallah vezetésével. Kedvence, a keresztény Mardschān mecseteket alapított, és jámbor alapítványokat hozott létre.
A krónikások szerint – apjához és fiához hasonlóan – a kalifa homoszexuális nemi életet is űzött, valamint neki is volt férfi háreme. Egy középkori keresztény legenda szerint a 30-as éveiben járó Abd ar-Rahmán vágyat érzett a keresztény ifjú Szent Pelagius (912–926) iránt, aki visszautasította, ezért brutálisan kivégeztette. Ebben a történetben sok kutató keresztény propaganda-jelleget vél felfedezni.
A kalifa igen hosszú, 49 éves uralkodás után hunyt el 961 októberében halt meg 70 éves korában. Utóda fia, II. al-Hakam lett.
A Córdobai Omajjádok családfája
Jegyzetek
Fordítás
Források Ian Alexander Eisterer: Das Kalifat von ʿAbd ar-Raḥmān III.: Goldenes oder vergoldetes Zeitalter der Toleranz? Wien 2010 Maribel Fierro: ʾAbd al-Rahman. The First Cordoban Caliph. Makers of the Muslim World. Oneworld Publications, Oxford 2005, . Ulrich Haarmann: Geschichte der Arabischen Welt. C.H. Beck, München 2004. . Arnold Hottinger: Die Mauren. Arabische Kultur in Spanien, Wilhelm Fink Verlag, München 1995, . Évariste Lévi-Provençal, Emilio García Gómez (Hrsg.): Una Crónica anónima de Abd al-Rahman III al-Nasir. Madrid 1950, LCCN 55-027295. Stephan Ronart, Nandy Ronart (Hrsg.): Lexikon der Arabischen Welt. Ein historisch-politisches Nachschlagewerk. Artemis Verlag, Düsseldorf 1972, . Janina M. Safran: Defining Boundaries in al-Andalus: Muslims, Christians, and Jews in Islamic Iberia. Cornell University Press, Ithaca, 2013, , S. 59–69.
Kategória:A 890-es években született személyek Kategória:961-ben elhunyt személyek Kategória:Córdobai emírek