Sharon Jones amerikai soul- és funk-énekesnő.
Pályafutása
Már korán érdeklődni kezdett James Brown zenéje iránt, aki szintén Augustában nőtt fel. Tizenévesként családjával Brooklynba költözött, ahol lemezszerződést remélt. Ehelyett cs.ak mások háttérkórusában énekelt. Többek között börtönőrként is dolgozott.
1996-ban felkeltette Gabriel Roth és Philippe Lehman, a Desco Records tulajdonosainak figyelmét. Sharon Jones a Soul Provider együttesben vokalita lett. Jones több kislemezt is kiadott a Desco-nál, ami aztán 2000-ben megszűnt.
2001-ben Gabriel Roth Neal Sugarmannal megalapította a Daptone Records kiadót a The Dap-Kings house nevű zenekarral, amely lényegében a Soul Provider]ből fejlődött ki. Ezzel a zenekarral Jones több albumot is felvett, amelyek egyre nagyobb sikereket arattak.
2013. június 3-án jelentették be, hogy Jonesnál rákot diagnosztizáltak. Műtéten esett át, ami miatt el kellett halasztania zenekara ötödik albumának, a „Give the People What They Want”-nak a megjelenését. A diagnózist később II. stádiumú hasnyálmirigyrákra változtatták. Kemoterápiás kezelésen esett át; nem volt hajlandó parókát viselni. Dokumentumfilmjének, a 2015-ös torontoi Nemzetközi Filmfesztiválon történő vetítése során Jones elárulta, hogy a rákja kiújult. A 2016-os amerikai elnökválasztási eredmények megtekintése közben, majd egy másik napon is agyvérzést kapott. Jones kórházi tartózkodása kezdeti szakaszában éber és tiszta elméjű maradt, könnyed szívvel azt állítva, hogy Donald Trump győzelmének híre okozta az agyvérzést.
Jones 2016. november 18-án hunyt el a New York állambeli Cooperstownban, 60 éves korában.
Diszkográfia
With the Dap-Kings Dap Dippin' with Sharon Jones and the Dap-Kings (2002) Naturally (2005) 100 Days, 100 Nights (2007) I Learned the Hard Way (2010) Soul Time! (compilation) (2011) Give the People What They Want (2014) It's a Holiday Soul Party (2015) Soul of a Woman (2017)
Szólistaként
Kislemezek Damn It's Hot (1996) Bump N Touch Part 1 / Hook N Sling Meets The Funky Superfly (1997) You Better Think Twice / I Got The Feeling (1998)
Egyéb The Soul Providers featuring Lee Fields (1997) Norma Jean Bell (2001) Greyboy 2004) Los Walkysons (2006) They Might Be Giants (2007) Wax Tailor (2007) Greyboy – Got To Be A Love – Sharon Jones from 15 Years Of West Coast Cool (2008) Lucky Peterson – Will The Circle Be Unbroken? – from Organ Soul Sessions: The Music Is The Magic (2009) David Byrne & Fatboy Slim (2010) Booker T. Jones (2011) Steve Cropper (2011) Joe Jackson (2012) E.L. Fields Gospel Wonders (2017)
Filmek
Jonesnak volt egy kis szerepe a 2007-es, Denzel Washington és Forest Whitaker főszereplésével készült The Great Debaters című filmben, amelyben egy zeneszerzőt alakított. A filmben szerepel Lucille Bogan „That's What My Baby Likes” című dalának előadása, és a filmzene további, Jones által készített 1930-as évekbeli dalok feldolgozásait tartalmazza.
2015-ben a Barbara Kopple rendezésében készült Miss Sharon Jones című dokumentumfilm debütált a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.
Jegyzetek
Források https://sharonjonesandthedapkings.com/ https://www.wikidata.org/wiki/Q3288013 https://www.bbc.com/news/entertainment-arts-38037075
Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1956-ban született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Georgiaiak