2014 (MMXIV) első napja szerdára esett a Gergely-naptár szerint. Időszámításunk 2014. éve, a 3. évezred és a 21. század 14. éve, a 2010-es évek 5. éve. Események Január 120px|bélyegkép|jobbra|A lett 1 centes január 1. Lettország saját valutaként bevezeti az eurót. Június végéig Görögország veszi át Litvániától az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Az olaszországi központú Fiat autógyár bejelenti, hogy megvásárolja az amerikai Chrysler Corporation részvényeinek azt a 41,5 százalékát, amely még nem volt a birtokában, és ezzel a cég kizárólagos tulajdonosa lesz. (A cégegyesülés után a Fiat lesz a világ hetedik legnagyobb autógyártó cége.) január 3. – A libanoni Tripoliban több tízezer pótolhatatlan könyv és kézirat esik egy – feltehetően vallási indíttatású – könyvtárgyújtogatás áldozatául. január 6. – Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa megerősíti Janet Yellen közgazdászprofesszor asszony kinevezését a Federal Reserve System, az amerikai jegybank elnöki tisztére. (Yellen az első nő lesz ebben a pozícióban és február 1-jén foglalja el hivatalát.) január 12. – Az Ifj. Richter József vezette Richter lovas akrobata csoport első magyarként megnyeri a Fővárosi Nagycirkuszban megrendezett 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált. Arany Pierrot-díjat kap még a német Casselly család akrobatikus elefántszámukért, valamint a kínai Quingdao csoport rúdakrobata számukért. január 13. – Ismeretlen elkövető házilag összebarkácsolt bombát robbant a CIB Bank XIII. kerületi Lehel utcai fiókja előtt. (A fiókban jelentős anyagi kár keletkezett, azonban személyi sérülés nem történt.) január 14. Oroszország és Magyarország együttműködési megállapodást írt alá az atomenergia békés célú felhasználásáról, mely magában foglalja két új blokk megépítését a Paksi Atomerőműben. Kétnapos népszavazás kezdődik Egyiptomban az ország új alkotmányáról. (A Muszlim Testvériség a szavazás bojkottjára hívta fel a lakosságot.) január 17. – Bohuslav Sobotkát, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnökét nevezi ki miniszterelnökké Miloš Zeman cseh államfő. január 21. – Szerbia – a tagjelöltség birtokában – megkezdi a EU-csatlakozási tárgyalásokat Brüsszelben. 200px|bélyegkép|jobbra|Ukrajnai tüntetések január 22. – Legkevesebb öt ember életét veszíti a kijevi zavargások során, melyben a Viktor Janukovics elnök irányítása alatt álló rendőri szervek és kormányellenes tüntetők csaptak össze.http://www.origo.hu/nagyvilag/20140122-az-ellenzek-orvosai-szerint-ot-halottja-es-300-sebesultje-van-a-kijevi-osszecsapasoknak.htmlhttp://www.origo.hu/nagyvilag/20140122-harom-ember-meghalt-kijevben.htmlhttp://www.origo.hu/nagyvilag/20140122-faklyak-es-hanggranatok-ropkodtek-kijevben.html?sec-2 Ukrajnában hosszú ideje konfliktusok zajlanak, fennáll a polgárháború kirobbanásának a veszélye is.http://www.origo.hu/nagyvilag/20140123-kik-a-kijevi-tuntetesek-halalos-aldozatai.html?sec-3 január 28. Visszavonja az ukrán parlament a tüntetéseket korlátozó törvényeket, Mikola Azarov miniszterelnök pedig felajánlja maga és kormánya lemondását, amit Viktor Janukovics elnök el is fogadott. (A kabinet a következő kormány megalakításáig ügyvezetőként – Szerhij Arbuzov első miniszterelnök-helyettes vezetésével – a helyén maradt.) Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag jóváhagyja, hogy az Európai Unió katonákat küldjön a Közép-afrikai Köztársaságba az ottani francia haderő és az Afrikai Unió egységei támogatására. január 30. – japán és amerikai tudósok gyorsan és olcsón állítottak elő embrióéhoz hasonló őssejtet, mely eljárás a személyre szabott gyógyítás új korszakát jelentheti.
Február február 2. Salvador Sánchez Cerén egykori gerillavezér szerzi a legtöbb szavazatot az el salvadori elnökválasztás első fordulójában. A Costa Rica-i elnökválasztás első fordulója. (Az első helyen a baloldali Luis Solis végzett, megelőzte a kormányzó párt jelöltjét, Johnny Arayát.) Előrehozott parlamenti választások Thaiföldön, ahol ismét a kormányzó Puea Thai párt szerez többséget a parlamentben. február 14. – Átadják a Molnár Pál által alapított nemzetközi irodalmi díjat, a XVIII. Balassi Bálint-emlékkardot. február 18. – Magyarországon hatályba lép az a rendelet, amely szigorú szabályokat vezet be az élelmiszerekben előforduló transz-zsírsavakra vonatkozóan. (A rendelet szerint az élelmiszerek összes zsírtartalmának 100 grammjában maximálisan 2 gramm transz-zsírsav lehet.)Az élelmiszerekben lévő transz-zsírsavak megengedhető legnagyobb mennyiségéről, a transz-zsírsav tartalmú élelmiszerek forgalmazásának feltételeiről és hatósági ellenőrzéséről, valamint a lakosság transz-zsírsav bevitelének nyomon követésére vonatkozó szabályokról szóló 71/2013. (XI. 20.) EMMI rendelet. In.: Magyar Közlöny. 2013/192. szám, 82602. oldal, február 21. – Az ukrán parlament elfogadja azt a törvényt amely – az elnöki jogkört szűkítő – 2004-es alkotmányhoz való visszatérést mondja ki. február 22. Az ukrán parlament elnöke, Volodimir Ribak benyújtja lemondását, helyére a parlament Olekszandr Turcsinovot választja. Kállay-Saunders András és a Running című dal nyeri az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatóját, A Dalt. 190px|bélyegkép|jobbra|Az olimpiai láng február 23. Olekszandr Turcsinovot, az ukrán parlament elnökét bízza meg a törvényhozás az államfői feladatok ideiglenes ellátásával. (Feladatát az új elnök beiktatásáig látja el.) Záróünnepséggel véget értek Szocsiban a XXII. téli olimpiai játékok. (Thomas Bach NOB-elnök úgy értékelte a szocsi olimpiát, hogy „Oroszország minden egyes ígéretét teljesítette”.) február 26. Felbomlik a Victor Ponta vezette román kormány, mivel lemondtak a nemzeti liberális miniszterek. Aláírják a tizenkétmilliárd forintos kormánytámogatással és széles körű tudományos együttműködéssel induló Nemzeti Agykutatási Program (NAP) négyéves programját. A NAP-program elnöke Freund Tamás akadémikus, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója. február 27. Az ukrán parlament nagy többséggel miniszterelnökké választotta Arszenyij Jacenyukot, a Julija Timosenko volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetőjét, és jóváhagyta az új kormány tagjait.
Március március 2. – Los Angelesben, a hollywoodi Dolby Színházban rendezik meg a 86. Oscar-gálát. (A legjobb film díját a 12 év rabszolgaság, a legjobb rendezőét Alfonso Cuarón, a legjobb férfi főszereplőét Matthew McConaughey, a legjobb női főszereplőjét pedig Cate Blanchett kapta.) március 4. – Biológiai veszélyt is hordozhat a klímaváltozás miatti olvadás, hiszen orosz és francia tudósok felélesztenek egy, a szibériai permafrosztban hibernált eddig ismeretlen, de emberre veszélytelen 30 ezeréves óriásvírust. (A vírus alig néhány perccel a kiolvasztása után megfertőzte és elpusztította a vele egy petricsészébe zárt egysejtű amőbákat.) március 5. – Victor Ponta román kormányfő harmadik alkalommal alakítja át kormányát, melyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két tárcát kap. március 8. - A Malaysian Airlines 370-es járata eltűnik a radarokról a Thai öböl felett. 200px|bélyegkép|jobbra|Tüntetés Székelyföld területi autonómiájáért (Budapest) március 10. Két maszkot viselő elkövető gyúlékony folyadékkal leönti, majd felgyújtja a Vereckei-hágó közelében lévő magyar millecentenáriumi emlékművet. Tüntetés Székelyföld autonómiájáért Budapesten, a Hősök terén. március 11. – Szimferopolban a Krími Legfelsőbb Tanács nyilatkozatot hoz arról, hogy a Krími Köztársaság Ukrajnától független terület és szándékában áll Oroszországhoz csatlakozni, amennyiben a március 16-án tartandó népszavazáson arról döntenek majd az ott élők. március 12. – Újabb budapesti étterem kap Michelin-csillagot, a Borkonyha, ahol a séf Sárközi Ákos, a tulajdonosok pedig Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán. (Kiemelték, hogy a kitűnő ízek mellett az ár-érték arány is számított.) március 15. Hatályba lép az új polgári törvénykönyv (Ptk.).Stiller Ákos: Az év krónikája (2013). In.: HVG. 2013/51-52. szám, 53-94. oldal, Átadják az 1944 előtti állapotnak megfelelően rekonstruált Kossuth teret.A ciklus végéig ki kell költöztetni Orbánékat az Országházból (Origó, 2011. július 11.) A szlovákiai elnökválasztás első fordulója. (A kormányzó Irány – Szociáldemokrácia (Smer) elnöke, Robert Fico kormányfő és Andrej Kiska független vállalkozó jutott a második fordulóba, miután Fico 28, Kiska pedig 24 százalékot kapott.) március 16. Előrehozott parlamenti választások Szerbiában. A 95 százalékot is meghaladja azok aránya, akik a Krím félszigeten tartott népszavazáson támogatják, hogy az Ukrajnához tartozó autonóm terület csatlakozzon Oroszországhoz. március 17. – A Krími Autonóm Köztársaság hivatalosan kérvényezi Oroszországhoz való csatlakozását. (Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a szakadár terület függetlenségét elismerő rendeletet.) március 18. – A Krími Köztársaság, Szevasztopol város és Oroszország aláírja az egyesülési egyezményt. március 20. – Az orosz parlament alsóháza, a Duma ratifikálja a Krím és Szevasztopol felvételéről szóló megállapodást. március 21. Az orosz parlament felsőháza jóváhagyja a Krím félsziget és Szevasztopol Oroszországhoz csatlakozásáról aláírt megállapodást és az ehhez szükséges alkotmánymódosítási törvényt, melyet később Vlagyimir Putyin orosz elnök alá is írt. 200px|bélyegkép|jobbra|A 4-es metró logója 200px|bélyegkép|jobbra|A Békemenet a Köröndön A 28 EU-ország állam-, illetve kormányfője, valamint Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök Brüsszelben aláírja az EU-ukrán társulási megállapodás politikai részét. március 27. – A Pest megyei Szadán – Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök jelenlétében – átadják a magyar és a szlovák földgázhálózatot összekapcsoló vezetéket. (A tesztidőszak július 1-jén indul, 2015. január 1-jén pedig megkezdődik a normál üzemű működés.) március 28. – Budapesten átadják az M4-es metróvonalat.http://www.origo.hu/itthon/20140328-igy-indult-el-a-negyes-metro-a-nap-osszefoglaloja.html március 29. – A 6. Békemeneten mintegy vonulnak fel a hivatalban levő kormány támogatására. A felvonulás jelmondata – a közelgő országgyűlési választásokra utalva – „Egy az ország – 2014. április 6”. március 29. – A szlovákiai elnökválasztás második fordulóját a független Andrej Kiska nyeri, az érvényes szavazatok 59,38 százalékával. (Ellenfele, a hivatalban lévő kormányfő, Robert Fico a voksok 40,61 százalékát kapta meg.)
Április 200px|bélyegkép|jobbra|A felújított Várkert Bazár április 3. – A fejlesztés első ütemében átadják a Várkert Bazár épületegyüttesét. (A beruházás második ütemének átadására augusztus 29-én került sor.) április 6. – Parlamenti választások Magyarországon, melyet a Fidesz–KDNP pártszövetség nyer. április 8. A spanyol parlament nagy többséggel elutasítja a november 9-ére tervezett katalán népszavazási indítványt. A Microsoft leállította a Windows XP-nek, a legsikeresebb operációs rendszerének terméktámogatását. április 13. – A hivatalban lévő elnök, Gyorge Ivanov nyeri Macedóniában a választás első fordulóját. április 17. – Megállapodás születik az ukrán válság megoldására összehívott genfi négyoldalú – John Kerry amerikai, Szergej Lavrov orosz és Andrij Descsica ukrán külügyminiszter, valamint a Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője részvételével tartott – találkozón a feszültség enyhítését célzó konkrét lépésekről. (A genfi nyilatkozat javasolja a törvénytelen fegyveres csoportosulások leszerelését, a törvénytelenül elfoglalt épületek és közterek kiürítését, illetve amnesztia nyújtását a megmozdulások résztvevőinek, kivéve a köztörvényes bűncselekményeket elkövetőket.) 200px|bélyegkép|jobb|A szentté avatottak képea Szent Péter-bazilikán április 27. Az Isteni Irgalmasság vasárnapja ünnepén Ferenc pápa Rómában latinul felolvasva az úgynevezett kanonizációs formulát szentté nyilvánítja XXIII. János és II. János Pál pápákat. (A kereszténység történetében egyedülálló, hogy egyszerre két pápát avattak szentté.)