Az esseni dóm az Esseni egyházmegye, más néven a „Ruhr-vidéki Egyházmegye” székesegyháza, amely Essen belvárosában, a Burgplatzon áll. Szent Kozma és Damján valamint Szűz Mária tiszteletére szentelték. Esseni székesegyháznak vagy esseni katedrálisnak is nevezik.
A dóm, amelynek számos elődépülete volt, eredetileg az Esseni Női Apátság temploma volt, amelyet 845 körül alapított Altfrid hildesheimi püspök. A második világháborús pusztítás után újjáépített katedráis egy gótikus csarnoktemplom, amelyet eredetileg 1275 után építettek világos homokkőből. A nyolcszögletű nyugati fal és a kripta az Ottó-kori elődépület fennmaradt részei. A székesegyház északi oldalához kerengő csatlakozik. Legfontosabb műkincsei közé tartozik az Arany Madonna, az Alpoktól északra fekvő legrégebbi egész alakos Mária-szobor.
Építéstörténete Korábbi települések A székesegyház környéke már az apátság megalapítása előtt lakott volt. Állítólag Hildesheim püspöke, Altfrid (hivatalban 847–874) egy női zárdát alapított Asnide nevű birtokán, amelyre vonatkozó közvetlen bizonyítékokat mindezideig nem találtak. A dóm közelében talált cölöplyukak, Meroving-kori kerámiatöredékek és temetkezések arra utalnak, hogy a terület már az apátsági templom megalapítása előtt lakott volt.
Az első templom A mai esseni dóm a harmadik templomépület ezen a helyen. Az elődtemplomok alapjait Walter Zimmermann tárta fel 1952-ben. Az első templomot ezen a helyen 845 és 870 között építették az esseni apátság alapítói: Hildesheim püspöke, Altfrid és Gerswid, az első feljegyzett apátnő. Ez az épület, amely már meghatározta utódtemplomai hajójának és mellékhajóinak szélességét, egy háromhajós, kelet–nyugati tájolású bazilika volt. A hajótól nyugatra egy kis, majdnem négyzet alakú előcsarnok volt. A kereszthajó karjai téglalap alakú központi térhez csatlakoztak; magasságuk megegyezett a hajóéval. A mellékhajók keleti végén lévő helyiségek csak a kereszthajó karjaiból voltak megközelíthetők. Az, hogy ezek – ahogy Zimmermann a feltárt leletek alapján feltételezte – a mellékhajók magasságával megegyezőek voltak-e, vagy – ahogy Lange egy újabb rekonstrukcióban sugallja – az oldalsó kórusok magasságával, vita tárgya. Az átkelőhelytől keletre helyezkedett el a félkör alakú kórus, amelyhez oldalról téglalap alakú terek a kereszthajó felől közelíthetők meg.
Ez az első templom 946-ban tűzvészben megrongálódott, amelyet a kölni évkönyvek Astnide cremabatur („Essen leégett”) néven jegyeztek fel.
A kora Ottó-kori székesegyház bélyeg|Betekintés Theophanu belső kriptájába Az új templom egyes részeire vonatkozóan számos, 960 és 964 között keletkezett felszentelési felirat maradt fenn, amelyek arra engednek következtetni, hogy a 946-os tűzvész csak a templomot károsította. A hajóról és a szentélyről nem maradtak fenn dokumentumok; ezeket valószínűleg a karoling épületből vették át. Az egyes építési fázisok vitatottak, és egyes részeket a tűzvész előtt elkezdhettek vagy befejezhettek. A templomkomplexum bővítéséhez szükséges felújítások elvégzése ebben az időben nem volt szokatlan. Az új részek, amelyeket feltehetően Agana és Hathwig apátnők rendeltek meg, egy külső kriptából, egy nyugati szárnyból és a nyugati szárny előtti átriumból álltak, amelyben egy Keresztelő Szent Jánosnak szentelt kápolna volt. Ez a templomépület rekonstruálható a régészeti leletek alapján, de nem sokáig maradt meg ebben a formájában, mivel valószínűleg a művészetkedvelő Mathilde apátnő, aki 973 és 1011 között uralkodott, vagy talán csak Theophanu apátnő, Theophanu császárné unokája, aki 1039 és 1058 között uralkodott, alatt új épületet emeltek. Az is lehetséges, hogy a Mathilde által elkezdett új épületet Theophanu fejezte be. Az Ottó-kori új épület jelentős elemei ma is fennmaradtak.
Az Ottó-kori új épület Az Ottó-kori művészeti stílus jegyeit viselő új épület méreteit a két korábbi szerkezet határozta meg. Az alapok nagy részét újrahasznosították; újakat csak ott fektettek le, ahol a terhelések megnőttek, vagy a térbeli elrendezés jelentősen eltért.
Az új épület egy hármas hajóból, egy kereszthajóból és egy hozzá tartozó szentélyből állt, amelyet oldalkápolnák szegélyeztek. A szentélybe ekkorra egy kriptát építettek. A szentély belül egy félköríves apszisban végződött, amelyet kívülről egy tízszög öt oldala zárt körül. Egy kétszintes külső kripta határolta a szentélyt, nyugati falai az oldalkápolnák keleti falaihoz csatlakoztak. Az oltárfülkék melletti ajtók közvetlen hozzáférést biztosítottak a kriptához. Az oldalkápolnákból galériák nyíltak, amelyek mind a kereszthajó karzataira, mind a fő szentélyre nyíltak. A kereszthajó végeinek külső falai kétszintesek voltak, a felső szintet három ablakos fülke tagolta. A földszinten fülkék voltak, amelyek mintázata az oldalhajó falain folytatódott. A fülkék felett egy járda futott a falak mentén, amely az új nyugati szárny galériaszintjére vezetett, annak a hajóval alkotott közbenső öböllel. A hajó falainak tagolása ismeretlen; Más templomok alapján készült rekonstrukciók, különösen a sustereni székesegyházé, amelyet sok szempontból az esseni Ottó-kori rekonstrukció ihletett, a pillérek és oszlopok váltakozására utalnak. Falfestmények valószínűleg az árkádok közötti falzónában és az oldalhajótetők találkozása feletti ablakokon voltak, mivel festménymaradványokat találtak a nyugati falszerkezetben. Kívülről a hajó ablakait valószínűleg 12 mezőben pilaszterek és volutás oszlopfők tagolták.
A nyugati épület bélyeg|A nyugati épület rekonstrukciós rajza eredeti állapotában bélyeg|A nyugati épület alaprajza és belső szerkezete bélyeg|A jelenlegi állapot Feltételezhetően az esseni apátsági templom ismeretlen tervezője korának egyik legjobb építésze volt, ami leginkább a nyugati szárnyon alapul, amely ma is uralja a templom megjelenését. Az elődtemplomhoz hasonlóan a nyugati szárny csak kissé szélesebb, mint az oldalsó hajófalak vonala. Kívülről egy majdnem négyzet alaprajzú központi toronyból áll, amelyet nyolcszögletű, sátortetős harangtorony koronáz meg. Az épület nyugati falába két nyolcszögletű lépcsőtorony volt beágyazva, amelyek a központi torony harangtornya alatt végződtek. A lépcsőtornyok legfelső szintje kerek volt. A központi harangtornyot és a lépcsőtornyok felső emeleteit pilaszterek díszítették. A központi torony északi és déli oldalához kétszintes oldalhelyiségek illeszkedtek, amelyek felső szintjeit pilaszterek tagolták. Ezek földszintjén fülkékben elhelyezett portálok vezettek a templomba; az elődépület nyugati szárnyba vezető központi bejáratát elhagyták, és egy nagy, kerek ívű ablakra cserélték. A nyugati szárny így elvesztette azt a funkcióját, hogy díszbejáratot alkosson a templomba. Ehelyett a zömök építmény vizuális ellensúlyt képezett a széles keleti szárnnyal szemben.
Belül a nyugati falat gazdagon és bonyolultak strukturálták. A központi térbe félbevágott hatszög alakú nyugati kórust építettek, amelyet egy járda zárt körül. A nyugati falban mindkét oldalon sekély fülkék biztosították a lépcsőtornyok megközelítését. A nyugati fal a közbenső öböl felé nyílt, nagy, pilléreken nyugvó ívvel. A nyugati kórusban a boltív előtt állt egy Szent Péter-oltár. A falak szerkezete az aacheni palota-kápolna nyugati kórusának mintáját követi, ami a harangszint nyolcszögletű kialakításában is tükröződik. A földszinten hatszögletű pilléreken három szegmentált ív nyugszik. Az emelet íves nyílásait két oszlopsor tölti ki, az oszlopok tetején klasszikus oszlopfők láthatók.
Kívülről a nyugati szárny tehát egy háromtornyú építmény volt, amely belülről egy kettéosztott központi épületként működő nyugati kórust zárt körül. Ehhez hasonló építmény nem ismert. bélyeg|Ottó-kori falfestmények maradványai a nyugati szárnyban A nyugati végét gazdagon díszítették festmények, a hajó feletti félkupolában található festmény az Utolsó ítéletet ábrázolta. A festmények Jézus megjelenésére utaltak, ami arra engedett következtetni, hogy a díszítések védnöke Theophanu apátnő volt (ez a görög név „Isten megjelenését ” jelenti).
Kripta A kripta építése a főkórus padlóját a hajó és a kereszthajó szintje fölé emelte. Az oldalsó kórusok a hajó és a kereszthajó szintjén maradtak. A kripta az Agana háromhajós kriptájából állt, amely a fölé épült Theophanu új keleti kórusával együtt a belső kriptává vált, és egy öthajós külső kriptából, amely körülötte állt. A belső kriptába az oldalsó kórusok keleti oldalairól lehetett bejutni, amelyeken keresztül először a külső kriptába lehetett bejutni. A külső kriptában váltakozó négyzet és téglalap alakú öblök voltak, amelyeket finoman tagolt négyzetes pillérek választottak el. A három középső keleti öblök különösen kiemelkedőek voltak. Míg a két oldalsó öblök keleti falai egyszerű félköríves fülkéket tartalmaztak, a középső öblökhöz egy kis, három félköríves fülkével ellátott kórus csatlakozott. A külső kripta középső falpillérein homokkőlapok maradtak fenn, amelyekből a kripta felszentelésének dátuma, 1051. szeptember 9., valamint a kriptaoltárokban őrzött ereklyék következtethetők.
Későbbi kiegészítések Röviddel az Ottó-kori templom elkészülte után, feltehetően Theophanu apátnő utódja alatt, felújították az átriumot. Az átrium méretét 1471-ben csökkentették a minisztertől nyugatra található Keresztelő Szent János-templom felújítása és bővítése során, amely az apátság alattvalóinak keresztelő- és plébániatemplomaként szolgált, de egyébként megtartotta valószínűleg 1060–1080 közötti formáját.
A templomkomplexum következő bővítése a déli kereszthajó bővítése volt a 12. században. Ez a jelentős bővítés adott otthont a felső emeleten található szektáriumnak, ahol az apátsági templom okleveleit és iratait őrizték, valamint kincstárként is szolgált. Az alatta lévő nyitott terem, amelyet később bekerítettek, az egyházi udvar céljait szolgálta. Ez a bővítmény ma az esseni székesegyház kincstárának része.
Gótikus csarnoktemplom bélyeg|Belső kilátás a főoltár felé bélyeg|Az épület jelenlegi állapota a Keresztelő Szent János templommal, az átriummal és a teljes kerengővel 1275-ben az Ottó-kori apátsági templom leégett, bár a nyugati fal és a kripta megmaradt. Az újjáépítése során, amely Berta von Arnsberg és Beatrix von Holte apátnők uralkodása alatt zajlott, az építőmesterek a régi építészeti stílusokat ötvözték az új gótikus formákkal. A csarnoktemplom tervét tudatosabb a kölni dómmal ellentétben választották, mivel az esseni apátságnak meg kellett védenie magát a kölni érsekek hatalmi igényeivel szemben, és az apátnők ezzel az építészeti stílussal akarták kifejezni egységét és függetlenségét. Két építőmester dolgozott egymás után az új templomon. Az első, Martin mester, 1305-ben lemondott posztjáról Beatrix von Holte apátnővel való nézeteltérései miatt. Martin mester, aki – amint azt díszítésének részletei is sugallják – ismerte a burgundi és champagne-i templomépítészetet, valamint a kölni és trieri székesegyházak műhelyeinek építészeti nyelvét, volt felelős az átfogó tervezésért. A terv kezdetben egy hosszú szentélyt képzelt el, amely hasonló a mönchengladbachi Szent Vit templomhoz. Amikor azonban Martin mester még felügyelte az építkezést, ezt a koncepciót elvetették, és egy, a marburgi Szent Erzsébet-templom ihlette csarnokszentélyt építettek. Az építkezés 1235-ben kezdődött, és magában foglalta a külső kriptát is. Ez volt az első alkalom Németországban, hogy a hajó formáját alkalmazták a szentélyen. Martin mester utódjának neve ismeretlen. Építészeti stílusa inkább hagyományosan vesztfáliai volt, de átvette elődje építési koncepcióját, és befejezte azt..
A nyolcszögletű épület és a lépcsőtornyok eredetileg laposabb tetejét hegyesebb kupolákra cserélték, a lépcsőtornyokat pedig egy szinttel megemelték. A gótikus apátsági templomnak továbbra is volt egy négyszögletes tornya a hajókeresztezés felett. A kerengőt is felújították. Az egész új épületet július 8-án szentelték fel újra, valószínűleg 1316-ban. Azt a napot ma is a székesegyház felszentelésének napjaként ünneplik.