Id. Bariska István (Szombathely, 1943. február 12. –) tanár, levéltáros, helytörténész.

Élete Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar-német és levéltár szakán végzett. Ezt követően 1976-ban Budapesten egyetemi doktori címet, 2002-ben Debrecenben pedig doktori fokozatot szerzett. 1985–2002 között a Szombathelyi Tanárképző Intézet megbízott előadója volt.

1966–1970 között a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium magyar–német szakos tanára volt. 1967-ben Kőszegre költözött, s nyelvi és kutatói képzettsége folytán az újonnan felállított kőszegi levéltár élére került. 1970–2006 között a Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltárának vezetője volt.

1971-től, illetve 1983-tól résztvevő előadója a Mogersdorfi Kultúrtörténeti Szimpozion és a Szalónaki Beszélgetések nemzetközi történész-konferenciáknak. 1985–1986-ban társszerkesztője a Budapest Fővárosi Levéltár által kiadott török kori forrásoknak. Főbb kutatási területe a nyugat-magyarországi és kelet-ausztriai kormányzat, város- és kultúrtörténet a 15-17. században. 1999-től munkatársa a Kőszeg Művészettörténeti Topográfia projektnek. Részt vett a honismereti mozgalomban.

Elismerései 2023 Magyar Arany Érdemkereszt 2023 Kőszeg díszpolgára 2003 Pauler Gyula-díj, a Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltárának vezetőjeként

Művei 15 önálló kötet szerzője. A Vasi Szemle, a Vasi Honismereti Közlemények és a Honismeret szerkesztője. Kirándulás Kőszeg-hegyalján A kőszegi bor (tsz. Bechtold István) 1982 A protestáns Kőszeg II. Ferdinánd korában. VAMLÉ II. Szombathely 1984 Német forrásszöveg olvasási gyakorlatok I. Bevezetés és példatár. Levéltári módszertani füzetek 3. Budapest 1984/2000 Kőszeg (tsz. Németh Adél) 1986 Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. Budapest 1988 A kőszegi evangélikus templom. Savaria 15 (1981) 2007 A szent koronáért elzálogosított nyugat-magyarország 1447-1647. Archivum Comitatus Castriferrei 2. Szombathely 2010 The role of biophysical indicators in the reconstruction of long-term late-spring - summer temperatures for the region of Western Hungary and Eastern Austria. (tsz.) 2010 An experimental 392-year documentary-based multi-proxy (vine and grain) reconstruction of May-July temperatures for Kőszeg, West-Hungary. (tsz.) 2010 A 500-year reconstruction of May-July temperatures for the region of Western Hungary and Eastern Austria, based on biophysical (vine and grain) indicators. (tsz.) 2019 Kőszeg - Magyar Várostörténeti Atlasz 6. 2022 Szőlőjövés (tsz. Szövényi Zsolt) 2022 Történetek könyve - Távol a Szent Koronától

Források 2003 Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában - Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára. Szombathely Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. Szombathely, 97 (Vasi Honismereti Kislexikon I.)

Kategória:1943-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kőszegiek Kategória:Szombathelyiek Kategória:Magyar levéltárosok Kategória:Magyar pedagógusok