Rachael Leigh Cook amerikai színésznő, szinkronszínész, filmproducer és modell.
Fontosabb szereplései voltak a Bébicsőszök klubja (1995), A csaj nem jár egyedül (1999), valamint a Josie és a vadmacskák (2001) című filmvígjátékokban, továbbá az Észlelés (2012–2015) című televíziós sorozatban. A 2023-as Útikönyv a szerelemhez című romantikus filmvígjátékot főszereplőként és producerként is jegyzi.
Szinkronszínészként közreműködött a Robotcsirke című animációs sorozatban, illetve Tifa Lockhart hangját kölcsönözte a Final Fantasy-sorozat videójátékaiban és filmjeiben.
Élete és pályafutása Már kiskorában szerepelt egy kábítószer-ellenes reklámban és több reklámfilmben is. 14 évesen kezdett el modellkedni, majd a modellügynökség javaslatára a színészkedéssel is megpróbálkozott. Elkezdett Tinseltown-ba járni színészképzőbe, ahol olyan színészpalánták tanulnak, akik nem tudnak részt venni a rendszeres iskolai oktatásban. Több tinivígjátékban is szerepelt. Máig legnagyobb sikerét az 1999-es A csaj nem jár egyedül című filmben aratta. Saját produkciós cége a Ben's Sister Productions.
Magánélete Balkezes és vegetáriánus. 2004-től 2021-es válásukig Daniel Gillies kanadai színész felesége volt.
2000-ben a #11 lett a Maxim magazin a világ 100 legszexisebb nője listán. Beválasztották az FHM-ben a világ 100 legszebb híressége közé is.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1995 Bébicsőszök klubja The Baby-Sitters Club Mary Anne Spier Szénási Kata Tom és Huck Tom and Huck Becky Thatcher 1996 Idegroncsderbi Carpool Kayla Csondor Kata 1997 Jackie O őrült szenvedélye The House of Yes 'Jackie-O' fiatalon Simonyi Piroska Pekár Adrienn A 18. angyal The Eighteenth Angel Lucy Stanton Bogdányi Titanilla 1998 Lázadj! All I Wanna Do Abigail 'Abby' Sawyer Csonttörő The Naked Man Dolores Huszárik Kata A csók Living Out Loud Judith Moore tizenévesen 1999 The Hi-Line Vera Johnson A csaj nem jár egyedül She's All That Laney Boggs Somlai Edina Tegnap után The Bumblebee Flies Anyway Cassie Roatis Andrea 2000 Sally Beth Get Carter Get Carter Doreen Carter Kiss Virág Magdolna Kelemen Kata Pekár Adrienn Batman of the Future: Joker visszatér Batman Beyond: Return of the Joker Chelsea Cunningham (hangja) 2001 Bízd a hackerre! Antitrust Lisa Calighan Nemes Takách Kata Fújd szárazra, édes! Blow Dry Christina Robertson Nemes Takách Kata Texas Rangers Texas Rangers Caroline Dukes Bogdányi Titanilla Josie és a vadmacskák Josie and the Pussycats Josie McCoy Csiki-csuki bosszúfilmproducer Tangled Jenny Kelley 2002 Fogd a lét és fuccs! 29 Palms pincérnő 2003 Bukmékerek Bookies Hunter Született bankrablók Scorched Shmally Nemes Takách Kata The Big Empty Ruthie 11:14 11:14 Cheri Szabó Gertrúd Tempó Tempo Jenny Travile Nemes Takách Kata Bogdányi Titanilla 2004 Határtalan szerelem Stateside Dori Lawrence Szénási Kata American Crime Jesse St. Claire 2005 Final Fantasy VII: Advent Children Tifa Lockhart (hangja) 2006 Oltári frigy My First Wedding Vanessa Nemes Takách Kata 2007 Descent Allison Dutyimadár szabadlábon All Hat Chrissie Nugent Huszárik Kata Nancy Drew: A hollywoodi rejtély Nancy Drew Jane Brighton Horváth Lili The Final Season Polly Hudson Szédítően szőke Blonde Ambition Haley 2009 A titokzatos lakó The Lodger Amanda Manning Nemes Takách Kata Bob Funk Ms. Thorne Aranyajtó Falling Up Caitlin O'Shea Dögei Éva 2011 Vámpír Vampire Laura King A családfa The Family Tree Rachel Levy Szabó Zselyke 2012 Broken Kingdomvezető producer Marilyn 2014 Kerozin cowboyok Red Sky Karen Brooks Bogdányi Titanilla 2017 A Midsummer Night's Dream Hermia 2020 Garantált szerelem Love, Guaranteed Susan Bogdányi Titanilla 2021 A srác nem jár egyedül He's All That Anna Sawyer Roatis Andrea 2022 Spirit Halloween: The Movie Sue 2023 Útikönyv a szerelemhez A Tourist's Guide to Love Amanda Riley Nemes Takách Kata
Televízió bélyegkép|jobbra|A 2007-es Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1996 Segíts, nagypapa! Country Justice Emma Baker 1997 Amazonok a vadnyugaton True Women Georgia Lawshe fiatalon The Defenders: Payback Tracey Lane tévéfilm 1998 Végtelen határok The Outer Limits Cassie Boussard 1 epizód 1999 Dawson és a haverok Dawson's Creek Devon 3 epizód 2000 Batman of the Future Batman Beyond Chelsea Cunningham (hangja) 2 epizód 2004 Fearless Gaia Moore eladatlan próbaepizód 2005 Into the West Clara Wheeler minisorozat (3 epizód) Las Vegas Las Vegas Penny Posin 5 epizód 2006–2021 Robotcsirke Robot Chicken több szereplő hangja 2008 Szellemekkel suttogó Ghost Whisperer Grace Adams 1 epizód 2008–2010 Psych – Dilis detektívek Psych Abigail Lytar 6 epizód 2009 Titan Maximum Jodi Yanarella hadnagy (hangja) főszereplő (9 epizód) 2010 Nevermind Nirvana Elizabeth tévéfilm 2011 Stealing Paradise Amanda Collier tévéfilm 2012 Hamis vád Left to Die Tammi Chase 2012–2015 Észlelés Perception Kate Moretti főszereplő (39 epizód) 2013 Team Unicorn önmaga 1 epizód 2016 Csábító nyári gyakorlat Summer Love Maya Sulliway tévéfilm Autumn in the Vineyard Frankie Baldwin tévéfilm (vezető producer) 2017 Summer in the Vineyard 2018 Frozen in Love Mary Campbell 2019 Valentine in the VineyardFrankie Baldwin A Blue Ridge Mountain Christmas Willow Petersen Liza on Demand Rachael Leigh Cook 1 epizód 2020 Gyilkos elmék Criminal Minds Max 1 epizód Cross Country Christmas Lina tévéfilm (vezető producer) 2021 Celebrity Wheel of Fortune önmaga (versenyző) 1 epizód
Videóklipek Év Előadó Cím 1999 Sixpence None The Richer Kiss Me 2001 New Found Glory Dressed to Kill 2006 Daniel Powter Love You Lately 2017 Khalid Young Dumb & Broke
Videójátékok Év Cím Szerep 2005 Yakuza Reina Kingdom Hearts II Tifa Lockhart 2006 Dirge of Cerberus: Final Fantasy VII 2007 Kingdom Hearts II: Final Mix+ 2011 Dissidia 012 Final Fantasy Star Wars: The Old Republic Jaesa Willsaam 2013 Star Wars: The Old Republic - Rise of the Hutt Cartel 2014 Star Wars: The Old Republic - Shadow of Revan 2016 Final Fantasy Explorers Tifa Lockhart World of Final Fantasy 2018 Mobius Final Fantasy 2019 Dissidia Final Fantasy NT
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Amerikai modellek Kategória:Minneapolisiak