A Ferroglobus Vállalat, 1997 óta ThyssenKrupp Ferroglobus egy vaskereskedelemmel foglalkozó nagy múltú magyar cég, központi telephelye 1952 óta Budapest XV. kerületében, a Körvasút mellett található.
Története bélyeg|A pesterzsébeti Lemezdaraboló Üzem A magyar vaskereskedelem gyökerei a 17. századig nyúlnak vissza: már az 1660-as években szervezett fuvaros társaságok bonyolították a vasáruk szállítását és értékesítését. A vasúthálózat kiépüléséig a forgalmazás döntően vándorkereskedők közvetítésével történt, a piac működését pedig városi szabályozás keretezte. A 19. század ipari fellendülése, különösen a hazai vastermelés növekedése, megteremtette az állandó telephellyel rendelkező nagykereskedők megerősödésének feltételeit. Ebben a gazdasági közegben alakult meg 1922-ben a Ferroglobus Vasáru Kereskedelmi Rt., amely elsősorban a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Rt. termékeinek forgalmazására jött létre. A vállalat kezdetben szorosan kapcsolódott az anyacéghez, tevékenysége kizárólag kereskedelmi jellegű volt: piackutatást végzett és értékesítési feladatokat látott el. Kezdetben a vállalat még viszonylag kis létszámú, mindössze 25–30 főt foglalkoztató kereskedelmi egységként működött, raktárait pedig 1926-ig a Vilmos császár úton (ma: Bajcsy-Zsilinszky út), ezt követően a Vígszínház utca 3. szám alatt tartotta fenn. A kötet a „Ferroglobus” cégnév eredetét is bemutatja: a „Globus” elnevezés a Weiss Manfréd gyár korábbi konzervmárkájából származott, és több, csepeli érdekeltségű vállalat – így az Agrárglobus, a Metalloglobus és a Ferroglobus – nevében is megjelent, jelezve közös vállalati kötődésüket. Az első igazgató, Sebestény Aladár 1945-ig irányította a társaságot. A két világháború közötti időszakban a Ferroglobus a hazai vas-nagykereskedelem meghatározó szereplőjévé vált, noha az ágazat egészében koncentráció és szereplőszám-csökkenés zajlott.https://adt.arcanum.com/hu/view/BanyaszatiEsKohaszatiLapok_1993_KohaszatiLapok/?query=ferroglobus+t%C3%B6rt%C3%A9nete&pg=191&layout=s
A második világháborút követő államosítási hullám a vállalat működését is alapvetően átalakította. 1949-ben nemzeti vállalattá szervezték át „Ferroglobus” Vasfélgyártmány Értékesítő Nemzeti Vállalat néven. Feladatköre jelentősen kibővült: az állami és állami kezelésbe vett üzemek által előállított hengerelt és húzott vasáruk, valamint bizonyos importtermékek nagykereskedelmi forgalmazását bízták rá. Az 1949-es államosítást követően az alapító okirat részletesen rögzítette a forgalmazható termékek körét: az állami és állami kezelésbe vett gyárak által előállított hengerelt és húzott vasáruk nagykereskedelmi értékesítését – a kereskedelmi csövek kivételével –, továbbá az importból származó vas- és acélcsöveket, elektródákat, valamint a magángyárak hasonló termékeit is a vállalat hatáskörébe utalta. A megnövekedett feladatok új telephelyek bevonását tették szükségessé, majd az 1950-es évek elején kiépült a korszerű központi raktárbázis is, amely regionális viszonylatban is jelentős kapacitást képviselt. 1950-ben a Budapest XIII. kerületi Árboc utcai, a Váci út 88. szám alatti és a Dráva utcai telepekkel bővült a hálózat, utóbbi kettőt a megszűnt Vas- és Gépértékesítő Vállalattól vették át. Ezzel párhuzamosan, 1952-től a XV. kerületi Körvasútsor 110. szám alatt létrehozott, „Honfoglalás-telepnek” nevezett központi raktárbázis a befejezését követően Közép-Európa egyik legkorszerűbb vasraktárának számított. 1954-től a vállalat a Kohóipari Értékesítési Vállalat (KOHÉRT) irányítása alá került, ami központilag szabályozott gazdálkodást jelentett. 1965-től a Gubacsi hídnál lévő Lemezdaraboló Üzemet is a vállalathoz csatolták.Lakatos Ernő – Lukács Mátyás – Nagy Ernő – Sütő Anna: Pesterzsébet, Soroksár. Budapest XX. kerületének múltja és jelene (Tanulmányok), Budapest XX. kerületi Tanács, Budapest, 1972, 272. o. A vállalatnak a szocializmus idején telephelye a Budapest X. kerületi Akna utca mentén is.https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya1/kobanya1.jpg
Budapest XV. kerület központi telep, Körvasút sor 110. Budapest XIII. kerület Ferroglóbus I. sz. telephttps://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/viza/index.html Budapest XIII. kerület Ferroglóbus II. sz. telep Budapest XIII. kerület Ferroglóbus III. sz. (Révész) telep Budapest XIII. kerület Ferroglóbus IV. sz. (Ábelesz) telep Budapest X. kerület Akna utcai telep Budapest XX. kerület Lemezdaraboló Üzem (Gubacsi hídfő 6.)
A fenti vállalati struktúra 1968-ig maradt fenn, amikor az új gazdasági mechanizmus bevezetése nyomán a Ferroglobus önállóbb, termelőeszköz-kereskedelmi vállalattá alakult. A reformok kezdeti időszaka dinamikus fejlődést hozott: az 50 éves jubileum idején, 1972-ben a vállalat már országos jelentőségű hálózattal működött: 18 telepet és 21 raktárat tartott fenn, és mintegy 1600 dolgozót foglalkoztatott. A hetvenes évek közepén azonban az olajárrobbanást követő nemzetközi gazdasági recesszió, valamint az export- és nyugati piacok beszűkülése kedvezőtlenül érintette működését. A nehézségekre válaszul 1976-ban átalakították a termékforgalmazási rendszert, ami stabilizálta a gazdálkodást. Ezt követően a vállalat árbevétele az 1980-as évek második feléig folyamatosan növekedett, és 1987-ben érte el csúcspontját. A későbbi években a piaci kereslet visszaesése és a gazdasági szerkezetváltás kihívásai ismét megterhelték a működést, ám a társaság fizetőképességét megőrizte, és mérlegeit továbbra is nyereséggel zárta.
A rendszerváltás időszakában a vállalat vezetése a részvénytársasággá alakulást jelölte meg stratégiai irányként. A tervek szerint az induló alaptőkéhez kapcsolódóan kibocsátandó részvények jelentős részét hazai és külföldi befektetők vásárolhatták volna meg, és a dolgozók tulajdonszerzésének lehetősége is felmerült. Az átalakulási tervet 1992. október 15-én a vállalati tanács egyhangúlag elfogadta, a privatizáció lebonyolítását pedig 1993-ra tervezték, pályázati eljárás keretében, az Állami Vagyonügynökség és az általa kijelölt tanácsadó cég közreműködésével. Ezzel a Ferroglobus történetében új korszak kezdődött, amely a piacgazdasági környezethez való alkalmazkodás jegyében zajlott.
Az 1990-es évek végén a Ferroglobus Rt. jelentős átalakuláson ment keresztül a magánosítást követően. 1997-ben a német ThyssenKrupp csoport vette át a vállalatot, amely ezt követően korszerűsítette szervezetét és országos raktárhálózatát. A fejlesztések keretében felújították a szegedi, győri és miskolci telephelyeket, a Dunaújvárosban, Pécsen és Debrecenben pedig további modernizálásokat terveztek, beleértve a géppark és logisztika fejlesztését. A Ferroglobus kínálata a hagyományos vaskohászati termékeken túl könnyűfémekre, ipari műanyagokra és színesfémekre is kiterjedt. A korszerű raktárakban a termékeket méretre vágva és előkészítve szállítják a megrendelőknek, akár a vevő telephelyére is. Az országos készlet mintegy 35 ezer tonna volt, és a cég a logisztikát a környező országokból is ki tudta egészíteni. Az értékesítés gyorsan bővült: az 1998-as 100 ezer tonnás forgalom a következő években a duplájára nőtt, miközben a cég adózás előtti nyeresége 840 millió forint körül alakult. A Ferroglobus a vaskohászati piacon piacvezető, a színesfémek és ipari műanyagok piacán pedig kiemelkedő szereplővé vált. A német anyacég a nyereséget fejlesztésre fordította, biztosítva a folyamatos modernizációt és a régióbeli piaci expanzió előkészítését.https://adt.arcanum.com/hu/view/DunantuliNaplo_2002_06/?query=ferroglobus&pg=335&layout=s
A vállalat 2005-ben 8 vidéki telephellyel rendelkezett, ezeknél és a budapesti rákospalotai üzemnél 370 embert tudott foglalkoztatni.https://adt.arcanum.com/hu/view/VeszpremiNaplo_2005_03/?query=ferroglobus+vid%C3%A9ki+telephelyek&pg=116&layout=s
Napjainkban a Ferroglobus Magyarország egyik vezető kereskedelmi vállalata az acél-, könnyű- és színesfémek, valamint ipari és építészeti műanyagok területén, mind piaci részesedés, mind forgalom és tőkeereje tekintetében. A cég a nemzetközi ThyssenKrupp konszern tagja, és országos lefedettségű értékesítési hálózattal, nagy raktárkapacitással, szakértői gárdával és stabil nemzetközi háttérrel rendelkezik. A vállalat üzleti filozófiája szerint ügyfelei alapanyag- és kapcsolódó szolgáltatásaikat egyetlen forrásból, integrált módon tudják beszerezni. A Ferroglobus kínálata a hagyományos acéltermékektől kezdve a melegen hengerelt rudakon, idomacélokon, betonacéleken, RP-profilokon, ötvözetlen és ötvözött lemezeken, acélhuzalakon és -szalagokon át az acélcsövekig terjed. Emellett színesfémek – például bronz-, sárgaréz- és vörösréz rudak, lemezek és csövek –, horganyzott és alumínium lemezek, profilok, valamint különféle ipari és reklám célú műanyagok is megtalálhatók a termékportfólióban.https://www.orszagos-tudakozo.hu/ThyssenKrupp-Ferroglobus-ZRt/565
A rákospalotai telephely saját iparvágányhálózattal rendelkezik, amely Rákosszentmihály vasútállomásnál van bekötve a Körvasútba. A vasúti kiszolgálás napjainkban is aktív.Wenczel György: Budapest vasúti hálózata (1987. márc.), és Wenczel György: Budapest vasúti hálózata (1989. jan.), MÁVTI Kft., Loór Gyula kiegészítéseivel, 1996. jún. (térkép), továbbá: https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/rszm/index.html
A korábbi Lemezdaraboló Üzem napjainkban már nem tartozik a vállalathoz, és Daru 2004 Bt. néven működik.https://daru2004bt.hu/index.html
Jegyzetek
Források A 70 éves Ferroglobus története In: Komplex szolgáltatást nyújt a Ferroglobus – Nyolcvan éves a patinás kereskedőcég In: Nyolcvanéves a Ferroglobus – Regionális raktárbázis épül Budapesten In:
37 év, 57 milliárd – interjú Petró Zoltánnal In: XV. kerületi újság 2012. márc. 3. Lakatos Ernő – Lukács Mátyás – Nagy Ernő – Sütő Anna: Pesterzsébet, Soroksár. Budapest XX. kerületének múltja és jelene (Tanulmányok), Budapest XX. kerületi Tanács, Budapest, 1972
További információk (összeáll.) Ficsor József, Mersits László, Reich Ferenc, Remport Zoltán, Révész Tibor, Varró Kálmán: A 70 éves Ferroglobus története, OMBKE Műszaki Információs Iroda, Budapest, 1992
Kategória:Budapest XV. kerülete Kategória:Magyarországi technikatörténet Kategória:Magyarországi fémipari cégek