Slatina () falu Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Srebrenica községben, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 28, közúton 49 km-re délre, községközpontjától légvonalban 8, közúton 18 km-re északnyugatra, a Mujica, Teljevski, Zasavski és Barski-patakok völgyei felett, szétszórt házcsoportokban, 470-887 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Zvornik 477-4-1 A település a Drina-folyó völgyétől nyugatra eső hegyvidéki területen fekszik. Az északkelet-boszniai felföldre jellemző meredek lejtők, keskeny völgyek és fennsíkok alkotta változatos táj. A területet sűrű, vegyes erdők borítják.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb98Bosnyák330123Horvát00Jugoszláv00Egyéb00Összesen339131
Története A térség 1463-tól 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a településnek Sućeska község részeként 14 háztartása és 90 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 95. o. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 22 háztartást, 127 muszlim és 17 ortodox szerb lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 114. o.
A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború alatt a térség a tengelyhatalmak megszállása alatt állt és nőtt az etnikumok közötti viszály. A különböző fegyveres csoportok által elkövetett atrocitások közepette aktivizálódott az ellenállási mozgalom. Srebrenicát és a környező falvakat a partizán erők 1945. március 11-én szabadították fel, ami a megszállás végét is jelentette.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A háború kitörésekor Kelet-Bosznia, amely a háború előtt bosnyák többségű terület volt, etnikai tisztogatási műveleteknek és számos atrocitásnak volt kitéve, köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal. A szerb erők és félkatonai bandák a nem szerb lakosság rovására nagy mértékű kifosztást és kényszerű áttelepítést hajtottak végre. A Srebrenica környékén fekvő területek esetében ezeknek a műveleteknek az volt a célja, hogy Kelet-Boszniában egy olyan összefüggő, szerbek által ellenőrzött területet hozzanak létre, amelynek közös a határa Szerbiával.
A srebrenica enklávét, melynek Slatina is része volt, annak a nyugati szélén helyezkedett el, a bosnyák civilek menedékeként hozták létre és a Jugoszláv Néphadsereg kivonását és a bosnyák és a bosnyák szerb fegyveres csoportok közötti ellenségeskedést követően a terület 1992 végére a Naser Orić által vezetett bosnyák erők de facto ellenőrzése alá került. Válaszul a bosnyák falvak elleni fokozott boszniai szerb támadásokra, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993. április 16-án elfogadta a 819-es határozatot, amely Srebrenicát „biztonsági övezetnek” nyilvánította, amelyet az ENSZ békefenntartó csapatai megvédtek bármely fél támadásaitól. Ez a státusz a humanitárius segítségnyújtás és a polgári biztonság megkönnyítését célozta, bár a határozat nem rendelkezett szilárd végrehajtási mechanizmusokkal, az ENSZ Védelmi Erőire (UNPROFOR) támaszkodva.
1995 közepére az enklávé lakossága elsősorban a szomszédos területekről kitelepített bosnyák civilek és menekültek, valamint a boszniai hadsereg 8. hadtestének elemei miatt mintegy 40 ezer főre nőtt. Az ostromlott településeken, köztük Slatinán szörnyű körülmények voltak, amelyeket krónikus alultápláltság, nem megfelelő menedék és az orvosi ellátáshoz való korlátozott hozzáférés jellemez az időszakos segélykonvojok és a boszniai szerb blokádok miatt. A boszniai szerb erők (VRS) ismételt ágyúzásnak és mesterlövésztűznek vetették alá a területet, megsértve annak biztonsági státuszát. Közben az enklávé bosnyák védői a határokon átnyúló razziákat indítottak a szerb falvak ellen, ami polgári haláleseteket és további feszültségeket okozott. Az UNPROFOR holland zászlóalja (Dutchbat), amely mintegy 600 katonát számlált korlátozott bevetési szabályokkal és nehézfegyverzet nélkül, hatástalannak bizonyult a betörések megelőzésében illetve a védelem következetes biztosításában.
Az enklávé bukása 1995. július 6-án kezdődött, amikor a Ratko Mladić tábornok alatt működő VRS-egységek megkezdték a Krivaja 95 hadműveletet. A VRS erők elfoglalták az ENSZ megfigyelőállomásait és visszaverték a holland ellenintézkedéseket, a NATO szoros légi támogatás iránti kérelmeket pedig az ENSZ parancsnoksága ismételten késleltette vagy megtagadta. Július 11-én a VRS csapatok behatoltak Srebrenica városába, és civil bosnyák tömegeket indítottak a közeli ENSZ-bázis felé Potočariba. A megmaradt bosnyák katonai egységek megpróbálták kitörni a szerb vonalakon keresztül, de súlyos veszteségeket szenvedtek.
Megkezdődött a Potočariba összeterelt a bosnyák férfiak szisztematikus elválasztása a nőktől és a gyermekektől, ami a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék (ICTY) által később népirtásnak ítélt cselekményekben, tömegsírok, szemtanúk beszámolói és lehallgatott kommunikációk törvényszéki bizonyítékai alapján több mint 7 ezer férfi és fiú kivégzéséhez vezetett. Az empirikus veszteségek becslése a DNS alapján történt azonosításokból származik (2015-ig több mint 6900 főt azaonosítottak, bár a viták továbbra is fennállnak a harcosok és a civilek megkülönböztetéséről és a kivégzések előtti harcokban bekövetkezett halálesetekről.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a Boszniai Szerb Köztársasághoz került.
A háború utáni újjáépítés A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a Boszniai Szerb Köztársasághoz került. A háború utáni újjáépítés nagymértékben támaszkodott a háború által megrongált infrastruktúra és lakhatás javítására irányuló nemzetközi finanszírozásra. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2002-ben indította el a Srebrenica regionális helyreállítási programját, amely három év alatt 12,5 millió dollárt különített el a menekültek visszatérésére, a kollektív lakhatásra és a gazdasági újjáélesztési projektekre. Az USAID támogatta a kulcsfontosságú infrastrukturális kezdeményezéseket, beleértve a villamosenergia-hálózat újjáépítését, míg az Európai Unió 2015-ig mintegy 10 millió eurót irányított olyan közösségi projektekbe, mint a vízellátás és a közlétesítmények. A tartós kihívások lelassították a teljes újjáépítést, különösen az 1992-1995-ös konfliktus során lefektetett kiterjedt taposóaknákat, amelyek beszennyezik a Srebrenica körüli mezőgazdasági és lakóövezeteket. Ezek a robbanóanyagok veszteségeket és a földek korlátozott használatát okozták, ami 1995 óta szükségessé teszi az adományozók, például az Egyesült Államok által támogatott aknamentesítést. Az emlékezési erőfeszítések ellenállásba ütköztek, beleértve a Szerb Köztársaság hatóságainak bürokratikus akadályait, amelyek vitatták a népirtás meghatározást és korlátozták a helyszínekhez való hozzáférést.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései