Modzstaba Hoszeini Hámenei (újperzsául: مجتبی حسینی خامنه‌ای, Meshed, 1969. szeptember 8. –) iráni politikus és síita hitszónok, Irán harmadik legfelsőbb vezetője 2026. március 8. óta, elődje, Ali Hámenei fia.

Meshedben született az azeri-perzsa Hámenei családban, és kilencéves volt, amikor apja az iráni forradalom vezető alakjává vált. Korai tanulmányait Szardastban és Mahabádban, középiskoláit pedig Teheránban végezte; ezután iszlám teológiát tanult apja és Mahmúd Hásemi Sáhrúdi irányítása alatt. 1987-ben csatlakozott az Iszlám Forradalmi Gárdához (IRGC), és részt vett az iráni–iraki háborúban. 1999-ben folytatta tanulmányait Komban, hogy lelkész legyen, majd teológiai tanárként csatlakozott a Komi Szemináriumhoz. 2009-ben átvette az irányítást a Baszidzs félkatonai önkéntes milícia felett.

Miután apját meggyilkolták a 2026-os iráni háborúban, Modzstabát az iráni szakértői gyűlés választotta utódjává. Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korábban, 2019-ben már szankciókkal sújtotta őt az Ali Hámeneihez köthető személyek szankcionálására vonatkozó politikájuk részeként. Politikai ideológiában és jogtudományban az iráni elvhűek közül az egyik legkeményebbnek tartják, és szoros kapcsolatban áll néhány „ideológiailag legszélsőségesebb klerikussal” az Atlantic Council jelentése szerint. Elemzők szerint alatta nagyobb esély van az iráni atomfegyverek kifejlesztésére, mint apja hivatali ideje alatt, támogatja Ali Hámenei atomfegyverek elleni fetvájának újraértelmezését.

Nem sokkal megválasztása előtt az Evening Standard londoni napilap közzétette, hogy Hámenei közvetítőkön keresztül két luxuslakást birtokol Kensington előkelő diplomatanegyedében, több mint 50 millió font sterling értékben. Ez biztonsági szempontból is aggodalmat keltett, mert a lakások az izraeli nagykövetség közelében vannak, és megfigyelésre is alkalmasak. A Bloomberg szerint világszerte több százmillió font értékben rendelkezik ingatlanokkal, melyeket a szankciókat kijátszó iráni olajexportból fedezett.The Standard (Hozzáférés: 2026. március 9.) Donald Trump amerikai elnök bizakodóan tekintett Modzstaba megválasztására, véleménye szerint elég jól kijönnének egymással.https://nypost.com/2026/06/03/us-news/trump-predicts-meeting-with-irans-probably-gay-supreme-leader-mojtaba-khamenei-getting-along-quite-well/https://www.youtube.com/watch?v=-8nQGRa4s8c Ennek ellenére Hámeneit megválasztása óta nem látták nyilvánosan.

Jegyzetek

További információk Szürke eminenciásból lett Irán vezetője a férfi, akin most egy ország sorsa múlik A szürke eminenciás, aki az első perctől egy célkereszttel a homlokán lett az új legfelsőbb vezető (Telex.hu)

Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Irán legfőbb vezetői Kategória:Iráni egyházi személyek Kategória:Muszlim egyházi személyek Kategória:Muszlim vallási vezetők