Flora Molton, született Rollins amerikai énekesnő, slide gitáros, utcazenész.

Pályafutása

Gospel- és blueszenét játszott Washington utcáin az 1940-es évektől röviddel halála előttig. Slide-gitáron, valamint szájharmonikán és tamburinon is játszott.

Szürkehályogja miatt félvakon született. Virginiában nőtt fel. Apja lelkész volt. Vallásos neveltetése nagy hatással volt rá. Olyan blueszenészek, mint Bessie Smith ugyancsak erősen hatottak rá. Amikor Molton harmincas éveiben elkezdett fellépni Washington utcáin, még csak bluest játszott. Az évek során eltávolodott a blues daloktól, ehelyett gospelt játszott. Dalainak témája élet küzdelmei közepette való kitartásról mesélt.

Moltont utcai éneklései során gyakran olyan zenészek figyelték, mint például Phil Wiggins. Néha a Truth Band nevű együttessel is fellépett. Zenésztársai szerint Molton zenéjének szerkezetét gyakran inkább az éneklése, mint a gitárja határozta meg.

Első férje, Haywood Bruce 1930. körül elhagyta. Második férje, Walter Molton az 1970-es években meghalt.

Szociális programoktól kapott lehhetőséget munkára, de nem lett igazi munkahelye. „Egyszerűen undorodtam. Csak az utcára mentem az enyémért... Ha nem az utca lett volna, halott lennék.”

Csak 1963-ban kezdett el fellépéseken résztvenni − amikor találkozott egy Ed Morris nevű zenésszel, és az segített neki zenei fesztiválokon és hasonló eseményeken fellépni. Így aztán szerepelt a Philadelphia Folk Festival-on, fellépett a Kongresszusi Könyvtárban (Library of Congress). 1987-ben európai turnéra ment.

Molton a „Spirit and Truth Music” című dokumentumfilm főszereplője volt. Szerepel a „Blues Houseparty” című dokumentumfilmben is. Emlékművet állítottak fel neki Washington D.C.-ben és a virginiai 250-es úton.

Diszkográfia

1981: Living Country Blues USA, Volume 3 (with the Truth Band) 1987: I Want To Be Ready To Hear God When He Calls 1987: Gospel Songs (with Eleanor Ellis) 2014: I Want To Be Ready To Hear God When He Calls, CD

Jegyzetek

Források https://folklife.si.edu/magazine/flora-molton-downtown-dc-musical-ministry https://www.last.fm/music/Flora+Molton+And+The+Truth+Band/+wiki https://kids.kiddle.co/Flora_Molton https://historicsites.dcpreservation.org/items/show/1034

Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Utcazenészek Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai gitárosok