bélyegkép|Az 1800-as évek elején a nők vékony, áttetsző felsőruhát viseltek, míg a férfiak nadrágot és kabátot . Rutger Jan Schimmelpenninck és családja, 1801–02, Pierre-Paul Prud'hon alkotása. bélyegkép|Madame Raymond de Verninac, Jacques-Louis David festménye, Directoire stílusú ruhákkal és székkel. "7. évfolyam", azaz 1798–99. bélyegkép|Louis-Léopold Boilly francia művész festménye egy családi dámajátékról ("jeu de dames"), kb. 1803. bélyegkép|Egy tehetős család óvatosan halad egy palló mentén, hogy elkerülje Párizs sáros utcáit, Boilly, 1803 Az 1795 és 1820 közötti időszak divatja Európában és az európai hatás alatti országokban a 18. század elején divatos brokátok, csipkék, parókák és púder felett az egyszerű, informális stílusok végleges diadalát hozta.A francia forradalom után senki sem akart a francia arisztokrácia tagjának tűnni, és az emberek a ruházatot inkább az egyéni kifejezés egyik formájaként kezdték használni, mintsem a társadalmi státusz puszta jelzéseként. Ennek eredményeként a 19. század fordulóján a divatban bekövetkezett változások lehetőséget adtak új nyilvános identitások bemutatására, amelyek betekintést nyújtottak a magánéletükbe is. Katherine Aaslestad rámutat, hogyan „változott a divat, amely az új társadalmi értékeket testesíti meg, a hagyomány és a változás közötti konfrontáció kulcsfontosságú helyszínévé”.

A női öltözködésben a szoknya és a kabát stílusa praktikus és finom volt, a munkásosztálybeli nőkre emlékeztetve. A női divat a klasszikus ideálokat követte, és a merevebb csontozatú fűzőket feladta a puhább, kevésbé csontos fűzők javára. Ezt a természetes alakot hangsúlyozta az, hogy a ruházat alatt látható volt a test. A látható mellek ennek a klasszikus megjelenésnek a részét képezték, és egyesek a divatban a melleket kizárólag esztétikai és szexuális jellegűnek jellemezték.

A brit történelemnek ezt a korszakát régenskorszakként ismerik, amelyet III. György és IV. György uralkodása közötti régenskor jelölt. De a korszak legtágabb meghatározása, amelyet a divat, az építészet, a kultúra és a politika trendjei jellemeznek, az 1789-es francia forradalommal kezdődik és Viktória királynő 1837-es trónra lépésével ér véget. Az ebben az időben élt népszerű emberek nevei ma is híresek: Napóleon és Josephine, Juliette Récamier, Jane Austen, Percy Bysshe Shelley, Lord Byron, Beau Brummell, Lady Emma Hamilton, Lujza porosz királynő és férje, III. Frigyes Vilmos, és még sokan mások. Beau Brummell bevezette a nadrágot, a tökéletes szabást és a díszítés nélküli, makulátlan vászonruhákat, mint a férfi divat ideáljait.

Németországban a köztársasági városállamok lemondtak hagyományos, szerény és praktikus öltözködésükről, és elkezdték átvenni a francia és angol divatirányzatokat, mint például a rövid ujjú ingruhák és a Spencer dzsekik . Az amerikai divatirányzatok a francia öltözködést követték, de visszafogottabban, sálakkal és tunikákkal, hogy ellensúlyozzák az ing áttetszőségét. A spanyol majók azonban fellázadtak a dacos francia felvilágosodás eszméi ellen, visszakövetelve és továbbfejlesztve a hagyományos spanyol viseletet.

A 18. század végére a divatban jelentős változás ment végbe, amely túlmutatott a puszta stílusváltozásokon, és kiterjedt a filozófiai és társadalmi eszmékre is. Ezt megelőzően az Ancien Régime stílusa és hagyományai megakadályozták az „én” fogalmának kialakulását. Ehelyett az ember identitását alakíthatónak tekintették; a viselt ruháktól függően változhatott. Az 1780-as évekre azonban az új, „természetes” stílus lehetővé tette, hogy a belső én túllépjen a ruházaton.

Az 1790-es években új koncepció alakult ki a belső és külső énről. Ezt megelőzően csak egyetlen én létezett, amelyet a ruházaton keresztül fejeztek ki. Álarcosbálokon az emberek meghatározott ruházatot viseltek, így nem tudták megmutatni egyéniségüket a ruházatukon keresztül. Ebben az új, „természetes” stílusban fontossá vált az öltözködés könnyedsége és kényelme. Nemcsak a higiéniára helyeződött új hangsúly, hanem a ruházat is sokkal könnyebbé és gyakrabban cserélhetővé és moshatóvá vált. Még a felsőosztálybeli nők is elkezdtek rövidített ruhákat viselni a hosszú uszályos vagy abroncsos ruhák helyett, amelyek korlátozták őket abban, hogy elhagyják otthonukat. A sziluett ezt követő szinte stagnálása új díszítések és részletek sokaságát inspirálta a vastagon szegélyezett szoknyákon. A régenskorban a bonyolult történelmi és orientalista elemek pazar stilisztikai megjelenítést biztosítottak, mivel ezek a részletek erőteljes eszközei voltak a feltűnő fogyasztásnak, tekintettel munkaigényes elkészítésükre, és ezért a hierarchia erőteljes jelzői voltak a stílust viselő felsőosztályok számára. Ez a fajta stílus különösen jól megfigyelhető volt a gazdag díszítésekben, főleg a szoknyákon, ahol a szabadon választott részletek, a vágott élek és a szegélydíszek voltak jellemzőek.

A női divatot a férfidivat is befolyásolta, mint például a szabott mellények és dzsekik, amelyek a nők mobilitását hangsúlyozták. Ez az új irányzat, amely az öltözködés praktikusságát erősíti, azt mutatta, hogy az öltözködés már nem csupán az osztályok vagy nemek közötti kategorizálás eszközévé vált; az öltözködésnek az ember személyes napi rutinjához kellett illeszkednie. Ebben az időszakban kezdett el fellendülni a divatmagazinok és folyóiratok iparága is. Ezek leggyakrabban havi (gyakran egymással versengő) folyóiratok voltak, amelyek lehetővé tették a férfiak és a nők számára, hogy lépést tartsanak a folyamatosan változó stílusokkal.

Az ipari forradalom hatása balra|bélyegkép|Divattábla (Az orosz és porosz főkötő és pelisse), megjelent a La Belle Assemblée -ben, 1814. július 1-jén A 18. század végén a ruhákat többnyire egyéni kereskedők árulták, akik gyakran maguk is a termékeket gyártó kézművesek voltak. A vásárlók általában ugyanazon a környéken laktak, mint az üzletek, és az üzletek a vásárlók szájról szájra terjedő ajánlása révén szereztek népszerűséget, kivéve a raktárakat (azaz minden kiskereskedelmi vagy nagykereskedelmi üzletet), ahol az értékesített árukat nem feltétlenül az üzletben állították elő. A 19. századra való átmenet során azonban a dolgok elkezdtek megváltozni. Az emberek a hatékonyságra és a változatosságra törekedtek; az ipari forradalom hatására a jobb közlekedés és a gépek bevezetése a gyártásban lehetővé tette, hogy a divat még gyorsabb ütemben fejlődjön.

Az első varrógép 1790-ben jelent meg, majd később, 1807-ben Josef Madersperger elkezdte fejleszteni első varrógépét, 1814-ben pedig bemutatta első működőképes gépét. A varrógép bevezetése felgyorsította a ruhagyártást. Széleskörű társadalmi hatása azonban csak az 1840-es években volt, és az 1820-ig terjedő időszakban a ruházatot teljes egészében kézzel készítették. Eközben a 18. században kifejlesztett fejlett fonási, szövési és pamutnyomási technikák már olcsóbb, széles körben elérhető, mosható anyagokat hoztak létre. Ezek a tartós és megfizethető anyagok népszerűvé váltak a szélesebb lakosság körében. Ezeket a technikákat a gépek bevezetése tovább fejlesztette. Korábban a kiegészítőket, mint például a hímzést és a csipkét, kis és korlátozott mennyiségben gyártották képzett kézművesek, és saját üzleteikben értékesítették; 1804-ben John Duncan hímzőgépet épített, és az emberek elkezdték gyártani ezeket az alapvető kiegészítőket gyárakban, és a termékeket országszerte üzletekbe szállították. A ruhagyártásban elért technikai fejlesztések nagyobb stílusválasztékot tettek lehetővé; a divatban is gyors változások váltak lehetővé.

Az ipari forradalom hidat kötött Európa és Amerika között az utazás tekintetében. Amikor Louis Simond először megérkezett Amerikába, megdöbbentette a lakosság mobilitása és a fővárosba tett utazások gyakorisága. Ezt írta: „sehol sem találkozni olyan emberekkel, akik soha nem voltak távol szülőföldjüktől, és akiknek a szokásai teljesen helyiek – senki sincs a szegénység felett, aki ne járt volna Londonban egyszer életében; és azok többsége, akik tehetik, évente egyszer ellátogatnak oda.” Az új tengeri és vasút útvonalak nemcsak embereket szállítottak, hanem országos, sőt szélesebb piacokat is létrehoztak azáltal, hogy a gyárakban gyártott árukat nagy távolságokra szállították. Az ipar felvirágzása az egész nyugati világban növelte a ruházati cikkek gyártását, és az embereket arra ösztönözték, hogy többet utazzanak és több árut vásároljanak, mint valaha.

Ebben a korszakban a kommunikáció is javult. A divatról alkotott új elképzeléseket a legújabb divat szerint öltöztetett kis játék babák, újságok és illusztrált magazinok közvetítették; például a John Bell által alapított La Belle Assemblée egy brit női magazin volt, amely 1806 és 1837 között jelent meg. A magazin a kortárs divatirányzatokról szóló divatlapjairól volt ismert, amelyek bemutatták a nőknek, hogyan öltözködjenek és állítsák össze ruháikat.

Változások a divatban 1790-es évek:

Nők: „a levetkőzés kora”; úgy öltözködnek, mintha szobrok kelnének életre; a görög divat kezdte inspirálni a jelenlegi divatot, és a görög klasszikus frizurák és a magas derekú, háromszög alakú szegélyű ruhák kezdtek elterjedni; pasztell színű szövetek; természetes smink; meztelen karok; szőke parókák; kiegészítők: kalapok, drappos turbánok, kesztyűk, ékszerek, kis kézitáskák – retikülök, kendők, zsebkendők; napernyők; legyezők; Maja: réteges szoknya Férfiak: tökéletesen szabott nadrágok; len; elöl kivágott, hosszú hátsó résszel rendelkező kabátok; köpenyek; kalapok; a Dandy; Majo: rövid kabát

1800-as évek:

Nők: rövid haj; fehér kalapok; díszítés, tollak, csipke; egyiptomi és keleti hatások az ékszerekben és ruházatban; kendők; kapucnis kabátok; haj: fürtök tömege, néha kontyba fogva Férfiak: magas gallérú vászoningek; magas kalapok; haj: rövid és paróka nélküli, Titus vagy Bedford Crop stílusban, de gyakran néhány hosszú tinccsel meghagyva

1810-es évek:

Nők: puha, finom, áttetsző klasszikus drapériák; magas derekú ruhák emelt hátsó derékrésze; rövid, testre szabott egyrétegű kabátok; reggeli ruha; sétaruha; estélyi ruha; lovaglóruha; meztelen mell és karok; haj: középen elválasztva, fül fölött szoros fürtök Férfiak: testre szabott, egysoros frakkok;  állig felkötött nyakkendők; oldalszakáll és „Brutus stílusú” természetes haj; szűk nadrágok; selyem harisnyák; kiegészítők: aranyórák, sétapálca, kalapok.

1820-as évek:

Nők: a ruha dereka kezdett lejjebb ereszkedni; díszes szegély- és nyakkivágás-díszítés; kúp alakú szoknyák; felhúzott ujjak Férfiak: szőrme- vagy bársonygallérral ellátott felsőkabátok/nagykabátok; a Garrick-kabát; Wellington csizmák ; zsokécsizmák

Női divat bélyegkép|1811-es táncruha bélyegkép|Spanyolországban néhány társasági hölgy fellázadt a francia divat ellen, és majasnak öltözött, mint például Doña Isabel de Porcel 1805-ben.

Áttekintés Ebben az időszakban a divatos női ruházati stílusok a magas, mell alatti derékvonalon alapultak, amit csak a 20. században neveztek empire sziluettnek – a ruhák szorosan illeszkedtek a törzshöz, közvetlenül a mell alatt, bőven lefelé omlottak. Különböző kontextusokban az ilyen stílusokat ma már általában „ directoire stílusnak ” (utalva a francia direktórium kormányára az 1790-es évek második felében), „ empire stílusnak ” (utalva Napóleon 1804–1814/1815-ös birodalmára, és gyakran az 1800–1804-es „konzulátusára” is), vagy „ regency stílusnak” (lazán használták a 18. század és a viktoriánus kor közötti különböző időszakokra utalva) nevezik. Az empire sziluett és a direktoire stílus nem volt használatos akkoriban, amikor ezeket a stílusokat viselték.