Ernő szász választófejedelem (Meißen, 1441. március 24. – Colditz közelében, 1486. augusztus 26.), türingiai tartománygróf és meißeni őrgróf volt. Ő volt a Wettin-ház Ernő-ágának alapítója, amely 1918-ig uralkodott az ernesztida hercegségekben.

Élete Ő volt a második legidősebb fia II. Frigyesnek és feleségének, Margitnak, a II. Ernő osztrák herceg lányának. Frigyes bátyja halála után Ernő 1451-ben választófejedelmi trónörökös lett. 1455-ben Ernőt és öccsét, Albertet Kunz von Kauffungen elrabolta Altenburgból az úgynevezett „altenburgi hercegrablás” során.

1460. november 19-én Lipcsében feleségül vette Erzsébetet, III. Albert bajor herceg lányát. Négy évvel később, apja halála után, Szászország választófejedelme lett. Ernő egyedül uralkodott a Szász–Wittenbergi Hercegségben (amelytől a választófejedelmi méltóság függ), míg a meisseni és a türingiai területeken 21 éven át öccsével, Alberttel együtt.

1466-ban megszerezte a Vogtlandot, és fiatalabb fiainak megszerezte a magdeburgi és a mainzi érseki széket. 1485. június 17-én Ernst testvére figyelmeztetései ellenére vele együtt megkötötte a lipcsei megosztási szerződést. Korábban, III. Vilmos türingiai tartománygróf halála miatt, Türingia Szászországhoz került. balra|350px|bélyegkép|A Szász Választófejedelemség Ernő-ági (pirossal) és az Albert-ági törzsterület (citromsárgával) 1485-ben a lipcsei 1485-ös felosztás után A testvérek feloszlatták közös udvarukat, és Ernő – a szász-wittenbergi választófejedelmi méltóság és terület mellett – lényegében türingiai tartománygrófon, a szász pfalzi grófságon, a magdeburgi várgrófságon, a Vogtlandon, valamint a frankföldi Wettin-területeken kapott részesedést. Ernő előkészítette a felosztást, és hagyta, hogy az öccse döntse el, melyik részt választja. A felosztás jelentősen gyengítette a szász hercegség helyzetét a birodalomban.

Ernő 1486. augusztus 26-án Colditz közelében lováról leesve életét vesztette. A meißeni székesegyházban temették el.

Jegyzetek

Irodalom Karlheinz Blaschke: Ernst. In: Neue Deutsche Biographie. (NDB). 4. kötet, Duncker & Humblot, Berlin 1959, , 620. oldal (deutsche-biographie.de).

Karl Wilhelm Böttiger: Geschichte des Kurstaates und Königreiches Sachsen, Gotha 1867, 399. oldaltól (Digitalisat) Matthias Donath: Die Grabmonumente im Dom zu Meissen, Leipziger Universitätsverlag 2004, 358. oldaltól (Digitalisat) Frank-Lothar Kroll: Die Herrscher Sachsens: Markgrafen, Kurfürsten, Könige 1089–1918, Verlag C. H. Beck 2004, 65. oldaltól (Digitalisat) Hans Patze, Walter Schlesinger: Geschichte Thüringens, 48. kötet, Böhlau 1967 Allgemeine deutsche Real-Encyklopädie für die gebildeten Stände, 11. kötet, Leipzig 1864, 67–68. oldal (Digitalisat)

Fordítás

Kategória:1441-ben született személyek Kategória:1486-ban elhunyt személyek Ernő Kategória:Szászország választófejedelmei