Bary Zoltán (Nagyvárad, 1892. június 25. – Budapest, 1986. március 23.), magyar jogász és ügyész. A két világháború közötti időszakban a magyar igazságügyi közigazgatás és ügyészség meghatározó szereplője. Bary József fia, édesapja a hírhedt, Tiszaeszlári vérváddal kapcsolatos emlékiratainak sajtó alá rendezője.

Élete Jogászdinasztiából származott: édesapja Bary József bíró volt, édesanyja Ágh Anna. Középiskolai tanulmányait a nagyváradi premontrei gimnáziumban végezte, ahol 1910-ben érettségizett. Ezt követően jogi tanulmányokat folytatott a nagyváradi jogakadémián, majd a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen és a berlini egyetemen. Doktori fokozatát 1914-ben szerezte meg Kolozsvárott. Az első világháborút követően Budapesten ügyvédi és bírói vizsgát tett. Pályáját 1914-ben a nagyváradi járásbíróságon kezdte joggyakornokként, majd rövidesen jegyzővé nevezték ki. Később a nagyváradi, majd a budapesti törvényszéken dolgozott jegyzőként. 1920 és 1927 között Budapesten ügyvédként tevékenykedett, ezt követően az ügyészségi pályára lépett. Előbb bírósági titkárként működött, majd Pécsett, később Budapesten ügyészként dolgozott. 1936 és 1940 között az Igazságügyminisztérium Büntetőjogi Osztályán teljesített szolgálatot, miközben főügyészhelyettesi tisztséget is betöltött. 1940 és 1944 között a budapesti ügyészség elnökhelyettese volt. Szakmai közéleti szerepvállalása is jelentős volt: tagja volt az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottságnak, valamint az Országos Bíró- és Ügyészegyesület helyettes főtitkári tisztét is ellátta. 1925-ben a Magyar Falu című hetilap felelős szerkesztőjeként is működött.https://www.nevpont.hu/palyakep/bary-zoltan-9af76

Szakterületéhez kapcsolódó publikációi közül kiemelkedik az 1921-ben megjelent, társszerzőkkel írt munkája a lakásügyi szabályozásról (Az új lakásrendelet és a budapesti lakásügyi hatóság szervezete és eljárási szabályai), valamint a még 1915-ben elhunyt édesapja által jegyzett, a tiszaeszlári perről szóló mű sajtó alá rendezése és bevezetése (A tiszaeszlári bűnper), amely 1933-ban jelent meg, és később több kiadást is megért.

Az 1990-es években Bary egyik leánya a Pető Gábor Pálnak adott interjújában utalt arra, hogy édesapja a második világháború végén a legfelsőbb bírói testület tagjai közül egyedüliként nem tett esküt Szálasi Ferencre, ezért a nyilas uralom időszakában (1944–1945) bujkálni kényszerült, és Zugligetben rejtőzködött. Az 1960-as években később hivatalos kivándorlási engedéllyel külföldre távozott, és Bázelben élő leányához költözött, ahol mintegy hét éven át tartózkodott. A tartós honvágy azonban végül hazatérésre késztette, így a Kádár-korszak hatóságainak engedélyével visszaköltözhetett Magyarországra,Pető Gábor Pál, i. m. és Budapesten hunyt el 1986. március 23-án 94. életévében. Testét a Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra április 2-án.https://adt.arcanum.com/hu/view/ReformatusokLapja_1986/?query=%22Bary+Zolt%C3%A1n%22&pg=127&layout=s

Hosszabb ideig a budai református egyházközség presbitere is volt.

Jegyzetek

Források https://www.nevpont.hu/palyakep/bary-zoltan-9af76 Karsai László: Bary József vizsgálóbíró emlékiratainak sorsa (8. oldal) In: Élet és Irodalom, 2004/5 Pető Gábor Pál: A két Bary, Püski Sándor – és akiknek kellenek In: Ezredvég 2004/12.

Kategória:Magyar jogászok Kategória:1892-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek