A Lotus 43 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Team Lotus tervezett és versenyzetetett az 1966-os Formula–1 világbajnokság során, valamint egy futamon 1967-ben is. Pilótái 1966-ban Peter Arundell és Jim Clark voltak, 1967-ben pedig Clark mellett Graham Hill. Az autót a nehéz és megbízhatatlan BRM-motor köré építették, és egyértelmű kudarc volt, egy futamot még ennek ellenére is meg tudott nyerni.

Áttekintés Alapját a Len Terry által tervezett és az Indycarban versenyeztetett Lotus 38 képezte. Az az autó ugyanis nagyobb hengerűrtartalmú motorral volt szerelve, a hozzá kapcsolódó gumi- és felfüggesztésbeállítások terén pedig több tapasztalata volt az ottani versenycsapatnak. 1966-ban ugyanis nagy változások történtek a Formula–1-ben: bevezették az új, 3 literes motorformulát, valamint ehhez kapcsolódóan új, szélesebb gumiabroncsokat. Ehhez pedig törvényszerűen szükséges volt a korábbiakhoz képest robusztusabb kasztni építése is.

Ekkoriban a Cosworth már javában fejlesztette az új, DFV megjelölésű motort, amelyhez Colin Chapman megnyerte a Ford támogatását is. Amíg ezek nem készültek el, addig átmeneti megoldást kellett találni. A választás a BRM P75 nevű, H16 elrendezésű motorjára esett, amely elméletben fejlett és erős technikának volt mondható. Az első gondok akkor jelentkeztek, amikor a Team Lotus norfolki gyáregységébe megérkezett az első motor, amely olyan nehéz volt, hogy négy embernek kellett leemelnie a teherautóról. A rettenetes túlsúly mellett hamar kiderült az is, az erőforrás megbízhatatlan, ráadásul nem is tudja leadni azt az erőt, amit vártak tőle.

A kasztni mindazonáltal remekül sikerült, és jó kiindulópont volt a csapat számára az új, Lotus 49 jelzésű versenyautóhoz.

Versenyben Először az 1966-os monacói nagydíjon vezethette volna Peter Arundell, de az autó akkor még nem készült el. Így a belga nagydíjon debütálhatott, ahol a motor már a szabadedzés alatt felmondta a szolgálatot. Legközelebb az olasz nagydíjon próbálták bevetni, ahol a váltó meghibásodása miatt adta fel vele Jim Clark a versenyt. Watkins Glenben aztán győzni tudott az autóval, még úgy is, hogy a motort a BRM csapattól kölcsönözték. Mexikóban aztán újabb kiesés jött, ismét a váltó hibájából.

Az 1968-as évet két Lotus 43-assal kezdte a csapat Dél-Afrikában, de mindkét versenyző kiesett.

A két megépített autót végül Robert Lamplough és Jock Russell vették meg. Az autókat átépítették, és 4,7 literes Ford V8-asokra cserélték a BRM-motorokat, így indították Formula–5000 versenyeken.

Eredmények (félkövérrel jelölve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör)

Formula–1-es eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták1234567891011PontokHelyezés1966Team LotusBRM P75MONBELFRAGBRNEDGERITAUSAMEX13*5.NIKIJim ClarkKI1KI1967RSAMONNEDBELFRAGBRGERCANITAUSAMEX6**8.Jim ClarkKIGraham HillKI *4 pontot a Lotus 33-assal szereztek

** 6 pontot a Lotus 33-assal szereztek

Nem bajnoki futamok ÉvcsapatMotorGumikPilóták12341966Team LotusBRM P75RSASYRINTOULJim ClarkNI

Jegyzetek

Kategória:1966-os Formula–1-es autók Kategória:1967-es Formula–1-es autók Kategória:Lotus F1