Czirbus István (Makó, 1856. augusztus 20.Familysearch.org – Makó, 1944. január 4.Halálesete bejegyezve a makói állami halotti akv. 10/1944. folyószám alatt.) magyar református tanító, iskolaigazgató. Návay Lajos jobbkezének tekintették; sokat tett Földeák fejlődéséért.

Életpályája Tősgyökeres makói család gyermeke volt. Elemi és középiskoláit Makón végezte el. A tanítóképzőt a Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézetben végezte. Gödöllőn tejgazdasági, Kolozsváron kertészeti, míg Szegeden ipariskolai tanfolyamot végzett.

Először 1878-ban teljesített katonai szolgálatot, amikor részt vett Bosznia megszállásában.

Tanulmányai elvégzése után (1880) a Dunántúlra került segédtanítónak. 1883-ig Baranya megyei falvakban (Vejtiben, Nagyharsányban és Drávacsepelyen) tevékenykedett. 1883-ban hazakerült; a református iskola tanítója lett. 1885-ben a Földeákon alakulóban lévő református iskolába került, ahol 1896-ig munkálkodott. 1886-ban iskolai takarékpénztárt hozott létre Földeákon.Különfélék. Az iskola-takarékpénztárak szaporodása. Néptanítók Lapja, 1886. február 17. 111. o.

1896-tól a Királyi Magyar Természettudományi Társulat tagja volt.Társulati ügyek. Természettudományi Közlöny, 1896. 1897-ben visszatért Makóra. 1898–1920 között gyülekezetének igazgatója volt.

1916-tól újból Makón tanított. 1917-től hosszú éveken át tagja volt a város képviselő-testületének.Városi képviselők. Néptanítók Lapja, 1917.

1930-ban volt aranylakodalma.A Czirbus házaspár aranylakodalma. Marosvidék, 1930. augusztus 17.

Családja Szülei: Czirbus István és Bencze Sára földművesek voltak. Felesége Bán Vilma (1860–1934) volt, akit 1880. augusztus 17-én vett el Makón.HázasságkötésükHalálozás. Pesti Hírlap, 1934. június 22.

Temetése a makói Református Ótemetőben történt.

Díjai a Polgári Hadi Érdemkereszt 3. osztályaVermes Ernő: Csanád vármegye tíz évvel Trianon után. Gyula, 1929

Jegyzetek

Források https://csongradcsanadkincsei.hu/wp-content/uploads/2022/06/Hajdan-volt-Foldeak_web.pdf Pedagógusok arcképcsarnoka. Szerkesztette: Ungvári János. Debrecen, Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület, 2012. Geni.com https://www.marosvidek.hu/kiadasok/2012/3szam.pdf

További információk

Nyugállományú hazai pedagógusok almanachja. Szerkesztő és felelős kiadó: Halász Imre. Budapest, 1936.

Kategória:1856-ban született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Makóiak