Az À La Carte együttes 1979-ben alakult az NSZK-ban. Egyike volt az eurodisco legkedveltebb női trióinak. A főleg a Távol-Keleten és a Szovjetunióban népszerű Arabesque-kel ellentétben az À La Carte Európában aratta sikereit az 1980-as évek elején. Bár a trió az NSZK-ban készítette lemezeit, az együttes énekesnői angol anyanyelvűek voltak.
Tagjai Az eredeti felállás Patsy Fuller Julia Elaine Későbbi tagok Jenny Renshaw Denise Distelle Katie Humble Linda Daniels Joy Martin
Története
Az À La Carte története 1978-ban kezdődött, amikor a Hansa lemezcég (a Boney M. kiadója) alkalmazásában álló producer-házaspár, Tony Hendrik és Karin van Haaren (polgári nevén: Karin Hartmann) elhatározták, hogy női triót szerveznek. A diszkóműfajban ugyanis akkoriban igen sikeresek voltak a női duók és triók, mint például a Silver Convention, a Belle Epoque, a Luv’, az Arabesque és a Baccara, illetve ezt a trendet követte később a Babe, a Maywood, a Doris D. and the Pins és a The Flirts is. Az À La Carte végül három csinos, kellemes hangú angol énekesnő, Patsy, Julia és Elaine társulásával jött létre.
1979 márciusában jelent meg első kislemezük. A When the Boys Come Home című dal meglepően jól szerepelt az eladási listákon, ezért a triót meghívták a Musikladen című népszerű német zenés show-műsorba. Fellépésük nagy siker volt, melynek hatására a kislemez eladási mutatói tovább emelkedtek. 1979 októberében került piacra az újabb kislemez, a Doctor, Doctor (Help Me Please). A görögös hangvételű dal hamar sláger lett, s az À La Carte-ból rövidesen Európa legkedveltebb női poptriója vált. A két kislemez között eltelt alig féléves időszakban viszont változott a felállás: Julia és Elaine helyére Jenny Renshaw és Denise Distelle érkeztek. Denise nem maradt sokáig, néhány hónap múlva Katie Humble váltotta fel. 1980 márciusában újabb À La Carte-kislemez jelent meg, a Do Wah Diddy Diddy. Manfred Mann ’60-as évekbeli slágerének diszkóváltozata nagy sikernek bizonyult, melynek eredményeként a rajongók rövidesen kézbe vehették a trió első nagylemezét is.
A Do Wah Diddy Diddy Round című LP háttérzenészei között szerepelt Michael Cretu, aki részt vett többek között a „konkurens” női trió, az Arabesque sikereinek háttérmunkájában is, sőt később feleségül vette énekesnőjüket, Sandrát. Az À La Carte első albuma nem okozott csalódást a dallamos diszkózene kedvelőinek, amit mi sem bizonyít jobban, mint a két újabb kislemez, a Ring Me Honey és a Farewell, Farewell To Carlingford sikere. A színfalak mögött azonban újabb tagcserére került sor. Távozott Katie Humble, s vele együtt az utolsó alapító tag, Patsy Fuller. Jenny mellé Joy Martin énekesnő érkezett, illetve Linda Daniels, akinek tulajdonképpen ugyanaz volt a feladata, mint korábban Denise-nek: külsejével eladni a produkciót.
Az 1981 januárjában megjelent kislemezen (You Get Me On The Run) Jenny és Joy énekeltek. A dal sláger lett, akárcsak a következő három kislemez, a River Blue, a Viva Torero és a Have You Forgotten. (Ez utóbbi egy Lehár Ferenc-melódia feldolgozása.) Az À La Carte második albumán (Viva) természetesen szerepeltek a kislemezen már befutott dalok, továbbá két új Michael Cretu-szerzemény is: Wanted (Jean Le Voleur); In The Summer Sun Of Greece. Mire az In The Summer Sun Of Greece 1982 áprilisában kislemezen is megjelent, lezajlott az utolsó tagcsere: Linda ment, s visszatért Katie.
1982 júliusában Ahé Tamouré címmel jelent meg a trió következő kislemeze, továbbá ugyanabban az évben megjelent első válogatásalbumuk, a The Wonderful Hits of À La Carte. 1983 januárjában jött az újabb kislemez, a Radio, amely máig nagy kuriózum a rajongók körében, mivel nem került rá a trió egyik albumára sem. 1983-ban az À La Carte Rockin’ Oldies címmel egy olyan LP-t jelentetett meg, melyen kizárólag régi slágereket énekelnek. A dalok közé felkerült a Do Wah Diddy Diddy, ami az első nagylemezükön már szerepelt, illetve a Dong Dong Dikki Dikki Dong, ami a másodikon volt hallható. Az albumról 1983 szeptemberében az On Top Of Old Smokie című dal jelent meg kislemezen. (Hazánkban a Magyar Rádió annak idején inkább a The Honeycombs Have I The Right című slágerének feldolgozását favorizálta.)
1984-ben a lányok első nagylemezük egyik szerzeménye, a Jimmy Gimme Reggae új változatával jelentkeztek, sőt néhány évig ez maradt az utolsó újdonságuk. Producereik ugyanis követték a zenei divatok változásait, s ahogyan később Frank Farian is magára hagyta a Boney M.-et, úgy Hendrikék is „ejtették” az À La Carte-ot egy újabb trió, a csak fiúkból álló Bad Boys Blue kedvéért. A ’80-as évek európai diszkózenéjében ugyanis „hatalomváltás” történt: a női duókat és triókat felváltották a fiúkból álló formációk, mint például a Modern Talking, a Silent Circle, a Joy vagy a London Boys.
1989-ben az In the Summertime című örökzöld sláger révén ismert egykori együttes, a Mungo Jerry DJ-ként is ténykedő vezetője, Ray Dorset próbálkozott az À La Carte felélesztésével. À La Carte and Mungo Jerry néven kis- és nagylemezt vett fel, ám az új À La Carte-nak a néven kívül semmi köze nem volt az eredeti együtteshez, hiszen annak tagjai közül senki nem vett részt a Mungo Jerry-féle projektben. A Dancing In The Summertime című kislemez, illetve a Sun Sun Summertime című album nem lett igazán sikeres, ami tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen a világ addigra már régen túl volt a Stars on 45 és a Saragossa Band nevével fémjelzett diszkóegyvelegek divatján.
1999-ben az À La Carte név újra felbukkant a poppiacon. Kihasználva ugyanis az eurodisco iránt feltámadt nosztalgiázó érdeklődést, több egykori sztártól jelentek meg új lemezek, melyeken zömmel régi slágereik modern hangszerelésű változatai szerepeltek. Amanda Lear, a Baccara, a Boney M. és a Dschinghis Khan albumai mellé az À La Carte-tól is megjelent egy remix CD, melyen a szerzemények kb. fele eredeti, másik fele modernizált hangszerelésben hallható. Az együttes azonban nem állt össze újra. A hírek szerint az eredeti À La Carte megszűnése után PatsyEgy internetes lap szerint Patsy már az À La Carte előtt ismert volt, mint színésznő: 1969-1970-ben Sandra Butler szerepét játszotta a Coronation Street című tévésorozatban. 1972-ben a What Became of Jack and Jill című thrillerben tűnt fel. Az À La Carte-ból való távozása után Spanyolországban színi társulatot szervezett, ahol rendezőként is bemutatkozott. Ezután kabarékban lépett fel, valamint Eurotica néven szervezett angol–spanyol csapatot. Heartless Campaign Anonymous című egyszemélyes show-jával beutazta egész Spanyolországot: a műsorban olyan sztárok alakját idézte meg, mint Marilyn Monroe, Édith Piaf, Janis Joplin, Billie Holiday és Marlene Dietrich. Később New Yorkba ment. Berlinben, Katie Londonban dolgozott háttérénekesnőként, Jenny pedig Ausztráliába költözött, ahol hirdetési ügynökként vállalt munkát.
Válogatott diszkográfia Kislemezek 1979 When The Boys Come Home / Price Of Love 1979 Doctor, Doctor (Help Me Please) / It Was A Night Of Wonder 1980 Do Wah Diddy Diddy 1980 Ring Me Honey / Jimmy Gimme Reggae 1981 Farewell, Farewell To Carlingford 1981 You Get Me On The Run / Red Indian Drums 1981 Have You Forgotten (Wolga Song) / Bananas 1981 River Blue / Morning Songbird 1981 Viva Torero / Try A Little Tenderness 1982 In The Summer Sun Of Greece / Cubatao 1982 Ahé Tamouré / Wanted (Jean Le Voleur) 1983 Radio / You're Still My Fantasy 1983 On Top Of Old Smokie / Cotton Fields 1984 Jimmy Gimme Reggae / Lightyears Away From Home 1989 Dancing In The Summertime 1999 Do Wah Diddy Diddy ’99
Albumok 1980 Do Wah Diddy Diddy Round 1981 Viva (album)|Viva 1982 The Wonderful Hits Of À La Carte (válogatás) 1983 Rockin’ Oldies 1989 Sun Sun Summertime (2 CD) 1999 The Very Best ’99 2001 Best Of À La Carte
Jegyzetek
További információk Angol nyelvű rajongói oldal Videó: Do Wah Diddy Diddy Videó: Doctor, Doctor (Help Me Please) Videó: Viva Torero Official page of A La Carte on Facebook Official page of A La Carte on vk
Kategória:Német együttesek Kategória:Diszkósztárok