Nicholas David Rowland Cassavetes (New York, 1959. május 21. –) amerikai színész és rendező.

Fiatalkora és családja Édesapja a néhai görög-amerikai neves filmrendező és színész, John Cassavetes, édesanyja Gena Rowlands színésznő. Testvérei, Alexandra és Zoe szintén kipróbálták már magukat rendezőként is a színészet mellett.

Pályafutása Első filmszerepét apja Férjek című alkotásában kapta 1970-ben, noha annak stáblistáján nem volt feltüntetve. Cassavetes karrierje során végig megmaradt mellékszereplőnek, csupán néhány említésre méltó filmben játszott. 1996-ban, hét évvel apja halála után rendezte első filmjét Csillagot az égről címmel, édesanyja főszereplésével. Ezt követte a Sean Penn, Robin Wright és John Travolta nevével fémjelzett Életem szerelme (1997).

A 21. századba lépve az anyagi siker is beköszöntött: a John Q – Végszükség (2002) tovább folytatta Denzel Washington sikerszériáját. A Szerelmünk lapjai (2004), melyben Cassavetes ismét édesanyjával dolgozott együtt, 2004 nyarának meglepetés sikere lett, több mint 80 millió dolláros bevétellel.

Magánélete 1985-ben vette feleségül Isabelle Rafalovichot, akitől két lánya született.

Második felesége Heather Wahlquist színésznő, egy lányuk van.

Filmográfia Film Rendező és író Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések Rendező Író 1996 Csillagot az égről Unhook the Stars társíró: Helen Caldwell 1997 Életem szerelme She's So Lovely 2001 Betépve Blow társíró: David McKenna 2002 John Q – Végszükség John Q dalszerző: The Voice Inside My Heart 2003 Whatever We Do rövidfilm 2004 Szerelmünk lapjai The Notebook 2007 Alpha Dog Alpha Dog filmzenei producerdalszerző: At The Site/Driving To The Site 2009 A nővérem húga My Sister's Keeper társíró: Jeremy Leven 2012 Yellow társíró: Heather Wahlquist 2014 A csajok bosszúja The Other Woman 2023 God Is a Bullet 2025 Marked Men – Tetovált srácok Marked Men: Rule + Shaw

Színész Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1970 Férjek Husbands Nick John Cassavetes (1.) 1974 Egy hatás alatt álló nő A Woman Under the Influence Adolph John Cassavetes (2.) 1985 Maszk Mask T.J. Kerekes József Peter Bogdanovich 1986 Fantasztikus prototípus Black Moon Rising Luis Imre István Harley Cokliss F. Nagy Zoltán Hidegvér Quiet Cool Valence Szabó Sipos Barnabás Clay Borris Száguldó bosszú The Wraith Packard Walsh Szabó Sipos Barnabás Mike Marvin Kamarás Iván Bozsó Péter 1988 Golyózáporban Under the Gun Tony Braxton Holl Nándor James Sbardellati Gyilkos lányok támadása Assault of the Killer Bimbos Wayne-O Széles László Anita Rosenberg 1989 Vak végzet Blind Fury Lyle Pike Jakab Csaba Phillip Noyce Desperation Rising Tony Sarchuzi Jason Holt 1990 Külvárosi álmok Backstreet Dreams Mikey Rupert Hitzig Jason O'Malley 1991 Delta Force 3. – Gyilkos játszma Delta Force 3: The Killing Game Charlie Jakab Csaba Sam Firstenberg Forgács Péter 1992 Jégforró és tűzhideg Twogether Wolfgang Amadeus 'John' Madler Andrew Chiaramonte 1993 Sins of Desire Barry Mitchum Jim Wynorski Válaszút Body of Influence Jonathan Brooks Gregory Dark (1.) Sins of the Night Jack Nietzsche Gregory Dark (2.) Broken Trust Alan Brogan Ralph E. Portillo 1994 Class of 1999 II: The Substitute Emmett Grazer Spiro Razatos Mrs. Parker és az ördögi kör Mrs. Parker and the Vicious Circle Robert Sherwood Alan Rudolph 1996 Harlem fekete rózsája Black Rose of Harlem Johnny Fred Gallo 1997 Ál/Arc Face/Off Dietrich Hassler Sinkovits-Vitay András John Woo Me and the Gods Adonis Papadapadopounopoulopoulos Alki David 1999 Életfogytig Life Dillard őrmester Sörös Sándor Ted Demme (1.) Az asztronauta The Astronaut's Wife Alex Streck kapitány Imre István Rand Ravich 2000 The Independent Nick Cassavetes Stephen Kessler 2001 Betépve Blow statiszta (férfi Dereknél) Ted Demme (2.) 2011 Másnaposok 2. The Hangover Part II Joe, tetoválóművész Törköly Levente Todd Phillips 2021 Prisoners of the Ghostland Psycho Sion Sono Kuponkirálynők Queenpins Pain kapitány Gita Pullapilly Aron Gaudet 2023 Utolér a végzet Bad Hombres Dr. Dean 'Growler' Graulich John Stalberg Jr. Impulse Zane Patrick Flaherty TBA Exhale Phillip Adam VillaSeñor

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1980 Reunion Steve Cowan tévéfilm 1987 Matlock Matlock Foley 1 epizód L.A. Law Richard Bertrand 1 epizód 1988 Shooter Tex tévéfilm 1989 Quantum Leap – Az időutazó Quantum Leap Primo La Palma 1 epizód 1990 The Marshall Chronicles Gus 1 epizód 1993 Crime & Punishment Phil Cooper 1 epizód 1995 Just Like Dad Joe tévéfilm 2010 Törtetők Entourage Nick Cassavetes 2 epizód 2017 Tales Rodney King 1 epizód

Jegyzetek

Források Rendező a fájától

További információk

Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Görög-amerikaiak Kategória:Walesi-amerikaiak Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:New York-iak