Ljubače település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Tuzla községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 8, közúton 10 km-re délnyugatra, a Spreča-folyó jobb oldali mellékvize, a Ljubača-patak völgyében, 230-270 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_11/tz_11.html Topografska karta Tuzla 426-3-3 Domborzatát a Tuzla régióra jellemző síkvidéki patakvölgyek, valamint az ezek közé ékelődő dombok és az azokat övező erdős lejtők alkotják; ez a változatos táj kedvez mind a mezőgazdaságnak, mind a természetes növényzet fennmaradásának.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −4 °C és 4,5 °C, júliusban pedig 16 °C és 26,5 °C között alakul. A hőmérséklet csak ritkán süllyed −20 °C alá, illetve emelkedik 38 °C fölé. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 1093 mm. A csapadék az év során viszonylag egyenletesen oszlik el, de júniusban a legmagasabb, átlagosan 121 mm. Október végétől március végéig havas időszak jellemző, jelentős hóeséssel, amely a térség éghajlatának természetes velejárója..
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb1414Bosnyák232292Horvát669531Jugoszláv1800Egyéb5838Összesen1053875
Története Az oszmán uralom Ez a térség már az őskortól lakott volt, főleg a híres tuzlai sós források miatt. A régészeti leletek alapján Tuzla és környéke Európa egyik legrégebben folyamatosan lakott térségei közé tartozik. A középkorban a vidék a Soli (Sói bánság) nevű boszniai területhez tartozott. Ljubače valószínűleg a középkor végén vagy az oszmán korban alakult ki, amikor a Tuzla körüli dombvidéken kisebb mezőgazdasági települések jöttek létre. Bosznia 1463-as oszmán meghódítását követően a tuzlai régió a Zvorniki szandzsák részeként a birodalom közigazgatási keretébe került. Az oszmán időszakban a környék lakossága főként mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozott, miközben a közeli Tuzla a sótermelés révén fontos gazdasági központtá vált. A régió falvai, köztük Ljubače, a vidéki hátország részét képezték, támogatva ezeket a tevékenységeket.
A korabeli források tanúsága szerint Ljubače és a szomszédos Morančani már a 16. század előtt is lakott volt. Egy abból a századból származó feljegyzés Ljubačét a Jala folyó bal partján, Morančani falutól nyugatra fekvő, ismert településként említi. Abban az időszakban a náhije kisebb falvai közé tartozott. A 16. század első felében 16 háztartás működött itt, számuk pedig az évszázad végére 25-re emelkedett. 1533 előtt létezett egy muszlim háztartás is, amelynek földje később örökbirtokká (baština) vált. Már a következő félszázadban keresztény kézre került ez a birtok, így Ljubače lakossága ezt követően döntően keresztény maradt. Nem alakultak ki muszlim birtokok, és a közeli kasaba (kisváros) hatása sem érvényesült; ennek oka feltehetően a falu szegénysége volt. A legfontosabb mezőgazdasági növény a búza volt, emellett zabot és kölest is termesztettek.Ljubače Povijest (hozzáférés: 2017. október 4.)
Ugyanebben az évszázadban létezett egy falu – amely ma már nem található meg, helyén csupán egy sík terület fekszik Ljubač térségében –, a közepes méretű Mošurke. Lakossága folyamatosan gyarapodott: 1548-ban még 25 ház állt itt, ám 1600-ra számuk 12-re csökkent. A 17. század negyedik évtizedének kezdetére már csak két örökölt birtok maradt fenn, így valószínűsíthető, hogy a település nem rendelkezett hosszú múltra visszatekintő hagyományokkal. Ljubač területe Gostilja (illetve Tuholj) fennhatósága alá tartozott, a gostiljai plébánia pedig 1623-ban az olovói kolostorhoz tartozott. A Bosna Srebrena 1855-ös sematizmusa szerint a Soli plébániához tartozó Ljubače településen ekkor 20 katolikus család és összesen 190 katolikus hívő élt. Ljubače Župa (hozzáférés: 2017. október 4.)
A falu a Tuzlai náhije része volt. A Tuzlai náhije földtulajdonlása az oszmán timar rendszert követte, amelyben a szpáhik (lovas katonák) katonai szolgálatért cserébe bevételt kaptak a számukra kijelölt földekből. A mezőgazdasági termelékenység előmozdítása és a helyőrségek fenntartása érdekében ezt a struktúrát alkalmazták a boszniai falvakban.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Dolnja Tuzlai járáshoz tartozó településnek 35 háztartása, 261 római katolikus és 27 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 81. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Ljubače községhez tartozó településen 77 háztartást, 544 római katolikus és 22 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 124. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. 1943. október 2-án a partizánok felszabadították Tuzlát, amely a térség legnagyobb városa volt, és a náci megszállás alatt álló Európa első felszabadított nagyvárosai közé tartozott. Ez a fordulat a környező falvakra is kedvezően hatott: erősödtek a helyi támogató hálózatok, miközben a közvetlen megszállás nyomása mérséklődött.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően Ljubače a szocialista Jugoszlávia része lett. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények. A 20. század második felében Ljubače fokozatosan Tuzla vonzáskörzetébe került. A mezőgazdaság továbbra is fontos maradt, de sok lakos ingázott a sóiparba, a szénbányákba, a vegyiparba, illetve más tuzlai üzemekbe.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt volt. Maga a település nem esett frontvonalba és nem zajlottak benne nagy ütközetek, de sok helyi lakos vett részt Tuzla védelmében. A környéken időnként tüzérségi támadások és katonai mozgások zajlottak, de a település nem került szerb megszállás alá. A frontvonal inkább a Tuzlától keletre és északkeletre fekvő területeken húzódott. A falu lakói közül sokan szolgáltak az ARBiH és a Horvát Védelmi Tanács (HVO) soraiban. A 115. HVO „Zrinski” (Ljubače-Tuzla) dandár (Bosznia-Hercegovina Hadserege Második Hadtestének része) központja Ljubačében volt. Mivel Tuzla a háború nagy részében a boszniai kormány ellenőrzése alatt maradt, a térség menedéket nyújtott sok kelet-boszniai menekültnek. Különösen 1995 júliusában, a Srebrenicai népirtás túlélői közül tízezrek érkeztek Tuzla környékére.
Gazdaság Ljubače gazdasága évszázadokon át elsősorban a mezőgazdaságra épült, és csak a 20. század közepétől jelent meg a jelentősebb ipari termelés.
A település legjelentősebb gazdasági vállalkozása a Ljubače-i Malom- és Sütőipari Vállalat. 2008-ig „Husinski Rudar” Malom néven működött. A vállalat fő tevékenysége malomipari termékek előállítása. 2016 végén 110 munkavállalót foglalkoztatott.Ljubace.com Revizorski izvještaj 2016. - Napomene uz finansijske izvještaje za godinu koja je završila 31. decembra 2016. Mlin i pekara Ljubače Historijat društva (hozzáférés: 2017. december 16.)
A mai Ljubače gazdasága több lábon áll: a gabonatermesztés, a tej- és hústermelés, a gyümölcstermesztés kisebb családi gazdaságokban, a malom- és sütőipar, valamint sok lakos ingázik Tuzlába, ahol az iparban, kereskedelemben és szolgáltatásokban dolgozik. A Tuzlai kanton élelmiszeripara ma is jelentős, így a térség mezőgazdasági termelése fontos alapanyagot biztosít a helyi feldolgozóiparnak.
Infrastruktúra Ljubače infrastruktúrája a közeli Tuzla vonzáskörzetéhez igazodik: egy közepes méretű falusi település, amelynek alapvető közművei és közszolgáltatásai kiépültek, ugyanakkor az elmúlt években több fejlesztés is történt. Ljubače közúton jól megközelíthető Tuzla felől, a települést aszfaltozott helyi utak kötik össze a környező falvakkal. Rendszeres autóbusz-járatok biztosítják a kapcsolatot Tuzla városával, ami fontos az ingázók és a diákok számára. Ljubačében általános iskola, közösségi ház (Mjesna zajednica), egészségügyi rendelő, sportpálya és kulturális létesítmények működnek. Az utóbbi években több beruházás valósult meg, köztük helyi utak felújítása.
Oktatás 1908-ban Morančaniban megnyílt egy nagyobb falusi elemi iskola, amely Ljubače gyermekeit is fogadta. Ez jelentősen javította az oktatáshoz való hozzáférést a környéken. A második világháború végén rövid ideig Narodna osnovna škola Ljubače (Ljubačei Népi Általános Iskola) néven önálló iskola is működött. A Ljubačei Általános Iskola ma a tuzlai „Husino” Általános Iskola (mint közintézmény) keretében működő tagiskola.
Kultúra Ljubače kulturális életét erősen meghatározza történelmi horvát katolikus hagyománya, ugyanakkor a Tuzla környéki többnemzetiségű környezet (horvátok, bosnyákok, szerbek) hatásai is jelen vannak. A falu kultúrája elsősorban a vallási hagyományok, népzene, néptánc és közösségi rendezvények köré szerveződik.