Kovács Andor, B. Kovács Andor, születési nevén Kohn Áron (Kunszentmárton, 1880. március 30. − Budapest, 1963. október 9.) színész.
Életpályája
Szülei Kohn Adolf és Waldner Teréz. Színi pályára lépett 1899 szeptemberében, Halasi Béla színtársulatánál, ahol előbb kardalosként szerepelt, majd mint szerelmes színész szerződést kapott Deák Péternél, Sopronban. Ezután szép sikerrel haladt a pályáján és a nevesebb igazgatók szívesen vették ajánlkozását (Mezei Kálmán, Micsei F. György, stb.). 1922-ben megalapította az Országos Színészegyesület Propaganda Osztályát, melynek évekig vezetője volt. 1939-ben már az Országos Színészegyesület pénztárosaként dolgozott, amikor őrizetbe vették Major Lajos alpénztárossal együtt, akivel összesen mintegy 9000 pengőt sikkasztottak el. B. Kovács Andor bevallása szerint elkártyázta a pénzt.
Főbb szerepei voltak: Testőr, Faun, a Heidelbergi diákéletben Károly herceg, Coriolanus, Ádám, Marót bán, Napóleon (Szókimondó), Ördög stb.
Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található.
Magánélete 1907. április 2-án Budapesten házasságot kötött Beke Vilma Olga (?, 1882. április 16. – Budapest, 1966. november 24.) színésznővel. Válását követően 1930. március 20-án Budapesten feleségül vette Siliga Anna magántisztviselőt. 1960-ban Budapesten házasságot kötött Nemoda Ilonával.
Gyermekei Kovács Tibor (Sátoraljaújhely, 1901. január 13. – Budapest, 1927. január 1.) színész. Kovács Győző (Budapest, 1908. október 16. – Budapest, 1952. július 4.) mentőfőorvos, akit Klenovics György színész örökbefogadott.
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar színészek Kategória:Kunszentmártoniak Kategória:1880-ban született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek