A Census Designated Jane Remover amerikai zenész második stúdióalbuma, a DeadAir Records adta ki 2023. október 20-án. Ez volt az előadó első albuma azt követően, hogy coming outolt, és az első a Jane Remover néven, a Frailtyt követte. Az album témáját horrorfilmek, Ethel Cain énekesnő zenéje és egy hóviharon keresztül tett autóút inspirálta, ami közben Remover majdnem meghalt. Sok különböző helyen írta a lemezt, otthonában, iskolájában, és a Brakence-szel közös turnéja alatt, majd sok átdolgozás után otthonában és a philadelphiai Studio North-ban vették fel. Remover az album egyetlen producere.
A Census Designated shoegaze és posztrock műfajú koncepcióalbum, története egy éjszakát ölel fel, naplementétől hajnalig. Az albumon az éneklésen hangkorrekció hallható, a kétségbeesés, az egyedüllét és az elutasítás témáját dolgozza fel. A felvételek közben Remover megpróbált eltávolodni a jelzőktől, amiket korábbi munkái kaptak. Az album borítóját Brendon Burton fényképezte. Szakértők méltatták a lemezt, a Paste és a Pitchfork is a legjobb dalok közé választotta a Census Designated kislemezt.
Háttér Jane Remover 2021 novemberében adta ki debütáló stúdióalbumát Frailty címen, amelyet méltattak a zenekritikusok. Az album műfaját sok különböző kategóriába helyezték, amelyek között volt a digicore, a hyperpop, az emo és az EDM. Mióta elkezdett zenét kiadni, Remover több műfajt akart felhasználni, és megváltoztatni hangzását. 2022 júniusában adta ki a Royal Blue Walls és a Cage Girl kislemezeket, majd megosztotta rajongóival, hogy transznemű nő. Ekkor vette fel a Jane Remover nevet, és a Census Designated lett első lemeze a művésznév bejelentése után. 2022-ben turnézott Brakence-szel, a Hypochondriac Tour nyitófellépőjeként.
Munkálatok
Dalszerzés A Frailty albumot New Jersey inspirálta, hiszen Remover itt vette fel a lemezt, gyerekkori szobájában. A Census Designatedet viszont egy halálközeli élmény inspirálta, mikor Remover egy autóúton egy nagy hóviharba keveredett. Seattle-be utazott késő éjszaka, de a hó miatt meg kellett az oregoni John Dayben. Az énekes azt nyilatkozta, hogy az élmény egy jelentős pillanat volt az életében, ami megváltoztatta a perspektíváját, és úgy döntött, hogy nem akarta tovább nehezíteni saját életét. A dalokat otthonában, iskolájában és turnézás közben írta. Az album vizuális oldaláról azt mondta, hogy „Igazából csak egy üres mezőre gondoltam, roskadozó házakkal, romlással.” Az ötlet az album hangzása után született meg.
A Census Designated dalait Remover többször is újradolgozta. Az album a félelmeit dolgozza fel, nem tényleges tapasztalatait életében. Megosztotta, hogy miközben dolgozott az albumon, úgy érezte, hogy minden egyes dal után úgy érezte, hogy „valami mást, valami jobbat” kellene készítenie. A Lips volt az „album maradékának a kulcsa, hangulatilag és hangzásilag.” Az album csúcspontját követően Remover úgy gondolta, hogy ebből „egy egész univerzumot ki tudok építeni.” Az volt a célja, hogy minden hallgató máshogy értelmezze a dalszövegeket, ezért használt fel testhorrorhoz hasonló képvilágot, hogy a szöveg absztrakt és többértelmű legyen. Az album készítése közben több horrorfilmet is nézett, mint a Cutting Moments.
Utómunka A Census Designatedet Remover New Jersey-i otthonában és a philadelphiai Studio North-ban vették fel, 2022. február 4. és 2023. július 22. között vette fel. Egyedül Remover volt a producere, és eredetileg egy középlemeznek tervezte, hat–hét dallal és 40 perces hosszúsággal. Később úgy döntött, hogy visszatér korábbi dalokhoz, amik „többet érdemeltek.” A Frailty megjelenése után Remover nem volt megelégedve az énekhangjával a lemezen, és miután többen is kritizálták a produceri munka minőségét, megpróbálta „tisztábbá tenni minden aspektusát” a Census Designateden. Egy Stereogum-interjúban Remover megosztotta, hogy a Lipset nagyjából 100 alkalommal vette fel, mert nem tetszett az énekhangja, még a keveréskor is újabb felvételeket készített. A keverés és a maszterelés idején is jelen volt személyesen, hogy tudja követni az album elkészülésének minden pillanatát.
A Census Designateden el akart távolodni a jelzőktől, amikkel zenéjét illették a Frailty megjelenése után. A második lemezzel megtalálta „saját irányzatát,” amelyben maradni akart. Remover kiemelte Ethel Cain amerikai énekesnő-dalszerző munkáját, főleg a Preacher’s Daughter (2022) albumot, a Census Designated egyik fő inspirációjaként. A Cage Girl, amit Remover egy óra alatt készített el egy kreatív írás tanórára 2022-ben, Cain egyik kedvenc dala.
Számlista Minden dal szerzője és producere Jane Remover.
Közreműködők A Census Designated albumjegyzetei alapján.DeadAir (2023). Census Designated (hanglemez-jegyzetek). Jane Remover. DeadAir. dA-006.
Zenészek Jane Remover – dalszerzés, producer, összes hangszer Douglas Dulgarian – további gitár, basszusgitár (2–7, 9) Kale Itkonen – további szintetizátorok (6)
Utómunka Kayla Reagan – keverés (1–9) Jane Remover – keverés (10) Hector Vega – maszterelés Moa – maszterelés (hanglemez)
Egyéb Brendon Burton – albumborító, fényképész
Albumlisták Albumlista (2023) Legmagasabbpozíció és College Radio Top 200 (NACC) 27 Jegyzetek
Kategória:2023 nagylemezei Kategória:Rockalbumok Kategória:Koncepcióalbumok