Bašigovci település Bosznia-Hercegovinában, Živinice községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 14, közúton 21 km-re délre, községközpontjától légvonalban 5, közúton 7 km-re délkeletre, a Spreča-folyó völgyében, 250-300 méterrel a tengerszint felett fekszik. A település több kisebb településrészből (tanyacsoportból) áll: ezek a Šibić, Podoljani, Livada, Pobrđani, Ravnice, Rosulje, Otava, Jelah, Panje és Trasa.
Geomorfológiai szempontból a település két részre osztható: egy északi síkvidéki és egy déli dombvidéki területre. Az északi rész a Spreča folyóig nyúlik, így magában foglalja a Spreča-síkság egy részét is. A déli rész dombos jellegű, és itt található Bašigovci régebbi része családi házakkal, amelyek egészen a Golubinjak-dombig húzódnak. A tengerszint feletti magasság változó: északon körülbelül 220 méter, délen pedig mintegy 324 méter. Két jelentősebb patak folyik át a településen. A Jelah-patak a falu nyugati részén, a Ševar-patak pedig a középső területen halad keresztül. Mindkét patak a Panje nevű településrésznél egyesül a Neminovac nevű nagyobb patakkal, amely végül a Spreča folyóba torkollik.
Éghajlata Živinice éghajlata mérsékelten kontinentális, éghajlatát egyszerre befolyásolja a Pannon-medence és a Dinaridák. A januári középhőmérséklet –0,5 °C, a júliusi 19,5 °C, az éves középhőmérséklet: kb. 10 °C. Živinice egyik jellegzetessége a viszonylag sok és egész évben jelentkező csapadék. A hosszabb távú adatok szerint az éves csapadék nagyjából 1000–1100 mm nagyságrendű. A tél mérsékelten hideg, de nem mediterrán jellegű. A völgyben gyakori a köd és a magas páratartalom. A fagyos időszak nagyjából október második felétől áprilisig tarthat, az első havazás általában decemberben, az utolsó márciusban következik be.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb41Bosnyák20222453Horvát01Jugoszláv20Egyéb1144Összesen20392944
Története Őskor és ókor A Felső Spreča-völgy már ősidők óta kiváló feltételeket biztosított az emberi megtelepedéshez. A Spreča és mellékvizei állandó vízellátást adtak, a völgyfenék mezőgazdaságra kiválóan alkalmas volt, míg a környező dombvidék erdői vadászatra és állattartásra adott lehetőséget.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött, melynek a döntő eseménye a Baton-felkelés (6–9) volt, amelynek leverése után a térség véglegesen bekerült a római államszervezetbe.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A község területén a római uralom emléke a közeli Đurđevik területén található „Gradina” nevű magaslat római kori erődítménye. A lelőhely két magaslatból áll, közülük a nagyobbikon középkori temető maradványai található négy darab fennmaradt stećakkal.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Az oszmán kori Spreča náhije létezéséből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. Živinica középkori területe a bosnyák állam részét képezte; Gostilj, Dramešin és Soli területei önálló politikai egységként léteztek, ám ezt a státuszukat a törökök boszniai megjelenéséig elveszítették. A helyi hagyomány és a másodlagos szakirodalom Bašigovci térségét a középkori Gostilj župa területéhez kapcsolja.
A község területén több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Živinica területének déli és keleti része különösen gazdag középkori nekropoliszokban és stećak sírkövekben. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
A mai Bašigovci területén már a középkorban is volt település. Ennek két fontos régészeti bizonyítéka is van. Az egyik a Jasičak hegyén álló középkori erődítmény (gradina Jasičak) maradványa, a másik pedig egy stećakos temető a Vina/Viništa nevű területen. Bár a lelőhely kiterjedt, ma már nem láthatók rajta építészeti maradványok. Radimski 19. századi feljegyzései szerint a helyszínen egykor akár 1,70 méter hosszú, faragott kőtömbök is előkerültek. Az erődítmény területén egy mélyedés található, amelyet a helyiek Tamnicának (azaz Tömlöcnek) neveznek. A Jasičak-erőd alatt a források egy Varošište nevű helyet is említenek. A név arra utalhat, hogy az erőd alatt kisebb, kézműves tevékenységet folytató település feküdt. Magát az erődöt azonban mindeddig nem tárták fel tervszerűen. A területen található a „Vinište” (vagy „Vinjište”) nevű lelőhely is, ami arra utal, hogy ott szőlőtermesztés folyt.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
A település neve is az oszmán korszakhoz kapcsolódik. A török baša/baši (főnök, elöljáró, vezető) szóból, esetleg egy Baši/Baša nevű oszmán tisztviselő vagy előkelő személy nevéből származik. Ezt támasztja alá a régi „Bašibegovci” névalak is, amely azt sugallja, hogy a falu valamikor egy Baši nevű bég birtoka volt.
Sok más településhez hasonlóan ennek a településnek a keletkezéséről is szól egy legenda: „A legenda egy Kis Bećko néven ismert hősről szól, aki árva volt – apa és anya nélkül maradt –, így már fiatalon egy bizonyos Fehro szolgálatába kellett állnia. Mivel az említett Fehro gazdag és tekintélyes ember volt, számos jószágot tartott, amelyekre Kis Bećko vigyázott. Egy ködös, sötét éjszakán, amikor a fiú az erdő közelében fekvő Alčenjiva mezőn töltötte az éjszakát az állatokkal – farkasoktól és más vadaktól rettegve, remegve és sírva –, hirtelen megjelent előtte egy nő, és megkérdezte tőle, mire vágyik. Kis Bećko elmesélte neki nyomorúságos, szenvedésekkel teli életének történetét, és azt, hogy szeretne fizikailag erősebb lenni, hogy megkereshesse a kenyerét és saját gazdaságot alapíthasson. A legenda szerint az asszony felajánlotta neki, hogy hadd szoptassa meg; azt ígérte, ha ezt megteszi, erős lesz, és semmitől sem fog félni – a fiú pedig így is tett. Hogy próbára tegye az erejét, az asszony arra kérte, próbáljon meg kihúzni a földből egy kisebb gyertyánt; ez sikerült is neki, ám a következő, nagyobb fával már nem boldogult, így újra az asszony emlőjéből kellett táplálkoznia. Ezután az asszony közölte vele, hogy immár készen áll az életre. Később kiderült, hogy az illető egy fehér ruhába öltözött tündér volt. Másnap a gazda boronálni akarta a mezőt, ám mivel a borona nem hatolt elég mélyen a földbe, megparancsolta Bećkónak, hogy keressen egy követ, amelyet a boronára helyezhetnek, a munkát pedig a pénteki ima (dzsumua) után folytassák. Aztán Bećko talált egy követ, és ráhelyezte a boronára. Amikor a gazda visszatért, meglepő látvány fogadta: a kő súlya alatt a borona teljesen belesüllyedt a földbe. Valójában a kis Bećko a falu felső részéből hozott egy stećakot (középkori sírkövet). Ekkor Fehro gazda azt mondta neki, hogy készen áll az önálló életre, és boldogul nélküle is. Útjaik elváltak, és azóta senki sem hallott felőle.”
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnji járáshoz és Gračanica községhez tartozó településnek 76 háztartása és 347 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 83. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Bašigovci községhez tartozó településen 90 háztartást és 442 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 120. o. A Monarchia kormányzatának egyik legfontosabb beruházása a vasúthálózat kiépítése volt. Ennek kezdetben katonai oka is volt: az 1878-as megszállás alatt az ellenállás miatt gyors csapat- és utánpótlásszállításra volt szükség. Később azonban a vasút gazdasági eszközzé is vált, amely bekapcsolta Boszniát az európai piacokba. A Tuzla felé vezető vasút különösen fontos volt Živinice szempontjából. 1886-ra elérte Tuzlát a keleti vasúti ág, és ezzel hozzáférést biztosított a Tuzla környéki szénmezőkhöz, a sóforrásokhoz és a termékeny mezőgazdasági térségekhez.
A Živinice környéki fejlődést talán még jobban meghatározta a szén. Živinice közvetlen környékén különösen Dubrave és Đurđevik térsége vált jelentőssé. Ez vezetett ahhoz, hogy a 19. század végén Živinice már nem egyszerűen mezőgazdasági településként fejlődött, hanem egyre inkább a tuzlai szénvidék egyik helyi központjává vált. A gazdasági fejlődés új munkaerőt igényelt, ezért Živinice és a környező bányavidék falvaiban fokozatosan nőtt azoknak a száma, akik már nem kizárólag mezőgazdaságból éltek. A város modernizációja elsősorban a helyi boszniai lakosságra épült, miközben a közigazgatásban, műszaki és gazdasági szférában megjelentek a Monarchia más részeiből érkezők.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
A második világháború