thumb|250px|Az ortodox templom Dicsőszentmárton (románul Târnăveni, korábban Diciosânmartin, németül Sankt-Martin, korábban Marteskirch, szászul Mierteskirch) municípium Romániában, Maros megyében. A Kis-Küküllő-mente központi települése, ipari központ, municípium, az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelye.

Fekvése A Kis-Küküllő jobb partján fekszik, Marosvásárhelytől 33 km-re délnyugatra Medgyestől 20 km-re északra.

Nevének eredete Nevét a „Dicsőséges Szent Márton” tiszteletére emelt templomáról kapta. Mai román neve a Kis-Küküllő román Târnava Mică nevéből ered.

Története Árpád-kori település. Nevét 1278-ban Tysheu Sent Martun néven említette először oklevél.

1322-ben és 1332-ben S. Martino, 1348-ban Tenthmartun, 1386-ban Dychewzenrmartonnak írták.

Első ismert birtokosa 1278-ból ismert; ekkor Nagy Albert fiaié volt, akik a birtokot 50 M-ért eladták szerviensüknek Des fivérének Pálnak, ekkor határát is leiratták.

1390-ben losonci Dezsőfi László erdélyi vajda volt birtokosa.

1403-ban Zsigmond király mivel utolsó birtokosa Losonczi László fia János utód nélkül halt meg; a birtokot Kizdi Sándornak és fiainak adományozta, akik Nápolyi László lázadása idején mellette hűségesek maradtak.

A 15. században több birtokosa is volt, így a Szentléleki, Keszi, Somkeréki Erdélyi, Baládfi, Gerendi, Bánffy családok is.

Dicsőszentmárton 1466-ban már mezőváros, ez év január 2-án az erdélyi nemesek itt tartották közgyűlésüket is. Később Küküllő vármegyének is székhelye volt.

Az 1690 körül készült Nova et Accurata Transylvaniae Descriptio térképen Kockelsburg néven tűnik fel a település.

A trianoni békeszerződésig Kis-Küküllő vármegye székhelye volt.

Rohamos fejlődése a vasútnak, valamint a környékén feltárt földgáznak köszönhető. A Nitrogénművek 1916-tól üzemel, 1937-ben indult a fémfeldolgozó üzem, majd hőerőmű épült. A vegyi anyagok gyártása a város környékét nagy mértékben szennyezi.

1998-ban kapott municípiumi rangot.

Látnivalók A városnak 13. századi eredetű, a 16. században átépített unitárius temploma van. Ugyancsak a főtéren áll a görögkatolikus, a református, a római katolikus és az evangélikus templom is. A város fontosabb műemlékei a Pekry-kastély és a Béldi-ház. A főtéren áll a capitoliumi farkas szobrának másolata, mely a románok állítólagos latin eredetére utal.

Népessége 1910-ben 4417 lakosából 3210 magyar, 957 román, 118 német anyanyelvű volt.

1992-ben 28 634 lakosából 20 054 román, 5966 magyar, 2368 cigány és 214 német volt.

A 2011-es népszámlálás szerint lakosainak száma 22 075 fő, ebből román 16 289, magyar 3163, cigány 923, egyéb 48. Nem nyilatkozott hovatartozásáról 1652 fő. A cigányok valós aránya lényegesen magasabb lehet a népszámlálási adatoknál, az Erdélystat becslése szerint Dicsőszentmárton lakosságának a 23%-a cigány.

Híres emberek Itt született Bényi Árpád festőművész Itt töltötte gyermekkorát Bölöni László labdarúgó Itt született Demjén Attila festő Itt élt Dobay László (1873-1943) oológus, ornitológus, természettudományi író. Itt született Gyárfás Elemér jogász, közíró, politikus Itt született Jászberényi Emese újságíró, rádióriporter, szerkesztő Itt született Katona Ádám irodalom- és művelődéstörténész, kritikus, újságíró Itt született Király Károly politikus Itt született Koródi József tanár, muzeológus, restaurátor Itt halt meg Kuti Albert (1844-1893) ügyvéd, Kis-Küküllő vármegye főügyésze Itt született Láday István, csendőr, később államtitkár Itt született Ligeti György zeneszerző Itt született Marton Ernő író, szerkesztő, műfordító Itt született Maurer Gyula matematikus Itt született Pataki Adorján operaénekes Itt született Pálffy Tibor színművész Itt született Ugray György szobrász Itt született Sipos Domokos író Itt született Szabó György irodalomtörténész

Testvérvárosok

Hajdúszoboszló, Magyarország Ronchin, Franciaország

Jegyzetek

Források Dicsőszentmárton adatlapja az Erdélyi Magyar Adatbankon Dicsőszentmárton régi és új arca

Kapcsolódó szócikkek Dicsőszentmárton magyar irodalmi élete Sipos Domokos Művelődési Egyesület

Kategória:Erdélyi városok Kategória:Magyarország elcsatolt megyeszékhelyei Kategória:Maros megye települései Kategória:Kis-Küküllő vármegye települései