Bodrogkeresztúr község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Tokaji járásban.
Fekvése A Bodrog jobb partján, Tokajtól 6 kilométerre északnyugatra, a vármegyeszékhely Miskolctól pedig 48 kilométerre keletre fekszik.
A környező települések: Bodrogkisfalud, amellyel szinte teljesen összenőtt, 1,2 kilométeren át csak egy utca választja el a két települést, Tarcal 2 és Szegi 3 kilométerre, a legközelebbi városok: Tokaj 6, Rakamaz 10, Szerencs 14, Sárospatak pedig 25 kilométerre.
Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 37-es főút, ezen érhető el Miskolc és Sárospatak felől is, Bodrogkisfaludnál letérve. Korábban érintette a 38-as főút is, de az ma már a községet elkerülve halad, a régi nyomvonal mellékútként a 3838-as útszámot viseli. Északi határszélén indul a Bodrog-parti településeket összekötő 3801-es út.
Vasúton a Budapest–Sátoraljaújhely-vasútvonalon érhető el. Bodrogkeresztúr vasútállomás valójában a szomszédos község Bodrogkisfalud déli részén van, de közel a névadó Bodrogkeresztúr lakott területeinek északi széléhez; a 3838-as és 3801-es utak szétágazása közelében; közúti elérését ez utóbbi biztosítja.
Története A terület az őskor óta lakott, amiről neolit kori leletek tanúskodnak, köztük a „Dereszla kincse” néven ismert, i. e. 1200-ból származó arany ékszerek.
A község nevének eredete ismeretlen, talán keresztes lovagokról kapta.
A nevét és várát is említő legrégibb írás 1239-ből maradt fenn; a vár feltehetőleg a tatárjárás során pusztult el.
1411-től a tokaji uradalom része volt a település.
A 16. században már mezővárosként említették, ahol a század végétől a 17. század közepéig nyomda is működött.
A Rákóczi-szabadságharc megviselte a községet, de sikerült újra megerősödnie, főként a szőlőtermesztésnek köszönhetően, amelynek korszerűsítésében nagy szerepet játszottak az 1726-ban érkezett haszid zsidó telepesek.
Az 1848–49-es szabadságharc során a települést kifosztották.
Később a helyi zsidó közösség kiemelkedő tagja Reb Steiner Saje "csodarabbi" volt (1851–1925), aki Bodrogkeresztúron hunyt el. Egykori lakhelye ma emlékház és zarándokhely.Bodrogkeresztúri zsinagóga
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Májer József (független) 1994–1998: Májer József (független) 1998–2002: Májer József (Zempléni Településszövetség) 2002–2006: Májer József (Zempléni Településszövetség) 2006–2010: Májer József (Zempléni Településszövetség) 2010–2014: Májer József (független) 2014–2019: Májer József (független) 2019–2024: Rozgonyi István (független) 2024– : Rozgonyi István (független)
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a lakosság döntő többségét magyar nemzetiségűek alkották,A nemzetiségi népesség száma településenként de a településen 4, magát cigánynak valló lakos is élt.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 87,4-a magyarnak, 0,7% cigánynak, 0,5% németnek mondta magát (12,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 44,8%, református 17,7%, görögkatolikus 11%, felekezeten kívüli 4,9% (20,9% nem válaszolt).Bodrogkeresztúr Helységnévtár
2022-ben a lakosság 94,1%-a vallotta magát magyarnak, 0,8% cigánynak, 0,8% németnek, 0,1% örménynek, 1,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (5,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 37,6% volt római katolikus, 18,1% református, 9,9% görögkatolikus, 1% egyéb keresztény, 0,1% evangélikus, 0,1% izraelita, 5,8% felekezeten kívüli (27,1% nem válaszolt).Bodrogkeresztúr Helységnévtár
Neves személyek Itt született 1589-ben Keresztúri Bíró Pál református prédikátor, hitvitázó, jeles pedagógus. Itt született 1752 körül Barczafalvi Szabó Dávid magyar tanár, író, nyelvújító, műfordító, lapszerkesztő. Itt született 1755-ben Keresztury József Alajos történész, bölcsészdoktor, egyetemi tanár. Itt született 1948-ban Monyók Ildikó magyar színésznő, énekesnő. Itt született 1952-ben Monyók Gabi magyar énekesnő. Itt hunyt el 1610-ben Ujfalvi Katona Imre református lelkész. Itt élt az 1920-as években Máriássy Mihály magyar földbirtokos, jogász, országgyűlési képviselő (1878–1953) Itt élt Széchenyi-Wolkeinstein Ernőné, Erzsébet királyné udvarhölgye, csillagkeresztes úrhölgy (1867-1945)
Képek
Jegyzetek
További információk Bodrogkeresztúr Önkormányzatának honlapja A bodrogkeresztúri csodarabbi emlékezete Bodrogkeresztúr turisztikai portálja
Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései Kategória:Zemplén vármegye települései