Csáki András (Budapest, 1981–) Liszt Ferenc-díjas magyar gitárművész.
Zenei tanulmányai Tizenegy évesen kezdett el gitározni Budapesten, a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában (tanára: Kozma László). 1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban tanult (tanára: Szilvágyi Sándor). Érettségijét követően két évet Győrben tanult (tanára: Roth Ede), majd gitártanulmányait 2002-től ismét Budapesten, a Zeneakadémián folytatta (tanára: Eötvös József). 2007-ben itt diplomázott, kitüntetéssel. 2007-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója. 2013-ban benyújtotta Andrés Segovia művészete 21. századi szemmel c. doktori disszertációját. Sikeres doktori vizsgáit és védését követően 2014-ben DLA fokozatot szerzett. 2021-ben habilitált a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
Közben 2012-2013-ban Los Angelesben a USC Thornton School of Musicon folytatott posztgraduális tanulmányokat, ahol tanárai Scott Tennant, William Kanengiser és Brian Head voltak. A Los Angelesben töltött egy év legmeghatározóbb élményei az iskola tiszteletbeli professzorához, Pepe Romeróhoz fűződnek, aki havi rendszerességgel tanította az egyetem több kiválasztott gitáros diákját, így Andrást is.
14 éves korától aktív résztvevője a hazai és nemzetközi mesterkurzusoknak. Többek között aktív közreműködőként részt vett Manuel Barrueco, Leo Brouwer, Abel Carlevaro, Costas Cotsiolis, Aniello Desiderio, Zoran Dukic, Eliot Fisk, William Kanengiser, Pablo Marquez, Nigel North, Paul O'Dette, Thomas Müller-Pering, Paco Peña, Judicaël Perroy, Angel Romero, Pepe Romero, David Russell, Scott Tennant, valamint Kováts Barna és Vásáry Tamás mesterkurzusain.
Előadói tevékenysége Szólistaként koncertezett többek között Angliában, Ausztráliában, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, Chilében, Franciaországban, Görögországban, Grúziában, Horvátországban, Indiában, Izraelben, Japánban, Kínában, Montenegróban, Norvégiában, Olaszországban, Oroszországban, Spanyolországban, Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában, Vietnámban és az Egyesült Államokban.
Korosztályának egyik legaktívabb magyar klasszikusgitárosaként versenyművek és kamaraprodukciók előadója idehaza és külföldön. Szólistaként játszhatott már szinte valamennyi neves magyar-, illetve számos neves külföldi szimfonikus és kamarazenekarral. Dolgozott idehaza és külföldön is méltán elismert neves karmesterekkel. Gitárosként gyakran és szívesen vállalkozik XX. századi és kortárs szerzők műveinek bemutatására, előadására. (Koncertjeiről részletesen lásd itt: https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10050742)
Oktatói tevékenység 2005-2014 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium gitártanára. 2010-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója 2011-2020 között a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanára is volt. 2021-től a Zeneakadémia habilitált egyetemi docense. Rendszeresen tart módszertani továbbképzéseket és gitárkurzusokat a hazai és külföldi felső- és középfokú intézményekben, valamint a hazai és nemzetközi gitárfesztiválokon és kurzusokon. Első nemzetközi gitárkurzusa 2005-ben az Egyesült Államokban (Dallasban) volt. Azóta rendszeresen felkérik gitárkurzusok tartására külföldön is. Tanított már - az Egyesült Államokon kívül – Angliában, Ausztráliában, Csehországban, Franciaországban, Görögországban, Izraelben, Kínában, Lengyelországban, Németországban, Romániában, Oroszországban, Svájcban, Szlovákiában, Ukrajnában és Vietnamban.
Lemezfelvételek 2009-ben jelent meg első önálló CD lemeze. Ezen Bach, Mauro Giuliani, Agustín Barrios, Jorge Morel, Farkas Ferenc, és Mario Castelnuovo-Tedesco darabokat játszik.
2010-ben a Naxos kiadó gondozásában jelent meg második szólólemeze, amin Bach, Benjamin Britten, John W. Duarte és Mario Castelnuovo-Tedesco műveket ad elő. Ennek a lemeznek a műsorából két mű is bekerült Enrique Robichaud kanadai zenetudós Guitar’s Top 100 című könyvébe, mely a gitárrepertoár 100 legnépszerűbb művéből választ ki művenként három – a könyv szerzője által – jelentősnek és figyelemre méltónak tartott előadást.
2012-ben Angliában rögzíthette harmadik szólólemezét, ami Spanyolországban jelent meg 2013 őszén, a Julian Arcas Guitarra Clásica sorozatában. Ezen Francisco Tárrega, Isaac Albéniz, Joaquin Rodrigo, Joaquin Turina, Joaquin Malats és Frederico Moreno Torroba darabjait szólaltatja meg.
2016-ban, az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Emlékérem első gitárművész kitüntetettjeként készíthette el Bach lemezét, ami Bach négy lantszvitjét tartalmazza: g-moll szvit, BWV 995 (a-mollban), e-moll szvit, BWV 996, c-moll szvit, BWV 997 és E-dúr szvit, BWV 1006a.
2021-ben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg a Hungarian and Spanish Sonatas from the 20th Century (In Memoriam Sándor Szilvágyi) c. lemeze. Ezen Miklós Rózsa: Sonata for Guitar Op. 42, Ferenc Farkas: Sonata per chiatara sola, Barna Kovács: Sonata Növa és Antonio Jose: Sonata para guitara c. műveit játssza.
Nemzetközi versenyeredmények
Első díjak 1999: IV. Anna Amalia Nemzetközi Ifjúsági Gitárverseny (Weimar, Németország) 1999: XXVI. Dr. Luis Sigall Nemzetközi Zenei Verseny (Vina del Mar, Chile) 2003: Johann Kaspar Mertz Nemzetközi Gitárverseny (Pozsony, Szlovákia) 2004: John Duarte Nemzetközi Gitárverseny (Ruszt, Ausztria) 2004: J. E. Jurkowski Nemzetközi Gitárverseny (Tychy, Csehország) 2005: XXXV. International Jeunesses Musicales Nemzetközi Zenei Verseny (Belgrád, Szerbia-Montenegro) 2005: X. Forum Gitarre Wien Nemzetközi Gitárverseny (Bécs, Ausztria) 2008: 51. Tokiói Nemzetközi Gitárverseny (Tokió, Japán) 2009: 42. Michele Pittaluga Nemzetközi Gitárverseny (Alessandria, Olaszország) 2010: Nikita Koshkin Nemzetközi Gitárverseny (Kalkutta, India) 2011: XII. Julián Arcas Nemzetközi Gitárverseny (Almeria, Spanyolország)
Második díjak 1997: Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárverseny (Esztergom, Magyarország, első helyezettet nem hirdettek) 2006: Karl Scheit Nemzetközi Gitárverseny (Bécs, Ausztria) 2006: 39. Michele Pittaluga Nemzetközi Gitárverseny (Alessandria, Olaszország) 2007: I. Horváth Nemzetközi Gitárverseny (Split, Horvátország) 2007: Heinsberg Nemzetközi Gitárverseny és Gitárfesztivál (Heinsberg, Németország) 2008: Printemps de la Guitare Nemzetközi Gitárverseny (Charleroi, Belgium) 2009: X. Julián Arcas Nemzetközi Gitárverseny (Almeria, Spanyolország) 2010: 18. Hubert Käppel Nemzetközi Gitárverseny (Koblenz, Németország) 2011: XXIX. GFA Nemzetközi Előadóművész Verseny (Columbus - GA, USA) 2011: 45. Francisco Tárrega Gitárverseny (Benicassim - Spanyolország)
Harmadik díjak 2001: Weikersheim Nemzetközi Gitárverseny (Weikersheim, Németország) 2006: Alirio Diaz Nemzetközi Gitárverseny (Carora, Venezuela) 2011: Andrés Segovia Nemzetközi Gitárverseny (La Herradura, Spanyolország)
Különdíjak 1999: Anna Amalia Nemzetközi Gitárverseny (Weimar, Németország) - Klasszikus gitármű (Bach) legjobb előadója; 1999: XXVI. Dr. Luis Sigall Nemzetközi Zenei Verseny (Vina del Mar, Chile) - A chilei televízió nagydíja 2005: XXXV. International Jeunesses Musicales Nemzetközi Zenei Verseny (Belgrád, Szerbia-Montenegro) - Kortárs darab legjobb előadója; 2006: Alirio Diaz Nemzetközi Gitárverseny (Carora, Venezuela) - Bach műveinek legjobb előadója; 2007: I. Horvát Nemzetközi Gitárverseny (Split, Horvátország) - A verseny legígéretesebb gitáros tehetsége; 2011: 45. Francisco Tárrega Gitárverseny (Benicassim - Spanyolország) - Közönségdíj;
Ösztöndíjak, kitüntetések 2008: Fischer Annie ösztöndíj 2009: Fischer Annie ösztöndíj 2009: Duna Televízió Magyar Csillagok-díj 2009: Junior Prima díj zeneművészet kategóriában 2010: Fischer Annie ösztöndíj 2010: Márciusi Ifjak díj 2015: Ágai Karola és Szendrey-Karper László Emlékérem 2021-23: MMA Művészeti Ösztöndíj 2022: Liszt Ferenc-díj
További információk
Fontosabb YouTube-felvételek
Honlapok, közösségi oldalak Csáki András honlapja Andras Csaki's Homepage Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem honlapja All Music Last Fm Amazon.com
Források 2021-ben habilitáltak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen / LFZE honlapja A MMA Művészeti Ösztöndíj Program 2021 nyerteseinek listája Csáki András / Oktatók / Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem honlapja Koncertjei (MTMT2) Zeneakadémia honlapja A Gitárakadémia honlapja Csáki András DLA disszertációja pdf-ben Csáki András koncertjei (2010-2018) az MTMT-n Interjú - ZAKBK - Mesébe illő történetek a gitárról Fidelio interjú - Derűs szerénység Fittler Katalin lemezkritikája MusiciansWho honlapja Fidelio Guitar Foundation of America honlapja In Catalogue Naxos Graham Wade About his CD Album Reviews
Jegyzetek
Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar gitárosok Kategória:Junior Prima díjasok Kategória:Liszt Ferenc-díjasok