bélyegkép|250px|jobbra|Koltai Lajos és Koltai Róbert bélyegkép|250px|jobbra|Riport közben a Hét Domb Filmfesztiválon (2018) Koltai Róbert (Budapest, 1943. december 16. –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, filmrendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Életpályája Koltai István (született: Klein; 1912–2000) István/ Stefan Koltai (Klein) geni.com sportvezető és Fritz Gizella (1922–1970) fiaként született. Szülei holokauszt-túlélők; édesapja munkaszolgálatos volt, ahonnan szerencsésen visszatért, míg édesanyja bujkálva élte túl a zsidóüldözést. A csecsemőkorú Róbertre apai nagyanyja vigyázott, aki – első férje halála után – egy keresztény férfihoz ment feleségül.

Gyermekkorát előbb Budapest VII. kerületében, majd Sztálinvárosban töltötte. Édesapja kedveltette meg vele a sportot, azon belül is a focit. Ugyanakkor az irodalmat is nagyon szerette, 12 évesen lett „Sztálinváros legjobb ifjú szavalója”.Koltai Róbert dunaujvaros.hu 1968-ban végzett Pártos Géza tanítványaként a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Az első alkalommal nem nyert felvételt az intézménybe, ezért előtte két évig kereskedelemtechnikát is tanult.Önéletrajz koltairobert.hu

Pályáját a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte 1968-ban. 1970–1972 között a Pécsi Nemzeti Színház, 1972–1978 között ismét a Csiky Gergely Színház, 1978–1980 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1980-ban visszatért a Csiky Gergely Színházba, ahol egészen 1993-ig volt tag. 1993–94-ben a veszprémi Petőfi Színház színésze volt. 1995-től a József Attila Színház vendégművésze volt, 2002–2005 között művészeti vezetője.

Az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar színházművész; országos ismertséget azonban filmszerepei, illetve filmrendezései biztosítottak számára.

Magánélete 1971-ben házasságot kötött Pogány Judittal, akivel 2006-ig élt együtt, közös gyermekük P. Koltai Gábor filmproducer. Élettársa Gaál Ildikó rendező. Két húga van: Koltai Judit és Koltai Veronika.

Filmográfia Film Rendező és író ÉvMagyar címAngol címFeladatkör Rendező Író 1993 Sose halunk meg We Never Die 1996 Szamba – 1997 A miniszter félrelép Out of Order 1998 Ámbár tanár úr Professor Albeit 1999 Hippolyt – 2001 Csocsó, avagy éljen május elseje!koproducer May Day Mayhem! 2004 Világszám! Colossal Sensation! 2007 Megy a gőzös Train Keeps a Rollin'''

| 2012 | Magic Boys| Diamond Heist|

Színész {|class="wikitable sortable plainrowheaders" ! Év ! Cím ! Szerep |- | 1967 | Ezek a fiatalok| |- | 1968 | A beszélő köntös| szolga |- | rowspan="2"| 1971 | Sárika, drágám| |- | Madárkák| A kis katona |- | 1972 | Volt egyszer egy család| detektív |- | rowspan="2"| 1973 | Ártatlan gyilkosok| |- | Egy kis hely a nap alatt| Altai Márkus |- | rowspan="2"| 1974 | A dunai hajós| Petyka |- | Bástyasétány hetvennégy| Benedek Péter |- | rowspan="4"| 1976 | Ballagó idő| orvos |- | A kenguru| Jocó |- | Azonosítás| Kelemen |- | Szépek és bolondok| ellenőr |- | 1977 | Pókfoci| tornatanár |- | rowspan="2"| 1978 | A kétfenekű dob| Benedek Péter' |- | Kihajolni veszélyes| Tamáska |- | 1979 | A Trombitás| Jankó |- | rowspan="2"| 1980 | Kojak Budapesten| csempéző |- | Boldogtalan kalap| Kata elvált férje |- | 1981 | Vuk| Simabőrű, a vadász (hangja)|- | rowspan="3"| 1982 | Kabala| Anya élettársa |- | Szívzűr| állatorvos |- | Panelkapcsolat| férj |- | 1983 | Viadukt| sofőr |- | rowspan="2"| 1984 | Szeretők| Plesch, az autós hirdető |- | Boszorkányszombat| Jacob Grimm |- | rowspan="2"| 1985 | Gyerekrablás a Palánk utcában| Hecseki Boldizsár alhadnagy |- | Városbújócska| újságíró |- | rowspan="5"| 1986 | Hülyeség nem akadály| Nopcsa professzor |- | Tichá radost| Emil |- | Egészséges erotika| Bozodi János, ügyeletes tűzoltó |- | C.K. dezerterzy| Chudej |- | A Nagy generáció| Nyikita |- | rowspan="2"| 1987 | Csók, Anyu| Kalmár Géza |- | Doktor Minorka Vidor nagy napja| Kvaszta Simi |- | rowspan="3"| 1989 | A legényanya| narrátor (hangja)|- | Tutajosok| Scharf József |- | Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart| |- | 1990 | Potyautasok| Tomi apja |- | rowspan="2"| 1991 | Csapd le csacsi!| Sanyi, rendőr |- | Szerelmes szívek| szexológus |- | rowspan="2"| 1992 | A nagy postarablás| |- | Tékozló apa| Sanyi |- | 1993 | Sose halunk meg| Gyula |- | rowspan="2"| 1994 | Priváthorvát és Wolframbarát| Priváthorvát (hangja)|- | A Pártütők| |- | 1995 | Törvénytelen| Jablonka Ede polgármester |- | 1996 | Szamba| Szamba Ottó 1997 A miniszter félrelép Galamb Sándor 1998 Zloto dezerterów Chudej Ámbár tanár úr Baradlay Rómeó (Ámbár) 1999 Hippolyt Schneider Mátyás 2001 Csocsó, avagy éljen május elseje! Csomai „Csocsó” Gusztáv 2003 Nomen est Omen, avagy Reszkess Szabó János! Szabó János 2004 Montecarlo! Rónaszegi Dezső Világszám! Naftalin 2006 Egyetleneim cameo (törölt jelenet) Közúti karbantartók keményfiú Budakeszi srácok Kiss, tanár 2007 Megy a gőzös Bajusz János 2008 ZooKids – Mentsük meg az Állatkertet! 2012 Magic Boys Edward „Ünneprontó” Brown 2022 A gyémánt út pora (rövidfilm) Vilma néni férje 2024 Ma este gyilkolunk Szalai Levente

Televízió Rendező és író ÉvCímFeladatkör Megjegyzések Rendező Író 1982 A tökfilkó tévéfilm 1983 Telepohár 1985 Televáró 1994–1995 Patika 14 epizód

Színész Év Cím Szerep Megjegyzések 1966–1967 Princ, a katona honvéd 4 epizód 1970 Őrjárat az égen Barna 3 epizód 1971 Bors rendőr 1 epizód 1974 Ficzek úr karmester tévéfilm Pocok, az ördögmotoros Menyét minisorozat (2 epizód) 1976 Rendőrség tévéfilm Tizenegy több mint három Mányoki Vendel bányamentő tévéfilm 1977 A zöldköves gyűrű Gulyás úr tévéfilm Felső-Ausztria tévéfilm 1978 Boldogság Rein fizikus tévéfilm 1979 A korona aranyból vanBothwell]] katonai parancsnok tévéfilm 1980 Indul a bakterház Szabó bakter tévéfilm 1982 A Tökfilkó tévéfilm 1983 A Mi Ügyünk, avagy az utolsó hazai maffia hiteles története Kondos tévéfilm 1984 A láperdő szelleme Szellem tévéfilm A Revizor tévéfilm 1985 Rafinált bűnösök Sejba, tolvaj tévéfilm 1986 A Nagymama Tódorka Szilárd tévéfilm Hajnali párbeszéd barkochbázó férfi tévéfilm 1987 T.I.R. 1 epizód 1989 Napóleon Talma tévéfilm Labdaálmok Rizik tévéfilm Groteszk tanító tévéfilm 1989–1990 Zsarumeló Guruczi Károly hadnagy minisorozat (2 epizód) 1991 Kárpót medence – Élő hócipő illetékes tévéfilm 1993 Privát kopó Borlay 1 epizód Brigitta orvos tévéfilm 1994–1995 Patika Norbi 14 epizód 2002 Limonádé 1 epizód 2003 Lili Dadogi minisorozat (3 epizód) 2014 Starfactory Gyufa tévéfilm 2019–2020 Drága örökösök Kálmán bácsi 2021 Jóban Rosszban Szemes 6 epizód 2022 Korai menyegző idős Maci tévéfilm 2022–2024 Drága örökösök – A visszatérés Szappanos Kálmán bácsi

A Rádiókabaréban Rendszeres szereplője volt a Rádiókabarénak. Emlékezetes tanárparódiái mellett leginkább az Illetékes elvtárs figurája kötődik hozzá.

Cd-k és hangoskönyvek A. A. Milne: Micimackó Mese – ház 2. Versek és dalok állatokról

Kötetek Koltai Róbert – Nagy utazás; összeáll. Szabó Tamás, interjú Sütő Péter; New Bridge, Budapest, 1994 (Humphrey könyvei) Szamba. Könyvmozi; Ab Ovo, Budapest, 1996 Nemes István: A miniszter félrelép; Totem, Budapest, 1998 Világszám. Dodó és Naftalin. Tragikomédia; "C"-HMH Stúdió Bt., Budapest, 2003 Bóta Gábor: Koltai Róbert – Pogány Judit. Színész-házas-páros; Budapest Print, Budapest, 2004 Sose halok meg? – Az első 75; Jaffa, Budapest, 2018 Gaál Ildikó–Koltai Róbert: Az én kabarém. Rögtönzések, paródiák, jelenetek; Jaffa, Budapest, 2019 Koltai Róbert-Gaál Ildikó: Végszót adok-veszek; Jaffa, Budapest, 2020 Gaál Ildikó: Koltai 80 - Filmeskönyv; Athenaeum Kiadó, Budapest, 2023

Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1976) Filmkritikusok díja (1976, 1980, 1994) Legjobb színész alakítás (Veszprémi TV fesztivál, 1977) Érdemes művész (1985) SZOT-díj (1987) Kritikusok Díja (1988) Legjobb színészi alakítás (Színházi Fesztivál, 1988) Színikritikusok díja (1988) Erzsébet-díj (1989) Karinthy-gyűrű (1998) Déri János-díj (1999) Súgó Csiga díj (2002) Dunaújváros díszpolgára (2005) Aranycsirke-díj (2005) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2006) Story Ötcsillag-díj (2008) Pepita-díj arany fokozat (2017) Madách-díj (2020) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2020) Emberi Hang Életműdíj (2022) Bujtor István-életműdíj (2022) „Kossuth-díjasok Kossuth-díja”Kossuth-díjasok Kossuth-díja (Dés László cikke, Élet és Irodalom, LXIX. évfolyam, 3. szám, 2025. január 17.) (2024) 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíj (2025)

Jegyzetek

Források Koltai Róbert hivatalos honlapja

A színház az egyetlen állandó dolog az életemben Sándor András interjúja Koltai Róberttel.

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Déri János-díjasok Kategória:Magyar humoristák Kategória:1943-ban született személyek Kategória:Súgó Csiga díjasok Kategória:Story-ötcsillagosok Kategória:Erzsébet-díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:Karinthy-gyűrűsök Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Dunaújváros díszpolgárai