Görög Demeter (Hajdúdorog, 1760. november 4. – Bécs, 1833. szeptember 7.) magyar polihisztor, író, szerkesztő, udvari tanácsos, kultúrpolitikus, nevelő, a magyar irodalom szervezője és mecénása, mezőgazdász és kartográfus volt, az MTA tiszteleti tagja.
Kisnemesi származásából és a vidéki Magyarországról Bacsinszky András munkácsi püspök emelte fel. Segítségével Bécsben jogot tanulhatott, majd sikerült munkát találnia. A császári fővárosban a magyarság fejlődését, felemelkedését igyekezett támogatni. Bécsi lakása a korabeli magyar irodalom egyik legfontosabb központjává vált. Görög újságában, a Hadi és Más Nevezetes Történetek (később a Magyar Hírmondó) című lapban több nagy magyar író és költő műve jelent meg először nyomtatásban. Köztük Csokonai Vitéz Mihály első költeménye illetve Berzsenyi Dániel munkái is.
Országos terjesztésű lapjaiban igyekezett felkarolni a magyar nyelv, a magyar tánc és a magyar öltözködés ügyét, Magyarországról elsőként közölt a kor színvonalának megfelelő térképeket, és tanító leírásaival, cikkeivel a mezőgazdaságot is igyekezett felpezsdíteni. Az ő hatására terjedt el Magyarországon például a lóhere termesztése, de elsősorban a borászat és a szőlőtermesztés területén születtek kiemelkedő munkái. Nevelőként több magyar főnemesi családnál is dolgozott, míg 1803-ban az osztrák császári udvarban I. Ferenc császár gyermekeinek főnevelője lett. Görög munkássága mindenképpen fontos szerepet töltött be a magyar felvilágosodás kori művelődésében, és a reformkor előkészítésében.
A hajdúdorogi évek és tanulmányai Görög Demeter 1760. november 4-én (más forrás szerint február 1-jén) született Hajdúdorogon, az akkori Szabolcs vármegyében. Apját szintén Görög Demeternek hívták, aki a görögkatolikus hajdúvárosnak 32 éven át volt a hadnagya, azaz vezetője. Anyját Tóth Sárának hívták, aki Hajdúdorog egykori hadnagyának, Tóth Fülöpnek a lánya volt. A kisnemesi családnak összesen öt gyermeke született, Demeter a negyedik volt. A család gyökerei Erdélybe nyúlnak vissza, eredetileg Zilahy vagy Tarnovay volt az ősök neve, de 1650-ben már a Görög családnévvel kaptak nemeslevelet II. Rákóczi Györgytől.
A hadnagyi rang és a nemesi származás ellenére a Görög család nem számított túl tehetősnek. Demeter szülővárosában kezdte iskolai tanulmányait, amely akkoriban a görögkatolikus egyház kezében volt. A templom parókiáján berendezett iskolában ismerkedett meg Bacsinszky Andrással, Hajdúdorog akkori parókusával. Az első tanulóévek alatt kiderült, hogy Demeter kifejezetten okos, szorgalmas gyermek, akit érdekelnek a tudományok. Bacsinszky figyelmét is felkeltette Demeter tehetsége, és először a papi hivatásra szánta tanítványát. Demeter a család legkisebb fiú gyermeke volt, és akkoriban a papi pálya jelentette szinte az egyetlen felemelkedési lehetőséget egy tehetséges görögkatolikus fiatalnak. Szülei tehát engedtek a parókus rábeszélésének, és Bacsinszky támogatásával tovább taníttatták Demetert.
A gimnázium első négy évét a Debreceni Református Kollégium tanulójaként végezte el. Időközben Bacsinszkyt görögkatolikus püspökké szentelték, és miután az egykori hajdúdorogi parókus püspöki méltóságában sem feledkezett meg támogatottjáról, a gimnázium utolsó két évében maga mellé vette Demetert Ungvárra. A gimnázium 5. és 6. osztályát Görög az ungvári papnevelő intézetben végezte el. A kálvinista Rómaként is emlegetett Debrecen nagyvárosi nyüzsgése után Demeter most egy merőben más kultúrával rendelkező, felvidéki várost ismerhetett meg. A püspök minden erejével a görögkatolikus egyház helyzetének megszilárdításán dolgozott, és közben rájött, hogy a saját érdekképviselete azért is nehézkes a császári udvarnál, mert egyetlen görögkatolikus származású, elismert hivatalnok sem dolgozik a bécsi udvarnál. Bacsinszky ekkor úgy döntött, hogy megpróbálja Demetert bejuttatni valamelyik udvari hivatalba. A gimnázium végeztével a püspök tanácsára Görög Demeter Nagyváradra költözött, és ott 1779-ben bölcseletet és jogot kezdett el hallgatni. Az erdélyi fejedelmi nagyvárosból Bacsinszky segítségével 1783-ban a birodalmi fővárosba, Bécsbe került, ahol 1787-ig jogot tanult az egyetemen Franz von Zeiller professzortól.Magyar katolikus lexikon
Hajdúdorogi gyökereit viszont még a távolból sem felejtette el sosem, és aktív levelezést folytatott az otthoniakkal. Három különböző témában maradt fenn kiterjedt levelezése a hajdúdorogiakkal. Egyrészt Orosz Andráshoz, a hajdúváros hadnagyához írt több levelet, amelyekben a család elveszett nemeslevelének igyekszik a nyomára bukkanni. Másrészt unokaöccsével, Görög Jánossal levelezett sokat. Görög leveleiből kitűnik, hogy igyekszik minden támogatást megadni unokaöccsének: fizeti taníttatását, többször is megírja neki azt, hogy mennyire fontos a helyes képzés, iránymutatást ad neki az élethez. 1821-ben azonban előkerültek a családi földtulajdon felosztása körüli viták, és az örökösödési pereskedésben elhidegült a viszony Görög Demeter és a hajdúdorogi rokonok között.
Munkássága Bécsi jogtanulmányainak befejeztekor Bacsinszky András püspök már kiváló kapcsolatokat épített ki a császári udvarnál, és ezáltal a görögkatolikusság is nagyobb súlyt kapott Bécsben. Miután Bacsinszkynak pont ez volt a célja Görög taníttatásával, akár meg is vonhatta volna támogatását, de a püspök nem így döntött. 1787-ben a görögkatolikus egyház helyzete még korántsem állt szilárd alapokon a császári udvarnál, emiatt a püspök továbbra is fontosnak tartotta, hogy Demeter az udvari kancellárián kapjon állást. A Magyar Királyi Kancellária viszont elutasította Görög jelentkezését egy meghirdetett írnoki posztra. Nehezen olvasható kézírására hivatkoztak a pályázat elutasításakor, mire Görög éveken keresztül gyakorolta a szépírást, hogy kijavítsa ezt a hiányosságát.
Bacsinszky támogatása nem apadt el teljesen a sikertelen pályázat után sem, viszont a püspök által küldött összeg nem volt elég arra, hogy Bécsben megéljen. Ezért magántanítást vállalt több nemesi kúriánál, amíg egy pár nehéz hónap után Bacsinszky ajánlására a Kolonicsok nevelői állást ajánlottak fel neki. Ez indította el Görögöt szerteágazó karrierjében, amelynek alapja a nevelői állás volt. Grófi támogatással sikerült térképeket rajzolnia, amelyeket saját újságjában adott ki. Az újságírás pedig hamar más tehetséges magyar írók műveinek a megjelentetésével is párosult, illetve a mezőgazdasági tartalmú cikkek mögöttes kutatásait is kiváltotta. Görög az egymásra épülő tevékenységeit, állásait mindig úgy alakította, hogy azzal tanítsa elmaradott hazáját is. Írásai, oktató anyagai, térképei mind segítették a magyarságot nemzetté válásában.
Nevelői tevékenysége
Bacsinszky András ajánlására tehát 1787-ben a Kolonics családhoz került, és a kancellária elutasítása után a gróféknál, részben kényszerűségből, kezdte el nevelői és tanítói pályafutását. Hamarosan rájött, hogy ez a pálya kiváló lehetőségeket rejt magában, és egyre jobban érdekelni kezdte a pedagógia is, így 36 éven keresztül vállalt nevelői állást. Az ifjú gróf Kolonics Lászlót elsősorban magyar nyelvre tanította, de az idő haladtával más tudományágakra is kiterjedt az oktatás. Görög rátermett, következetes, felkészült és szigorú nevelőnek bizonyult. A gróf nyolcéves nevelése alatt több körutat is tettek az országban. Görög úgy vélte, hogy ha az ifjú gróf egyszer az ország egyik vezető pozícióját fogja betölteni, akkor mindenképpen hasznára fog válni Magyarország megismerése. Az utazások azonban Görög számára is tanulságosak voltak, ugyanis felkeltették érdeklődését a magyar táj és a térképészet iránt. 1790-ben ki is adta első térképgyűjteményét. A nevelői munka 1795-ben ért véget a Kolonicsoknál, aminek minőségét jelzi, hogy gróf Kolonics László később József nádor kamarása lett. 200px|thumb|left|Eszterházy Pál herceg A Kolonicsok közvetítésével Görög kiváló munkájának híre ment a magyar arisztokrácián belül, ezért még 1795-ben felkérte őt Eszterházy Miklós herceg, fiának, Eszterházy Pálnak a nevelésére. A kilencéves herceg számára elsősorban erkölcsi neveltetést kellett adnia, ami sokkal nehezebb feladatnak bizonyult a Kolonicsok oktatói munkájához képest. Ez a pozíció egész embert kívánt meg, ami azt jelentette, hogy a térképek kiadására létrehozott, időközben szélesebb témát taglaló, országos lapjának szerkesztésében kisebb szerepet tudott vállalni. Az Eszterházy könyvtár, levéltár és képtár hatalmas anyaga viszont ezt ellensúlyozni tudta, és Görög ezeket saját fejlődésére használhatta fel. Görög gyorsan ellenőrzése alá vonta a hercegi család többi nevelőjének és tanítójának a munkáját is. Emiatt és szigorú nevelési elvei miatt az Eszterházy udvarban gyakran csak kormányzó néven emlegették. Az erős módszerek ellen az ifjú herceg gyakran édesanyját hívta segítségül, aki ugyan többször is ellentétbe került Göröggel, de levelében mégis azt írta gyermekének, hogy „Görög drága kincstár, használd szíved gazdagítására”. A herceg nagyanyja, Lichtenstein hercegnő azonban kifejezetten szerette Görögöt és nevelési módszereit. Évekkel később Eszterházy Pál herceg 1848-ban az első felelős magyar kormány külügyminisztere lett. Naplójában hálás szívvel emlékezett meg egykori nevelőjéről, akiről azt írta, hogy megismerkedésüket „valósággal második újjászületésének nevezheti”. thumb|right|200px|Ferenc Károly főherceg egy 1850-ből származó nyomaton Az Eszterházyaknál töltött szolgálatot összességében a hercegi család is nagyra becsülte, de ez a szolgálat azért nem volt mentes az ellentétektől. 1802-ben Bécsbe látogatott Karolina, nápolyi királyné, aki hetente többször is társasági összejöveteleket tartott. Az egyik ilyen úgynevezett udvari körön ismerkedett meg Eszterházy Pál herceggel, akinek kiváló neveltetése elbűvölte a királynőt. Karolina sokat beszélgetett Pállal, és Göröggel is találkozott személyesen. A királynőnek annyira megtetszett a herceg neveltetése, hogy Görög Demetert beajánlotta a bécsi udvarnál, mint udvari nevelőt. Ennek köszönhetően 1803-ban I. Ferenc császár felkérte Görögöt, hogy készítsen gyermekei számára egy nevelési tervet. A tervet pár hónapon belül elfogadták, és nevelői állást ajánlottak neki az udvarnál.
Eszterházy Pál erről az időszakról úgy írt naplójában, hogy Görög azért fogadta el boldogan az udvari felkérést, mert egyrészt ez jelentette neki pályája csúcsát, másrészt pedig a herceg anyjával kialakult ellentétek is arra hangolták, hogy elhagyja az Eszterházyakat. Mindezek mellett azt is meg kell jegyezni, hogy Görög tulajdonképpen végzett Pál herceg nevelésével, hiszen a herceg immár 17 éves volt. A császári udvar ajánlatát csak azzal a feltétellel fogadta el, hogy addig az Eszterházy családnál marad, amíg nem talál megfelelő nevelőt Pál herceg számára.
1803-ban tehát Görög Demeter lett a négyéves József Ferenc főherceg udvari nevelője. Szinte az összes magyar lapban megjelent a szenzációs hír, hogy az egyik főherceg neveltetését egy magyar irányítja majd. A hazai közélet és arisztokrácia is hatalmas sikernek tartotta Görög Demeter kinevezését, a magyarság súlyának növekedését látták a császári döntésben. Kazinczy Ferenc levélben gratulált Görögnek, Berzsenyi Dániel pedig ódát írt az esemény tiszteletére, Görög Demeterhez, midőn a koronaherceg nevelőjének választatott címmel. 1807-ben Stefano, udvari főnevelő nyugalomba vonult, és a császár úgy döntött, hogy helyét Görög veszi át a poszton. 1807 végén növendéke igen fiatalon meghalt, ezért közel két évig csak az udvari nevelők és tanítók munkájának szervezésével foglalatoskodott. 1809-ben a francia seregek Bécs alá értek, ezért az udvar Budára költözött. A királyné ekkor bízta meg Demetert Ferenc Károly főherceg (később Ferenc József császár édesapja) nevelésével. A hétéves főherceget 15 éven át Görög nevelte, egészen 1824 októberéig, amikor Ferenc Károly megnősült. Ezzel véget ért nevelői munkája az udvarnál, és évi 8000 ezüst forint nyugdíjjal valamint a Szent István rend középkeresztjével nyugalomba vonult.
A magyar térképészet úttörője