Berettyóújfalu (románul: Satu Nou de pe Barcău sau Uifalău) város Hajdú-Bihar vármegyében, a Berettyóújfalui járás központja.

Fekvése Az Alföld keleti részének közepén helyezkedik el, a Berettyó folyó partján, Debrecentől 40, Nagyváradtól mintegy 35 kilométerre.

Szomszédai: észak felől Derecske és Tépe, kelet felől Szentpéterszeg és Váncsod, délkelet felől Mezőpeterd és Told, dél felől Mezősas, délnyugat felől Furta és Zsáka, nyugat felől Bakonszeg, Bihartorda és Sáp, északnyugat felől pedig Földes. Nagyon kevés híja, hogy nem határos dél-délkeleti irányból még Körösszegapátival is.

Megközelítése Közúton A városon keresztülhalad, nagyjából nyugat-keleti irányban a 42-es főút, észak-déli irányban pedig a 47-es főút, ezeken könnyen elérhető Budapest-Szolnok-Püspökladány, Debrecen, illetve Szeged-Békéscsaba felől; Debrecen térségével összeköti az M35-ös autópálya is. Berettyószentmárton városrészt a 42-es főúttal a 427-es főút kapcsolja össze.

A környező települések közül Bakonszeggel és Biharnagybajommal a 4213-as, Körösszegapátival a 4217-es. Hencidával, Esztárral és Pocsajjal pedig a 4812-es út köti össze a várost.

Vasúton A hazai vasútvonalak közül a MÁV 101-es számú Püspökladány–Biharkeresztes-vasútvonala halad át a településen, ez egyben Románia felé irányuló nemzetközi tranzitvonal. A vasútnak egy állomása van itt; Berettyóújfalu vasútállomás a városközpont déli szélén helyezkedik el, közúti elérését a 47-es főútból nyugat felé kiágazó 42 312-es számú mellékút (Vasút utca) biztosítja.

Története A környék az ókor óta lakott, a késő bronzkortól kezdve találtak tömegesen leleteket a város területén, ami az Alföld első kultúráját, a Körös-kultúra népét jelzi. A vaskorban a szkíták, szarmaták, majd a kelták, utána a hunok hódították meg. A honfoglalás után több kisebb település állt a területen, ahol félnomád gazdálkodás zajlott. A honfoglalók legjelentősebb emléke a herpályi kolostor és ma is álló torony.

A honfoglalás után Berettyóújfalu mai helyén és határában 14-15 falu alakult ki, Herpály központtal. A települések első írásos említése a 13. században történik a Váradi regestrumban. Berettyószentmárton vám- és pénzszedőhely, Mátyás király 1481-ben vásártartási jogot adományoz a településnek. Herpály falu egy 1418-ban keletkezett birtokmegosztó oklevél szerint négy utcával bírt. A faluban három kocsma volt: az egyik vendégszobával rendelkezett, a másik kettőhöz pince tartozott. A falu becsült létszáma nem haladta meg a háromszáz főt. A jelentőségét növelte a 12. században épített háromhajós nyugati toronypárral felépült román stílusú kolostor. A falu és a kolostor két ízben pusztult el.Az épület sorsáról a tatárjárást követően nem maradt fenn írásos emlék, de a 19. század első felében a falak magassága még 8-12 méter volt. Mind a két tornya állt egészen addig, míg a helyi földbirtokos az életveszélyessé váló északi tornyot el nem bontatta. A téglákat felajánlotta a református templom orgonaalapjának felépítésére. Herpály siralmas krónikája 1658-ban kezdődött, amikor a törökök oldalán harcoló krími tatárok felégették a Berettyó-völgyet, de ha nem is pusztultak el teljesen ezek a települések, az 1660-as Szejdi-dúlás végképp elűzi az itt lakókat. Berettyóújfalu 1608. május 23-án Báthory Gábor fejedelemtől nyer hajdúkiváltságot, de ezt a privilégiumát a század végére elveszíti. A herpályi toronyromot a helybeliek csonkatoronyként emlegetik. A déli torony 1854 óta magányosan mered az égre. Az 1970-es és 1980-as évek régészeti feltárásai során részben sikerült rekonstruálni az alapokat, ezek a toronnyal együtt ma is megtekinthetők.

A 19. század közepén elkezdődik a Berettyó szabályozása, jelentősen megváltozik a táj arculata: megszűnik a régi „vízi világ”, lassan visszahúzódik a mocsár, a Sárrét. 1858-ban átadják a Püspökladány–Nagyvárad-vasútvonalat, ez további lendületet ad a gazdaság fejlődésének. A település 1920–1940 és 1945–1950 között Bihar vármegye székhelye volt, mivel a trianoni békeszerződés alapján Nagyvárad Romániához került. Faluváros, ahogy a helyi irodalmi élet kiemelkedő alakja, Nadányi Zoltán költő nevezi. „Ez a falu várost evett”: új megyeháza, polgári iskola, kórház, leventeház, tisztviselőtelep épült az 1920-as években. Városi rangot 1978-ban kapott. Vonzáskörzete ma is nagy, fontos gazdasági és kulturális centrum. Öt középiskolája miatt igazi diákváros, területi kórháza pedig jelentős egészségügyi központ. Féltett műemléke a herpályi Csonkatorony. Az már csak kuriózum, hogy az 1817-ben újjáépített református templom orgonáján egykor Liszt Ferenc is játszott.

Az 1950-es megyerendezés során Bihar megye beolvadt az ekkor létrehozott Hajdú-Bihar megyébe, ezzel Berettyóújfalu megyeszékhely szerepe is megszűnt. 1970-ben hozzácsatolták a Berettyó másik oldalán lévő Berettyószentmártont, és 1978-ban városi rangot kapott.Berettyóújfalu története a KSH helységnévtárában

A város délnyugati részén éves szinten 680 MWh villamosenergia termelésére képes naperőművet adtak át 2015. január 20-án. A naperőmű 240 háztartás energiaszükségleteit képes fedezni. A beruházás mintegy 300 millió forintba került, melyből 120 millió forint vissza nem térítendő, uniós támogatás volt. A telep 1 hektáros területén 2277 darab napelemet telepítettek, amely 495 kWh teljesítményre képes.

Iskolái

Alapfokú intézmények

Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola Széchenyi István Tagiskolája Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolam Hunyadi Mátyás Tagiskolája Bihari Alapfokú Művészetoktatási Intézményegység - Berettyóújfalu Városi Zeneiskola Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Középfokú intézmények

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum

Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium és Technikum Berettyóújfalui SZC Bessenyei György Technikum Berettyóújfalui SZC Eötvös József Szakképző Iskola Északi ASzC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Brózik Dezső Tagintézménye

Egyházak

Berettyóújfalui Római Katolikus Plébánia Berettyóújfalui Református Egyházközség Berettyószentmártoni Református Egyházközség Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet

Közélete Polgármesterei IdőszakNévJelölő szervezet(ek)Megjegyzés1990–1994Szeifert FerencMDF1994–1998MDF-FKgP1998–2002FKgP-KDNP2002–2006független2006–2010MDF-Fidesz-BERÚJE-KDNP-Magosz2010–2014Muraközi IstvánFidesz2014–2019Fidesz-KDNP2019–2024Fidesz-KDNP2024–Fidesz-KDNP

A képviselő-testület tagjai (2024. október 1-től) +Önkormányzati képviselő Jelölő szervezet(ek) Mandátumszerzés helye1Kiss TamásFidesz-KDNP01. számú egyéni választókerület2Csarkó ImreFidesz-KDNP02. számú egyéni választókerület3Nagy IstvánnéFidesz-KDNP03. számú egyéni választókerület4Nagy László CsabaFidesz-KDNP04. számú egyéni választókerület5Dr. Zákány Zsoltfüggetlen05. számú egyéni választókerület6Papp MátéFidesz-KDNP06. számú egyéni választókerület7Ráczné Vetési EnikőFidesz-KDNP07. számú egyéni választókerület8Bónácz JánosFidesz-KDNP08. számú egyéni választókerület9Szántai LászlóBerettyó Közéleti EgyesületTelepülési kompenzációs lista10Lencsésné Gál MáriaBerettyó Közéleti EgyesületTelepülési kompenzációs lista11Kerecsenyi TiborMi HazánkTelepülési kompenzációs lista

Országgyűlési képviselők 1848-tól +országgyűlésképviselőjelölő szervezet1848–1849. évi országgyűlésSzivák Miklós (1848-1849) Beőthy Ödön (1849)1861–1865. évi országgyűlésCsanády SándorHatározati Párt1865–1869. évi országgyűlésSzélsőbal1869–1872. évi országgyűlésFüggetlenségi Párt1875–1878. évi országgyűlésFüggetlenségi Párt1878–1881. évi országgyűlésFüggetlenségi Párt1881–1884. évi országgyűlésBeőthy AndorSzabadelvű Párt1884–1887. évi országgyűlésbáró Orbán Balázs (1884-1890)Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt1887–1892. évi országgyűlésFüggetlenségi és Negyvennyolcas PártCsanády Sándor (1890-1892)Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt1892–1896. évi országgyűlésFüggetlenségi és Negyvennyolcas PártSzunyogh Szabolcs (1892-1896)Szabadelvű Párt1896–1901. évi országgyűlésLeszkay GyulaFüggetlenségi és Negyvennyolcas Párt1901–1905. évi országgyűlésFüggetlenségi és Negyvennyolcas Párt1905–1906. évi országgyűlésFüggetlenségi és Negyvennyolcas Párt1906–1910. évi országgyűlésFüggetlenségi és Negyvennyolcas Párt1910–1918. évi országgyűlésErtsey Péter (1910-1913) Cziffra Kálmán (1913-1916) Dr. Szilágyi Lajos (1916-1918)Nemzeti Munkapárt1920–1922. évi országgyűlésDr. Szilágyi LajosOrszágos Kisgazda- és Földmíves Párt1922–1926. évi országgyűléspártonkívüli ellenzéki1927–1931. évi országgyűlésKispolgárok Országos Pártja1931–1935. évi országgyűléspártonkívüli kormánytámogató1935–1939. évi országgyűlésDr. Molnár ImreNemzeti Egység Pártja1939–1944. évi országgyűlésVajay KárolyMagyar Élet Pártja1945–1947. évi országgyűléslistás választási rendszer1947–1949. évi országgyűlés1949–1953. évi országgyűlés1953–1958. évi országgyűlés1958–1963. évi országgyűlés1963–1967. évi országgyűlés1967–1971. évi országgyűlés1967–1971. évi országgyűlés1971–1975. évi országgyűlés1975–1980. évi országgyűlés1980–1985. évi országgyűlésSchnitzler JózsefHazafias Népfront1985–1990. évi országgyűlésHamvas Katalin (1985-1989)Hazafias NépfrontFodor Erzsébet (1989-1990)Hazafias Népfront1990–1994. évi országgyűlésSápi JózsefMagyar Demokrata Fórum1994–1998. évi országgyűlésSzilágyi PéterMagyar Szocialista Párt1998–2002. évi országgyűlésMagyar Szocialista Párt2002–2006. évi országgyűlésDr. Vitányi IstvánFidesz–MDF2006–2010. évi országgyűlésGyula FerencnéMagyar Szocialista Párt2010–2014. évi országgyűlésDr. Vitányi IstvánFidesz-KDNP2014–2018. évi országgyűlésFidesz-KDNP2018–2022. évi országgyűlésFidesz-KDNP2022–2026. évi országgyűlésFidesz-KDNP

Népesség

Népcsoportok, felekezetek 2011-ben a város lakosságának 96%-a magyar, 2%-a cigány, 0,5% román, 0,4%-a német nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora A városban egyéb nemzetiségek is fellelhetők mint például bolgár, lengyel, örmény és szerb. Történelmileg református többségű település. 2011-ben a város lakosságának 39%-a református (6007 fő), 7%-a katolikus ebből 6%-a római katolikus, 1%-a görögkatolikus (összesen 1089 fő), 274 fő más vallási közösséghez, felekezethez tartozik, 150 fő ateista, vallási közösséghez, felekezethez nem tartozik 3853 fő, 4051 fő nem kívánt válaszolni,

2022-ben a város lakossága 14301 fő, melyből 6928 férfi és 7373 nő volt. A legutóbbi népszámlálás alapján a város lakosságának 90%-a magyar, 1,31%-a cigány, 0,4%-a román, 0,12%-a német nemzetiségűnek vallotta magát. A városban élnek még kisebb számban bolgárok, lengyelek, szlovákok, szerbek is. A város lakosságának 9%-a nem kívánt válaszolni a nemzetiségi kérdésre (1297 fő). A lakosság 5,54%-a katolikus, ebből 4,41% római katolikus, míg 1,13% görögkatolikus. A reformátusok részaránya 33%, az evangélikusé 0,11%, ortodox keresztény 0,24%, más keresztény felekezet tagja 2%. Vallási közösségekhez, felekezetekhez nem tartozóak részaránya 23,64%, míg nem kívánt válaszolni 34,94%-a a lakosságnak.

Nevezetességei bélyeg|230px|A herpályi Csonkatorony Berettyóújfalui Uszoda, Strand- és Gyógyfürdő A herpályi Csonkatorony, az egykori Herpály nevű település 12. században román stílusban épült monostorának maradványa Bihari Múzeum Herpályi földvár Liszt Ferenc orgonája, a református templomban Turul-szobor

Tejipara országos jelentőségű. Itt található a Gyermekváros, amely az Alföld egyik legnagyobb árvaháza volt.

A két Olimpiai emléktölgy, dr. Barcsay László kertje, a Korhány-ér és a herpályi templom környéke védett természeti értéket képeznek.

Média Berettyóújfalu rádiója, a Berettyó Live a 97,9 Mhz-en sugározza adásait.

Bihari Hírlap

Berettyó Televízió

Ismert személyek Itt születtek Zöld Marci (1790 körül – 1816) híres alföldi (sárréti) betyárvezér