thumb|260px|A város történelmi címere thumb|right|260px|Bodaszőlő címere
Hajdúböszörmény (németül: Betschermen) város Hajdú-Bihar vármegyében; a Hajdúböszörményi járás székhelye. A megyeszékhely után a megye második legnépesebb települése, területi kiterjedés szerint pedig az egész országban a negyedik legnagyobb. A Hajdúság tájegységnek a legnagyobb települése, nevezik a „hajdúk fővárosának” is.
Fekvése, földrajza Hajdúböszörmény mai nagy kiterjedésű határával együtt az Alföld, közelebbről a Tiszántúl egyik jellegzetes települése, olyan város a Nyírség és a Hajdúság találkozásánál, amely megjelenésében ma is hordozza történetiségét. Határa észak felől Hajdúnánással és Hajdúdoroggal, északkelet felől Téglással, kelet felől Hajdúhadházzal, dél felől Józsával, nyugat felől Balmazújvárossal, északnyugat felől pedig Görbeházával érintkezik. Területe 311 négyzetkilométer azaz 31 078 hektár, tehát mintegy 58 000 kataszteri hold; jelenlegi nagysága hosszas történeti folyamat eredményeként alakult ki. Fontosabb külterületi lakott helyei: Bodaszőlő, Nagy-Bocskai szőlőskert, Kis-Bocskai szőlőskert, Pród, Rét, Telekföld, Vid, Zelemér.
Hatalmas kiterjedésű területe természetesen nem rendelkezik egyforma talajadottságokkal. A határ keleti részébe benyúlik a Nyírség homokos talaja, nyugaton viszont a feketeföld a jellemző, amelynek egyes részein szikes területek is találhatók. A határ homokos, keleti részén terülnek el a város szőlőskertjei, s itt jelentős nagyságú erdő is van, míg a nyugati részén, a Keleti-főcsatornán túl a mélyfekvésű részek, agyagtalaj és szikes területek, vízfolyások, vízállások, gyepterületek és ligeterdős jellemzőek. A város körül a legjobb mezőségi vályogtalaj helyezkedik el, amelyen kimagasló terméseredményeket érnek el.
A határ nyugati részének tengerszint feletti magassága 100-110 méter, míg a keleti felén egyes dombok meghaladják a 160 métert is. A szép számmal található kisebb kiemelkedéseket, domborulatokat a környékbeli népnyelv laponyagnak nevezi. Nagyobb természetes folyóvize nincs, déli és nyugati részen azonban több kisebb vízfolyás található, mint a Zelemér-ér, a Gát-ér, a Brassó-ér, a Döglő-ér vagy a Horgas-ér. A Réten és Nagypród szélén halad kanyargós folyással a Kadarcs, Viden és a őródi legelőn a Vidi-ér, a Süldős-ér, a Dedő-ér és a Szőke-ér.
A város határában ered a Hortobágy folyó is, amely a Rétet és a Bagotát érintve folyik át a balmazújvárosi határba. A Hortobágy mellékvize az ugyancsak itt eredő Hollós-ér. Állóvizei jelentéktelenek, jórészt szikes tavacskák, mint a Kerek-Kaján szik, a Csukás-tó és Ludas-tó. Az egyik ilyen szikes tó mellett Viden régebben környék szerte ismert fürdő működött.
Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 35-ös főút, mely a központja déli részén halad át, ezen közelíthető meg Debrecen és Miskolc felől is. A környező települések közül Balmazújvárossal a 3318-as, Hajdúszoboszlóval a 3319-es, Hajdúdoroggal a 3502-es, Hajdúhadházzal a 3507-es, Újfehértóval pedig a 3509-es út köti össze. Hajdúvid és Hajdúhadház között a 3506-os út húzódik, nyugati határszélét pedig érinti még a Balmazújváros-Hajdúnánás közti 3323-as út is. Hajdúvid főutcája a 3502-es útból kiágazó 35 101-es, Bodaszőlőé pedig a 35-ös főútból kiágazó 35 102-es számú mellékút.
Budapest és az ország távolabbi részei felől a leginkább kézenfekvő megközelítési útvonala az M35-ös autópálya, melynek két csomópontja és egy pihenőhelye is van a határai között: a csomópontok egyike a 3318-as út keresztezésénél létesült, a városközponttól alig 3 kilométerre délnyugatra, a másik pedig a nyugati város határszélén, a sztráda és a 3323-as út találkozásánál.
A hazai vasútvonalak közül a MÁV 109-es számú a érinti, amelynek három megállási pontja is van itt. Debrecen felől sorrendben: Zelemér megállóhely, a Bodaszőlőre vezető 35 102-es számú mellékút vasúti keresztezése mellett; Hajdúböszörmény vasútállomás, a városközponttól keletre, a 3507-es út vasúti keresztezésének déli oldalán; és Hajdúvid megállóhely, a névadó településrész belterületének keleti szélén.
Településszerkezete Hajdúböszörmény híres, körkörös település-szerkezetét sokáig egyedinek tartották, ma már azonban tudjuk, hogy az ólas-kertesnek, kertesnek vagy kétbeltelkesnek nevezett településtípus nemcsak valamennyi hajdúvárosra jellemző, hanem általában alföldi mezővárosainkra is. E településtípus felfedezése, tudományos bizonyítása Györffy István néprajztudós nevéhez fűződik, s ezt első ízben Hajdúböszörmény esetében írta le.
Az 1782-es várostérkép már a kész, kialakult kétbeltekes városszerkezetet mutatja, amelynek legfőbb jellegzetessége az elliptikus, majdnem kör alakú belső városmag sűrű beépítettsége, amelyet széles sávban ugyancsak körkörös formában kertségi övezet vesz körül. A belső magot nagyjából észak-dél és kelet-nyugat irányban két-két jól felismerhető utca majdnem egyenlő részre osztja, amely a kertségi övezetben is folytatódik. A négy égtáj irányába vezető utca – amelynek Debrecen, Hadház, Balmazújváros és Nánás irányába vezetnek – már a hajdúk idetelepülése előtt is megvoltak. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1580-as dézsmajegyzék a város négy utcáját említi, az Erdő utcát, a Rác utcát, a Debrecen utcát és az Egyház utcát, amelynek alapján ma is jól rekonstruálható a várost ma is negyedelő négy főútvonal, a Kossuth utca, Petőfi utca, az Újvárosi utca és a Nánási utca, amelynek szerepét azonban a Dorogi út vette át.
Ezenkívül a belső városmagban íves vonalvezetésű utcák találhatók, amelyek a város térbeli központját megközelítőleg körkörösen veszik körül, amelyek keletkezése összefüggésbe hozható a város térbeli növekedésével. Mindez azt bizonyítja, hogy a négy keresztutca által negyedelt település szerkezete már a hajdúkorszak előtt kialakult. Újabban egyértelműen bebizonyosodott, hogy a városa hajdúk idetelepülte előtt (1609) nem volt lakatlan hely, tehát a település-szerkezetet is örökölniük kellett. Kétségtelen azonban, hogy azon katonai szerepüknek megfelelően változtattak, s kettős, katonai-polgár funkcióval látták el. Ennek megfelelően a város szerkezete három tagolást mutat.
Belsejében – akárcsak a hajdúvárosokéban általában – a templomerőd állott, amely ugyan középkori előzményekre megy vissza, de a hajdúkorban kifejezetten védelmi funkciót kapott, s a templomtól különállóan épült. Ilyen őrtorony volt a szalontai csonkatorony, s ilyen volt a hajdúböszörményi református templom tornya is, amely eredetileg külön állt magától a templomtesttől. A toronynak a vigyázó őr számára körös-körül valamikor sétálója volt. A templom szolgált a védők számára utolsó menedékül, ezért lőréses, erős fallal vették körül. A kerítés (erődfal) maga négyszögletű volt, fala kb. egy méter vastag és két és fél méter magas lehetett. Három kapu volt dél, kelet és nyugati irányban, 1791-ben új kaput vágtak rajta észak felé. A régi térképeken látható, hogy a „kerítés” északkeleti sarkán kis bástya állott, amely puskaporos torony is volt. A kerítést és a tornyot a gimnázium építésekor – 1864-ben – elbontották.
A belváros utcái – különösen a kertséghez viszonyítva – rendkívül szűkek, s itt eredetileg csak a lakóházak állottak, hiszen kerített városról volt szó, ahol a védelmi funkció miatt nem kaphattak helyet a nagy kiterjedésű kertek. A belsővárost természetesen megerősítették, árokrendszerrel és palánkkal vették körül, amelyen a négy sugárútnak megfelelően négy kapu vezetett Dorog-Nánás, Hadház, Debrecen és Újváros irányába. A palánk „hajdúpalánk” karbantartása és a kapuk őrzése rendkívül fontos volt, annak esetleges elhanyagolását szigorúan büntették. Az árokrendszer mellett, amely körkörösen vette körül a várost, alakult ki az árokalja, amely mintegy átmenetet képzett, kertségi övezet és a belváros között.
Árkon túli kertségi övezetnek ugyanis kettős funkciója volt. Egyrészt gazdasági, mert itt tartották az állatokat, ez volt a mezőgazdasági munkák színtere, s esetleg veteményes veteményeskerteknek is helyt adott. Eredetileg itt lakóházak nem állhattak. Másrészt védelmi, mert a kertségi övezetet is megerősítették, s ez volt a hajdúváros első védelmi övezete. Minden beltelekhez tartozott a kertségi övezetben egy-egy kert, tehát egy-egy hajdúbirtokosnak tulajdonképpen két beltelke volt, ezért is nevezzük ezt a településtípust kétbeltelkesnek, s mivel itt állottak az ólak is, gyakran ólas-kertes településnek.
Az egykori belváros árokrendszere mentén alakult ki az úgynevezett kiskörút, a régi kertség övezetének külső peremén pedig az úgynevezett nagykörút, amely az eredeti városszerkezet külső határát jelentette. A körút túloldalán (új sor) létrejött csatlakozó településtömbök a városszerkezet eredeti szerves fejlődési lehetőségeinek a végét jelentették, amely a századfordulón már teljesen kialakult formát mutat.
A népesség felduzzadása miatt hamarosan benépesültek a városhoz közel fekvő szőlőskertek, nagyrészt a filoxéra pusztítása miatt is. Ugyanerre a sorsra jutottak a gazdáknak kiosztott lucernás- és zaboskertek. Ezek a kertek (Középkert, Vénkert, Zaboskert, Észak- és Déli Lucernás) ma már a belterület szerves részét képezik, de az eredeti település- szerkezettől idegenek.
Története A terület az őskor óta lakott. A Hajdúsági Múzeum népvándorláskori leleteket őriznek.
A város határnevei eleven történelemkönyvként tükrözik a környék egykor volt településszerkezetét, a hajdani vízviszonyokat s a hajdúváros határhasználati rendjét. Így például virágzó középkori falvak voltak Vid, Zelemér, Pród és Bagota, de ebbe a körbe sorolható a Hetven és Salamon határnév is. A határhasználat rendjét őrzi a Telekföld, a keleti csordanyomás, a nyugati csordanyomás, s a hajdani vízviszonyokra utal a Gátmegett határnév és a Rét is, amely az árvízrendezés előtt valóban vízjárta terület volt.
Hajdúböszörmény neve a történeti forrásainkban először 1248-ban Nagyböszörmény bukkan fel, természetesen a hajdú előtag nélkül. Első említésénél azonban sokkal régebbi múltra tekinthet vissza, amely tényt a város neve bizonyítja elsősorban. A böszörmény ugyanis a régi magyar nyelvben közszó volt, s muszlim vallású, valószínűen bolgár-török etnikumú népelemet jelentett. Az izmaeliták vagy böszörmények tevékenységét ismerve erősen valószínűsíthető, hogy településünk már a fejedelemség korában, s majd Árpád-házi királyaink alatt fontos kereskedelmi központ lehetett. A Váradi regestrumból ismert, hogy a nyíri izmaeliták egyik faluja pontosan a mai hajdúböszörményi határ területén fekvő Salamon volt. A böszörmények a tatárjárás után tűntek el történelmünk színpadáról, s minden bizonnyal ekkor településünk is elpusztult.
Nemsokára azonban hamarosan újra kellett élednie, mert 1325-ben már számottevő helyként bukkan elénk. Ekkor már heti vására volt. A régi böszörmény lakossága azonban egy elpusztult, vagy pedig beolvadt a többségben lévő magyar és keresztény népességbe. Böszörmény mezővárosi rangját (oppidum) Zsigmond uralkodása alatt (1410) kapta, s e kiváltságolással végérvényesen kiemelkedett a környék jobbágyfalvainak tömegéből. A debreceni uradalom részeként került Böszörmény Zsigmond adományából Brankovics György szerb despota földesuraság alá. A Brankovics birtokok elkobzása után a Hunyadi család tulajdonába került, s a debreceni uradalom részeként a birtokigazgatásban fontos alközpont szerepét töltötte be. Minden jel szerint erre az időre a város híres településszerkezete – amelynek alapján két keresztutca képezi – már lényeges vonásaiban kialakult.
A hajdú előtagot a város a hajdúkról kapta, akik támogatták Bocskai István szabadságharcát. Bocskai nekik adományozta Kálló várost, ahol azonban nem tudtak letelepedni. 1609-ben Báthory Gábor Böszörményben telepítette le a hajdúkat, ők hozták létre a Hajdúkerületet a hat hajdúvárossal, amelynek Hajdúböszörmény lett a székhelye. Ez közigazgatási egységként 1876-ig állt fenn, ekkor alakult meg Hajdú vármegye.