Földes egy település Hajdú-Bihar vármegyében, a Püspökladányi járásban.

Fekvése Az Alföldön fekszik, Hajdú-Bihar vármegyében, Püspökladány és Berettyóújfalu között, Debrecentől 35 kilométerre délnyugatra. Határai között áthalad, a központtól mintegy 5 kilométerre keleti-északkeleti irányban a Keleti-főcsatorna.

A közvetlenül szomszédos települések: északkelet felől Hajdúszovát (14 kilométerre), kelet felől Derecske (20 kilométerre), délkelet felől Berettyóújfalu (16 kilométerre), dél felől Sáp (4 kilométerre), nyugat felől Báránd (10 kilométerre), északnyugat felől pedig Tetétlen (5 kilométerre).

Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 42-es főút, amely áthalad a belterületének déli részén. Kabával a 3407-es, Derecskével a 4803-as, Debrecennel, illetve az ellenkező irányban Nagyrábéval pedig a 4805-ös út köti össze; északi külterületeit érinti még a 4802-es út is.

Autóbuszjáratok kötik össze Debrecennel, Berettyóújfaluval, Püspökladánnyal, Kabával és Nagyrábéval.

Déli határszélét érinti a , melyen a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőséget Sáp vasútállomás kínálja, a központtól pár kilométerre délre.

Története A község határának nyugati szélén, a 42-es főút melletti Inacs-halomnál az 1938-as ásatások alkalmával agyag- és kerámiaedényeket találtak. Ezeknek a helye újkőkori lelőhelynek bizonyult, megőrizve az itteni első emberi település nyomait. Gödörlakásaik, majd paticsfalú égetett házaik maradványait éppúgy megtalálták az ásatások alkalmával, mint a rézkori ember eszközeit.

A község nevéről Kiss Lajos és Kálmán Béla nyelvészek azt feltételezték, hogy a talajáról kapta.Kálmán Béla: „A nem homokos, nem szikes talajáról kapta nevét Földes (Hajdú-Bihar).”Kálmán Béla: A nevek világa 143. oldal. Módy György történész szerint viszont a falu neve személynévi eredetű és azt feltételezte, hogy földműveléssel foglalkozó szolgálónépéről kapta.Földes téves személynévi eredete. Földes saját hagyományát a néveredetről Virágh László tanító adta tovább:A hagyományfenntartó Virágh László tanító.ő azt tanította az 1950-es évek végén a helyi kisiskolásoknak, hogy az emberek a sárréti nádas, mocsaras helyeken járva-kelve, ehhez a területhez közelítve megálltak és azt mondták: – Nini, ott földes a hely!

Földes eredettörténetének 1198-hoz kötése megalapozatlannak bizonyul.Hajdúvármegye és Debrecen sz. kir. város adattára (1937) Földes írása.A Hajdumegye leirása (1882) című könyv Földes írásában Kiszelák Sándor ezt írja: Jerney szerint már 1198-ban mint személy- és helynév előfordul „Feldes”. A Hajdúvármegye és Debrecen sz. kir. város adattára (1937), ezt a következő mondattá ferdíti Földes írásában: A község eredetére Jerney azt állítja, hogy már 1198-ban mint „Feldes” volt ismeretes hely. Első – hosszú ideig vitatottFöldes története I. (2002) Módy György 22–23. oldal. – írásos említése 1215-ben a Váradi regestrumban található: a Heldus (Földes) falubeli Moysa fia Gyuro poroszló (pristaldum nomine Gyuro filium Moysa de villa Heldus), bajomi és rábéi emberek peres ügyében jár el. Ezután Földes neve 1342-ig írott forrásokban nem bukkan fel, a pápai tizedjegyzékben nem található, de a faluban fennmaradt egy érdekes hagyomány.Eszerint 1241–42-ben a tatárok pusztítása elől az itteniek úgy menekültek meg, hogy állatok trágyájával rakták körbe a falut, majd azt meggyújtották, annak a füstjére pedig a tatárok elkerülték a települést. Erről az időről Rogerius váradi kanonok tudósítása ismert.Azt írja le, hogy a Kadan vezette déli tatár sereg milyen pusztítást végez Biharban. Földes egészen biztos említéseHerpay Gábor: Földes község története (1936) 7. oldal. 1342. V. 31-én történik, amikor az egri káptalan Károly Róbert királyhoz írt jelentésében a földesi Tamás fia András nemes tanúként fordul elő (Andreas filius Thomae de Feldes). Ők a falu birtokoscsaládjának első tagjai. A Földesi családnevet később a falu nevéből alakítják ki. Földesről a XV. sz. végéig csak a Földesi család különböző tagjai fordulnak elő az iratokban. Ugyanebben az évben említik a földesi Jakab főesperest és testvérét Benedeket. 1399-ben lopásért, rablásért, fej- és jószágvesztésre ítélt vádlottak közé kerül több földesi nemes. A földesi (Tarnak mondott) Péter fia Imre, valamint Mihály fiai Tamás és János, akiket csak száműzetésre ítélnek (proscribálnak) s ők bűnösségük tudatában a vármegyei közgyűlésen meg sem jelennek.

1400-ban Rábé birtokoscsaládjának egyik birtokátadásról szóló oklevelében említik először Földest a falut, (...egy birtokrész mely Földes felé esik …a parte possessionis Feldes nominate). 1405-ben Földesi magnus (Nagy) Benedek és Tamás majd András Szatmár vármegye alispánjai. Baán Kálmán szerint ez a magnus Benedek az alapítója és névadója a Földesi Nagy családnak. 1407-ben Földesi Vince (Vincentius de Felwdessy) királyi ember. Ő az első családtag akinél már kialakult családnév szerepel. 1417-ben Földesi Nagy Benedek (Benedictus magnus de Feldes) kijelölt nádori ember. Csoma József kutatásai szerint Hunyadi János 1449-ben címert adományoz a Földesi család több tagjának. Földes birtokoscsaládja váltakozva használja a Földesi és Szentmiklósi nevet birtokaik helyétől függően. 1459-ben tűnik fel egy birtokperben Földesi Adorján (Adriani litterati), aki már a magasabb iskolai végzettséget jelentő literátus – deák, diák – nevet viseli a faluban. A Földesi Nagy család egyes tagjai 1465-ben nemesi gyilkosságot követnek el. Mátyás király a gyilkosságban résztvevőket fej- és jószágvesztésre ítéli és birtokaikat a Bajoniaknak, Sztáriaknak és Parlagiaknak adományozza. 1483-ban a váradi káptalan Mátyás király parancsára, többek közül, Földesi IstvántFöldes története I. (2002) Módy György 37. oldal. jelöli királyi embernek, akinek a Hosszúmacson is birtokos Szakolyi Miklóst kell háromszori kikiáltással törvénybe idézni. A Bajoniak és Sztáriak 1465-ös birtokszerzésük után nem tartózkodnak Földesen, a földesi és szentmiklósi birtokokat mint uradalmi intézők (procuratorok), a Harangiak és a Simaiak kezelik. A földesi nemesek és az intézők között nincs békesség. 1489-ben és 1510-ben még egyezséget kötnek, de 1516-ban a földesi nemesek rátörnek a Harangi és Simai család Békés vármegyei Félhalomban lévő kúriájára.

A XVI. század elején 30 földesi egytelkes nemes családról van hiteles adat. 1537. V. 7-én Szapolyai János király rendeletben erősíti megSzapolyai János legfelsőbb bírói döntése 1537. V. 7. a földesi nemeseket Szabolcs vármegye ellenében, akik kötbér (vinculum) alapján egyik nemes társukat, Parlaghy Györgyöt, 1 forintra büntetik a hadiadó fizetésének megtagadása miatt. Ez az okirat a későbbiekben sokszor szolgál bizonyítékul számukra a nemesi kiváltságok felett álló községi joghatóság védelmében. 1549-ben két összeírásbanFöldes története I. (2002) Bársony István 50 és 63. oldal. is szerepelnek a földesi egytelkes nemesek. Az egyik összeírás szerint Szabolcs vármegye 128 egytelkes nemese közül 36 nemes él itt. A másik (pozsonyi kamara) összeírása szerint pedig a falut 26 rovásadót fizető egytelkes nemes lakja – akiknek ezért portaszámaik nem szerepelnek – 7 forintot fizetnek, 25 dénárral tartoznak. 1552–1570 között a török által indított várháborúk, hadjáratok alatt a község hódoltsági terület lesz, sorsa teljesen bizonytalan, állandóan fenyegetik a török-tatár betörések, pusztítások. 1557-ben Izabella királyné csak ígérni tudja Bajoni Istvánnak, hogy Esztári István halálával a rászállott örökség birtokába jut, ha Várad a királyné kezére kerül. 1566 körül a bajoni család férfiága is kihal. 1566-ban a november végi török-tatár pusztítást a falu megússza. Akkor erről a vidékről több ezer ember, köztük földesi is, kerül rabságba Szolnokra. 1571. év.A wittenbergi földesi(ek) hatféle változata.A Hajdumegye leirása (1882) című könyv Földes írása. A drinápolyi békét követő speyeri szerződés (1570) után a falu visszatér a vármegye joghatósága alá. 1572-ben Földes neve török kincstári fejadó-defterben tűnik fel. Az adókönyvbe 39 ház és adózó fő neve van felsorolva templom említése nélkül.Velics Antal: Magyarországi török kincstári defterek I. 1543–1635, Feldes 216–17. o.Kelenik József: a törökök „…igényt támasztottak olyan falvak, mezővárosok, városok adójára is, amelyekben legfeljebb fogolyként fordult meg török katona.” 1571-től a vármegye jegyzőkönyveiben földesi és sápi nemesek kisebb-nagyobb pereinek sora szerepel egészen 1582-ig.Herpay Gábor: Földes község története 41. oldal. 1582-ben Földes török fennhatóság alá kerül, bevezetik még a török közigazgatást is, de az csak 1582–84 közt áll fenn.Herpay Gábor: Földes község története 71. oldal.Velics Antal: Magyarországi török kincstári defterek II. 1540–1639, Sáp 560. o. Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem 1583-ban„1583. március 6. Báthori István fejedelem Báthori Zsigmond erdélyi vajda kiskorúsága idejére Kendy Sándor, Kovacsóczy Farkas és Sombori László személyében hármas tanácsot állít Erdély kormányzására.” Magyarország Történeti Kronológiája II. kötet 1526–1548 (1983) (összkiadás), (kötetszám). elpusztult szentmiklósi birtokokra ad Paksy Jánosnak fejedelmi adománylevelet.Herpay Gábor: Földes község története 244. oldal.

A mezőkeresztesi csata (1596) után Földesről egyetlen adat sincs, csak azokról van, akik Debrecenbe költöznek. Szabolcs vármegye déli része teljesen elhagyatott hódoltsági terület, az adószedők meg sem próbálják az adók beszedését. 1616-ban a bajomi várhoz tartozó községek közt újra ott van a neve, de a régi birtokosok közül alig marad valaki. Földes, Szabolcs vármegyével együtt, ebben az időben ütközőzóna a Királyi Magyarország az Erdélyi Fejedelemség és a Török Birodalom közt. A nikolsburgi béke (1621) után a község Erdélyhez tartozik. Bethlen Gábor 1624. VII. 3-án rendeletben azt parancsolja, hogy Földes és Sáp lakosainak nemesi kiváltságai ügyében tanúvallomási jegyzőkönyvet készítsenek, amit a váradi káptalan 1625. VI. 11-én ad ki. 1645. IX. 23-án I. Rákóczi Györgytől oltalomlevelet szereznek a kóborló, fosztogató katonaság ellen, amibe belefoglalják nemesi kiváltságaik elismerését és megerősítését. 1652-ben szerepel először egy Szabolcs vármegyének írt levélen az ostyába nyomott községi pecsét – Földesiek Pecsétje – körirattal.A hódoltság ideje alatt alakul ki, hogy a két teljes törvényhatóságot gyakorló község, Földes és Sáp, egymást teszi meg a saját törvényszékükön hozott bírói ítélet fellebbezési hatóságává, ami 1735-ig marad fenn. II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata után, 1660 április elején, a török bosszúhadjáratot indít és Szejdi Ahmed budai pasa végigpusztítja a szabolcsi és bihari hajdúság vidékét. Ez érinti Földest, főként Várad 1660. VIII. 27-i eleste után,Herpay Gábor: Földes község története (1936) 46–47. oldal. amikor Szabolcs és Bihar vármegye falvait, hűbér gyanánt, a harcoló törökök közt osztják szét. A súlyos adók, sarcolások elől akik csak tehetik a szomszédos vármegyékbe húzódnak, csak a vasvári béke (1664) után térnek vissza földjükre. Ezért írja Nógrádi Mátyás püspök nagybajomi lelkész 1672-ben az Idvesség kapuja című műve előszavában:…Fődeske, Sáp, Konyár és Bajom megromlott helyecske. Rápóti Mihály lelkész naplója tanúsítja, hogy 1678-ban a lakosság 79 családból áll, ami kb. 320-as lélekszámnak felel meg. 1679-ben a pestis olyan hatalmas pusztítást végez, hogy a lakosságnak több mint a fele meghal és csak 31 család marad élve a faluban. A török végső kiűzése előtt a megpróbáltatások még tovább fokozódnak. Török, tatár, kuruc és labanc csapatok támadásai késztetik újból és újból menekülésre az itt élőket, de a rögtulajdonlás mindig visszahozza őket. Ezekben az időkben válik viszont végleg elhagyatottá Mezőszentmiklós.