Kaba alföldi, Hajdú-Bihar vármegyei település a Püspökladányi járásban. Városi rangját 2003. július 1-jén kapta.

Fekvése Az Alföldön, a Hajdúság déli részén fekszik.

A szomszédos települések: északkelet felől Hajdúszoboszló, kelet felől Hajdúszovát, délkelet felől Tetétlen, dél-délnyugat felől Báránd, délnyugat felől Püspökladány, északnyugat felől pedig Nádudvar. A megyeszékhelytől, Debrecentől 32 kilométerre dél-nyugatra helyezkedik el.

Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 4-es főút, mely közvetlenül a belterületének nyugati széle mellett halad el, ezen érhető el Budapest-Szolnok és Debrecen felől is. Nádudvarral, illetve Földessel a 3407-es, Báránddal és Sárrétudvarival a 4801-es, Hajdúszováttal a 4802-es út köti össze.

A hazai vasútvonalak közül a települést a érinti, melynek egy megállási pontja van itt. Kaba vasútállomás a település északi széle közelében helyezkedik el, közvetlenül a 4-es főút mellett.

Kabáról autóbuszjáratokkal lehet eljutni a környező, kisebb települések közül Tetétlenre, Földesre, Berettyóújfaluba és Nádudvarra is.

Története Kaba Árpád-kori település. Először a Váradi regestrum említi Kabai Cseke és Mád nevével kapcsolatban, a községre vonatkozó első okirat 1355-ből, Nagy Lajos király adományleveléből ismert, amikor a király Kabát a szomszédos Keserűegyház és Szovát falukkal együtt Literáti Mihály tárnokmesternek adományozta.

Nevével kapcsolatban 1527-ben, a török adózással kapcsolatban találkozhatunk újra, amikor a község 41 családfőjét sorolják fel. 1594-ben a falut a tatárok égetik fel, lakosait is kardélre hányva. Az eddig Szabolcs megyéhez tartozó puszta falu pedig a Bocskai tulajdonában levő Kereki-vár tartozéka lett, és ez időtől kezdve ez két országhoz való tartozást is jelentett, mivel Szabolcs megye a királyi Magyarország, Bihar megye pedig Erdély része volt. Ebből eredhetett a település Vajda Kaba elnevezése is, megkülönböztetésként a kunsági Kabától, és egyúttal utalva a fejedelmek akkoriban még vajda elnevezésére is. Később neve Hajdú Kabaként is szerepelt, és az erdélyi törvénykönyv is a hajdúvárosok között sorolta fel.

1608-ban mint puszta falu az erdélyi Bánffyak birtokaként van feltüntetve, később azonban újratelepült, mivel az 1692-es összeírásban a kabai és sassi hajdú lakosokkal együtt szerepelt, majd a bihari hajdúvárosokkal együtt az Eszterházyak derecskei uradalmának része lett. Az Esterházyak uralma egyúttal Kaba hajdúvárosi kiváltságainak elvesztésével is járt, lakói 1719-ben tömege- sen költöztek át Békésszentandrásra. Lakossága állandóan perben állt az urasággal; a volt hajdúvárosok többször is együttesen léptek fel az Esterházyakkal szemben. A lakosság részére az országosan elrendelt Urbárium sem hozott megnyugvást, az örökös szembenállásnak csak a jobbágyfelszabadítás után, 1865-ben - egyúttal az Esterházy-uradalom eladásával járó úrbéri egyezség vetett véget.

1857. április 15-én este 10 óra körül meteorit csapódott be Kaba határában. (Lásd: Kabai meteorit.)

1904. június 1-jétől 1971. december 31–ig működött a Kaba–Nádudvar-vasútvonal.

A 2006-os év nagy eseménye a cukorgyár bezárásával kapcsolatos válságKossuth Rádió: Fizet az EU, hogy bezárják a cukorgyárat volt.

Közélete Polgármesterei +IdőszakPolgármesterPártMegjegyzés1990–1994Sári GyőzőMSZP1994–1998MSZP1998–2002Szűcs BélaMSZP2002–2004MSZPa képviselő-testület feloszlatta magát2004–2006MSZP-SZDSZIdőközi választás: 2004. február 22.2006–2010Szegi Emmafüggetlen2010–2014független2014–2019Fidesz-KDNP2019–2024Fidesz-KDNP2024–Fidesz-KDNP

Népesség A település népességének változása:

2001-ben a település lakosságának 97%-a magyar, 3%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 90,3%-a magyarnak, 3,7% cigánynak mondta magát (9,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 4,3%, református 34%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 36,6% (23,6% nem válaszolt).Kaba Helységnévtár

2022-ben a lakosság 93,3%-a vallotta magát magyarnak, 3,4% cigánynak, 0,2% románnak, 0,1% szlovénnek, 1,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 24,3% volt református, 2,5% római katolikus, 0,6% görög katolikus, 0,8% egyéb keresztény, 0,3% egyéb katolikus, 32,7% felekezeten kívüli (38,6% nem válaszolt).Kaba Helységnévtár

Nevezetességek Városháza Református templom Szent István-szobor Világháborús emlékmű Kabai meteorit: Kaba városa világhírre tett szert az 1857-ben itt hullott meteorit révén. A meteoritot a várostól északra eső külterületen (tanyán) lakó Szilágyi Gábor kabai gazda találta meg, miután április 15-én este megfigyelte a lehullását. Reggel tért vissza a helyszínre, ahol „horkantott” a lova, és ott gyűjtötte be a 2,5 kilogrammos kőzetdarabot. A debreceni Református Kollégiumba eljuttatott meteoritot Török József, az intézmény természetrajz tanára tanulmányozta elsőként. Az új közművelődési ház, amely Mácsai Sándor nevét viseli Városi Gyógyfürdő

Kabai városi fürdő

Az a terület, ahol most a kabai fürdő fekszik, 1908-ban Szabó Mihály tulajdona volt, aki 150 méteres kutat fúratott, és csaknem 40 °C-os vizet talált. Orvosi vizsgálat és vegyelemzés után kiderült, hogy a víz ásványi anyagokban gazdag, valamint gyógyhatású. A második kutat 1937-ben fúrták Bagi István tulajdonos megbízásából. Bartha Ferenc kútfúró mester 535 méter mélységben találta meg a gyógyvizet. A kút percenként 450 liter vizet szolgáltatott. A vízzel együtt naponta 500 köbméter 94%-os metángáz tört elő. Bagi István a vízből leválasztott gázt egy malom üzemeltetésére is felhasználta. A termálmedence építésére csak 1959-ben került sor, ezután a fürdő a helyi tanácshoz került. A medence csak 1965-re készült el.

2002-ben a kabai termálvíz „gyógyvíz” minősítést kapott, a szomszédos Hajdúszoboszló híres vizéhez hasonló jellemzőkkel bír. Az Országos Közegészségügyi Intézet szakvéleményében megállapította, hogy a kút vize 5226 mg/l összes ásványi anyag tartalmú víz, nátrium-kloridos típusú jódiontartalma alapján a jódos vizek csoportjába tartozó, metakovasavat és metabórsavat tartalmazó termálvíz.Kaba: Fürdő története

 Híres emberek Itt született Beke Zoltán színész, a Puskák és galambok, a Légy jó mindhalálig stb. gyermekszínésze Itt született Juhász Nagy Sándor (1883–1946) politikus, jogász, az őszirózsás forradalom egyik meghatározó alakja Itt született Bánszky Pál művészettörténész és néprajzkutató. A Magyar Művészeti Akadémia tagja Itt született Berek Lajos magyar honvéd mérnökezredes, szobrászművész Itt született Bölöni Kiss István kétszeres Jászai Mari-díjas bábművész Itt született Csiha Judit jogász, politikus, országgyűlési képviselő, egykori tárca nélküli miniszter. Itt tevékenykedett Kállai Kristóf, roma származású oboaművész Itt született Nagy Mihály régész Itt született Nagy Miklós gépészmérnök, művelődéspolitikus, egykori művelődésügyi miniszter Itt született Mácsai Sándor karnagy, zenepedagógus, zeneszerző

Testvérvárosok Dzierzkowice, Lengyelország Élesd, Románia Hegyközcsatár, Románia

Jegyzetek

Források Gonda Ferenc: Kaba története

További információk Kaba hivatalos honlapja Kaba közigazgatási portálja

Kategória:Hajdú-Bihar megye települései Kategória:Magyarország városai Kategória:Magyarország fürdőhelyei Kategória:Hajdú vármegye települései