Nádudvar város Hajdú-Bihar vármegyében, a Hajdúszoboszlói járásban.
Fekvése A Hortobágy tájegység déli részén helyezkedik el, a megyeszékhely Debrecentől mintegy 40 kilométerre nyugatra. Különálló településrésze Mihályhalma, mely a központjától légvonalban körülbelül 7-8, közúton nagyjából 10 kilométerre fekszik nyugati irányban. Közigazgatási területének nyugati fele nagyrészt a Hortobágyi Nemzeti Park részterülete, s ily módon természetvédelmi oltalom alatt áll.
A közvetlenül határos települések: észak felől Hortobágy, északkelet felől Nagyhegyes, kelet felől Hajdúszoboszló, délkelet felől Kaba, dél felől Püspökladány, délnyugat felől Karcag, nyugat felől Kunmadaras, északnyugat felől pedig Nagyiván.
Megközelítése Az országos főutak elkerülik Nádudvart, a település közúton csak mellékutakon érhető el. Püspökladánnyal és Nagyhegyessel, illetve a Hortobágyot átszelő 33-as főúttal a 3405-ös, Hajdúszoboszlóval a 3406-os, Kabával és Földessel pedig a 3407-es út köti össze. Mihályhalma a városközpont felől a 341 111-es számú mellékúton érhető el.
Az ország távolabbi részei felől a leginkább kézenfekvő megközelítési útvonala a 4-es főút, amelyről Püspökladánynál letérve lehet eljutni a városba.
Vasútvonal ma már nem érinti, de az 1970-es évekbeli megszüntetéséig elérhető volt vasúton is, a mai egy rövid szárnyvonalán, a Kaba–Nádudvar-vasútvonalon. A vonalnak három megállási pontja is volt Nádudvar területén: Bojár-Hollós megállóhely (az azonos nevű tanyacsoport mellett), Nádudvar alsó megállóhely [1940-ig Nádudvar megállóhely] a belterület déli széle közelében, valamint a végállomás, Nádudvar vasútállomás, a központ keleti részén (a mai Kiskert utca és Bem József utca kereszteződése közelében, a KITE Zrt. telephelyének területén). Egy bizonytalan adat szerint még régebben egy keskeny nyomtávú vasútvonala is volt, mely a központtól Mihályhalmáig vezetett.
Története Nádudvar ősi település, nevét az árterekben előforduló nádról és az ebből kerített udvarokról kapta. Első írásos említése 1212-ben a Váradi regestrumban található. Mátyás király 1461-ben mezővárosi rangot adott Nádudvarnak. A városi rangot 1989. március 1-jén kapta meg.
Különleges események a városban Mátyás király és az általa felemelt, az erdélyi lázadásból hamar kihátráló Szapolyai Imre közt a megegyezésre legkésőbb 1468 februárjában, a király Erdély felől Budára vezető útján, Nádudvaron került sor. Fráter György, szakítva korábbi törökbarát politikájával 1549-ben titkon egyezséget kötött Ferdinánd biztosaival Nádudvaron, amelynek lényege, hogy a pálos szerzetes kötelezte magát arra, hogy átadja Erdélyt és a koronát a Habsburg uralkodónak, cserébe viszont János Zsigmond számára két sziléziai hercegséget, Oppelnt és Ratibort, a maga számára az esztergomi érsekséget, a bíbornoki süveget, valamint a kincstartóságot kéri, az özvegy királynénak, Izabellának pedig 100 000Ft-ot biztosít. A szerződés végrehajtása miatt Ferdinánd erős sereget fog küldeni Erdélybe. 1580. február 14.: nádudvari csata 1711 januárjában Nádudvaron találkozott Pálffy János császári főparancsnok Komáromi György debreceni főbíróval, aki a találkozó után a megegyezés hívévé tette Károlyi Sándort a szövetkezett rendek képviselőjét, közvetlen a Szatmári béke megkötése előtt. Az 1848-49-es szabadságharc idején a Kossuth-kormány Debrecenbe költözésekor egy éjszakát a városban töltött a Szent Korona és kísérete.
1904. június 1-jén nyílt meg a Kabára vezető vasútvonal, amely a hoz kapcsolta. A vonal 1971. december 31-éig üzemelt.
Közélete Polgármesterei +IdőszakNévJelölő szervezet(ek)Megjegyzés1990–1994Korcsmáros Sándorfüggetlen1994–1998független1998–2002független2002–2006MSZP2006–2010Beke Imrefüggetlen2010–2014független2014–2019független2019–2024Maczik Erikafüggetlen2024–Fidesz-KDNP
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a város lakosságának 98%-a magyar, 2%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84%-a magyarnak, 3,4% cigánynak mondta magát (15,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 5%, református 23,5%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 44,1% (26,1% nem válaszolt).Nádudvar Helységnévtár
2022-ben a lakosság 89%-a vallotta magát magyarnak, 2,3% cigánynak, 0,1% németnek, 0,1% románnak, 0,1% ukránnak, 0,1% lengyelnek, 1,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 15,8% volt református, 3,1% római katolikus, 0,5% görög katolikus, 0,6% egyéb keresztény, 0,3% egyéb katolikus, 0,1% evangélikus, 42,3% felekezeten kívüli (37,3% nem válaszolt).Nádudvar Helységnévtár
Turizmus Nádudvari Termál- és Strandfürdő. Kevesen tudják, hogy először Nádudvaron végezett fúrásokat Pávai-Vajna Ferenc Geológus az 1920-as években. Majd mikor itt megtalálta a termálvizet és nem engedték meg, hogy fürdőt hozzon létre, Hajdúszoboszlón próbálkozott meg.Nádudvar város fürdőjének egykori honlapja A 300 éves múltra visszatekintő fekete kerámia korábban a mindennapok kelléke volt, amivel hírnevet vívott ki magának a város. Mára jobban előtérbe került a népművészeti szerepe, ezáltal idegenforgalmi jelentősége. Minden évben megrendezésre kerül két nagy érdeklődéssel kísért kulturális rendezvény: áprilisban a Pásztornap a kihajtásünnephez kapcsolódóan, szeptemberben a Városnap, a népi kismesterségek hagyományainak jegyében (a város különlegessége az itt működő Népi Kézműves Szakiskola.)
Nádudvari Települési Értéktár Települési érték megnevezése:
Fazekas dinasztia által készített nádudvari fekete kerámia A Nádudvari Élelmiszer Kft. ”Nádudvari” brandje
Nádudvari református templom és a régi parókia műemlék épületei Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium Nádudvari gyógyvíz és fürdőkultúra A Szent Kereszt felmagasztalása nevére szentelt római katolikus templom épülete Kövy Sándor iskolateremtő Nádudvari félfordulós tánc
Híres nádudvariak Itt születtek • Kabay Imre (1916-1990) 3. generációs cremonai diplomás hegedűkészítő mester. Egy mesterhegedűjét őrzi Budapesten a Zenetörténeti Múzeum. Kőődi Lázár Miklós (1814–1885) költő, iskolaigazgató, nagyváradi plébános és tiszteletbeli kanonok Zöldi Miklós (1821–1876) színész Molnár Endre (1826–1908) okleveles ügyvéd, országgyűlési képviselő földbirtokos Bárány József (1856–1916) kecskeméti főrabbi, egyházi író Frank Ödön (1859–1941) magyar orvos, higiénikus. Forrai Miklós (1869–?) zeneszerző Schwarz Gábor (1872.12.13–?) zágrábi főrabbi, egyházi író Bárány Dezső, volt segédjegyző és takarékpénztári főkönyvelő. 1876-ban született Hajdúnádudvaron. Ladányi Imre (1877–1949) színész, rendező, prózaíró Marosi Géza (1889–1951) színházi főigazgató, jellemszínész Mezey Sándor, néhol Mezei Sándor névformával is (1884 – Buenos Aires, 1968) zsidó származású magyar költő. Ludmann László (1921–2015) Kossuth-díjas magyar gépészmérnök, feltaláló Kovács Imre (1924–2007) fuvolaművész és -tanár.
Szabó István (1924–2017) az egykori híres Vörös Csillag MGTSZ elnöke, volt országgyűlési képviselő, MSZMP KB- és PB-tag Oláh István (1926–1985) hadseregtábornok, honvédelmi miniszter Mészáros János (1927–2018) a város díszpolgára, akadémikus, az Állatorvostudományi Egyetem emeritus professzora Molnár János (1927–1990) magyar főiskolai tanár, történész, művelődésügyi miniszterhelyettes Varga Sándor (1932-2011) közgazdász, az MTA doktora Beke Albert (1934–) magyar irodalomtörténész, kritikus Rózsa Erzsébet (1945–) a Debreceni Egyetem Filozófiai Intézetének emeritus professzora Kovács István (1950) olimpiai bronzérmes, szabadfogásban máig az egyetlen világbajnok magyar birkózó Papp Gyula (1951–) rockzenész, zeneszerző, az Újszínház zenei vezetője Popovics Lőrinc (1953–) szobrász Szathmári János (1969–) világválogatott kézilabdázó Török Lajos (1969–) KEK-győztes (1992) válogatott kézilabdázó
A városhoz kötődnek Lukács Dénes (Nagyvárad, 1816 – Nádudvar, 1868. ápr. 1.): 1848-as honvéd tüzérezredes, a magyar tüzérség megteremtője. A tüzértiszti isk. elvégzése után a bécsi felső tüzér isk. tanára lett, 1848-ban a honvédtüzérség megszervezését és műszaki kiképzését bízták rá. Írt egy tüzérségi kézikönyvet, amelynek alapján oktatták a honvéd tüzértiszteket. Világos után Aradon halálra ítélték, de kegyelmet nyert, s ítéletét több évi várfogságra változtatták. Fogsága alatt földgömbök készítésével foglalkozott. Amikor kiszabadult, Nádudvaron telepedett le, községi árva gyám lett. A korabeli kútfők alapján elkészítette az Első magyar földtekét (1840). Osváth Lajos - Apja O. Dániel tanító. Kondó, Borsod m., 1830. jan. 3., ref. A miskolci gimnáziumban végez. Tanító. Nőtlen. (Felesége Micskey Karolina lett, meghalt Nádudvar, 1907.) 1848 júniusában beáll a Kassán alakuló veres sipkás 9. honvédzászlóaljhoz.1849. ápr. 30. őrmesterként kitüntetik a katonai érdemjel 3. osztályával. Jún. (1.)- hadnagy, végül főhadnagy alakulatánál a III. hadtestben. Világosnál teszi le a fegyvert.Bujkál, 1852- teológushallgató Debrecenben. 1857- tanító, majd lelkész Hódmezővásárhelyen, 1865- Békésen, 1867- haláláig Nádudvaron. 1890. a Debrecen városi Honvédegylet tagja. † Nádudvar, 1890. márc. 29. Straub Sándor (1857–1923) tanár, elektrotechnikus, gépészmérnök Kacsó Sándor (Szentgerice, 1896. márc. 18. – Nádudvar, 1962. márc. 14.): agronómus, Kossuth-díjas (1958). A mezőgazdasági ak.-t Kassán és Kolozsvárott végezte, ahol 1919-ben oklevelet nyert. Ezt követően gr. Teleki Béla erdélyi birtokán volt gazdatiszt. A II. világháború idején szovjet hadifogságba került. 1947-ben Hercegszántón telepedett le, s itt gazdálkodott, majd 1951– től a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet agronómusa. Felismerve az anyagi érdekeltség fontosságát, 1953-ban bevezette a premizálási rendszert, amely országosan mint „nádudvari módszer” vált ismertté. Bangóné Borbély Ildikó (1972–) óvónő, politikus, 2014 óta a Magyar Szocialista Párt színeiben országgyűlési képviselő, 2016 és 2022 között a párt elnökségi tagja Polgár Csaba (1982) színész, rendező Nagy Kornél (1986–) NB1-es gólkirály, válogatott kézilabdázó Kiss Éva (1987–) Eb bronzérmes (2012) válogatott kézilabdázó Hornyák Dóra (1992–) 2-szeres BL győztes (2013, 2014) válogatott kézilabdázó Örvendi Cintia (1990-) modell, színésznő, műsorvezető, rendezvényszervező, vezetésszervező
A város díszpolgárai Megay Károly mezőgazdász, mezőgazdasági szakíró-szakújságíró, 1935-től két parlamenti cikluson át a nádudvari választókerület országgyűlési képviselője.
Nádudvari anekdoták Szép Ernő édesapja biztosítási ügynökként járta a környéket. „Jött azért a házhoz két pengő, négy pengő, öt pengő, tíz pengő is sok hosszú türelem után; egyszer tán a harmadik nyáron a nádudvari patikus kétezer forintra biztosította az egyetlen kisleányát, avval apám egyszerre húsz forintot szerzett, mert az ügynöknek minden száz forint után egy pengő forint járt a biztosított összegből, azt kézhez kapta miután az iratok rendbe jöttek a debreczeni főügynökségen. Ilyen nagy szerencséről se azelőtt se azután való esztendőkben nem hallottam apámtól egyszer se. Ez után a nevezetes biztosítás után apám a Bajom fiskális úr tanácsára dublé arany láncot vett a szilvahelyi órásnál az ezüst órája mellé (addig mindig nyakba akasztott fekete zsinóron tartotta az órát) hogy avval járja majd ezután a községeket.” (Nyugat, 1934. 2. szám)